Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1931 (31. évfolyam, 1-104. szám)
1931-06-27 / 51. szám
6 Kiskunhalas Helyi Értesítője junius 27 csáss meg, több mint őrület. Ez megmagyarázhatatlan és megfejthetetlen borzalom. Ez több, mint árulás és több, mint elbukás, ez Isten büntető haragja után kiáltó erkölcsi szadizmus, melynek méltó jellemzésére nincsenek szavak a szótárban. Ez olyan bűntény, amelyet azonnal meg kéül torolnom! Marianna arcáról minden vér leszökött haragtól sistergő szavaim hallatára. Jól ismerte már robbanékony természe- ftemiet s bármikor is a legerősebb aktivitásba lendülő erős akaratomat, amelyet soha senki nem tudott megfékezni, ha egyszer akarni és cselekedni akart ez az akarat. Marianna tehát saját női fegyveréhez folyamodott: a gyöngeség finom ravaszságaihoz és hazug könnyeihez. Sirt és magyarázkodott. Érvelt és zokogott. Azt mondta, hogy tábornok- atyjuktól már zsenge korukban megtanulták a lovagias szellemet, ő is, Jeléna is, Iréné is. Ez a szülőktől beléje szug- gerált lovagias szellem diadalmaskodott most is Jelénán, amikor ellenállhatatlan lelki kényszer hatása alatt az orvul ledöfött Calmó ápolására sietett. Marianna azonban hasztalan szegezte mellemnek a női nem külsőleg csillogó és szemre tetszető érv-dárdáit. Köny- nyeinek árja is hiába patakzott. Egyikkel sem tudott meghatni s egyikkel sem tudta a valót az ábrándos érzelem rózsavizébe fojtani. Az érv hazug volt! Hazug, mint a könny, amely Marianna arcán szaporán folydogált, hogy szánalmat és irgalmat lopjon ki belőlem. Az obiigát női kesergés cseppet sem tudott meglágyítani s álnok ravaszságok engedelmes masszájává puhítani. Ellenkezőleg, ez a női erőlködés azonnali reakciót szült, melynek folyományaként nyomban a tett mezejére léptem. Maradék-erőmet összeszedve, feltá- pászkodtam a földről s odasiettem Jolánéhoz. Undor és gyűlölet émelygett bennem, amikor megálltam előtte s percekig elnéztem, miiyen anyásán, milyen önfeledt odaadással cirógatja, becézi az ősvadon homunkuluszát, ezt a finom- veretü férfi testbe bujtatott fenevadat. Annyira el volt foglalva Calmó éleszt- getésével, hogy észre sem vette közelségemet s mindent látó jelenlétemet. Jeléna előtt csak egyetlen ember létezett e percben: Bingazi Calmó. Egyedül őrá, erre a férfire sugározta agyának és szivének minden fluidumát, testé- nek-lelkének minden sugarát. — óh, szépségem, óh én szerelmes üldözőm — gügyögte Calmó felé a vágyéhes bestia — szeretlek, szeretlek! Óh, gyógyulj meg már, óh, ébredj már, nézd: Jeléna teste piheg szerelmes sziveden. Mondhatom, férfi még nem érezte magát meggyalázottabbnak és lealázot- tabbnak, mint én, ki tanúja voltam Jeléna önfeledt vallomásának. Lehetetlen leírni azt az érzelemvihart, amely végig- száguldott bennem férfisorsom e nagy leckéjénél. Nem is tudtam, mit tegyék ezzel a két egymásbaborult és egymáshoz méltó húscafattal: az ájult férfival s a vágy bíborvörös lázában égő s a friss him szagától teljesen elbódult nőstény emberállattal. Annyira felül álltam ezen az undorító jeleneten, hogy már a beavatkozást is méltatlannak találtam önmagamhoz. — Mert, Istenem, mi közöm nekem ezekhez az egymás húsára olyannyira megéhezett emberekhez? Két állat nyers vágya fll itt orgiát, innen már csak menekülni lehet, messzire, messzire, minél mesz- szebbre! (Folytatjuk.) ______ K özgazdaság junius 26 Halasi gabonaárak (Futura jelentése) Búza 13.50, rozs 12.50 boletta nél* kül, árpa 17.— zab 18.— pengő. Ferencvárosi sertésvásár. Arak könnyű sertés 94—100, közepes 100—104 nehéz 106—110 fillér, irányzat vontatott. Magánhirdeíések Előnyös kamatfelté= telekkel folyósítunk kölcsönöket, takarékbetétek után méltányos kamatot térítünkHalasi Gazdasági Bant R. T. a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank leányíntézeteKováid fest, tisztit Gyüjtőtelep: Kiskunhalason Seidner Sándor alkalmi és divatáruházában. Babenyecz Cs. László tajói 130 holdas tanyásbirtokát 3 hold szőlővel haszonbérbe kiadja. Értekezhetni hetipiacokon a tulajdonossal Kiskun4- majsán Templom-u. 773 sz. alatt, más napokon pedig jásszentlászlói tanyáján. Fehértón Imre telepen közvetlenül a viz szélén 100 n.-öles nyaraló telkek kedvező részletfizetési feltételek mellett eladók. Felvilágosítás Nagy- pál és Farkas ügyvédek irodájában. Bodogláron 145 holdas tanyásbirtok Dömötörtől kezdve haszonbérbe kiadó. Értekezhetni özv. Fadgyas Aronnéval Szabadkai-ut 2 sz. alatt. Ajtólap, vaságy és oszlopok eladók Nefelejts-u. 6. sz. alatt. Füzes pusztán 70 kát. hold szántó és kaszálóból álló földbirtok kiadó. Értekezhetni özv. dr. Pázsith Pálnénál, Kos- suth-u. 9. sz. alatt. Addig védje szemét, amig jó. Használjon napvédő színes szemüveget. Kapható Rácz patikában. Ugyanott autó, porvédő, munkás és olvasó szemüveg kapható. Autóbuszjárat Fehértóra. Junius 28-tól kezdve következőképen indul az autóbusz Fehértóra. Indul minden nap délután 2 órakor, vissza 6 órakor. Ugyaniakkor a Sóstóra indul délután fél kettőkor, vissza háromnegyed 7 órakor. A sóstói délelőtti járat a régebbi menetrend szerint marad. Tisztelettel: Brinkus Dezső. Két szobás lakás azonnali beköltözéssel kiadó Kigyó-u. 9 sz. alatt. Zongora eladó Lehel ucca 1 sz. alatt I. em. 1. Csillag-u. 12 sz. alatt jó bor 25 litertől pénzért vagy gabonáért eladó. Miért romlik meg a befőttje, mert nem Demeter port használ hozzá. Jobb mint a salicyl. Kapható 10 fillérért a Rácz patikában, Kossuth-u. 1. sz. (Takaréképület). Udvart, 50 éve fakereskedés, piac, mü- ut mellett minden célra alkalmas, kiad dr. Bori Benő. Javitóvizsgáiatra és félvételire előkészít dr. Paulovics István ny. főgimn. tanár. Farkas Kálmán órás, a Gazdasági Bank épületében raktáron tart fali, in ga, ébresztő és zsebórákat és szemüveget nagy választékban. Brilliáns, arany, ezüst pénzt, aranyat, ezüstöt, (töröttet is), magas áron vesz, órát és ékszert pontosan javít. Naponta friss tejszínhab, kitűnő fagylaltok. Napi rendelésre fagylalt házhoz szállítva. Záborszky cukrászda. Lakóház Árpád-u. 28. sz. alatt egészben kiadó. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet a tulajdonossal, Népszigeti fürdőnél. özv. Borbás Imréné alsószállási és gőböljárási tanyásbirtoka haszonbérbe kiadó. Bővebb felvilágosítást adnak Dohány-u. 3. sz. alatt. Jobb házból való fiatal fűszeres segédet azonnalra keresek Czilczer Béláné Szász Károly-u. Király Gy Vencel-féle Eresztő pusztai 23 kát. hold tanyásbirtok haszonbérbe kiadó. Értekezhetni Szép ucca 6 sz. alatt, mely lakóház eladó. | Czá j a ötezrek cirkuszának | ( Kiskunhalason a vásártéren I junius 26-än pénteken I Nagy megnyitó diszelődása” I I I Ez az előadás Kiskunhalason nagy esemény lesz, amelyről csodálattal és elragadtatással fognak beszélni. Előadás kezdete fél 9 orakor. A kapuk egy órával előbb nyitnak. Csak 2 papig 1 Csak 2 napig 1 Helyárak 80 fillértől feljebb. Gyermekek a felét fizetik* Az állatkert reggel 9 órától napnyugtáig megtekinthetőI II Tanulóleányok női szabósághoz felvétetnek Blau Boris Petőfi-u. 3. Egy fiút tanulónak felvesz Rado- jevity sütödéje Bethlen-tér 2. A ref. egyház a régi temetőben u) sírhelyeket nyitott. A református egyház a régi ref. temetőnek a csendőr- laktanya melletti északi oldalán végig, a nyár folyamán uj kerítést készíttet, E kerítés mellett uj sírhelyeket nyitott, melyeket teremetkezés céljára már most áruba bocsát s azok az egyház pénztári hivatalában megvehetők, A városi hatóság értesít minden gazdasági gép tulajdonost, hogy bárminő gazdasági gépe mellett alkalmazott és tényleg dolgozó összes munkásokat az Országos Gazdasági Munkáspénztámál köteles ba’eset esetére biztosítani, akár saját gazdaságában, akár mint vállalkozó másnak gazdaságában végeztet gépével munkát. Felhívja a gazdasági géptulajdonosokat, hogy gazdasági gépmunkásaikat — ideértve a fűtőt is — mielőbb, de legkésőbb a gépmunka megkezdése előtt biztosítsák, mert aki a biztosítást elmulasztja, kihágást követ el és 600 pengőig terjedhető pénzbüntetéssel büntettetik. — Az átalány biztosítás megkötése céljából köteles a gazdaság géptulajdonosa az erre szolgáló nyilatkozatot kitölteni s azt, valamint a további, a meg*- felelő biztosítási dijat az Országos Gazdasági Munkáspénztáraak (V., Akadé- mia-ucca 3. sz.) megküldeni s ennek megtörténtéről a rendőrbirői hivatalt értesíteni. Kisebb-nagyobb üvegek, olajos bádogkannák, felvágó és újságpapír, vegyes nagyságú superior zacskók, különféle irkák és gyakorlatok, továbbá 500 drb. Boncserép, kétszámyu üvegajtó és erős féderes stráfkocsi mérsékelt áron eladó. Értekezhetni dél- előttök folyamán Győrfi Józsefnél. Vasárnap és Péter Pál napján hétfőn világattrakciós nap A négy ördög dráma 12 felvonásban Előadások: 7 és 9 órakor. Gyalog ifibbet sose mák. Megjött a csoda Wonder gép 20 pengős részletre KAPHATÓ Langermann Sándor vaskereskedőnél (Murgáccsal szemben). Felelős szerkesztő és kiadó: PRAGER JANOS Ózom kölni minőségben, illatban elsőrendű, arcápolásnál nélkülözhetetlen. Izzadt, zsiros, pattanásos arc letörlésére igen alkalmas. Kapható RáCZ János gyógyszertárában Kossuth u. 1 (Takarék épület) Helyi Értesítő Lapválialat-nyomda, Kiskunhalas, 1931.