Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1931 (31. évfolyam, 1-104. szám)

1931-02-18 / 14. szám

februárl8 Kfskuahalaa Helyi Értesítője 3 oldaf Száz százalékkal felemelik rokkantak ás hadlárvák iiletíjénveit a Ä fiatal feleség tragikus haláláért el­Ítéltek egy majsai gazdálkodót, mert gondatlan volt, amikor megtöltve adta a víjdászfegyvert az asszony kezébe A kép vise’őházban a rokkantkérdésben elhangzott egyik interpelláció kapcsán Ernszt Sándor népjóléti miniszter ki­jelentette, hogy a hadirokkantak és ha­diárvák illetményeit száz százalékkal fogják felemelni. Ernszt népjóléti miniszter nyilatkoza­tában a következőket mondta: — Elvi álláspontom az, hogy hadi- rokkantel.átmányt élvező ^gyermek csak a háborúban született, vagy az idő alatt életben volt gyermekre vonatkoztatha­tó- A rokkantkérdés külömben nekem szívügyem. Kijelentem, hegy az a szán­dékom, hogy a rokkantkérdést gyöke­resen rendezzem. Nem peoecselést aka­rok itt, hanem azt, hogy elfogadható összegek jussanak a rokkantakhoz. In­kább semmit mint nevetséges, sem­mire sem fordítható összegeket. Szám­szerűleg is közölhetem, hogy a szülőtkn árvák és hátramaradott szülők ellátási összegét teljes száz százalékkal fogom emelni. Gondatlanságból okozott ember­ölés vétsége miatt került a törvény­szék Hausinger tanácsa elé vitéz Abel Vince rnajsai gazdálkodó. Vitéz Ábelt egy tragikus eset jut­tatta a vádlottak padjára, amely két évvel ezelőtt játszódott le s amely­nek fiatal felesége esett áldozatul. A vádlott kocsin ment tanyájára. Fe­lesége ült mellette, akinek átadta töltött vadászfegyverét, hogy tart­sa, mert őt akadályozza a lovak hajtásában. Mint mondotta, kí akarta venni a töltényt, de felesége kijelentette, hogy nem szükséges. Egyik kátyúnál bekövetkezett a tra­gédia. A kocsi nagyot zökkent, a puska csőve elfordult, ugyanebben a pillanatban e! is sült. Ä sörét egy tömegben köz­vetlen közelről Abehné lábába fúródott s felső lábszárán ököl nagyságú mé­lyedést vágott, két helyen is elsza­kítván az ütőeret. A szerencsétlen asszony elvérzett ' é* meghalt. i A férjet gondatlansággal vádolta a kir. ügyészség és pedig azért, mert a töltényt nem vette ki a pus­kából. A bíróság is fennforogni lát­ta ezt a gondatlanságot, de tekin­tettel a rendkívüli nyomatékos eny­hítő körülményekre, csupán 100 P pénzbüntetésre ítélte a vádlottat. Az ítélet jogerős. Központosított exportszerv felállítását javasolta a Futura elnöke a buzaankéten Döntsön a kormány soronkivül az uj termés értékesítéséről Versenytárgyalási hirdettek a Szeged —Baja—Mély­kút - KisfcZéliási útra A bajai m. kir. államépitészetí hi­vatal a kereskedelemügyi miniszter rendeleté alapján a Baja—szegedi Horthy Miklós ut Mélykút—Kisszál­lás—Szeged városok határa közötti 37 000—59871 km. szakasza építési munkáinak végrehajtására verseny­tárgyalást hirdet 1931. évi március 2-iki határidővel. Az államépitészeti hivatal kiköti, hogy a munkát el­nyerő vállalkozó köteles megyebeli munkásokat alkalmazni. Egy nagykőrösi kereskedő felíalaita az egy helyből feíszáiM rspfUőgépst Nagykőrösről Írják: Szombaton dé'a.őtt mutatta be Nagy­körösön, a Városi Muzeum helyiségé­ben Kovágs József nagykőrösi kiske­reskedő érdekes és nagyjelentőségű ta­lálmányát, az egyha’.yből felszálló re- Dülőgépet. Dezső Kázmér polgármes­ter, több szakértő és a saifó képvi­selői szemlélték meg a repülőgépet. A feltaláló szerint a szerencsétlen­Az Orsz. Mezőgazdasági Kamara . buzanapot tartott a Magyar Tudó- j mányos Akadémia előadótermében. £ Az ülésen az első felszólaló Fried- * länder Emil igazgató volt, aki sze- j rint a jelen mezőgazdásági válságból j csak kétféle kivezető ut mutatkozik: } vagy a fogyasztás megfelelő eme- I lése, vagy a termelés csökkentése. J Az előbbire a rossz gazdasági vi- > szonyok folytán bajosan lehet szá- \ mitani, az utóbbi talán még nehe­zebb kérdés, amit megállapodásokkal még nehezebb elintézni. Az uj termés értékesítésére néz­ve idejében kell dönteni és annak le bonyolítása csak a ke- j reskedelem teljes bekapcsolása mól- ■ lett érhető el. Térfy Imre ny. miniszter, a Futura j elnöke a mezőgazdaság helyzetén j való orvoslás eszközeit két csoport­ba sorozza. Ezek egyikébe tartoznak azok a módozatok, amelyek a ter­melők terhein kívánnak könnyíteni. Ide tartozik elsősorban as adó, a kamatteher és a vámterheken való könnyítés. A földadó tekintetében azt ja­vasolja, hogy a termelő föld­adója búzában volna lerögzíten­dő. A másik mód a gaadakozőnség bevételeinek fokozását célozza és ide tartoznak a termelési prémiumok. A gabonaárak min imái ását, vala­mint a gabonamonopóllumot, bár ez utóbbinak némely vonatkozásban megnyilvánuló előnyeit ismeri, még nem tartja ke rés ztülvihe tőnek. A köz­pontosított kivitelnek számos előnye volna, mert eren keresztül sokkal jobban te tehet bonyolítani az ex­portprémiumot és ki lehet egyen­líteni a kereslet ingadozását és ez­zel egyszersmind elejét lehet venni a túlzott áringadozásnak is. laisGsa polgármestere telefoaSjeszÉlgetésben elmondta, hogy semmi szín alatt sem helyeslik a halasi bíróság elszállítását Kalocsa a jövő héten memorandumban tiltakozik az Igaz» ságügyminiszternél a törvényszék rnegcsonk tása ellen A steaedi » fcississi hs.tár©satrél s§g az uj gépnél úgyszólván teljesen ki van zárva. Elmondotta. Jingy hosszú évek óta foglalkozik a repülés problé­májával látta hagy a repülőgép hasz­nálata a .gyakorlati éleiben főként szert teried lassan, mert a fel- és le­szállás nagy helyet igényel. Ez ve­zette az egyhelyből felszálló reDülőzrén megalkotásának gondolatára. Három év óta, mikor bezárta a kis boltot, minden este a találmányon dol­gozott és hosszú évek fáradságos mun­kájával elkészült az yj repülőgép- modell, melyet két spirális légcsavar függőlegesen emel fel a magasba s fenn két másik oldallégcsavar visz előre. Ha a gépen esetleg motorhiba állna elő, a spirális légcsavarok nep­álinak, szétnyílnak az oldalszárnyak és a gép lassan, biztosan ereszkedhet le. Kovács . József találmányát be fogja mutatni a kereskedelmi miniszt mek, aki bizonyára megtalálja a módját, hogy azt a gyakorlati étet számára értéke­sítsél!*, Múlt számunkban közölt beszámo­ló arról, hogy a halasi érdekeltek egyhangúlag kimondták annak szük­ségességét, hogy a járásbíróságot a bajai törvényszékhez csatolják, Ba­ján és Szegeden osztatlan örömmel találkozott. Ennek a nagyfontosságu ténynek a regisztrálásában részt vett a bajai és szegedi sajtó is, amely kiemelte, hogy Halas határozottan ged is támogatja és mindent meg­tesz abban az irányban, hogy a kir. Tábla révén Szegedre induló vasúti és járműforgalmi összekötte­tés az érdekelt városok közt minél kielégítőbb módon megjavittassék.« A szegedi polgármesternek ez a távirata tehát már kilátásba helyezi, hangsúlyozta a közlekedési eszközök megjavításának szükségességét ab- , ban az esetben, ha ez az átcsato- j lás befejezett ténnyé vélik. Hogy ez a halasi állásfoglalás milyen hatást váltott ki, arra érdekes az a távirat, amelyet dr. Somogyi Szilveszter küldött szerkesztőségünk­höz és ebben a következőket írja: »Szeged város közönsége örömmel értesült Kiskunhalas váuros közön­ségének arról az elhatározásáról, hogy kívánja a bajai törvényszék­hez való csatolását a kiskunhalasi járásbíróságnak. Ezt a tervet Sze­hogy azokat az esetleges közleke­dési nehézségeket, amelyek fennál- lanak, kiküszöbölik és igy semmi hátrányt sem származik a halasi jogkereső közönségre, ha a szegedi Tábla illetékessége alá kerül. Érdekes megemlíteni az ügyben azt az információnkat, hogy Halas város átiratban kérte Kelebiát, Tom­pát, Kisszállást és Jánoshalmát, hogy ezek a községek foglaljanak állást, hogy kívánják e a halasi járásbíró­sághoz való csatolásukat Ebben a kérdésben egyébként szerkesztőségünket, levélben értesí­tette Almási Imre jánoshalmai köz­ségi bíró arról, hogy Jánoshalma képviselő testüle a jövő héten már foglalkozni fog a kérdéssel. A halasi járásbíróságnak a kalo­csai törvényszéktől való felcsatolása ügyében érdekesnek tartottuk a má­sik fél meghallgatásának elvét al­kalmazni és ezért telefonon meg­kérdeztük a kalocsai polgármestert, hogy viszont Kalocsa hogyan fo­gadja az elszakitás hírét és mit kivin a maga részéről aa ügyben tenni. A polgármester a következőket mondotta: — Semmi szin alatt sem helye­seljük azt, hogy a kalocsai törvény­széket megcsonkítsák és Kalocsa a maga részéről minden lehetőt el fog követni, hogy ez az átcsatolás ne történjen meg. Hivatkozni fogunk a múlt jogára, hivatkozunk a mél­tányossági szempontokra és általá­ban minden érv felhasználásával küz­deni fogunk azért, hogy a halasi járásbíróság továbbra is a kalocsai törvényszék hatásköréhez tartozzon. Ezt a tiltakozásunkat — folytatta a polgármester — memorandumba foglaljuk és ezt a memorandumot vagy ezen a héten, vagy a jövö hét elején fogjuk küldöttség élén eljut­tatni az igazságügyminíszterhez, de messzebbmenően még ezen kívül is minden megengedett eszközt fel­használunk, hogy ez az átcsatolás ne történjen meg többek közt és nem utolsó sorban már azért sem, mert ez Kalocsa városának is hát­rányt jelent forgalomban és egyéb előnyökben. Ma|sa tovább folytatja akcióját az Itnáilű járásbiróságárt Majsa tovább folytatja akcióját az­ért, hogy önálló járásbíróságot kap­jon. A legutóbb tartott rnajsai kép­viselőtestületi ülésen Komáromy Ká­roly főjegyző tett erre vonatkozóan jelentést, beszámolt többek között arról is, hogy a rnajsai elöljáróság értesülést szerzett arról, hogy az igazságügyminisztériumból leirat ér­kezett a kiskunhalasi kir. járásbíró­ság elnökéhez dr. Pető Jenőhöz, a melyben véleményadást kértek az önálló járásbíróság kérdésében. Eb­ben az ügyben egy küldöttséget ve­zettek dir. Pető Jenőhöz. A járásbí­róság elnöke, mint a főjegyző mon­dotta, kijelentette a küldöttségnek, hogy annak ellenére, hogy az igaz­ságügyi tárca a közeljövőben az Ön­álló járásbíróság felállítását megfe­lelő fedezet hiányában, nem teljesít­heti, mégis kijelentette, hogy Mai­sát és környékét feltétlenül érettnek tartja arra, hogy önálló járásbíró­ságot kapjon Majsa székhellyel. Vé­leménye szerint a halasi járásbíró­ság több községgel kárpótolható volna. A Gutman o-f é i e világhír# „elszakíthatatlan“ védjegyű orvosi, üzleti köpenyek és munkaruhák egyedárus!íó|a Kiskunhalason Ffsctter Ernő cég. „Forduljon hozzá bizalommal 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom