Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1931 (31. évfolyam, 1-104. szám)

1931-12-16 / 100. szám

4. oldal Kiskunhalas Helyi Értesítője december 16 HALASI EMLÉKEK Palócz rendőr A Ráday-korszak előtt arra is figye­lemmel volt a hatóság, hogy a »város emberei« (rendőr, tizedes) között olyan is legyen, aki betyárkodott is valamikor, vagy legalább is összeköttetésben állt valamikor a betyárokkal. Ilyen rendőr volt Halason az öreg Palócz. Ha lopás vagy rablás történt vala­merre, ez volt a főbiró jelszava: »Csak a Palőczot köll szorítani!« Kutuvágó Nagy port vert föl Halason az 1863- iki papválasztás. Az úri osztály Szász Károly, a későbbi püspök pártján állt, mig a polgári rend Szilády Áront pár­tolta, mivel már az apja is jeles papja volt Halasnak. A papválasztás a templomban folyt le, hol az urak az első padokban helyezked­vén el, a szavazást ők kezdték. Már mintegy 130-an szavaztak, de mindnyá­jan Szász Károlyra, amikor Zseny Ist­ván lépett az urnához, ki erőteljes hangon ezeket mondotta: Én Zsieny István (ö volt a polgárság vezére mint gazdaember is) Szilády Áronra szava­zok. ö utána majd mindenki Szilády Áronra adta le Szavazatát, különösen a szegényebb sorsban lévők. A választás Szilády Áron győzelmé­vel végződvén sokáig mondogatták Ha­lason, hogy ai kutuvágók (szegények) döntötték el a választást Szilády javára. Ezért Sárközi István, az egyház egyik presbitere egy remekbe készült kutu- vágót készített Szilády Áron számára, melyet mintegy 100 tagú küldöttség adott át a jeles papnak, szimbólumaként annak, hogy a kutuvágók választották meg. A tudós pap jóleső érzéssel vette át a kutuvágót, a tisztelet és megemlékezés jelképéül s később múzeumunknak aján­dékozta. Turzó testvérek Mikor a tatár hadak Halasra is be- fészkelödtek, a lakosság az úgynevezett Körteiás-szigetre menekült s ott talált menedéket. A síró gyermekeket vízbe fojtották. Meg is menekültek, csak a papjukat találta sávén egy tatár nyíl­vessző. A két Turzó testvér volt a legbátrabb. Ezek lóra pattantak s a Gajdóig utána mentek a tatároknak. Mikor az örömhirt megvitték, hogy a tatárok elvonultak, a lakosság vissza­tért a sátorokba. Az utolsó kun süveg A mai nemzedék már csak a hírét hal­lotta a kun süvegnek. Pedig dédapáink még mind azt viselték. Tálas János még feltette a fejére néha, de a 60-as években már csak Szombati János viselte állandóan. Mint gyügyüge, gyiezsepógyes ember a sü­vegje mellé kakastól akat tűzdelt s ha­rangszóra lépett, még ha tüzet jeleztek is. -i — Húzd, húzd! — mondogatta lé- pegetés közben. Péter Pál komiszáros Azon kivesző szép magyar alakok közé tartozott Péter Pál komiszáros is, kiket még kortársai is megbámultak úgy alakjáért, mint jelleméért. Egyszer a kiskaszinóban időzött Péter Antal, Pázsit Antal s néhány ipa­ros ember társaságában. A terem másik felében több katona ült egy asztalnál, hol egy őrmester vitte a szót. Közben az iparosok közül Cseri Gábor megjegyzi, hogy többen panaszolták már neki, hogy ez az őrmester mily durván bánik a legénységgel. Veri és pofozza őket. Egyszer elkezdi az őrmester hango­san: Ha üyen 30.000 embere volna Őfelségének (mint ő), hát keresztül me­hetne a félvilágon. Erre felállt Péter Pál, odalépett az őrmester elé, ott ezüstsarkantyus cipője sarkait összeütötte s igy szólt az őrmes­terhez: — Kicsoda maga? Hallom, mit csinál a legénységgel! Maga nem katona! Ma- I I ga takony a ! Az őrmester látván, kivel van dolga, társaival kereket oldott. • N. adóügyi közeg kvaterkázik egy városszéli vendéglőben X. tanárral. Egyszer azt mondja N.: — Az én fejembe nem ment soha a német szó! — Nem is ilyen fejbe; való az! — nyugtatta meg a tanár. Cz. L. A „katasztrofális kamatteher“ ellen foglalt állást az O Az OMGE közgyűlése Vasárnap délelőtt tartotta meg az OMGE ezévi közgyűlését Ivády Béla földművelésügyi miniszter jelenlété­ben. A közgyűlést Somssitch László gróf elnök nyitotta meg. Megállapította, hogy az államház­tartást csak úgy szanálhatjuk, ha a magángazdaságot képessé tesszük a vele szemben támasztott fokozott igények teljesítésére a közszolgálta­tások terén. A szükségadót is leg­többen a tőkéből fizették és fizetik, ami újabb kölcsönök felvételét vagy föld eladósodást tesz szükségessé. Katasztrófáid kamatteher sújtja a gazdákat és a kereskedő­ket a hosszú- és rövidtejáratu hite­lek túlzott magas kamatozása miatt. Csak a tőketartozás egy részé­nek elengedése és a megmaradó tartozás alacsonyabb kamat mel­lett való további folyósítása se­gíthet, mert az eddigi magas kamatlábbal a tőketartozás egy jelentékeny ré­szét már úgyis tetörlesztettük. Nyilvánvaló, hogy a magyar gaz­dának uj termelési rendre kell át­térnie. Tekintve azonban azt, hogy a magyar gazda igen konzervatív, nem könnyű feladat a termelés át­alakítása. A jövő gazdasági évben megszűnik a boletta intézménye és a kormány a mezőgazdaságon más módon és utakon szándékozik segíteni. E te­kintetben a földadó teljes elengedése kínálkozik elsősorban, mert ez egy­szerű és mindenki számára segitő- mód. Fontos az a kormányintézkedés, amely a Futúránál vállalt érdekelt­ségek lebonyolítására vonatkozik. Az elnök megnyitóbeszédé után Ivády Béla földművelési miniszter mondott köszönetét a bizalomért. Az OMGE évi jelentését dr. Mutschenbacher Emil igazgató ter­jesztette elő. A jelentés megállapítja, hogy nemzetközi megállapodások nélkül nem lehet az országok belső válságát orvosolni. Az egymásra utalt államoknak prevenciális megál­lapodásra kell sürgősen jutniok egy­mással. Karácsonyra újabb haűikölcsön segélyeket utalnak ki A népjóléti miniszter a hadikölcsön segélyek folyósí­tását karácsony hetére fogja ki­utalni, hogy azok, akik hadikölcsönbe fek­i tették arany értékű vagyonukat, ! legalább a karácsonyi ünnepek­re valamit bevásárolhassa­nak annak roncsaiból. SZÍNHÁZ mmmm Pethő Sándor a kiváló publicista beszédet tart ma este a színházban Kiss Ferenc vendégfellépése alkalmából A halasi sziniszezon a vége felé közeledik és Halmi Jenő színtársu­lata rövidesen befejezi előadásait és Veszprémbe megy társulatával. A színház igazgatósága az utolsó na­pok műsoraiban a legjobb darabok­kal lép a közönség olé, mindezek el­lenére sem tud azonban a színház megbirkózni a mai rendkivül nehéz gazdasági viszonyokkal, a közön­ség alig látogatja a színházat Ez nagyon meglátszott a pénteki előadáson, amikor a »Torockói me­nyasszony«-! adták elő és szomba­ton a »Vihar a Balatonon« előadá­sán. Remélhető, hogy az utolsó elő­adásokon, amelyeken legjobb újdon­ságok tesznek műsoron, a közönség nagyobb érdeklődést fog mutatni a színházzal szemben. Heti műsor: Szerdán »Nőtlen férj« táncos operett .csütörtökön a Ma­gyar Színház újdonsága »Zöld bá­rány«, pénteken »Torockói menyasz- szony«, szombaton »Pusztai szél« Hu­nyadi Sándor színmüve, vasárnap délután négy órakor olcsó helyárak­kal »Vihar a Balatonon«, este »Mo­soly országa.« I O p s z á g—V Hág Egymilliószor vonultak ki fennál­lásuk óta a budapesti mentők. — Bartos József piarista főigazgató 80 éves korában meghalt. — Kor­mányrendelet készül az ipari kontár­kodás megakadályozására. — Hama­rosan megkezdik a Boráros-téri hid építését. — A magyar posztógyá­rak csak svájci frankban számláz­nak és a hitelfeltételeket is megszi­gorították. — Hat és fél millió pen­gővel csökkent a magyar bankjegy- forgalom. — Franciaország búza­szükségletének 10 százalékát Ma­gyarországon szerzi be. — Magyar- ország vágóállatkivitele 1931-ben több mint 200 ezer darabbal csökkent. — A jövőben a vidéki pénzintézetek is igénybe vehetik a Szavatossági Ban­kot. — Budapest lakossága ebben az évben 210 millió pengő adót fize­tett. — A népjóléti miniszter 18.000 pengőt utalt ki Szeged városának az inségmunkák megkezdésére. A munkások egy és fél pengő napszá­mot kapnak. — A pénteki gabo­natőzsdén 60—80 filléres áremelke­dések voltak. — Az Orsz. Mező- gazdasági Kamara korpa és tengeri behozatalának lehetővé tételére de­vizákat kér a Nemzeti Banktól. — Franciaország ragaszkodik a néme­tek által 1932-ben fizetendő 612 mil­lió márka jóvátételhez. •— A romá­niai nyugdíjasok négy hónap óta nem kapják meg ületményeikel. — A Vatikánban 551 boldoggáavatási per folyik. — Churchil emlékiratában hangsúlyozza, hogy Tisza István el­lenezte a háborút. — Horthy Mik­lósáé akciójára eddig 373.218 pengő és félmillió értékű áru folyt be. 40 ezer kérvényben kértek segítséget. — A nyugdijrendetet a hivatalos lap vasárnapi számában jelent meg. — 12—18 millió zsák kávét akarnak megsemmisíteni a brazíliai termelők. — A betegek számát tiz százalékkal csökkentik Oroszországban takaré­kossági szempontból. — A soproni népszavazás évfordulójának ünnep­ségei vasárnap megkezdődtek. — A munkanélkülieknek a főváros 200.000 pengő segélyt oszt ki. — Az ameri­kai magyarok adományainak szét­osztását Pedlow kapitány a jövő hét elején megkezdi. A legtöbb csoma­got posta utján küldik el a címzettek­nek, egyrészét pedig a Vöröskereszt Egyesület továbbítja. — A közigaz­gatási biróság tárgyalta a gyomai választókerület által benyújtott pa­naszt. A biróság elutasította az ala­ki kifogásokat és elrendelte a 'petí­ció érdemben való tárgyalását. — A tábía helybenhagyta apósának megmérgezéséért életfogytiglani fegy- házra ítélt özv. Majzik Józsefné nagykőrösi földműves asszony bün­tetését. — Schreiber Tamást, a kof- feres gyilkost tettéért hétfőn vonta felelősségre a büntető törvényszék. — Agyongázolta a villamos Grüber János budapesti nyomdászt. — Re- volveres támadást követett el diá­kok ellen Janicska Mihály békéscsa- ba lakos. — Korányi Frigyes bárót e hét folyamán kinevezik pénzügy- miniszterré. Néhány napon belül megtörténik Ernszt és Mayer mi­niszterek félmentése is, valamint a kulturtárea betöltése. — Az egységes­pártból kilépett Sztranyavszky Sán­dor volt belügyi államtitkár az ösz- szes komoly, értékes és jószándéku nemzeti erők összefogását sürgeti. — Telieszky János, aki a kormány gazdasági munkájában tanácsadó­ként szerepel, lemondott pénzügymi­niszteri nyugdijáról. A kormány arra számit, hogy példáját követni fog­ják a tekintélyes jövedelemmel bíró nyugdíjasok. — A spanyol exkirály a csorvási uradalmat akarja megvár súrolni. 1 Legutóbbi számunkban megírtuk, hogy a halasi színházban Halmi tár­sulata ma, kedden este az »Ócskái brigadérost« adja elő és ezen az előadáson a címszerep eljátszására sikerült megnyerni Kiss Ferencet, a Nemzeti Színház kimagasló tagját. Az »Ócskái brigadéros« Kiss Fe­renccel a címszerepben nagy érdek­lődést váltott ki a város közönségé­nek soraiból és ugyanez a közönség nagyban készül arra, hogy minél nagyobb számban való megjelenésé­vel is ünnepélyes szint és elevenséget adjon ennek a nagyszerű előadásnak. Ennek az előadásnak egyébként külön értéket és súlyt ad az a tény, hogy Pethő Sándor, a kiváló publi­cista és a Magyarság cimü bpesti lap fömunkatársa ebből az alkalom­ból Halasra érkezik és itt a színház­ban a;z előadás megkezdése előtt megtartja tartalmas és aktuális be­szédét. Pethő Sándor lejőve tele és itteni előadása fokozottan érdekli a közön­séget és igy minden remény megvan arra, hogy zsúfolt ház előtt fog lezaj- 1 lani a mai ünnepi díszelőadás. Búcsúelőadások a színházban

Next

/
Oldalképek
Tartalom