Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1931 (31. évfolyam, 1-104. szám)
1931-10-24 / 85. szám
r> Kiskunhalas Helyi Értesítője október 21 Horthy Miklósné segélyakciója A dicsőséges magyar történelem nagyasszonyainak példái elevenednek meg minden esztendőben ilyenkor a legszentebb ünnep a Karácsony előtt, példák, amelyek tettekben nyilatkoznak meg és amelyek sokezer köny- nyezö szeméből törlik le a bánatot és a panaszt és viszik feléje azt az adományt, amely a gazdagok fölöslege tehát a szegények kincse. Az akciót a nyomor enyhítésére a példát a gyakorlati kivitelre Horthy Miklósné vezérlete alatt végzik, a Kormányzó feleségének nemes szive, nagylelkű gesztusa vette erős kézbe áz áldozatkészség nagy ügyét. Horthy Miklósné segélyakciónak nevezik ezt a gyönyörű működést és valóban minden tiszta szándékú magyar ember elsőrendű kötelessége az, hogy támogassa és adományokkal segítse megvalósítani a kormányzó feleségének hivő szózatát. A gyüjtő- fapokat a főméltóságu asszony saját kezűleg irta alá és ilyen gyüj- tö-iv jelenleg ezer darab van forgalomban. A magyar haza jólétének és a magyarság jövőjének tesz szolgálatot, aki ezt az akciót erőihez képest támogatja. Félannyi úi lisztet Őröltek eddig a nagy- malmok mint tavaly Részint a lisztexport súlyos akadályai, részint a vidéki kis malmok versenye következtében a fővárosi malomvállalatok tevékenysége az uj kampányban sokkal kisebb, mint a megelőző években. Egyes malmok félannyi búzát sem őröltek augusztus óta, mint tavaly, és egyelőre javulásra sincs sok kilátás. A végrehajtási korlátozások kiterjesztése a köztartozásokra Az Országos Hitelvédő Egyesület sürgős felterjesztéssel fordult a kormányhoz az iránt, hogy az egyes hitelügyi kérdések szabályozásáról j szóló rendelet azon intézkedéseit, a melyek a végrehajtások és árverések korlátozása tekintet ében tartalmaznak uj jogszabályokat, terjesszék ki sürgősen a köztartozásokra is. Tűzhelyek, Kályhák, Borprések és háztartási cikkek olcsó áron fen is Katók Laminin Sándor vaskereskedő* nél. — Murgáccsal szemben. November 4-ére összehívják a képviselőházaí A Ház összehívása ügyében az elhatározás megtörtént, eszerint november 4-én, délelőtt tiz órakor ül össze a képviselőház s napirendjén a további teendők megbeszélése szerepel. A munkarendre vonatkozóan az a terv, hogy amennyiben a 33-as bizottság jelentése akkorra elkészül, úgy azt veszik először tárgyalás alá, ha azonban a jelentéssel nem készülnének el, akkor elsőnek az uzsorakamatról szóló törvényjavaslatot tárgyalják le. Almásy László házelnök bizonyos kérdések megbeszélése céljából a jövő hét keddjére a Ház ősz- | szehivásával kapcsolatban értekezletre hívta össze a pártok vezetőit. Ezen a megbeszélésen úgy a képviselők, mint a Ház választott tisztviselőinek illetménycsökkentésével is foglalkoznak. Az elnök már intézkedéseket is tett abban az irányban, hogy a november elsejei esedékes illetményeket 15 százalékos levonással folyósítsák a Ház tagjainak és a választott tisztviselőknek. Ezt az intézkedést abban a meggyőződésben tette az elnök, hogy a pártközi értekezlet és a parlament is hozzá fog járulni az illetmények leszállításához. Könnyen végzetessé válható szurkálás történt az elmúlt éjjel a Hunyadi utcában Tizenkét évi fegyházra Ítéltek egy dorozsmai gazdálkodót, aki hatvan éves korában harmincöt évi házasélet után meggyilkolta a feleségét Házastárson elkövetett szándékos | emberölés bűntettével vádolta a sze- j gedi ügyészség id. Horváth Antal 1 dorozsmai hatvan éves gazdát, aki julius 27-én reggel, harmincöt évi házasélet után megfojtotta a feleségét. A házastársak között az utóbbi években egyre sűrűbbek voltak a nézeteltérések, sőt nem egyszer megverte feleségéi az iszákossá lett gazda, aki mindig a titokban .eladott búza árát mulatta el. Julius 27-én reggel ismét öt mázsa búzát akart a felesége tudta nélkül eladni Horváth, azonban az asszony észrevette a dolgot. Emiatt aztán szóváltás keletkezett közöttük, a melynek hevében a gazdálkodó megfojtotta a feleségét. Az asszony holttestét a pincében elásta. Amikor Anna nevű leánya hazajött és kereste az anyját, azt mondta a gyilkos ember, hogy bement Szegedre. Néhá/iy nap múlva a család gyanút fogott és rövid keresés után megtalálták anyjuk holttestét a pincében eltemetve. A csendőrség, melynek Horváth Anna jelentette be az esetet, megindította a nyomozást és ékkor az öreg gazdálkodó beismerte szörnyű tettét. A szegedi törvényszék Gömöry- tanácsa kedden tárgyalta a feleség- gyilkossági bünpert és a vádlott beismerése, valamint a tanuk kihallgatása után tizenkét évi fegyházra ítélte el Horváth Antalt. Az elitéit gazda megnyugodott az ítéletben, azonban az ügyész és a védő megfelebbezte az ítéletet. LEGÚJABB! (Budapesti tudósítónk telelonjelentése) Ködös, éjjel hideg idő várható Lényegesen le fogják csökkenteni az ország pénzügyi költségvetését Mir szerint gyökeresen átalakul a Károlyi kormány Politikai körökben nyilvánosságra jutott a népszövetség pénzügyi bizottságának határozata Magyarország költségvetését illetően A képviselők körében elterjedt hi- rek szerint a népszövetségi bizottság | föltétlenül szükségesnek mondja és , kivánja a magyar költségvetés további, meglepően nagyarányú csökkentését. A hirek úgy szólnak, hogy az idei költségvetési évben a nép- szövetségi bizottság még legalább 1 százmillió pengő megtakarítást sürget. A bizottság állítólag részleteiben is foglalkozott ezzel a kérdéssel, megjelölte, hogy mely költség- vetési tételek csökkentését tartja lehetségesnek és szükségesnek. A népszövetségi bizottság jelentéséről szóló hírekkel kapcsolatban élénken foglalkoztatta az egységespárti képviselőket az a kérdés, hogy a jelentésben foglalt kívánságok teljesítése esetén milyen formában számíthatunk a népszövetség pénzügyi segítségére. Általában az volt a felfogás, hogy elsősorban külföldi kötelezettségeink elhalasztása kerülhet szóba. A forgalombakerült hirek szerint a dologi kiadások csökkentésével ez a nagyarányú megtakarítás nem érhető el, a jelentés tehát állítólag a személyi kiadások további csökkentésére is kiterjeszkedik s a tisztviselői létszám újabb apasztása is szerepelne pontjai között, amit azonban a magyar kormány ellenkezéssel fogad. Megbízható hímek szerint a pénzügyi nehézségek leküzdése után és a költségvetés átrendezésének befejeztével gyökeresen átalakul a Károlyi kormány. O r s z á g—V flág Pénzhiány miatt megakadt a 30.000 hadikölcsönkárosult segélyezése, de december elején va'ószinüan folytatják az akciót. — Erősen elszaporodtak az Alföldön a varjak. — A magyar gyáripar kétéves hitelt kér a külföldtől nyersanyagszükségletének beszerzésére. — A buzakölcsönök átszámítási kulcsa novemberre 8.86 aranypengő. — A főváros a betegápolási pótadó átengedését kéri az államtól. — ötvenezer mázsa gabonát lehet exportálni Görögországba. A kereskede'emügyi miniszter kije’en tette, hogy egy éven beiül megszüntet minden olyan üzemet, amelynek fenntartása nem feltétlen közérdekű. — 330.000 P deficitje van a debreceni városi téglagyárnak. — A napokban megjelenik a kamatuzsoráról szóló rendelet. — A Kárpátokban erősen havazik. — Az idén 13.000 vagon cukrot gyártanak a magyar gyárak. — A belügyi építkezési panama ügyének főtárgyalásán befejezték a tagadásban levő vádlottak kihallgatását. — Brassó környékén nagy hóvihar volt. A hegyeket mindenfelé hó borítja. — Ismeretlen gonosztevő 82 állatot mérgezett meg Szila&bolháson. — Perek lavinája indul a jel záloghitelezők ellen, mert nem adnak törlést a pengőben kifizetett valutatartozásokra. — A hét végére várható a népszövetség pénzügyi bizottságának döntése a magyar helyzetről. — A pesti kártyaklubok legújabban kölcsönajánlatokkal csábítják el áldozataikat. — Egy dombóvári cselédlány lopott a gazdájától, hogy virágot vehessen a színészeknek. — Rövidesen megkezdi működését a szegedi rádiumintézet. — A közalkalmazottak és nyugdijatok október 31 ig kötelesek mindennemű közpénztárból származó jövedelmüket bejelenteni. — A cseh képviselőház külügyi bizottságában a kisantant Magyarország, Ausztria és Lengyelország vámuniójáról beszéltek. — Politikai körökben elterjedt hirek szerint Széli József zempléni főispánt országos főkapitánnyá nevezik ki. — A kormány fizetési maximumokat akar megállapítani a magánvállalatoknál. — Részvényjogi novellában szabályozzák az igazgatók, felügyelőbizottsági tagok és alkalmazottak szerződéseit és jövedelmeit. — A Nemzeti Bank száz egységenkint csökkentette a dollár árfolyamát. — Szeged városa naponkint háromezer ebédet oszt ki népkonyhán. — Eddig közel kétmillió métermázsa uj búzát adtunk el külföldre és több mint kétmillió métermázsa exportfelesleggel rendelkezői az ország. — Az utolsó hetek folyamán Anglia és Franciaország vásárolt a budapesti gabonatőzsdén. — Debrecenben az összeírások során 2207 munkanélküli jelentkezett. — A csepeli papírgyár rotáeiós- papir gyártására akar berendezkedni. A gyár felszerelése hatmii ió pengőbe kerül. Véres és könnyen végzetessé válható támadás színhelye volt csütörtökről péntekre virradó éjjel a Hu- nyadi-ucca, ahol verekedést kezdett Botykai János öregszőlőkbeli lakos, aki rátámadt Csapó Benőre és azt sulyoisan megszűrte. Az uccában nagy riadalom támadt, egy ott levő személy a közelben lakó Tóth Zs. Lajos rendőrfőtörzsőrmester lakására sietett és értesítette őt a történtekről. A főtörzsőrmester civilruhában azonnal a szurkálás színhelyére si- esett, ahol Botykai a civilruhás rendőrnek is nekitámadt, de sikerült öt le- fegyverezni. A megsérült Csapó Benőt a halasi kórházban ápolják. Az időjárásban az elmúlt 24 őrá- ' ban változás nem volt. Időjóslat: Ködös, éjjel hűvös idő várható.