Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1931 (31. évfolyam, 1-104. szám)

1931-10-10 / 81. szám

2 Kteknnhalas Helyi Brtesltflfe október 10 A ref. egyháztanács Báthory Gábor ny. ffigymn. tanárt választotta meg h. főgondnokká December 30.-lkán tartják meg a főgondnok választást Eredményesebb mezőgazda- sági politikát követelt az OMGE igazgatóválasztmányi ülése Az Országos Magyar Gazdasági Egye­sület igazgatóválasztmánya csütörtökön délután ülést tartott, amelyen Somssich László gróf elnök bejelentette, hogy az OMGE tisztviselői karának fizetését prog rés szive leszállították. Fabricius Endre helyettes igazgató javaslatára a választmány elhatározta, hogy kü’dött- ségileg kérik a földmive’.ésügyi minisz­tertől az ebadóalap bizonyos részének a vármegyei gazdasági egyesületek szá­mára való biztosítását. Mutschenbacher Emil igazgató beszá­molójában kijelentette, hogy a mai ri­deg fináncpolitikát olyan gazdaságpoli­tikával kell kiiegésziteni, amely tehetővé teszi, hogy az adóforrások nagyobb ál­dozatokra legyenek képesek. Nem lehet letagadni, hogy mindazok az intézkedé­sek, amelyek az államháztartás szaná­lása érdekében történtek, nem szolgál­ják a mezőgazdaság javát. Szükség van olyan intézkedésekre, amelyek elviselhe­tővé teszik a tehertöbbleteket, mert kü­lönben az állam szanálása is csődbe kerül. Konkoly-Thege Sándor az állatkivitel előmozdítása és a takarmányprobléma után a tejkérdésröl beszélt és közölte, hogy a földmivelési miniszter felhatal­mazást fog kérni a 33-as bizottságtól, hogy a tejkérdésben teljhatalommal in­tézkedhessek. Rege Károly dr. utalt arra, hogy a magyar búza ára 1 pen­gővel a világparitás alá Sülyedt, holott a kormány huszpengős búzaárat ígért. «”55——== =L.-~íssrsssss=s!!irj. B Msgszastették a közgaz­dasági miniszteri állást Az OFB Is megszűnik A hatos bizottság tegnap délután le­tárgyalta a kisebb tárcák költségvetését és — a személyi kiadások apasztásától eltekintve- — a miniszterelnökség elő­irányzatából 166.405 pengőt törölt, a király i ép ül e te : és tartozékaik kezelésére szolgáló do’ogi kiadásoknál, valamint a Legfőbb Állami Számvevőszéknél és az Országos Földbirtokrendező Bíróságnál pedig — amely utóbbi intézmény a bi­zottság korábbi határozata értelmében a költségvetési év végén megszüntetendő — 10 százalékos törlést határozott el. A miniszterelnökkel egyetértésben el­határozta továbbá a bizottság a köz­gazdasági miniszter állásának megszün­tetését, amely állást most a kereske­delmi miniszter tölti be. Ä kereskedelmi mlmszíer szén- rendeleíe A kereskedelemügyi miniszter ren­deletet adott ki, amely szerint kö­telezi a szénbányákat és szénkeres- fcedőket, hogy készleteiket minden héten jelentsék be, majd a rendelet tüzetesen megszabja a külföldi kályhaszén legmaga­sabb árát. A vidéki szénárak aszerint, hogy a budapesti szállításnál több, vagy ke­vesebb a szállítási költség, ennek megfelelően alacsonyabbak vagy ma­gasabbak. A ref. egyháztanáes pénteki ülé­sén foglalkozott a főgondnoki tiszt­ség betöltésével és a kérdésben úgy határozott, hogy csak helyettes fő- gondnokot választ egyelőre. A h. főgondnok egyhangúlag Bá' tory Gábor ny. fögimn. tanár tett. Az egyháztanács egyidejűleg úgy döntött, hogy ; a főgondnok választást ez év de­cember 30-án i fogják megtartani. reime a haszonbérlet átadásával kapcsolatos elszámolások (vetésterü­letek visszaadása, épületek megjaví­tása és uj építkezések értékének megtérítése) tárgyában. Deák József és Grünfelder József uj haszonbérlők kérelme a bérleti feltételek módosítása tárgyában. Fűzik Andor városi dijnok három havi betegszabadság engedélyezése iránti kérelme. Tyukody Dezső és társai városi alkalmazottak részére fizetés előleg kiutalása tárgyában jelentés. Augusztus és szeptember havi pénztár vizsgálat bejelentése. Tömegesen jelentik lie külföldi pénz- készletüket a va- lutatnlaj dánosok j Az ország minden részéből tömegesen i érkeznek a panaszok, hogy a kisembe­rek: a gazdák épp úgy, mint a kisipa­rosok és a kiskereskedők, nem tudnak megfelelő hitelhez és pénzhez jutni, amelynek segítségével adósságaikat fi­zethetnék és üzletük zavartalan menetét biztosíthatnák. Mindenütt nyomasztó pénzhiány van, aminek egyik okát a közgazdasági szak­emberek abban látják, hogy a kor­mány semmiképen sem akarja szaporí­tani a bankjegyeket. A Nemzeti Banknak az az álláspontja, hogy j a bankóprés működése az ország I gazdasági helyzetét még Jobban rontaná, j különösen a külfölddel szemben, mert | a bankjegyek szaporodása révén á J pengő értéke csökkenne és igy a kül- ! földi pénzben fölvett kölcsönöket na­gyobb pengőösszeggel kel’ene vissza- ; fizetni. ' U - , Nagy eredményt vár ezzel szemben a ■ kormány attól a rendelettől, amelyben , néhány nappal ezelőtt felszólította mind- j azokat, akiknek akár az országban, akár 1 a külföldön idegen pénzük (valutájuk) i van, hogy haladéktalanul szolgáltassák ezt be. A rendeletnek már most is ked- ' vező eredménye mutatkozik, mert tömegesen érkeznek bejelentések a Nemzeti Bankhoz i külföldi pénzösszegekről. Megjelent az alkalma­zottak illetménycsök­kentéséről szóló ren­delet A hivatalos lap tegnapi száma közli a törvényhatósági, megyei, városi és községi üzemi (vállalati, intézeti stb.) alkalmazottak illetményeinek, illetőleg el­látási dijainak csökkentése tárgyában kiiadott kormányrendeletet. Eszerint az alkalmazottak fizetését és minden mel­lékilletményét 1931 szeptember 1-étől kezdve legalább is ugyanazzal a szá­zalékkal kell csökkenteni, mint amely százalékkal csökken a kiadott rendele- ' tek alapján az ugyanolyan fizetésben részesülő közigazgatási tisztviselők fi­zetése és minden melléki’letménye. A rendeletet alkalmazni kell abban az esetben is, ha az üzemek részvénytár­sasági vagy bármilyen más alakban működnek, vagy magánosokkal közös tulajdont is alkotnak. Az illetményeket szeptember 1-től kezdve akkor is csökkenteni kell, ha ezeket különszerződés állapította meg. A rendelet hatálya a nyugdijakat, nyugbéreket, özvegyi nyugdijakat, ne­velési járulékokat, életjáradekok at, kegydijakat, kegynevelési járulékokat szeptember 1-étől számiitott hatállyal ugyancsak csökkenti. Nem esnek csökkentés alá a lakás­pénz, a családi pótlék, a hadipótlék, a közlekedési segély, az utazási átalány és a napidij-átalány, illetőleg az ezek­nek megfelelő, de más elnevezésű il- . letmények. Változatlanul háromtized fillér fokonként a must Kecskeméten Csak a 20 fokon felüli must kel négytized fillérért A mai mustpiac igen lanyha volt. Mintegy 150 szőlősgazda kínálta a mustot annak a négy kereskedőnek, aki megjelent időközönként a piacon. A kereskedők ugyanis csak a hét végén kezdik vásárolni azt a must- ; szükségletüket, mellyel a rendelke-zé­sükne álló hordókat megtölthetik. A piacon a szőlősgazdák és a feles­bérlők között igen nagy az elkese­redés a mustár alacsony volta miatt, amely mellett a gazdák ráfizetnek az idei szőlőművelésre. Ä város a vásártéri telekért csereképea a temetőből kér területet a ref. egyháztól Ismeretes és a Helyi Értesítő is megírta annak idején, hogy a ha­lasi ref. egyház nagyobb telket kért és kapott a vásártéren egyházi cé­lokra. , Nemrégiben felmerült az a gon­dolat, hogy a ref. egyház vételár fejében 100 holdat fog felajánlani Szarkás-Debeákon fekvő birtokából. A képviselőtestület a birtok megte­kintésére bizottságot küldött ki. Ebben az ügyben augusztus 9-én a vármegye alispánja leiratot inté­zett a városhoz és a ref. egyháznak a város részére átengedendő telke ügyének jelenlegi állásáról kért je­lentést. A leirat ügyében a város felterjesztést tett a megye alispán­jához, amelyben előadta, hogy a ref. egyház a neki átengedendő telekért csere- ingatlant ajánlott fel, amelyet a városi képviselőtestület által ki­küldött bizottság több szem­pontból is, alkalmasnak nem ta­lált A kiküldött bizottság épen ezért a ref. egyház tulajdonát képező régi ref. temetőből részben sza­bályozás, részben forgalmi szem1- pontból szükséges utnyitás által kisajáttandó telek tervezetet tartja fontosnak. A város átiratot intézett egyébként a ref. egyházhoz is, hogy hajlandó-e ilyen formában cserét kötni a vá­rossal. A város által kért terület a Ku- rucz szobor mögött 1450 n. öl, amely egyenes vonalban lenne le- hasitva, ezenfelül pedig körülbelül ekkora nagyságú terület a temető­nek a vasúttal párhuzamosan haladó részén. t A kérdésben, ma pénteken délelőtt tartott gyűlést a ref. egyháztanács, amelynek határozatáról a követke­zőkben számolunk be: A ref. egyház pénteki ülésén úgy határozott, hogy a vásártéri telek cseréjeképen a régi ref. temetőből a város által kért területet átengedi, illetve a város ajánlatát elfogadja. ä város káüvi»iítestfleíe hátion iáiéit rendkívüli kizgviilást tart nak 1930. évi zárszámadásának jó­A város képviselőtestülete hétfőn délelőtt kilenc órakor rendkívüli közgyűlést tart. A közgyűlésen 31 tárgysorozati pont szerepel. A fon­tosabb tárgy sorozati pontokat az alábbiakban közöljük. A belügyminiszter rendelete a Sza­badka—öttömösi útra kapott állam­kölcsön felvételének jóváhagyása tárgyában. A belügyminiszter rendelete a Sós­tó kimélyitési költségei tárgyában. Népjóléti és munkaügyi miniszter rendelete a két pusztai csecsemővé- dő intézet költségeinek elszámolása tárgyában. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye törv.-hatóságának határozata a Pirtó III. sz. iskola vétel ügylete tárgyá­ban. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye törv.-hatóságának határozata a vil­lamoshálózat fenntartási dija tárgyá­ban és a villamossági rt. ajánlata. A város köz- és egyéb pénztárai­váhagyása tárgyában kelt vármegyei véghatározat. Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesületnél fennálló 265.000 P váltókölcsön megújítása. Hirsch Mihály részére a Pesti Ha­zai Takarék és a Magyar Olasz Banknál fennálló 365.000 pengő vál­tó zsirálása után jutalék megálla­pítása. A kórház bővitési munkáihoz szük­séges pénz biztosítása és a munkák kiírására vonatkozó polgármesteri javaslat. 1 Ref. egyház telekcsere ügye. Deák József és Grünfelder József haszonbérlőkkel, a fehértói ingatlan haszonbérletére vonatkozólag meg­kötött haszonbérleti szerződés bemu­tatása. Hoffmann János fehértói haszon­bérlő kérelme haszonbérleszállitása iránt. Hoffmann János haszonbérlő ké-

Next

/
Oldalképek
Tartalom