Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1931 (31. évfolyam, 1-104. szám)

1931-05-20 / 40. szám

4 oldal Kfcknnhaiai Helyi Értesítője május 20 A bor kiviteli vámjának mérsékléséért foglalnak állást a városok A gabonapiac nagy eseménye, hogy a rozs drágább mint a búza A borforgalom emelése is egyik állandóan hangoztatott témája köz- gazdasági életünknek. A kérdés ren­dezését egyrészt a bor magas vám­jának mérséklésétől várják és ez- irányban Szeged törvényhatósága már határozatot hozott, hogy fel- terjesztést intéz a minisztériumhoz és hasonló állásfoglalásra kérte az összes városokat. Magyarország gazdasági helyzete Közzétették a m. kir. pénzügymi­niszter 57. jelentését, amely Magyar- ország pénzügyi helyzetéről 1931. március 1-től március 31-ig számol be. A március havi állami közigazga­tási bevételek 61.4 millió pengő, vagyis az előirányzott 66.1 millió pengőnél 4.7 millió pengővel keve­sebbet tettek ki. Az 1930—31. évi költségvetési év első kilenc hónap­jában összesen 620.5 millió pengő folyt be, ami 15.5 millió pengővel kevesebb az előirányzott bevételek­nél. A magyar Nemzeti Bank érckészle­te március folyamán 23.3 millió pen­gővel csökkent. A tényleges jegyfor­galom 14.1 millió pengővel csök­kent. A forgalomban levő váltópénz helyzete március 3l-én az alábbiak szerint oszlott meg. A tényleges forgalomban 58 millió 919.512.22 pengő. A Magyar Nem­zeti Bank pénztárában 13 millió 759 ezer 163 pengő 72 fillér, összesen tehát 72 millió 678.675.94 P. A m. kir. Postatakarékpénztárnál és Buda­pest 12 legnagyobb pénzintézeteinél elhelyezett takarékbetétek álla dóka: Márciusban 671.7 millió pengőről 673.7 millió P-re emelkedett. Az év első három hónapjában a behozatal 142.9, a kivitel 130.4 millió pengőt tett ki. E szerint tehát a behozatali többlet 12 és fél millió. Szombat reggel akasztottak először Szerbiában Belgrádban szombaton reggel haj­tották végre az első akasztást, mert Szerbiában eddig a halálra Ítélteket sortiizzel végezték ki. Az uj büntető- törvénykönyv szerint azonban a ki­végzésnek akasztással kell történnie. Á belgrádi rendőrigazgatóság ud­varán fölállított bitófa alá reggel 6 órakor vezették Sivaljevicz György volt csendőrt, aki tavaly májusban a belgrádi parkban meggyilkolt egy fiatal leányt. Az akasztást a szerajevói hóhér hajtotta végre két segéddel és csak a hivatalos személyek voltak jelen. AutMuszjirat SÓSTÓRA Sóstóra indul : d­e 8.45 ó. Vissza indul , d. e. 9.00 ó. Sóstóra indul i d. e. 10.45 ó. Vissza yidul t d. e. ■11-00 6. Délután. Sóstóra indul, d. u. 2.00 ó Vissza „ d. u. 2.15 ó Sóstóra „ d. u. 7.50 ó' Vis&za „ d. u. 8.00 ó* Víteldij oda és vissza , —.80 fillér Járatokon kívül 10 jelentkező esetén bármikor indul. Mindenféle nyomtatványokatgyor• san, ízlésesen, méltányos árban ké­szít a Kiskunhalas Helyi Értesítője lapvállalat nyomdája. Évtizedek óta nem tapasztalt áralakulás a gabonatőzsdén A gabonatőzsde meglepetése az volt, hogy a májusi rozs 15.60 pen- j göre d rágult és ugyanekkor a májusi j búzát csak 15.30 pengővel jegyezték. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a határidős rozs 30 fillérrel drágább a búzánál. Ilyen szeszélyes áralaku­lásra a gabonatőzsdén évtizedek óta nem emlékeznek, hiszen normális ár­viszonyok mellett a búzának min­dig drágábbnak kell lennie, mint a rozsnak. A rozsot a szüárd spekuláció ál­talában lebecsülte, elhanyagolt cikk­nek tartotta, amit érdemes fedezet- j lenül is eladni, hiszen vásárló nem j igen. akad és majd később olcsób­ban tudják fedezni. A spekuláció gondolatmeneté azonban hibásnak bi­zonyult, inert néhány hónap óta szemmeíláthátó, hogy hatalmas rozs­hiány mutatkozik a világpiacokon. A csehek és az osztrákok lázasan keresik a pestvidéki rozsot, viszont a magyar gazdaságok nem hajlan­dók rozsot eladni Még az a furcsa helyzet is előállott, hogy a magyar közönség kezdi megszokni a rozs­lisztet is és fokozottabb mértékben vásárolja. Olyan események jöttek tehát közbe, amelyekre a spekuláció nem számított és ezzel magyarázha­tó a rozs drágulása. Vasárnap délelőtt Halason is megtartották a revíziós tiltakozást A Helyi Értesítő megírta a múlt szá­mában, hogy az ország valamennyi vá­rosában és községében a Magyar Reví­ziós Liga felhívására május 17-én, va­sárnap a trianoni békeszerződés ellen való tiltakozó gyűléseket fognak tar­tani és ezen egységesen határozati ja­vaslatot fogadnak- el és ezt a népszövet­ség tanácsához Genf be fogják elküldeni, hogy a világ előtt is demonstrálják azt a sérelmet, ami a történelmi Ma­gyarországon esett. Halason ezt a tiltakozó egybeseregl©st vasárnap délelőtt fél 11 órakor tartot­ták meg a piactéren és a városház er­kélyéről Gaál Jenő tanácsjegyző a kö­vetkező lelkes és szép beszédet mondta el: Mélyen tiszteit közönség! Május 17- én, a mai napon éppen ebben az órá­ban, az ország majdnem műiden váro­sában, de különösen a fővárosban, an­nak minden érzelmű lakossága a Reví­ziós Liga ieJhivására egy tüntető felvo­nulást és tiltakozó népgyülést fog tar­tani a trianoni békeszerződésben iogtalt és Magyarország önállóságát, gazdasági életét, boldogulását eltipró igazságtalan békefeltételei ellen. Fe.emeli a nemzet ismételten, tiltakozó szavát és jajkiáltá­sát azért, hogy ezen jajszó eljusson oda, ahol a népek, nemzetek sorsát in­tézik. A népszövetség tanácsának a ma­gyar nemzet, amikor módja és alkalma van hozzá, ismételten kifejezésre jut­tatja fájdalmát. A Revíziós Liga fel­hívása alapján Kiskunhalas város közön­ségének is kötelessége ebbe a nagy munkába belekapcsolódni a Revíziós Li­ga nagy munkáját segíteni, azért mi is, habár csak néma jajszóval, de felkiál­tunk oda, ahol mély sebeinket orvo­solni tudják, hogy hallják meg már egyszer, addig, mig nem késő, hogy a magyar nemzet is él és ennek a nem­zetnek is joga van az élethez és bol­doguláshoz. Ezután elfogadták az alábbi határozati javaslatot: A «Trianoni béke* Magyarországot öt részre darabolta. A nemzetek önrendelkezési jogának megcsúfolásával, a lakosság megkérde­zése nélkül elvette területünk kéthar­madrészét, elszakított tőlünk 13 millió magyar állampolgárt, közöttük három és félmillió magyar testvérünket. A Szövetséges és Társult Hatalmak maguk is érezték ennek igazságtalansá­gát s azért a kisebbségek védelméről is gondoskodni kívántak s a Párisban kötött szerződésekkel biztosítják azok vallási, gazdasági, nyelvi és politikai szabadságát. E szerződéseket azonban az utódálla­mok sohasem tartották meg. Kiforgat­ták vagyonukból elszakított testvérein­ket, elvették templomaikat, iskoláikat, s bárki ©lőtt, ki a viszonyokat ismeri s kinek lelkében az igazságnak csak egy I szikrája is él, világos, hogy az utódálla- ' mok a kisebbségek teljes kiirtására tö­rekszenek. Az öntudatos kisebbségek az élethez való joguknál fogva természetesén til­takoznak az elnyomás ellen s ezért soha megnyugvás az utóbállamokban nem le­het. Az élet-halá'harc megbénítja a gaz­dasági életet s egész Európa gazdasági válsága részben ezekre az okokra ve­zethető vissza. A Népszövetség Tanácsához tömege­sen benyújtott kisebbségi panaszok 11 éven keresztül tájé ten eredménytelenek maradtak. A legkiánóbb igazságtalansá­gok nem orvosoltattak, úgyhogy azt keü hinnünk, hogy a Népek Szövetsége a kisebbség elnyomásával szemben tel­jesen tehetetlen. Minthogy a trianoni békeszerződés, fennállása óta, olyan állapotokat terem­tett, melyek ellentétben áLanak a vallás, emberiesség és kultúra követelményei­vel s minthogy ez idő alatt nyilvánvaló­vá lett, hogy a trianoni u. n. békeszerző-, dés csak a békét veszélyezteti s uj há­ború csiráit rejti magában, megalapít­hatjuk, hogy az előadottak a béke­szerződés 19. §-ának előfeltéte.eit tel­jesen kimerítik. Ugyanezért Kiskunhalas városban mai napon tartott rendkívüli gyűlés egy­hangúlag hozott határozat a.apján azzal a két elemmel fordul a Népszövetség Te­kintetes Tanácsához, hogy Magyaror­szág régi és uj határai között élő népek mai helyzetét, azoknak a világháború előtti sokkal kedvezőbb politikai, kultu­rális és gazdasági helyzetével összeha­sonlítva, ennek eredményéhez képest a trianoni békeszerződés revízióját, már Európa tartós békéjének és gazdasági helyzetének biztosítása érdekéből is mi­előbb napirendre tűzni méltóztassék. — Azt hiszem, miadannyiónk magyar szivének közös fájdalmát fejezi ki ezen javaslat és hiszem, hogy ennek minden pontjával velem együtt érezve kimond­hatjuk, az abban foglaltakat határozati erőre emeljük és kivánjuk, hogy ezen memorandum a népek tanácsához annak mostani ülésére Genfbe elküldessék. — ahol is annak sorsát nem tudom, de hiszem, hogy egyszer még lesz idő arra, amikor a mi jajszavunk megértő szivekre fog találni és a mi igazságun­kat Isten és ember előtt el fogják is­merni. Égetett agyag tégla I. ren­dű Mázai, Bonyhádi gyárak­ból, Kiskunhalas állomáson átvéve. Kisméretű ezer darabonként 47 I*. Nagyméretű ezer „ 57 P. kapható Adler Ignácz {«kereskedőnél Egységbe tömörültek a revizionista államok? Az egyik angol lap a német—oszt­rák egyezménnyel kapcsolatban ki­emeli, hogy Olaszország, Magyaror­szág és Ausztria nemsokára rendkí­vül érdekes és teljesen uj alapokon nyugvó kereskedelmi szerződést köt. Ez a német—olasz—magyar—oszt­rák blokk egyesítené a legfontosabb négy revizionista államot. *?rszág-világ’ A kormányzónak a Bésa-rend nagy- keresztjét adta Zogu albán király. — Serédi Jusztinján bíboros hercegprimás pásztorfevelet adott ki Árpádházi Szent Erzsébet 700 éves jubileumáról. — Beth­len István gróf miniszterelnök fiára, ifj. Bethlen Istvánra ruházta át inkei bérle­tét. — Snovden angol kincstári kancel­lár betegsége miatt lemond. — Toscani­ni, a világhírű olasz karmester örökre elákarja hagyni Itáliát, mert Bologná­ban egy fasiszta vezér súlyosan inzul- tátta. — Császár Elemér egyetemi ta­nár lemondott a Petőfi Társaság alel­nöki tisztségéről Hegedűs Loránttal tör­tént irodalmi afférje miatt. — Dyemil Dinó albán követ ma délután koszorút helyezett el a budapesti hősök emlék­művére. — A felsőház igazoló és ház­szabályszerkesztő bizottsága ma ülést tartott. — Balázs Antal pénzügyi állam­titkár tett a Kansz. elnöke. — Az er­délyi magyarság önálló listákkal indul küzdelembe a román képviselő és sze­nátus választáson. — Az autók verse­nyével szemben foglalt állást a nemzet­közi vasúti szövetség, amelynek párisi ülésén szóba került a kombinált vasúti és légiforga'om. — Befejeződött a ba­latonfüredi orvoshét, amelynek záróbe­szédét a kultuszminiszter mondotta. — A kormány győzött az egyptomi parla­menti választásokon. — Megmérgezte, aztán felakasztotta magát Budapesten egy szállodai szobában egy uriasszony, aki a bejelentőlapot igy töltötte ki: Havas Jenőné, Keszthely. — A német külügyminiszter az összes nemzeteket felszólította a vámunióhoz való csatla­kozásra. — Fej- és Jábnétküli hullát fogtak ki Esztergomnál a Dunából. — Füstmérgezést kapott öt budapesti tűz­oltó egy pincetüznél. — Luminálal meg­mérgezte magát Kaiser Gusztáv buda­pesti tisztviselő, akit súlyos állapotban szállítottak kórházba. — Villamos ka­rambol történt Budapesten, á Podma- niczky-uccában, Buresán Miláda cseh követségi tisztviselőnő és Sosterics Etel manikürösnő súlyosan megsebesültek.— 4902 'ember dobta el magától az életet az elmúlt esztendőben Magyarországon, — A magyar husiparosok is részívesz- nek a május 20-án Párisban rendezendő nemzetközi húsipari kongresszuson. — 150 millió schilling népszövetségi köl­csönt kap Ausztria a Creditanstalt sza­nálására. — Leszállították a kenyérárát, Egerben. — Pünkösdkor szenteli fel a magyar szentek Pantheonjét Budapesten Zichy Gyula gróf kalocsai érsek, a Gellérthegyi szikla templomban. — A nemzetközi gabonakonferenciát hétfőn nyitják meg Londonban. — Hajdume- gye feliratban kéri a névmagya­rosítás megkönnyítését. — Hírek szerint vidéken juntos 28-án és 29-én, a titkos kerületekben pedig julius 5-én lesz a képviselőválasztás. — Két év alatt 400 vendéglő szűnt meg Magyarországon. — Naponta tízezrek látogatják a Nem­zetközi vásárt. — Szombaton nyílik meg az országos turista kiál'itás Budapesten. — 300 mázsa cserebogarat irtottak ki Debrecenben. — 9 hónap alatt a múlt évivel szemben 66 millió pengővel csökkent az államkincstár bevétele. A postai forgalomban egyre jobban mu­tatkozik a tarifák drágításának hatása. A feladott közönséges levelek száma három millióval csökkent. — Budapes­ten 318.341 képviselőválasztó van. — A jövő héten értekezlet lesz a kereske­delmi alkalmazottak teljes vasárnapi munkaszünetének kérdésében. — Zongorahangverseny. Junius 7-én, vasárnap délután 3 órai kezdet­tel a város közgyűlési termében Ráth Lili növendékei zongorahangversenyt rendeznek. Jegyek elővételben Press- burger papírkereskedéeben válthatók,

Next

/
Oldalképek
Tartalom