Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1930 (30. évfolyam, 1-104. szám)
1930-06-14 / 48. szám
2 oldal Klstonhala« Helyi Értesítője junius 14 Szenzációs letartóztatások a halasi rendőrségen Tiltott műtét gyanúja alapján előzetes letartóztatásba vettek egg halasi orvost Julius 1-től kezdve MAVART autóbusz-járat közlekedik Halas és Fehértó között Évek óta tartó halasi probléma a varas és Fehértó fürdő közötti kényelmes közlekedés kérdése. Most ezzel kapcsolatban érdekes újításról emlékezhetünk meg. A napokban megjelent Halason a bajai Mavart kirendeltség kiküldöttje, aki közölte a város vezetőségével, hogy a bajai Mavart julius 1-étől kezdő- dőleg minden vasárnap, a fürdósze- i zon alatt autóbusz-járatot létesít Halas—Fehértó között. E híradással kapcsolatosan közölhetjük, hogy a Fehértón immár elkészültek a kabinok, melyeknek hivatalos átadása vasárnap megy végbe a város részéről. A fürdő ünnepélyes megnyitása viszont a jövő hónap, azaz julius 6-án lesz. A fürdöszezon megnyitása küszöbén közük velünk, hogy a fürdőzök csakis a város által erre a célra kiAlispáni intézkedés a közüli forgalom biztonságának fokozására Rengeteg baleset és szerencsétlenség történik Halas környékén is a köz- utaknak ama szakaszain, ame'yek a vasúti pályatesteket keresztezik. A szerencsétlenségeket főteg az okozza, hogy fák, épü eíek és hirdetési táblák korlátozzák a szabad kilátást, minek következtében a járművezetők sokszor váratlan és ki nem védhető veszélyeknek vannak kitéve. Nagyon üdvös és nagyon időszerű volt tehát, hogy végre megjelenjen egy olyan irányú rendelet, amely a közutak vasúton áthaladó szakaszain nagyobb közbiztonságot teremt az eddiginél. Megyeszerte nagy örömet keltett, hogy most Erdélyi alispán kiadott egy I közúti közbiztonságot szolgáló rende- | letet, amelyet az alábbiakban köziünk szószerint: »A közúti forgalom biztonsága, fiKülönös szenzáció tartja izgalomban városunk lakosságát. A halasi rendőrség tegnapelőtt letartóztatta egy halasi orvost és egy helybeli fiatalembert. Az esetről tudósitónk a következőket Írhatja: A rendőrkapitányságot néhány nappal ezelőtt arról értesítették, hogy egy rendk.mil súlyos állapotban lévő fiatal halasi leányt szállítottak be a halasi kórházba, akinek szükségessé vált azonnali rendőrségi kihallgatása. A rendőrség folyó hó 11-én kiA halálosan beteg Horek Regina töredezve, elhaló hangon tudott csak választ adni a hozzá intézett kérdésekre. A leány vallomásában azt adta elő, hogy egy halasi orvos, dr. Vámos Gyula tiltott műtétet végzeitf rajta s ez okozta súlyos állapotát. Amikor Horek Regina e vallomását tette, már a halállal vívódott, úgy hogy vallomását már nem is lehetett jegyzőkönyvbe venni s igy azt természetesen alá sem írhatta. Horek Reginán már nem lehetett segíteni, még aznap este kiszenvedett a kórházi ágyon. A leány vallomása alapján azonnal kihallgatásokat foganatosított a rendőrség s az ügy teljes felderítésére megindította a .legszélesebb körű nyomozást. A rendőrség magzatelhajtás súlyos gyanuoka alapján tegnapelőtt este előzetes letartóztatásba helyezte dr. Vámos Gyula helybeli orvost és ugyancsak őrizetbe vette a leány vőlegényét is: Meskó Lajost, aki már előzőleg tudott a műtétről. Dr. Vámos Gyula kihallgatása során tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését s nem ismerte be, hogy tiltott műtétet végzett volna az elhunyt leányon. Csütörtökön délután a kalocsai kir. törvényszék vizsgálóbírója is kiszállt Halasra és elrendelte a holttest felboncolását. A rendőrség e percben is változatlan eréHyel folytatja ebben az ügyben a nyomozást, melynek során már eddig is igen sok tanút hallgatott ki. A tanúkihallgatások ma sem fejeződtek be, ugyancsak folynak különböző irányban a nyomozási munkálatok is. Az ügy legújabb fejleménye az, hogy úgy az elhunyt leány anyja, valamint az elhunyt vőlegénye erősen terhelő adatokat szolgáltattak vallomásuk során arra nézve, hogy csakugyan hajtott végre tiltott műtétet dr. Vámos Gyula Horek Reginán. Ma egyébként intézkedett a kapitányság, hogy dr. Vámos Gyulát és Meskó Lajost még a mai délután folyamán szállítsák át a kalocsai törvényszék fogházába. Vasárnap lesz Halason a kereskedelmi és iparkamarai tagválasztás jelölt helyen és a már közölt ren delkezések szerint fürödhetnek. ■===«==.............; s zállást végzett a kórházban és kihallgatta az eszméletlenségéből közben magához tért leányt, Horek Reginát. gye'emmel a fokozatosan fejlődő gép- kocsiközlekédésre, szükségessé teszi, hogy a közúti forgalmat zavaró, vagy akadályozó tényezők lehetőleg kiküszö- böltessenek. Ebből a szempontból különösen jelentős pontossággal bir, hogy a közútiaknak a vasúti pályatestet keresztező nyílt szakaszain és pedig főként a gépjármüvei közlekedők részére kellő távolságra a teljesen nyüt kilátás feltétlenül biztosittassék, hogy ezáltal is csökkenthető legyen a közlekedési balesetek száma. Mindezeknél fogva a következőket rendelem: 1. A vasúti pályatestet keresztező közutak mentén a szabad kilátást korlátozó, vagy te’jesen akadályozó építményekre (épületek, hirdetési táblák, fasorok, stb.) építési engedély a vasúti útátjárót megelőző és követő 200 m. távolságon belül egyáltalában nem adható. 2. Az ily keresztezések mentén felállítani szándékolt építményekre kért engedély megadása, illetve a kérelem feletti határozathozatal előtt a kérelemnek műszaki szempontból is leendő elbirál- hatása és szakszerű véleménynek nyil- vánithatása végett mindenkor a budapesti m. kir. áUamépitészeti hivatal szakközegének a közbejöttével helyszíni szemle tartandó. , . , , Dr. Erdélyi, alispán, | A választás titkos i óráig tart. — Kiket Lapunkban már megemlékeztünk orról, hogy a kereskedelmi és iparkamarai tagok mandátuma f. évben lejár e a kamarákat f. évben újjá kell alakítani. A kereskedelmi és iparkamarai tagok választása junius 15-én fog megtörténni és pedig kerületi beosztások szerint megejtendők szavazással. Halas város és a kiskőrösi járás érdekeltsége együttesen 1 kereskedő és 1 iparos tagot fog választani. Ezen kerületnek szavazóhelye Halason jelöltetett ki, még pedig a városi közgyűlési teremben. A választás reggel 9 órától délután 6 óráig tart, a szavazás titkosan történik. Az érdekelt testületek már több értekezletet tartottak, hogy megállapodjanak abban, hogy Halasról kik legyenek az iparkamarai tagok, ügy értesítenek bennünket, hogy a Kereskedők Egyesületének választmánya Tirmann Kon- rád rendes tag és Weisz Ignác póttagsága mellett foglalt állást. Az Ipartestület előljárósági ülésén úgy döntöttek, hogy rendes tagnak Tallér Antalt, póttagnak Kiss Ülés Antalt kívánják megválasztani. A választásra vonatkozóan egyébzavazással történik és délután 6 választanak iparkamarai tagnak ként a hatóság a következőket közli: Választandó az iparos választók részéről egy rendes és egy póttag és a kereskedő választók részéröl egy rendes és egy póttag. A kamara régi tagjai újra megválaszthatok. Szavazhat az a legalább egy év óta a választókerületben lakó magyar honos kereskedő vagy iparos, akinek f. évi március hó 5-től junius hó 4-ig bezárólag működő szavazat- biráló-bizottságok által kiadott »Szavazó-igazolványa« van, vagy pedig aki választás napján jelentkezik ily célból a szavazatszedő bizottságnál. A kamara iparososztályának tagjait az iparosok, kereskedelmi osztályának tagjait a kereskedők választják, azonban minden választónak csak egy jogcímen van szavazati joga. A szavazás szavazólapokkal történik, mivel egyidejűleg a szavazóigazolványok is leadandók. A választók a szavazás megnyitása előtt maguk közül bizalmiférfiakat jelölhetnek ki s ezek neveit a bizottsági elnöknek írásosan is bejelenthetik. A leadott szavazatok összesítése után a szavazás eredményét a bizottság hirdeti ki és az a vármegye hivatalos lapjában is közzé fog tétetni. Hirek a rám. kath. Egyházból —• Tanyai szentmise. Junius 15-én vasárnap Füzesen lesz a tanyai szentmise és szentbeszéd, ugyanekkor a gyermekek első áldozása. — Az Oltáregyesfilet zászlószentelése jövő vasárnap, Szentháromság vasárnapján lesz az ünnepi nagy- mise után. A templomi ünnepély után a zászlószegek beverése a róm. kát. iskolában történik rövid műsoros ünnepség keretében, melyre a tagokat és a szives érdeklődőket szeretettel meghívja az egyesület. — A róm. kát. elem! iskola majálisára beérkezett adományok: Vitéz Vida Ferenc 5 P, Bálint Mihály 4 P, Róm. Kát. Legényegylet 4.80 P, Harnóczy Vendel 1 bárány, Kövecs Imre 100 drb. kifli. — A róm. kát. polgári leányiskolának vizsgái jutalomként Pressbur- ger cég 4 drb. szent Imre imakönyvet adományozott. 270.000 holdat kell még befásitani az Alföldön A képviselőház egyik legutóbbi ülésén egyik képviselő az Alföld fásítása tárgyában interpellált a föld- mivelésügyi miniszterhez. Öt év alatt 19.000 katasztráüs holdat fásitottak be — mondotta az interpelláló — de az utóbbi időkben nagy reg- ^esszivitás állott elő. Évente 131 millió pengőnk megy ki évente az országból fáért. Nemcsak tűzifák, hanem gyümölcsfák ültetésére is van szükség. Mayer János földművelésügyi miniszter azt válaszolta, hogy az eddigi összeírás szerint 218.000 holdat kell befásitani, a vizterületekkel együtt 270.000 holdat. A programm végrehajtásához évi 1,561.000 P-re volna szükség, az 1930—31-iki költségvetésben azonban csak 600.000 P áll rendelkezésre. A munka nem akadt meg, csak pénzügyi okokból lassúbbá vált. ■ - ........ Lá tta már az éjjeli árt nappal — ötven pengőre Ítélték Kiskunfélegyházán történt az alábbi eset: Ifj. Fövenyi Sándor félegyházai mészáros boros állapotban vígan ka- rikázott az egyik vasárnap délután a járdán, amikor végül is két csendőrbe ütközött. A csendőrök felszólították az ittas embert, hogy szóljon le gépéről. Fövényi azonban durva hangon támadt a csendőrökre s kijelentette, hogy már azon oknál fogva sem hajlandó engedelmeskedni, mivel látott már éjjeli őrt nappal. A csendőrök hivatalból üldözendő becsületsértés címén feljelentették a mészárost. Az ügyben szerdán tartott tárgyalást a bíróság. A vádlott körömszakadtáig tagadott, de a kihallgatott tanuk bizonyították, hogy a mészáros durva hangot használt a csendőrökkel szemben. A vádlottat, aki már látta az éjjeli őrt nappal, ötven pengő pénz- büntetésre ítélte a bíróság. Eredeti ár- ap- ható a HATTYÚ drogérii- ban ?6j kész Mara árul ízléses olcsók ÉRTI Tisztele tem a t get, hog' Kossuth Arany Jé róna u. jeztt 100 valódi ai tekböl ír. készítek nyéket. Ti SzattimO úri: Apoll Szombat« junius L Sár: 8 felvi Kísé A HEG\ dráma Szón egy előa fél Va két előa fél 9 Olcsó 1 Farki A órás, a Bank éj raktáron inga, éb zsebóráké üveget na tékban. arany, ez aranyat (töröttet áron .’es: ékszert \<