Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1930 (30. évfolyam, 1-104. szám)
1930-02-08 / 12. szám
febr. 8 Kiskunhala« Helyi Érteatt6)e 3 «ldal iBggyittöIta feleségéi, azután a csatén* Telelte magéi egy zömben mészáros ORSZÁG—VILÁG A Kisfaludy-Társaság kedden megválasztott uj tagjai: Babits Mihály, Gyal- lay Domokos, Kosztolányi Dezső és Sebestyén Károly. — Gál Jenő törvény- javaslatot nyújtott be a hadiköícsönköt- vények valorizációjáról. — Január hóban 600 ezer pengővel csökkent a fővárosi adóbevétel és 22.850-nel csökkent az adóalanyok száma. — A múlt év folyamán az 1928. évi 870 millió pengős külkereskedelmi deficit 220 millióra csökkent, tehát mérlegünk kedvezően alakult. — Walkó Lajos külügyminiszter február második felében meglátogatja Angorában a török külügyminisztert. — A bankjegyforgalom január 23 -81-ig 95.4 millió pengővel emelkedett — A német birodalmi bank a kamatlábat 6 és fél százalékról 6 százalékra szállította le. — A jubileumi Szent Imre év rendezőbizottsága fe hívást tett közró, hogy az újszülöttek közül minél többet kereszteljenek Imre névre. — 186.755 pengő évi jövede’me volt a Beszkárnál Folkusházy ny. alpolgármesternek. — A Népszavát »A zsebrák kapitalizmus< c. cikke miatt elkobozták. — Beomlott Budán a Fazekas-ucca 25. sz. ház egyik fala. Emberéletben nem esett kár. — Megmérgezte magát luminállal Kelsen Oszkár budapesti biztosítási tisztviselő. — Nyomozás indult meg Frank Dániel budapesti bádogosmester rejtélyes halála ügyében. — Feketehimlő járvány dühöng Indiában. Londonban is terjed a járvány. — Földcsuszamlás teljesen elzárta Gibraltárt a külvilágtól. — Sufyos beteg Conan Doyle, a világhírű angol iró. — Kivégeztek a bolsevisták géppuskával 800 cári tengerésztisztet. — Papegálybetegséget kapott a Liuriana dán gőzös legénysége. — A békéscsabai gyógyszerészek ezentúl nem adnak gyógyszert hitelbe. — Pénzhiány miatt nem kaptak fizetést a román állami tisztviselők. — 22.000 munkanélküli van Békésmegyében. — Szerencsés repülőbaleset érte Lindberget. — A pozsonyi cseh rendőrség kémkedésért és rémhírek terjesztése miatt letartóztatta Feigl Gyula zalaegerszegi illetőségű szabómestert. — Kiszabadultak az összeesküvő spanyol tisztek az uj kormány intézkedése alapján. — Betörésért őrizetbe vették Budapesten Gutfreund Jenő boxtrénert és Tóth András elektrotechnikust. — Dif- tériás megbetegedések miatt Tolna vármegye alispánja bezáratta a szekszárdi Újvárosi elemi iskolát és ovodát.-ill:::::..;, 5^=^7“S==rS8 A Gazdasági Gőzmalom melleit fekvő ingatlanunkat házhelyeknek felparcelláztattuk, ezeket kedvező fizetési feltételek alapján olcsó áron eladjuk Borzalmas családi dráma történt hétfőn délután Zomborban. Wolf Viktor mészáros meggyilkolta feleségét és azután öngyilkosságot kísérelt meg. Wolf Viktor két évvel ezelőtt nősült meg és Murbunac Máriát, egy jómódú zombori gazdálkodó fiatal leányát vette el feleségül. A házastársak a legnagyobb boldogságban és egyetértésben éltek, nemrégen azonban elhidegültek egymástól és napirenden voltak közöttük a veszekedések. Két hónappal ezelőtt Wolf kijelentette, hogy nem hajlandó tovább feleségével élni és el is távozott a közös lakásból, ahova csak hétfőn tért ismét vissza. Az asszony ekkor már hallani sem akart férjéről, kiszökött a házból és gyalogosan elindult a köAz árami exportintézet nemrég alakult meg és annak élén Staub Elemér ny. államtitkár áll, akinek személye garancia arra, hogy az export fejlesztése iránt megindult tevékenység sikerrel fog járni. Az exportfejlesztéssel kapcsolatban és annak kiterjesztése ügyében, amint már megírtuk, hétfőn délben érkeztek Halasra az exportintézet kiküldöttjei, akik a hétfő délutánt és kedd délelőttiét a Schneider-cég hűtőházinak és baromfitelepének tanulmányozásával töltötték el. Lejövetelünk célja elsősorban az volt, hogy az exportintézet vezetősége helyszíni tapasztalatok alapján. a Schneider-féle telep mintájára az ország más alkalmas területein is megakarja szervezni a baromfi-exportot. A kiküldötttek hosszabb időt töltöttek a Schneider-féle telepen és elragadtatással nyilatkoztak a látottakról és tapasztalataikat illetékes helyen is előterjesztik rövidesen. Kedden délután a kiküldöttek a vágóhidat szemlélték meg, dr. Borbás Imre főjegyző és Villányi Leó állatorvos kalauzolása mellett, elismerően nyilatkoztak a vágóhíd mintaszerű berendezéséről és felvetették azt a tervet, hogy a vágóhíd hütőhézzal felszerelve, nagyszerűen szolgálná a hús és szalonna beraktározását, valamint külföldi kivitelét. A vágóhíd megtekintése után az exportintézet kiküldöttjei a gazdasági népiskolát látogatták meg, ahol Vásárhelyi Sándor igazgató vörös izlandi fajbaromfi tenyészetét mutatta be. Szerdán délelőtt zeli Ferenc csatornához, ahol rokonai élnek. Wolf felesége után ment és a hidnál utol is érte. Kérdőre vonta feleségét, hogy miért ment el hazulról, majd rövid szóváltás után megragadta és be akarta dobni a vízbe. Az asszony segélykiáltásaira többen odaszaladtak, mire Wolf elengedte feleségét, aki tovább ment. Alig haladt néhány lépést az asszony, amikor Wolf utánaeredt és kirántva kését és három késszurással megölte feleségét. Ezután visszaszaladt a hid közepére és onnan vetette magát a vízbe. A gyilkos halálugrását többen látták és csónakokkal siettek a segítségére. Sikerült is kimenteni, mielőtt elmerült volna. A rendőrség Wolfot letartóztatta. látja, hogy az exportintézet vezetősége ko- | molyán foglalkozik a kiviteli problémákkal, másrészt ettől a látogatástól nagyon sokat vár és a város gazdasági életének fellendülését reméli. Fontosnak tartja a gyümölcs és a baromfi-kivitel minden irányban való megszervezését, valamint egy gabonatárház felállít ásánaa lehetőségét, amelyre az üresen álló halasi gazdasági gőzmalom helyiségei egyébként is alkalmasak. A kiküldöttek ezután a Gazdasági Egyesület vezetőségét keresték fel, ahol a terményértékesitésekkel kapcsolatos dolgokat beszélték meg és ahol Endre Lajos, az exportintézet egyik kiküldöttje szólt arról, hogy miért létesítették az állami exportintézetet Úgy tudjuk, hogy Staub államtitkár a látogatással kapcsolatban a további teendők megbeszélése céljából az exportintézet egyik tagját Halasra fogja küldeni, hogy az összekötő szerv gyanánt szerepeljen a gazdaközönség és a kereskedők között, valamint támogassa az exportintézet részéről a termeléssel kapcsolatos akciót. A kiküldöttek ma, pénteken utaztak el Halasról és szabad idejük alatt a város különböző nevezetességeit nézték meg. Az exportintézet képviseletében lent jártak dr. Endre Lajos, Harezel Tibor, Fittler Sándor, Kovács, József, vitéz Platter Mihály, vitéz Selmeczy Miklós, lovag Kaysler , Valér. Az exportintézet kiküldöttjei kiválóan alkalmasnak találják Halast a kivitel előmozdítására A Schneider telepet mintául akarják felhasználni az ország más pontjain 1 a heti piacot, különösen a barom- j fi és sertés piacot tanulmányozták, Gazdasági M Bt Fájdalmak ellen Aspirin-tabletták Gyógyszertárakban kaphatók. majd a déli órákban a városházán dr. Fekete Imre polgármesternél tettek tisztelgő látogatást. A olgármester örömmel üdvözölte az exportintézet kiküldöttjeit, mert ebben egyrészt — úgymond — azt Valódi korai vető rózsa burgonya elsőrendű minőségben; valamint egyéb fajta vető, átkexfi és takarmány burgonya legjutányosabban beszerez- hető, HOFFMANN JANOS nagykereskedőnél, Szeged, Telefon 1 «34 SzivszélhOdés ölte meg Német B, Imre gazdálkodót Megírtuk elmúlt számunkban, hogy Német B. Imre Zrínyi uceai gazdálkodót kedden délelőtt lakásán hatalmas vértócsában fekve, találták meg és első pillanatban' a rendőrségnek az a gyanúja támadt, hogy az idős gazda bűncselekmény áldozata is lehetett és ilyen irányban is indítottak nyomozást. Német B. Imrét, miként szintén megírtuk, még kedden délután felboncolták, mert ettől a boncolástól várták annak megállapítását, hogy külerőszak közrejátszott-e a halál körülményeinél. Német B. Imrét felboncolták és megállapították kétségtelenül, hogy nem bűncselekmény áldozata, hanem sziv- szélhüdés érte. A vértócsa onnan keletkezett, hogy Német B. Imre az éles ágylábába ütötte be fejét és igy előállott sebéből folyt ki a vér. a------ — ------I, —r K egyelmes címmel járó ailamtanacsosl méltóságot kre- alnak a kormányzó tízéves jubileuma alkalmából Horthy Miklóst 1920 március 10-én választotta meg a nemzetgyűlés Magyarország kormányzójává. Amint megírtuk, — nagy előkészületek folynak országszerte, hogy megünnepeljék a tízéves évfordulót. Az országgyűlés két háza együttes ünnepélyes ülést tart az országház kupolatermében, ahol a kormányzó személyesen is megjelenik és ahol a két Ház elnöke fogja üdvözölni. Amint már iBmeretes, a társadalmi egyesü’etek is kiveszik részüket az ünneplésekből és a kormányzónak kétezer kötete* diszabumot admail át, amelyben hódolatukat fejezik ki az államfő iránt, De az egyetemi ifjúság ia erősen készül a jubileumi ünnepségekre és az egész ország társadalma. Po’itikai körökben úgy tudják, hogy a kormányzó a jubileum alkalmából széleskörű amnesztiát fog adni számos politikai elítéltnek. Ugyanakkor uj méltóságot is létesítenek, az államtanácsosi méltóságot, ami megfelel a békebeli valóságos belső titkos tanácsosi rangnak. Mindazokat, akik ezt a méltóságot elnyerik, kegyelmes cim fogja megilletni. A kormányzó háborús emlékérmet adományozott a főhercegeknek A kormányzó az újonnan alapított háborús em'ékérmet adományozta Frigyes főherceg tábornagynak, Albrecht főhercegnek és József Ferenc főhercegnek, a kardokkal és a sisakkal díszítve, piros- fehér-zöld hadiéremszalagon. Izabella, Auguszta és Anna főherceg- asszonyoknak és Gabriella és Erzsébet Henriette főhercegnőknek az emlékérmet a kard és sisak nélkül, piros-fehér-zöld szegélyű szalagon adományozta a kormányzó.