Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1930 (30. évfolyam, 1-104. szám)
1930-12-10 / 99. szám
4 oldal Kiskunhalas Helyi Értesítője december 10 Halasi emlékek Az egzekució Sok érdekessége, különössége mellett bajokat is zúdított ránk az ötvenes évek zsandárvilága. Legtöbbet a pántlikás ka- lapu, pakfontgombos kiskunkoponyásókra. Vadpusztáinkon — ebben az időben a bujdosó honvédek sorai szökött katonákkal sűrűsödtek, mert senki sem akart osztrák katona lenni. Akiket vittek is, teszem azt Klágenfurt felé, — olyanformán beszélgetett mindnyája, mint Gergő bácsi, a Modok: »Ha papirosbul lesz is a bakancsom, nem szaggatom el!« Ott is hagyták sokan a lágert mentül- elébb, mégpedig qjti tehette, hát lovastul s csakúgy köszönés nélkül. Aztán szállt a nóta szájrul-szájra: »Erdő, erdő, leveles az alja... Modok Gergő heverész alatta.« Még öregjeink is hasították a lakodalmakban: »Aki legény, szereti a táncot, Jászberényben zörgeti a láncot, Szépen szól a betyár sarkantyúja, A vármegye mondva csináltatta.« Amint az idő rokkáján pörögtek az évek lefelé, — az égbolt egyre jobban befellegzett. Vad erővel indult neki a szegény legények üldözése. Különben a nótasorok eligazítanak bennünket: »Ég a Pipagyujtó csárda, Zsandárral van körülállva, Azért van az körülzárva, Betyár mulat a csárdába.« Még Csehó Pista is kézrekerült, pedig a leghíresebb csikósszámadő volt valamikor, meg aztán olyan legény, aki 4 xsandámak még nem kelt ki az asztaliul. A nóta szerint: »Lova lába megbotlott a gödörbe, Kilenc zsandár ott nyomta mag fekttibe’«... De áldozatul estek a leghíresebb pusztai csárdák is. Cseh zsandárok égették föl a hires Zöldhalomit a halas—kecskeméti, a Levegőit a pesti útban s a Cethalit is, meg még jó néhányat. De fögytak-ritkultak a zsandár sorok is. Egy véres összecsapás emlékét Gózon István nagyapám örökítette meg, Baski Gyuri lovasbetyárról irt dala eme soraiban : »Nem próbált még zsandár, csatát A mienknél különbet, Mert ők húzták utoljára Ki a legrövidebbet. Orgoványon szembe szálltunk, Szűk lett nékik a puszta A' kért pardont, ki a kardját Leghamarább kihúzta...« Egy ilyen »zsandárbaj« emlékét őrzi a Móricgát puszta szélén, a bugaci erdőben lévő hely, a »Zsandárszoritő« is. Innen sem volt menekvés. Ki is vonta őket a német a »Kétviz- köziről«, mert mór hírmondó se maradt volna. Utána a vármegye s a distriktus válogatott emberei vették át a szót s feléledt újra a pandurvilág, régi szép romantikájával. A betyárok szelidebb árnyalata, a szaladóbetyárok a pásztorvilággal egyet, értve szintén ezidöben kezdték meg a rendszeres harácsolást »bugaci adó* címen. Aki a »tójfölnizök« által javasolt mértékben elégséget nem tett, — annak rakománya hamar »gyertyává vált.« A betyárnekgető gazdákat meg komi- széros uramék szorongatták. De a baj csapatosan szokott járni. Az ötvenes években jelennek meg újra a verbunkosok is. A városháza előtt, meg a korcsmákban gyűjtik a legényeket zászló alá. Pólya Zsófinál is, — a Tabánban, — a verbunkos őrmester, Király Mihály hordatja az italt. Ihatik mindenki, — »fizet mint a köles.« Kunsági fi. A táncot is ö nyitja meg, pedig a válláról négy teli kulacs is lógg. Modok András csap fel először, aztán a négy Kerekes fiú. A verbunkosok emlékét őrzi az alábbi nóta: »Zászló lobog, muzsika zeng, verbunk áll, Telehordó jó vörösbor fojdogál, Gyere pajtás, igyál egyet, adj kezet, Ezt kivánja tőled a kun nevezet...« Aztán jött a »Pénvont háború«, Cus- tuzzó, Magenta Solferáó... Mindenfelé magyar fiuk soraiból vágott vastagabb rendet a halál. A csatatereket azon fris sében végigjárva, — Kossuth apónk is könnyei árját hullatta ott, a hiába elvérzett sok szép magyar életért. Majd jöttek a szomorú levelek. Ilyenek is: »Nagy Czirok Gerzson huszárőrmester nyugszik cédrusfa árnyékában.« Ennek a kornak a legszomorubb emléke mégis az egzekució. Apáink ugyancsak émlegették is. Édesanyánk meg, ha valamiért rimáiikodva a nyakába kapaszkodtunk, igy fakadt ki ránk sokszor: »Menjetek már! Olyanok vagytok itt rajtam, mint az egzekució.« j De hát mi is volt ez az egzekució tulajdonképpen? Két-három polák, vagy cseh katonából állott biz ez, kiket olyan helyekre kovártélyoztak el a Bach-korszakban, kik adóporciójukat, — kivált a csa- pásos esztendőkben nem tudták kifizetni, meg akik, mert ilyenek is voltak, nem akartak a németnek adózni. Az ilyenek nyakán ott ült az egzekució ! mindaddig, mig csak a hátralékot le nem rótták. Addig bizony tartani kellett őket. (Folyt, köv.) Cz. L. Vasárnapra nem engedi áthelyezni a vásárokat a minisztérium A kereskedelmi miniszter nem hagy* la {övi a közgyűlés határozatát A halasi országos vásároknak vasárnap való tartása már évek óta foglalkoztatja a közgyűlést és más társadalmi egyesületeket. Legutóbb a város képviselőtestülete ez év október 3-án tartott közgyűlésén úgy határozott, hogy az országos vásárokat hétköznapról vasárnapra helyezi át. A közgyűlési határozatot a halasi egyházak megfelebbezték. Most érkezett meg a válbshoz a kereskedelmi miniszter leirata, amely most már harmadizten utasítja el a várost e kérésével és most már ez az ügy valószínű, véglegesen lekerül a napirendről. A kereskedelmi miniszter leiratában többek között ezt mondja: — Kiskunhalas városnak azt a kérelmét, hogy az országos vásár határnapjai ismét vasárnapra helyeztessenek át a vártnegye közönségéhez 1929. juíius 8-án intézett leiratomban kifejtett okokból ezúttal sem vagyok hajlandó teljesíteni. — Ennek a kérelemnek egyébként azért sincs módomban eleget tenni, mert ha csupán kivételesen is, megengedném a hétköznapon tartott vásároknak vasárnap vagy ünnepnapra való áthelyezését, azok a vásár tarló községek, amelyeknek hasonló kérelmével szemben állandóan elutasító álláspontra helyezkedtem, joggal következetlenséggel vádolhatnának, nem is szólva arról, hogy ez esetben annak a törekvésnek, hogy a vasárnapi vásárok az ország egész területén beszüntessenek, nem tudnék kellő eréllyel és nyomatékkai érvényt szerezni. A varos a kereskedelmi miniszter leiratát a pénteki közgyűlésen bejelenti. Hogy oszlik meg a magyar töke? Magyarország fiz leggazdagabb állampolgára, akik a legmagasabb jövedelmi adót fizetik Most, amikor tervbevették a jövedelmi és a tantiemeadó felemelését, a közönséget bizonyára érdekelni fogja, hogy kik az ország leggazda-. gabb emberei és milyen vagyoni erővel rendelkeznek. Nem számitva a J jogi személyeket, a tiz leggazdagabb j magyar állampolgár névsora a kö- j vetkező neveket tartalmazza: ' Eszterházy Pál herceg, Frigyes i főherceg, Festetieh Tasziló herceg, Károlyi László gróf, Pallavieini Alfonz őrgróf, Eszterházy Tamás gróf, Klein Gyula, Schiffer Miksa, Weiss Jenő báró és Széchenyi László gróf. A tiz leggazdagabb közölt tehá, a nagybirtokos osztály dominál, ami különben érthető is, miután a nagy- birtokosi vagyonok nagyrésze személyi vagyon, az ipari vagyonok azonban részvénytársaságok birtokában vannak. Ha a jogi személyeket is beleszarni tan á"k, úgy a leggazdagabb közé tartoznék a Magyar Alta. lános Kőszénbánya, vagy az Első Magyar Részvénysarfőzde is, a fizikai személyek között azonban csak kettő van, aki nagyiparos és pedig Weiss Jenő báró, ő azonban egyben földbirtokos is és Schiffer Miksa, mig a banktőke csak egy névvel szerepel, Klein Gyula nevével, aki azonban nemcsak bankár, hanem nagyipari vállalkozó is. A leggazdagabbak közül a legelső Eszterházy Pál herceg, az 'egyetlen magyar ember, akinek vagyona eléri a 100 millió pengőt. Festetieh herceg, Széchenyi gróf, Pallavieini őrgróf és Károlyi László gróf vagyona 50 és 100 millió pengő közötti összegre becsülhető és legalább 40 millió pengőre értékelhető Esterházy Tamás gróf vagyona is. Weiss Jenő báró vagyona szintén 40 millió P körüli értéket reprezentál, ennek nagyrészét azonban fivérével, We.'ss Alfotiz báróval, együtt bírja, Klein Gyula és Schiffer Miksa vagyona körülbelül 25—30 millió P. Frigyes főhercegnek legalább 100 millió pengő vagyona volna, ha el néni kobozták volna az elszakított részeken lévő birtokait, de ezek leszámításával magyarországi birtokai is megérnek körülbelül 30 millió pengőt. ... , Halálos kimenetelű disznótor egy szegedi lányán, ahol a vő agyenszurta az apósát A szegedi tanyavilágban nagy jelentőséggé! bír a disznótor. Pénteken »he disznótoros vacsora volt Miskolczi András gazdálkodó tanyáján, amelyen részt- vett a gazdálkodó mostohatánya is a férjével, Juhász István gazdálkodóval együtt. Az öreg Miskolci és Juhász István nem a Legjobb viszonyban voltak egymással, de erre az estére a családi békesség kedvéért felfüggesztették az ellenségeskedést. Hajnali 4 óráig nem is volt semmi baj. Hajnalra magasra hágott már a vidám hangulat. Az asztal végén ülő Juhász is hangosan ma- gyarázga.ott a szomszédjának, amikor a mellette elhaladó apósa rászólt, hogy ne beszéljen olyan hangosan, mert nem ő az ur a házban. Ez a megszégyenítés a fiatal gazdálkodó arcába kergette a vért. Rövidesen heves szóváltás következett köztük. Veszekedés közben az öreg gazdálkodó arcul ütötte Juhász Istvánt, mire az dühében felkapott egy lfest az asztalról és azt teljes erővel Miskolczi András baloldalába döfte. A kés markolatig behatolt a szerencsétlen ember testébe, úgy hogy még a szivét is átdöfte. Miskolczi András a következő pillanatban összeesett és néhány perc múlva meghalt. A vér láttára elhalt a nóta a vendégek ajkán és áz asszonyok sikoltozva menekültek a véres látvány elől. Juhász István, aki az előbb még halálos gyűlölettel eltelve állott az apósával szemben, most oda térdelt az öregember mellé és megpróbálta életre kelteni, de sikertelenül. Közben az egyik gazdálkodó lóra kapott és értesítette a csendőrséget. A csendőrök ott találták Juhász Istvánt az apósa holtteste mellett. A teljesen összeroppant ember szó nélkül követte a csendőröket.
