Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1930 (30. évfolyam, 1-104. szám)
1930-01-22 / 7. szám
jan, 22 Klskunhalaa Helyi Értesítője 3 olda Az uj polgármester hétfőn elfoglalta hivatalát Élénk figyelemmel és érdeklődéssel kiséri a város polgársága az uj polgármester személyét. Azt várja tőle, hogy működése a város haladását, erősödését és fejlődését jelentse, egyúttal az ellentétek teljes kiküszöbölését is. Mert Halas vezetősége a jelen nehéz időkben csak akkor találhatja meg a‘ helyes utat, ha mindenki egyet akar, ha mindenkit a város érdekeinek szeretet* hat át. Ma nem engedhetjük meg magunknak a széthúzást; ma mindenkinek közös munkát kell végeznie. Halas az uj polgármesterben tett- erős, fiatal, munkabíró és munkát szerető egyént nyert, aki — eddigi működése alapján —- azt a polcot, amelyre a város közönségének bizalma emelte, be is fogja tölteni. Az uj polgármester, dr. Fekete Imre hétfőn foglalta el hivatalét. Reggel kilenc órakor a tanácsteremben fogadta a polgármester a j tisztviselőkar tisztelgését, amelynek nevében dr. Gusztos Károly h. pol- ; gérmester mondott meleg hangú, közvetlen beszédet. Feltárta azon nehéz körülményeket, amelyek között a polgármesternek át kell vennie és vezetnie a város ügyeit. Egyben úgy a maga, mint a tisztikar odaadó munkájáról és legteljesebb támogatásáról biztosította a polgármestert. Dr. Fekete Imre polgármester meghatva és hálás köszönettel vette tudomásul a tisztikar bemutatkozó látogatását. Magas nívójú beszédében arra tért ki, hogy ha a köztisztviselők hivatásuk magaslatán akarnak állam, akkor minden erejükkel a közt kell szolgátniok. Megállapítja, hogy a jelenben, a súlyos gazdasági nehézségek miatt az alkotásokat egyelőre félre kell tenni; a legszigorúbb takarékosságot keli szem előtt tartani, mert a várost nehézhelyzetéből j csak igy lehet kiemelni. Minden vá- rosnak fejlődni keil, haladnia szükséges, de csak úgy, ha a haladás és fejlődés nem rak, terheket a város polgárainak vállára. Első kötelessé- ■ gét az képezi, hogy széjjel nézzen a városházán és szemügyre vegye és' á megoldást megtalálja a nehéz anyagi helyzet tekintetében. Csak azután gondolhat további programm- j jának megvalósítására, amely kitér- ! jed a lakosság minden rétegére. Beszédét azzal végzi, hogy köszöni a tisztviselői kar iránta való ■ ragaszkodását; egyúttal felhívja őket a munkaszeretetre, egymást megértő támogatásra. A legteljesebb jóakaratáról biztosítja a tisztviselői kart, de viszont kéri, hogy munkájukban fiz uj polgármester. mindenkor a nagyközönség érdekeit tartsák szem előtt. A tisztviselői kar jóleső megelégedéssel hallgatta és éljenzéssel vette tudomásul a polgármester beszédét. 200 terítékes banketten ünnepelték vasárnap este a város polgármesterét Az újonnan megválasztott polgár- mester tiszteletére vasárnap esi® a Polgári Olvasókörben a város közönsége bankettet rendezett, amelyen az uj polgármester iránt kinyilvánította szeretetét és tiszteletét. A délutáni gyorssal érkeztek meg a fővárosból a polgármester rokonai és jóbarátai, köztük: Szladits Károly egy. tanár, vitéz dr. Miskolezy Hugó főszolgabíró, dr. Fekete Péter főorvos, kormánytanácsos, Fekete József bankigazgató, Fekete Géza földbirtokos, dr. Lukács Imre min. titkár, Vájná Imre nagybirtokos, dr. Borbély Andor az Újság munkatársa és dr. Vida Gyula ügyvéd, Magyar Protestánsok Lapjának főszerkesztője. A vendégek a polgármester lakásán délután uzsonnán vettek részt. Esi® 8 ómkor zsúfolásig megtelt a Polgári Olvasókör nagyterme. Ott láttuk a város társadalmának színét- javát, a különböző hivatalok, egyesületek vezetőit. A feleségével és a vendégekkel együtt megjelenő polgármestert hosz- szas és lelkes éljenzés fogadta. A bankett meleg hanguatban folyt le. Egész tartama alatt a felszólalók élénken ünnepelték a polgármestert. Az első felköszöntőt dr. Babó Imre kormányfőtanácsos tartotta, aki nagy szerű szavakban adott kifejezést a a kormányzó nemzetet megmentő munkájáról. —■ Úgymond — ő az, aki az ország hajóját a legnehezebb időben viharmentes kikötőbe kormányozta. Benne van hitünk, reményünk, hogy a jövőben is bölcs és erélyes kormányzása megujhódást teremt és Isten áldotta munkája meghozza a boldog Nagy-Magyarorszá- got. Ezután Kristóf József gimnáziumi igazgató köszöntötte az uj polgár- mesteri és felhívta, hogy a reformálni intézmények sorsát viselje szivén. Kovács József ny. tanácsnok felkö- szöntöje után, aki az uj polgármestert és a tisztikart üdvözölte, dr. Ziesz Károly szó'alt. ö is csatlakozik az üdvözlőkhöz, mert a képviselő- testület állásfoglalása a város közönségének megnyugvásával fa’álkozott ;és a rendszerváltozás alapját képezi egy kölcsönös kiengeszíelődésnek. felhívja a polgármestert arra, hogy a katolikus polgárság érdekét mindenkor viselje szivén s működjön közre a felekezeti béke megteremtésében. Id. Nagy Pál Ferenc a Gazdasági Egyesület és a városi képviselők nevében szép szavakkal üdvözölte a polgármestert. Rásonyi Papp Gedeon üdvözlő beszédében azt kéri, hogy a polgármester a tanyai lakosság ügyei vei behatóan foglalkozzék. Nagy Szeder István örül annak, hogy a Polgári Olvasókör falai közt tisztelheti az uj polgármestert; ott, ahol mindig a polgári összhang és egység uralkodott. Általános figyelem és érdeklődés közepette állott fel szólásra az uj polgármester. — Úgy érzem — mondotta — mintha a felszólalások és a meleg üdvözlések 28.000 ember szive dobbanását jelentenék és azt mondanák, hogy: hiszek benned, bízom benned és előlegezem a bizalmat Ez az érzés megrezegte ti telkemet és azt kelti bennem, hogy nagy a tartozásom; mintha sok-sok váltót írtam volna alá, amelyek le fognak járni. Igyekezni fogok azon, hogy minden tartozásomat beváltsam, hogy mindenki ügyét igazságosan és eredményesen elintézzem; lassan kitartással valóra váltsam azt, amit magamra vállaltam. A helyzet nem rózsás. A városnak sok adóssága van és csak akkor lehet eredményes munkát kifejteni, ha azt valamely módon eltüntetjük. Becsületes szívvel ígérem, hogy a város autonómiájához hü teszek és a képviselőtestület tagjait megértő lélekkel hívom fel e munkára. Ehhez kérem a város társadalmának osztatlan segítségét. — Ebben az ünnepélyes pillanatban mást nem hangoztathatok, mint azt, hogy minden igaz magyarnak vállvetve, egymás kezét megfogva kell dolgoznia a városért; a társadalmi és felekezeti békét állandóan ápolni kell az összhang megteremtésével. Csak igy dolgozhatunk Nagymagyarország megteremtéséért. A polgármester nagy tetszést aratott beszéde után Szladits Károly egy. tanár virágos szavakkal köszöntötte fel a jelenlevő hölgyeket; szólt a polgármester érdemeiről. Benne egyesül a fiatalság erélye az érett kor bölcsességével, miért is sikerülni fog neki a telki egységet megteremteni Halason. Általános tetszés közben dr. Borbás Imre főjegyző megválasztásával kap csolatosan szólt arról, hogy nagy ügyszeretettel lép a város szolgálatába és azt tartja szem előtt, amit a vármegye alispánja székfoglalójában mondott: azt akarom, hogy a tisztviselő szivét és érzését vigye bele munkájába és mindenkor a gyengék támogatója legyen. Ez az érzés fogja áthatni őt is munkájában. Vitéz Miskolezy Hugó főszolgabíró arról szólt, hogy Biharmegyéből származott ide a polgármester; bihari szive megérzi, hogy hol kell segíteni és javítani. Ezután Kiss Illés Antal az Ipartestület; Kun Benő pedig a Kereskedők Egyesülete nevében üdvözölte a polgármestert. Hasonló értelemben szólalt fel Jakabcsics Ernő földbirtokos. Az Újság Dr. Fekete Imre polgármester programjáról Az »Újság« napilap mai száma dr. 1 Borbély Andor tollából hosszabb közleményt hoz az uj polgármesterről. I Abból az alábbi részleteket közöljük: ' — Fel kell oldani azokat a béklyókat — mondotta Fekete Imre dr., i a város újonnan megválasztott fia- J tál, ambíciókkal szinültig telitett pol- | gármestere — amelyek Halas eddigi ; életét megkötötték. Meg kell találni j a főváros, a közvetlen környék és I a külföld felé vezető utakat, mert I sokkal több itt a kincs és sokkal • értékesebb ennek a népnek a mun- j kája, semhogy a legnagyobb bizalommal ne lehetne vállalkozni arra, hogy a várost a magyar városok sorában öt megillető méltó helyre állítsuk. — Mindenekfetett azt a célunkat kívánjuk megvalósítani, hogy a város 112.000 holdas határában a falvakat és tanyákat egybekapcsolhassuk és megteremtsük az utak állami helyreállításával a gazdasági kibontakozás legelemibb feltételeit. Ezek az utak különösen télviz idején teljesen járhatatlanok. Elképzelhetetlen valósággal olyan ember számára, aki ezeket a viszonyokat közelről nem látja, mit jelent az, ha egész vidékek lakossága van teljesen elzárva a vüágtól az év nagy részében az utak járhatatlansága miatt. — A városnak eddig felvett más- félmilliós kölcsöne igen nagy teher. Különösen azért, mert úgynevezett improduktív beruházásokra fordították teljesen. Meg kell szereznünk a visszafizetés nehézségei közben a hivatalos jóindulatot és támogatást azoknak a fórumoknak a részéröl, amelyek ehhez a kölcsönhöz városunkat hozzásegítették. — Legreálisabb programm tehát exportunk fellendítése. A gyümölcs, a baromfi és a tojásexport ez a támasz, amelyre fokozottabb eredmények elérésével nagy mértékben építhetünk. A hires halasi kifferkörtét az egész viágon ismerik. Ennek exportja évenként alig haladja meg a száz vagont. Ezt kell sokezer vagonra emelnünk. A piacokat elevenebb kereskedelmi igyekezettel meg fogjuk teremteni. — Gazdasági életünk fejlesztése terén egyáltalán modernebb és gyakorlatibb eszközökhöz kell fordulnunk az eddigieknél. Amint hogy el kell tűnnie minden személyes szempontnak és részlet- érdeknek az egész város polgárságának leglényegesebb közérdekei mellett. Meg kell javítani exporttal, útépítéssel, néhány állami intézmény létesítésével a földmivesiskoia megszerzésén át a fokozottabb agrárkulturával az átlagéletet és hiszem, hogy ebben az igyekezetben első eredmények láttára mér egy lesz az egész város polgársága vallási szempontok ellentéte nélkül. — Ez a föld gazdag, csupa ért©fe. Itt van pompás természeti kincsünk, a rádiumos tartalmú Fehértó és Sóstó. Propagandát fogunk ennek is csinálni, mert ennek gyógyhatásában is kiszámíthatatlan eredmény lehetősége rejlik. Fekete Imre dr. neve bizonyosan hamarosan ismertté lesz a közigazgatási életben. Életrevaló tervei, ötletei, melyeknek részleteivel egyelőre nem kíván a nyilvánosság elé állani, mind reális bizonyságai lesznek vállalkozása sikerének. b ' "S Újjáalakult Halason a FAKSz. helyi bizottsága Vasárnap gyűlés keretében újjáalakították Halason a FAKSz helyi bizottságát. A gyűlésen a helyi bizottság elnökévé dr. Borbás Imre városi főjegyzőt választottált meg. Jegyző Gaát Jenő tanácsjegyzö tett. Tagjai: dr. Kathona Mihály városi tiszti ügyész, Kucsera Miklós dr. hitelszövetkezet ügyv. igazgatója, id. Nagy Pál Ferenc, Kis 0. Imre és Harnóczi Kálmán. A bizottság feladata az, hogy • FAKSz épülő és építendő házait felülvizsgálja és általában ellenőrzést gyakoroljon aa építkezések felett.