Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1930 (30. évfolyam, 1-104. szám)

1930-06-11 / 47. szám

junus 11 Kfastamhalm Belyi Brterttfife 5 oki*! SPORT A pünkösdi sport-mérkőzések KAC—Budapesti Gépgyár 3:2 (1:2) Góiiövő Sonko. A szezon egyik legszebb mérkő­zése volt. A legutóbb lábrakapott durvaságok teljesen elmaradtak, úgy hogy a mérkőzés mindvégig a iegél- vezetesebb szórakozást nyújtotta sportkedvelő közönségünknek. A mérkőzés a pesti csapat fel- nyomulásával kezdődik és ez a fö­lény az egész félidőben némi meg­szakítással tart. A második félidő már határozott halasi fölényt mu­tat, ami hamarosan kiegyenlítésre vezet, sőt egy újabb góllal megsze­rezzük a vezetést és ezt végig meg is tartjuk. A mérkőzést szövetségi biró ve­zette, aki kijelentette, hogy ily fe­gyelmezett és szép mérkőzést még nem vezetett. Magyar Szövetségi Bírók folball- csapata—KHC 1:1 (1:0.) Góllövő Sonko. A mérkőzés mindvégig elég szép — Előfizetések szives megújítására kérjük tisztelt olvasóinkat. — Gregnss Gyula á L isk. igazgató temetése. Hosszas betegeskedés után váltotta meg a Halál szenvedéseitől Gregnss Gyula áll. iskolai igazgatót. Már régóta betegeskedett, az orvo­si tudomány mindent elkövetett, hogy az életnek megmentse, de mind hiábavaló volt, f. hó 7-én, reggel meghalt. Greguss igazgató halála a város széles rétegében mély rész­vétet keltett. 57 éves volt és 36 évet töltött el tanítói hivatásában a város, az illetékesek általános megbecsülése mellett. Junius 9-én, fél 4 órakor te­mették el a központi iskola díszter­méből a róm. kát. vallás szartartása szerint a régi ref. temetőbe. Utolsó utján is meglátszott a nagyrabecsü­lés, szeretet, amely életében is övez­te, nagyszámú közönség, kartársai és más hatóságok képviselőinek rész­vételével helyezték örök pihenőre. — Értekezlet a közgyűlési terem­ben. Junius 11-én, szerdán délután 6 órakor a közgyűlési teremben ér­tekezlet lesz a kővetkező tárgyakkal: 1) Elszámolás a gyűjtő nap eredmé­nyéről. 2) Stefánia fiókszövetség uj- jáalakitásának előkészítése. — A Dunába öllé magát egy fiaiai leány. Kovács Borbála 18 éves ka­locsai leány Foktő község határá­ban az u. n. Köves résznél öngyil­kossági szándékkal a Dunába vetette magát. A szerencsétlen leány azon­nal elmerült és holttestét pénteken hajnalban találták meg Meszestől délre, kb. 2 km. távolságra. A fia­tal leány búcsúlevelet hagyott hátra, amelyben megírta, hogy családi bé- kétlenkedések miatt vált meg életé­től — Augusztusban tartják az országos iparoskongresszust. 'Az idei országos iparoskongresszust augusztus 17-én — Orosházán tartják meg, ahol ugyanakkor Országos Mezőgazdasági és Ipari Kiállí­tást is rendeznek. Az iparoskongresszu­son Thék Endrének, az elhunyt iparos emlékének áldoznak és az ünnepséget is azért rendezik Orosházán, mert Thék Endre ott szü’etett. és izgalmas, azonban a biró a pesti csapatot támogatja és ennek követ­keztében sok akciónk nem si­kerük. Mérkőzés 5. percében a bírák megszerzik a vezetést, amit csak a második félidőben tudtunk kiegyen­líteni. Váradinak egy 35 méteres sza­badrúgása a belső kapufától érintve a hálót, kipattan, gólt azonban a i biró nem itél. A kipattanó lapdát Sonko újra hálóba küldi, s ezzel a kiegyenlítés megtörténik. A csapat mindegyik tagja mind­két nap a lehető legjobb tudásával és győzni akarással állt ki a mér­kőzésre s e szép eredményt ennek köszönhetjük. Itt még megemlítjük, hogy a Gép­gyár cégcsapata kivétel nélkül buda­pesti első osztályú játékosokból ál­lott, s igy az eredmény csak azt igazolja, hogy csapatunk megérdemli az idén megszerzett bajnoki cí­met. — Ä Levente-Egyesület évzáró ünnepélye. A kiskunhalasi Levente Egyesület junius hó 22-én tartja szo­kásos évzáró ünnepélyét. Délelőtt at­létikai verseny lesz, délután pedig felvonulás és gyakorlatok bemutatá­sa a vásártéren. Este a Sóstón nagy­szabású népünnepély és táncmulat­ság. A részletes programmot később fogjuk közölni. — Adományok a reálgimnázium ér­demes tanulói számára. Újabban a kö­vetkező ajándékokat küldték be az igaz­gatósághoz: Kereskedelmi Bank 40 P-t, Hitelbank 30 P-t, Bucsi Gábor 10 P-t, Erdélyi Imps monori hitoktató 10 P-t. Valaki levélben névtelenül 10 P-t, a Diákszövetség választmánya kiutalt pá­lyadijakra 100 P-t, jutalmakra ugyan­csak 100 P-t. Kérik a további szives adományokat. — Tornavizsga. A ref. reálgimn. ez évi tornaünnepsége 15-én, délután l§sz. A szülők és érdeklődök figyel­mét felhívják e vizsgára és az utána következő atlétikai versenyre. Kez­dődik délután fél 4-kor. Jegyek a diákoknál kaphatók. — Betörök jártak a hajósi Han­gyában. A múlt vasárnap éjszaka kellemetlen vendégek jártak a hajósi »Hangya« szövetkezet üzletében. Az ismeretlen látogatók feltörték az üz­let ajtaját, behatoltak a helyiségbe és onnan kisebb összegű készpénzt és dohányárut loptak el, • majd utána észrevétlenül eltávoztak. A csendőr­ség a tettesek kiderítésére erélyes nyomozást indított. — Köszönet. A központi iskola majálisára adakoztak Kocsis Sándor, Mészáros János, özv. Jakus Benőné, Radojevity Illés 100-100 kifli, Lakos Balázs és Heisler István 50-50 kifli, Gyenizse Balázs 2 P és többen név­telenül 6.50 P-t. Fogadják ezúton is a központi iskola hálás köszönetét. — A kecskeméti uj vágóhíd tervpá­lyázatának terminusát minden valószí­nűség szerint október közepére fogja a város kiirni. Az építési tervre 19gl. januárjában adják ki a megbízást s májusban kezdenek hozzá az építkezés­hez. — Tanyai szentmise. Junius 15-én vasárnap Füzesen lesz a tanyai szentmise. — A Stefánia Egyesület ügye. La­punk pénteki számában a halasi Ste- fánia-Egyesü'ettel kapcsolatban meg­írtuk, hogy mivel az Egyesületnél az ügyek nem vitettek szabálysze­rűen, a budapesti központ az Egye­sület újjáalakítását rendelte el. Ez a megállapítás természetszerűleg nem vonatkozott és nem vonatkozha­tott a pénzkezelésre, amennyiben azt a legnagyobb rendben találták és ezt kötelességszerüen közöljük, amint arra Pataky Katalin, a Stefá­nia Egylet pénztámoka is felkért bennünket. — A rém. kát. polgári leányis­kola jóvisdetü és jóelőmenetelü tanu­lóinak évvégi jutalmazására beérke­zett újabb adományok: Halasi Hi­telbank 20 P, dr. Pető Jenő járásbi- rósági elnök 25 P és 5 drb. jutalom­könyv. — A róm. kát. elemi iskola tanulóinak jutalmazására a Halasi Hitelbanktól 15 P. Isten fizesse meg. — Kugliverseny. Vasárnap délután tartották meg a Polgári Olvasókör­ben a kugliversenyt, amelyet sokan néztek végig. A verseny eredménye­ként az I. dijat, ezüst cigarettatár­cát Gaál Jenő máv. tisztviselő, a Il-ik dijat ezüst cigaretta tárcát Bor- bás Imre, a III-ik dijat, dohányzó- készletet Szabó Péter Pál nyerték el. — A Máv Göböljárásuál egy út­járól akar megszüntetni. A m. kir. államvasutak üzletvezetősége a máv. gőböljárási állomás Szabadka felüli végénél levő útátjárót, mint fölösle­geset, megakarja szüntetni. Várme­gyei alispán e tárgyban a helyszíni eljárást junius 13-án, délután 2 órá­ra tűzte ki, amikorra is az érdekel­teket a helyszínére, vagyis a Gő­böljárási állomás fölvételi épületé­hez azzal hívják még, hogy ameny- nyiben az átjáró megszűntetését ma­gukra nézve sérelmesnek tartják, a tárgyaláson jelenjenek meg és ott észrevételeiket tegyék meg. — A vármegye főispánja dr. Birinyi Ferenc budapesti, dr. Gáli István Endre gödöllői, dr. Kálmán Sándor aszódi és Madarász János budapesti lakosokat közigazgatási gyakornokokká kinevezte. A szép, uj kalocsai járási székház tel­jesen elkészült s uj berendezéssel is el­látták. A föszolgabirói hivatal az el­múlt hét folyamán már be is költözött az uj székházba. Az átköltözés folytán több he'yiség szabadult fel a városhá­zán, amennyiben ideiglenesen itt nyert elhelyezést a régi székházból kiköltözött szolgabirói hivatal. — Járási tisztiértekezlet volt jun. 10-én Fülöpszálláson. Ugyanakkor tartotta itt a kunszientmiklósi járás jagyzőegye- stf-ete is közgyűlését. — Dr. Schon Jenő Kossuth u. 3. sz. (Hoffmeister-ház) alatt levő ügy­védi irodáját 1930. jnlins hó 1-én, a Piactéren, Weisz Ignác emeleten házának földszinti udvari helyiségei­be helyezi ót. — A kalocsai I partes lü.et súlyos anyagi válságba jutott. A nagyará­nyú székházépitkezés közel 100.000 pengős adósságba vitte az egyesü­letet. Most társadalmi akció utján igyekeznek nagyarányú adósságaitól mentesíteni a kalocsai Ipartestületet. — A Kath. önképzőkör székházavatő ünnepségére a következők adakoztak: Árpád szikvizgyár 100 nagy üveg szóda, Hamóczi Vendtel 3 kgr. túró, 1 1. tejfel, Harnóczi Jenő 10 kgr. liszt, 30 tojás, Borbényi Imre (Tajó) 3 kgr. túró, 1 és fél liter tejfel, Halász Jolánka 5 kgr. liszt, 11 tojás, özv. Kiss Jánosné 3 kgr. liszt, 10 tojás, Horváth János 3 kgr. liszt, Babenyecz Pál 10 kgr. liszt, Vágó Gergű'y 3 kgr. liszt, Kovács B. József 4 kgr. liszt, 15 drb. tojás, Császár Antal 4 kgr. liszt, 15 drb. tojás, Szabó Mátyás 30 drb. tojás, özv. Fridrich Alajosné 4 liter bor, dr. Fráter Andrásné 28 liter bor, Bártfai Dezső 1 torta, György Ilonka 3 liter bor, Babenyecz István 15 liter bor, 20 tojás, Baranyi Gáborné Sütemény, vitéz Madácsi Józsefné 6 to­jás, Skribanek Mihály 10 kgr. túró, 1 1. tejfel, 20 tojás, dr. Kovács Vince 2 torta, dr. Kocsis Mátyásné 1 torta, Berényi Balázsné 50 drb. tojás, Lakatos Lajos 30 tojást, 3 1. tejfel, Borbényi Imre (Har- ka) 3 kgr. liszt, 10 drb. tojás, Szanyí Mátyás 3 kgr. túrói, 1 1. tejfe', Babenyec Vendel id. 15 drb. tojás, Tóth Baranyi József 5 kgr. liszt, Bergl Dávid 10 tojás, Hegyes M. Mihályné 5 kgr. liszt, 20 tojás, id. Rózsa Andrásné 2 pár csirke, 5 kgr. liszt, 1 kgr. cukor, Tóth B. Móric- né 15 tojás, özv. Katona Istvánné 2 pár csirke, 20 tojás, özv. Benedek Istvánné 5 kgr. liszt, 10 tojás. özv. Jakus Benőné 5 kenyér, Kiss Bernét 50 kgr. fa. — Babó Sándor 10 P, dr. Fekete Imre 6 P, Harnóczi Kálmán, Király Gy. Sándor, dr. Zeisz Károly, vitéz Vida Ferenc, Wend'er Zoltán, Villányi Leó 5—5 P, Banga Istvánné 4 P, dr. Kovács Vince 3 P, Fridrich Lajosné, Vaszilievits Fe­dőmé, Sokét József, Babos János 2—2 P, Babenyecz Vilmos, Rékasi Móric, Tirmann Konrád, Ulatky Géza, Farkas Kálmán, Hegyes M. Elek, Tóth B. Móric, Katona István, Juhász V. István, Rövid Márton, özv. Botki Józsefné, Paor Sán­dor, ifj. Szőke Lajos, Rizsányi György, N. N. 1—1 P, Ternyák Benő, Bedő László, Csikós József 50—50 fillér. Az adományokért ezúton mond hálás köszö­netét a Kath. önképzőkör elnöksége. — Tudja ön már, hogy az is­mert Aspirin tabletták 1895-ben be­ható kísérletek és tudományos kuta­tások után kerültek forgalomba és immár kbl. 33 év óta az emberisé­get a »meghűlések« elleni védeke­zésnél támogatják. Hűtések minden tüneteinél, influenza-, spanyol-jár­vány, reuma, csuz, ischiásnál ma már az egész világon Aspirin-tablettákat az eredeti csomagolásban a »Bayer- kereszttek szedik. — Áldott á topóiban levő nők és ifjú anyák a természetes »Ferenc Jó­zsef« keserüviz használata által ren­des gyomor- és bélmüködést érnek el. A modern nőgyógyitás főképvi­selői a Ferenc József vizet igen sok esetben kipróbálták és kivétel nélkül gyorsan, megbízhatóan és fáj­dalom nélkül hatónak találták. A Fe­renc József keserüviz gyógyszertáí- rakban, drogériákban és füszerüzle- tekben kapható. A hires 99°|0 Orion réz- gálicot hordó vételnél 76, kisebb mennyiség­ben 78 fillérért árusítjuk Bergl Szabadkai ut HÍREK lllilllllll!!lllllli!!llll!!lllllltlll!ll!!

Next

/
Oldalképek
Tartalom