Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1930 (30. évfolyam, 1-104. szám)

1930-05-28 / 43. szám

május 28 Kiskunhalas Helyi Értesítője 3 oldal ORSZÁG-VILÁG A régóta betegeskedő locsolóautó rövidesen ismét öntözni fogja a város porát A városi locsoíóciutót a tél óta gyógyítják Budapesten és a közeli hetekben hozzák haza Albrecht főherceg megjelent Bel­giumban Ottó királyfinál és elismer­te öt a Habsburg család fejének. — Júniusban Szentesen rendezik meg az Alföldkutaíó kongresszust. — A berlini piacon 11.6 fillért adnak ? magyar tojásért. — Megépítik az Algyő—Dorozsma közötti csatornát. Ez az építkezés ezer embernek ad munkát és kenyeret. — Görögor­szágba irányuló kivitelünk egy év alatt kétszeresére emelkedett. — A képviselőház pénteken részleteiben is elfogadta a belügyi köliségvetést és hétfőn tárgyalta a külügyi tárcát. — Uj óriási leadóállomás készül Buda­pesten hétmillió pengő költséggel. — A Romániában tartózkodó idegen ál­lampolgároknak junius 1-15-ig jelent­kezni kell. Mindenki ellenőrző köny­vecskét kap fényképpel ellátva. — A svájci vizűm junius 1-én megszű­nik. — Megmérgezte magát és meg­halt Baján Weisz Samu gabonake­reskedő. — A debreceni Bika szál­lodát árverés utján Lobi Ödön bu­dapesti textilgyáros vette meg 400 ezer pengőért. — A dunántúli távlo­vaglás résztvevői e’indultak Székes- fehérvárról Horthy tábornok veze- sével. — Egy évi és 10 hónapi bör­tönre ítélték sikkasztás és csalás mi­att Balázs Ferenc bpesti bankigaz­gatót. — Arvizveszedelem van a Ma­ros csonkamagyarországi szakaszán. — A szesztilalom eltörlésének már többsége van Amerikában. — Le­ejtette a gyermekét Tomiszlav her­ceget a jugoszláv királyné, a dedin- jei nyári palota erkélyéről. Egy ka­tona elkapta a gyermeket, aki igy megmenekült. A király a katonát nyomban felmentette a katonai szol­gálat alól, 50.0C0 pengőt kapott és életjáradékot is ad neki a kirá'y. — A csehek felemelik az állatvámokat. — Salátakrach van Nagykőrösön, húsz fillérért száz fejet adnak. — Az árvíz elöntött három falut Brassó, Háromszék és Fogaras megyékben. SEIDNER SÁNDOR Alkalmi áruháza a legolcsóbb bevásár­lási forrás Eredeti gyári ár* Qsn kap­ható a HATTYÚ drogériá­ban Építtetők figyelmébe! A Halasi Mészhomokkő téglagyár a nagyméretű ismert prima minő« ségü tégla árát leszállította. Fel« világosítást nyújt Schwartz Miaáiy Kossuth uccai, vagy Schwarcz Károly Szász. Károly uccai fakereskedő. A város közönsége csodálkozással látta, hogy a város locsolóautója nem jelentkezik, holott annakidején azért vásárolták meg, hogy a port öntözze és igy a város levegőjét el­viselhetővé tegye. A városban már javában száll a por a magasba, szemek fogják fel és tüdők szívják be, de locsolásnak hire-hamva sincs. Munkatársunk szintén kiváncsi volt, hogy mi van a locsolóautóval, Több ízben megírtuk már, hogy Halas és Bácsalmás között a vasúti vonalat eisőrangusiíják, illetőleg azt úgy építik át, hogy erősebb teher­bírású lehessen a vasúti pálya, úgy hogy azon már gyorsvonat is köz- lekedhessék. Ennek a munkának az elvégzése különböző előnyök között nagy e'ő- nye volna Bácsalmásnak és Bajá­nak, de Jánoshalmának is, mert sok­kal hamarabb és előnyösebben vol­na megközelíthető ezek számára Bu­dapest js. Ezeket a munkálatokat már vég­zik is a vasútépítő munkások és mérnökök irányítása mellett folyik ez a munka és ma már annyira előrehaladott, hogy három kilóméter már ki van építve. Munkatársunknak illetékes helyen A Hangya Szövetkezet vasárnap délelőtt tiz óra után tartotta meg közgyűlését a városi közgyűlési te­remben, ahova a tagok szép szám­mal gyűltek össze és mindvégig élénk figyelemmel hallgatták végig a közgyűlés előadóit. A közgyűlést Farkas Elek a Han­gya elnöke nyitotta meg, üdvözölte a megjelenteket, majd meleg szavak­kal parentálta el Monda Lajos igaz­gatósági tagot, aki mint a megemlé­kezés mondja, fáradtságot és munkát nem kímélve, derekasan vette ki a részét mindvégig a Hangya fejlő­dő életében. Az elnök indítványozta, hogy Monda Lajos emlékét jegyző­könyvben örökítsék meg, amihez a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel já­rult hozzá. Az elnök ezután átadta a továbbiak ismertetését Hudi And­rás igazgatónak, aki ismertette a Hangya működését, összetartását a tagokkal és az alábbiakban ismertet­te a Hangya jelenlegi gazdasági hely­zetét. Eszerint a Hangya mérlege szerint • január elsején készpénz 23 ezer 42 P. Aruk értéke 101 ezer 629 P. Kö­vetelések 49 ezer 882 P. Értékpapí­rok 17 ezer 78 P. Óvadék 10 ezer 500 P. üzleti berendezések 7 ezer 207 P. Ingatlanok 56 ezer 460 P. Vagyon 265 ezer 798 P. Teherként, üzletrész tőke 32.722, tartalékalapok I amelynek betegeskedési hajlandósá­gáról már sokat hallottunk és meg­tudta, hogy az autó ismét beteg. Ezúttal ugyíátszik súlyosabb at álla­pota mint máskor, mert már a tél óta Budapesten van és ugyíátszik még mindig gyógyítják. Illetékes helyen kijelentették mun­katársunk előtt, hogy a locsoló autó rövidesen visszaérkezik és akkor új­ból hozzájárul ahoz, hogy az uccai séta elviselhetővé váljon. előadták, hogy a régi, vicinális 10 méteres síneket 24 méternél jóval vastagabb sínekre cserélik fel. Meg­tudtuk azt is, hogy junius 22-ére már hét kilométer lesz kiépítve és ekkor a munkát abbahagyják, miután erre a költségvetési évre nincs több összeg előirányozva, dé augusztus hónapban újból nekifognak a mun­kának és ekkor már nem ott, ahol júniusban abbahagyták, hanem Bács­almás felől fogják Jánoshalma felé építeni, hogy főképen a gyümölcs- szezon idejében a gyümölcsszáilitás ezáltal is könnyebbé válhasson. Ezeket a vonalmenti helységekre nagyfontosságu építéseket a télen új­ból folytatni fogják, úgyhogy jövő év májusában már gyorsvonat is köz- lekedhetik Halason át Baja és Buda­pest között. j 15.523, Hangya központ követelése 37.486, magáncégek követelése 14.681, és múlt évi nyereség 4759 P. Tiszta nyereség felosztása: tarta­lékra 2 ezer 408 P, oszíalékre 1639 P, igazgatósági és felügyelőbiz. tisz­teletdija 712 P, összesen 4 ezer 759 pengő. Élénk helyeslés mellett jelen­tette be az igazgató, hogy az igaz­gatósági és felügyelőbizottsági tagok tiszteleídijukat nem veszik fel, ha­nem jótékonycélra fordítják, 50—50 pengőt már el is kü'döttek a takácsi és fertőhomoki tűzvész sújtottjainak. A közgyűlés a jelentést ej fogad la. Ezután Szoyka Károly a Hangya központ főtitkára szólalt föl, aki be­szédében kiemelte, hogy a halasi Hangya valóban mintául szolgálhat az egész ország Hangyáinak. Egyet­értést, összetartást lát itt a tagok kö­zött, ami igen fontos ereje a szövet­kezésnek és bár mint mondotta, ne­hezek a gazdasági viszonyok, ezek­kel a halasi Hangya mégis megbir­kózik és leküzd minden akadályt. További kitartásra buzdította a Hangya tagjait, majd Isten áldását kérve rájuk, kiemelte Farkas Elek elnök és Hudi András igazgató érde­meit. A közgyűlés Monda Benőt ig. és ifj. Matkó Károlyt fel. biz. taggá választotta. Jövő év május 15-étől kezdve már gyorsvonat is közlekedhet Halason át Baja és Budapest között Erős iramban folyik a Halas-Bácsalmás vasúti vonalának átépítési munkája A vonalon már három kilóméter készen van és jan. 22 ig hét kilómétert építenek ki 4 tagok élénk érdeklődése mellett folyt lo vasárnap a Hangya közgyűlése A polgármester a közgyűlés végeztével átadta G-yenizse Lajos és Palásti Péter gazdáknak a mezőgazdasági kamara elismerő oklevelét Ezután Farkas Elek elnök bezárta a gyűlést. Utána a közgyűlésen jelenvolt dr. Fekete Imre polgármester lépett a pódiumra és onnan szép és meg­kapó beszéd kíséretében nyújtotta át két meghatott gazdának: Gyenizse Lajosnak és Palásti Péternek azt az elismerő oklevelet, amelyet nekik a Mezőgazdasági Kamara juttatott a gazdálkodás terén elért érdemeikért. A polgármester kiemelte ,hogy a két gazda küzdelme a földért minden dicséretet megérdemel, kü'önösen ki kell emelni azokat, akik kis birto­kukon teremtenek mintagazdálko­dást, akik tehát megküzdenek a ho­mokkal, ha kell, vérük verejtékével dolgoznak a magyar föld termőké­pességeinek napfényre hozatalán. Az ilyen gazda megérdemel mindent, az ilyen gazdákat meg kell becsülni — folytatta a polgármester. Majd Isten áldását kérte rájuk és átadta nekik az elismerő okleveleket. Gyenizse Lajos, aki öreg gazdál­kodó, meghatott hangon mondott kö­szönetét a kitüntetésért. A közgyűlés, illetve az ünnepség fél tizenkét órakor ért véget. A vasárnapi gyermeknap Az Országos Gyermekvédő Liga va­sárnap gyermeknapot rendez Halason, amely iránt városszerte nagy az érdek­lődés. A gyüjtőnap jövedelmének felét a helybeli Stefánia kapja. A gyüjtőnap minél nagyobb sikere érdekében szerdán dé’után értekezlet lesz a közgyűlési te­remben, ahol dr. Borbás Imre főjegyző terjeszd elő részletes javadatot. A gyüj- tönap részletes programját szombati szá­munkban közöljük. Juntas közepére készül el a vendéglő és a kabinok Fehértón Az eddig elhanyagolt és külsőségében kellőképen korántsem méltatott Fehértó fürdő kezd kilépni elmaradottságából. Fehértón különböző építkezések indul­tak meg és ezek mind olyan dolgok, amelyek után eddig hiába sóvárogtak a Fehértó fürdőjét látogatók. Mint értesülünk, a fürdőn ezek a munkák, a vendéglő felépítése és a kabinok e'készitése nagyon serényen ha­ladnak előre és junius közepén elké­szülnek. A város a fürdőt ünnepélyes keretek közt nyitja meg és adja át ren­deltetésének. .Ujabb kölcsönt adnak a házhelyeseknek A Falusi Kislakásépitési Szövetke­zet ismét ad építési anyaghitelt oly egyéneknek, kik házhelyüket az OFB utján nyerték, nősek, családosak. Az összeírást a városi hatóság a tan­köteleseket nyilvántartó hivatalban, régi járásbirósági épületben tartja. Az összeírás május 28-án, délelőtt 8órakor veszi kezdetét. Ajánlatos, hogy az igénylők ké­relmükkel minél előbb jelentkezze­nek, mivel a beje’entés sorrendjében lesznek kielégítve és ha a felajánlott összeg kimerül, kérelmükkel elutasít­ják. Minden kérelmezőnek magával kell vinni házhely- és Ítélet számát és azon nyugtát, mellyel házhelyére fizetett, vagy azt teljesen kifizette. Aki házhelyét nem fizette ki, vagy arra bizonyos összeget nem törlesz­tett, tartozik 50 P készpénzbiztosité- kot letétbe helyezni, mely összeg ház­helyének vételárába lesz betudva. Az összeírás junius hó 10-ig tart. HIRDETÉSEKET ÉS ELŐFIZETÉSEKET az összes lapokra Halason csak a »TURUL« hírlapíródé vesz fel. Eötvő*-u. 3. (Lo- vas8y-ház,( Az összes folyó­iratok és divatlapok állan­dón* raktáron.

Next

/
Oldalképek
Tartalom