Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1930 (30. évfolyam, 1-104. szám)

1930-05-21 / 41. szám

május 21 Kiskunhalas Helyi Értesítőié 3 oldal CSAK KILENC KÖTŐIT LAKÁS VAN MÁR HALASÖN A népjóléti minisztérium kiküldöttje személyesen győződött meg a helyzetről és javasolni fogja Halason a lakások felszabadítását Jól sikerüli a hozzáértéssel • megrendezett szent Imre ifjúsági ünnepség szombaton este és vasárnap délelőtt A szent Imre évvel egyidejűleg szombaton este és vasárnap délelőtt rendezték meg Halason az ifjúsági szent Imre ünnepet, amelynek első legfeltűnőbb jele volt annak hozzá­értő megrendezése és ennek vala­mint a jól megvá'aszíott müsorszá- mokftak tulajdonítható annak igen nagy sikere. Az ünnepség igen nagyszámú kö­zönség jelenlétében folyt le, akik megható módon adtak kifejezést megelégedésüknek az egész ünnep­ség programmjának folyamán. Szombaton este a programmhoz alkalmazkodva reflektorokkal világí­tották meg a katolikus templom tor­nyát, ahonnan tárogató játékot tar­tottak régi egyházi dalokból és Má­ria énekekből a májusi ájtatosság végeztével. Vasárnap reggel a levente zenekar zenés ébresztőt rendezett és a nem- zetiszinü lobogóval ellátott kát. temp­lom felé már tiz órakor özönlött a közönség, majd felvonultak a leven­ték zenekaruk kíséretében, valamint az ifjúság is. A templomajtóval szemben felállított tábori oltárnál dr. Kovács Vince esperes-plébános mi­sét celebrált. A mise után a pódiumon, ahol az oltár is állt, megkezdődött az ünnepség programmja. Elsőül a le­vente zenekar játszotta el a magyar Hiszekegyet, utána pedig kis óvódás gyerekek adták elő Cypriána nővér, a halasi zárda tanárnőjének egy ked­ves alkalmi színjátékét. Nem lehet megemlítés nélkül hagyni azt a tényt, hogy a kisovodások korukat meg­hazudtoló módon elevenek, talpra esettek és igen bájosak voltak a színpadon. Utána egyik kis szivgár- dista szavalt alkalmi költeményt. Ezután következett az ünnepi be­széd, amelyet Szlivka János V. o. gimnáziumi tanuló tartott. Ez a be­széd túl azon a tényen, hogy ma­gával ragadta a közönséget, azért is felemütésre méltó, mert a beszé­det is Szlivka készítette és mint pá- lyadijas dolgozat, első dijat nyert. Tömör mondatok, csillogóan szép stilusgyöngyök ragyogták át ezt a beszédet és általános vélemény sze­rint bármilyen befutott iró is elfo­gadhatná a magáénak. A hatásos és magával ragadü ünne­pi beszéd után a leánykongregáció s leánypolgári énekkara énekelt, majd Torma Béla szavalt, utána újra a polgári és kongregáció énekszáma következett. A programm utolsó pontjaként Kó­nya Vince levente segédoktató sza­valta el Kocsis László a jónevü pap-költő szent Imre prológusát. A szép ünnepséget a levente ze­nekar által eljátszott Himnusz zárta be. Építtetők figyelmébe! A Halasi Mészhomokkő téglagyár a nagyméretű ismert prima minő» ségü tégla árát leszállította. Fel« világositást nyújt Schwarcz Niaáij Kossuth uccaí, vagy Schwarcz Károly Szász Károly uccai fakereskedő. Ismeretes a közönség előtt, hogy a háborús intézkedések közül a la­kások megkötöttsége Halason még ( mindig fennáll. Ebben az ügyben az elmúlt na­pokban Halason járt Agyagfalvi He­gyi István a népjóléti minisztérium egyik titkára és itt adatokat gyűjtött, továbbá sze­mélyesen győződött meg a la­kásviszonyokról és megtudta, hogy Halason mér csak kilenc Bács vármegye közigazgatási bi­zottsága csütörtökön délelőtt tartottja meg május havi ülését, amelyen két olyan tárgy is szerepelt, amely Ha­last érdekli. Az ülésről bajai tudósítónk a követ­kezőkben számol be. A bizottsági ülésen Medveczky Ká- röly a következő indítványt terjesz­tette be a Csikéria—kisszállási vo­nal kiépítéséről, továbbá a Kisszál­lásról Szeged felé folytatódó vonal építésről. Határozza d a vármegye törvény­hatósága, hogy a MÁV Budapest— kelebiai fővona'ának Kisszá.lás állo­másával az összekötő vonalrész sür­gős megépítését a vasúti hálózat helyreállítására sürgősnek és elodáz- haíatlannak tartja s ezért Írjon fel a kereskedelmi miniszterhez és a MÁV igazgatóságához, hogy ez a régóta hiányzó bekapcsoló-vonat a legsürgősebben kiépítendő vasutak közé felvétessék és az életbevágóan közérdekű ügy támogatására kérje fel a vármegye országgyűlési köve­teit is. Az 1929. évi elcsatolás mi­att a Szeged—Baja közötti vasúti forgalom szünetel s a Neuily—Pá­risi békeszerződésben biztosított le­zárt vasúti kocsik átbocsátási jo­gának rendszere, szemben az osztrák vasutakon dívó gyakorlattal, a for­galom mérhetetlen párára érvényesít­ve nem lett. A Szeged—Halas—félegyházi ke­rülővel az áruszállítás a pesti útnál is drágább a sokféle vasút­vonalak megtörése s a fuvardijszámitásnak vonalankén­ti előlrőlkezdése miatt. Egyéb szem­pontból is a Délvidék életbevágó érdeke kívánja az dvágott hét vas­úti fővonalnak összekapcsolását el­sőrangú fővonallal. A hiányzó, kb. 16 km. vonalszakasz Csikéria és Kisszállás között mocsármentes homokos területen futna végig s az építési költségek éppen emiatt mérsékeltek lennének s a Szeged-Városmajor és Kisszál­láspusztai vasút meghosszabbí­tásával a közvetlen vasúti for­galmat Szegeddel, az ország második fővárosával és második fogyasztó piacával helyre­állítaná. Medveczky Károly felszólalásával kapcsolatban szóba került az a hír is, amely Bácsmegye székhelyéül Ha­last tett® meg. Erről a kérdésről mi kötött lakás van. A népjóléti minisztérium kikül­döttje ezt a tényt ismertetni fogja a minisztériumban, egyúttal pedig olyan javaslatot fog tenni, hogy Ha­lason a lakásokat szabadítsák fel. Ennélfogva rövidesen, már augusztus elsejétől teljesen fel­szabadulnak Halason a laká­sok és ezáltal több háztulajdonos régi kívánsága teljesül. is részletes tudósítás kapcsán em­lékeztünk meg annak idején és kö­zöltük akkor dr. Vojnics Ferenc ba­jai polgármester hozzánk intézett levelét, aki ezt a tervet reálisnak mondotta. A Halas mint megyeszékhely kér­désében nyilatkozott Szabovlyevits Dusán alispán, továbbá Balku Gyula főispán is és nyilatkozatukat alább közöljük. Szabovlyevits Dusán dr. alis­pán szólt azokról a hírekről, ame­lyek Halasról, mint megyeszékhelyről tudnak. Kérdi, melyik központibb: Baja-e vagy Halas? Ez a kérdés egyébként nem is aktuális, kár beledobni a közvéleménybe egy követ, amely szükségtelenül ver hullámokat. Az idecsatolás dolgában álláspontja az, hogy ez mindig az illető község érdeke. A megyének » nem jelent jövedelmet, sőt kia­dás, megterhelést és mun­kát. Fontos tehát, hogy ök legyenek a kezdeményezők. Amelyik község — pl. Szeretnie — ide akar csatlakozni, mi örömmel fogadjuk, de egy lé­pést sem tesznek emiatt. És igy len­ne akkor is, ha pl. a kalocsai járás akarna Bács­kához csatlakozni. Nem hive a nagytestű vármegyének. Nézete az, hogy az ekkora várme­gyék, mint a miénk, legideálisabb egységek, mert adminisztrációs szempontból könnyen kezelhetők. Bisztrai Balku Gyula főispán is szólt a halasi híresztelésekről és azo­kat zöldségeknek jellemezte. BEIDNEK SÁNDOR Alkalmi áruházában ez a jelszó : Olcsón veszek — olcsón adok férfi és női szövetek, selymek, mo= .sóáruk, harisnyák nagy választék« ban. Minden héten friss uj áruk érkeinete aSINGER VARRÓGÉPEK mégis A LEGJOBBAK ! ' Kalocsán elterjedt a hire, hogy a város helyőrséget kap, de illetékes helyen nem tudnak róla Kalocsán hírek keringenek arról, hogy Kalocsára katonaság fog a kö­zel jövőben átköltözni és véglegesen állomásozni. Egyesek azt is tudni vélték, hogy ez a csapat a volt rok­kanttelepi gyárban, mely jelenleg üzemen kívül van, nyer elhelyezést. Arról is beszélgetnek, hogy vagy tüzérség, vagy huszárság jönne Ka­locsára. Ez ügyben kérdést intéztünk a vá­ros vezetőségéhez, ahonnan a kö­vetkező információt nyertük: — Ka­tonaság Kalocsára való településéről forgalomban levő hirek teliesen alap- talanok. A város vezetősége ily irányban semmiféle tárgyalásokat nem folytat. Egy időben tervek me­rültek fel arra vonatkozólag, hogy egy csendőraltiszti iskolát helyez­nek el Kalocsán. Ennek lakóhe­lyeként tényleg a szóban levő épület volt kiszemelve. Ez azonban csak terv maradt. Valószínű, hogy innen ered a fenti szóbeszéd. nr.il «-Wimm, 1,1,11111 la A Halason Is járt Polgár bácsi most Csillag lova helyett túraautóval akar világot járni A nyáron járt nálunk Polgár bácsi, a különös budapesti fiakkeres Csillag lovával, reklámokkal, térképekkel te­leaggatott konflis-kocsijával. Mint világjáró keltett mindénütt feltűnést és az érdeklődőknek, akik Csillag lovát simogatták és álmélkodva hall­gatták utazásának szines történeteit, apró »emlékcédulákat« árusított. Amint most kiderült, Polgár bá­csi utazása kiváló üzletnek bizonyult. A »világjárás« alatt ugyanis Polgár bácsi alaposan megszedte magát, gyönyörű hatszemélyes autót vásá­rolt és elhatározta, hogy ezzel az autóval folytatja világjáró útját, melyre a Csillag már erötelen volt. Polgár bácsi, a nagyszerű üzlet­ember és érzőszivü lélek, hálás ke­gyelettel gondol egyetlen lovára, melynek emlékét akként örökítette meg, hogy az autót »Csillagának keresztelte, a hütő fölé pedig a va- gyontszerző ló kicsiny szobormását helyezte. A közeljövőben tehát ismét ta­lálkozunk a halasi utcákon Polgár bácsival és a Csillaggal, de nem a lóval, hanem az autóval. Polgár bá­csi június közepén veszi ismét nya­kába a világot, de ezúttal már ma­gával viszi egész famíliáját is, mert az uj Csillag már nagyobb teherbí­rásra nem képes. Ő maga felveszi régi huszárőrmesteri uniformisát, fel­teszi mellére összes kitüntetéseit és — amint mondja — tovább folytatja a »Csillag«-gal magyar »propaganda útját«, vagyis megteszi a lépést most minden valószínűség szerint — egy repülőgép megvásárlása felé. Tudatom a gyümölcstermelő közönséggel, hogy a Csiisser Béíáóédéle faszer üzletben illetve annak udvarában Szász Károly utón gyümölcs kereskedésemet megnyitottam, a hol mindenfajta gyű* mölcsöt a legmaga sabb naptáron vásá« rolok minden mennyiségben- Kérem a . közönség szives pártfogását, jó házból való fiút inasnak felveszünk a füszer- üzletbe Bettelheim László Halas megyeszékhely kérdése Bácsmegye bizottsági ülésén Medveczky Károly érdekes inditványl tett a Csikéria és Kisszállás, valamint a Szeged felé folytatódó vasútvonal kiépítése ügyében

Next

/
Oldalképek
Tartalom