Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1930 (30. évfolyam, 1-104. szám)

1930-04-09 / 29. szám

BMnmhala» Helyi grteritfife ápr. 9 1 Halasi Gazdasági Bank Rt.I | Pesti Mag/ar Kereskedelmi Bank í leányintézete fj KÖZVÉLEMÉNY A munkanélküliség ^prja rágódik; ma az emberek szivé­ben. és az agyak sejtjeiben. Az ,egész ország tele panasszal és só­hajtásokkal. Ha a szimp tornák nem is ugyanazok, a betegség, a nyomo­rúság, a szenvedés és a reménytelen­ség itt is ugyanaz, mint másutt. Az iá csend, amelyet a társadalom bé­liéje fölött kötelességszerüleg őrkö­dő szervek munkássága biztosit, las- lanként a temetők némaságához lesz hasonlatos. Egy évvel ezelőtt még a külvárosok utcáit öntötte el a nyo­mor árvize, ma azonban már egy társadalmi osztály privilégiuma a nyomor, a lerongyolódottság és a kétségbeesés. Az ár ma már a palo­ták kapuit nyaldossa és egyformán rémit iparost, kereskedőt, hivatalno­kot, gyárost, munkást, dolgozót és tétlenségre kárhozta tot tat. Nem tud tőle szabadulni a falu sem. A ma­gyar vidék fölött már nem jár a régi békesség délibábja sem. A ma­gyar égbolt mindenütt egyformán sö­tét és vigasztalan. A gazda gondjai éppen olyan súlyosak és éppannyira megoldhatatlanok, mint a gyárosé, aki hiába keres elhelyezkedést, a tisztviselő, aki reménytelenül igyek­szik kis háztartása pénzügyi egyen­súlyát helyrebillenteni, az iparosé, aki inasa betevő falatját sem tudja meg­megkeresni. A kérdés sötétben és fenyegetően rémlik elénk: hova vezet ez az ut? Hol és milyen események­ben robban ki az az elfojtott nyug­talanság, amely itt dübörög lábaink alatt? Mi látjuk a magyar életet oda­tántorogni az örvény szélére. Mi két­ségbeesett sikoltással nyúlunk a sir- toabukó után, de hol a kéz, a szán­dék és jóakarat, hol a hajlithatatlan elhatározottság, amely segítséget ki­van nyújtani a magyar élet megmen­téséhez? És hol van bizonyság arra, hogy a veszedelmet, amely mind- annyiunkat fenyeget, érzik, látják és felismerik azok, akiknek hivatása és kötelessége a magyar élet békessé­gének és nyugalmának megmentése? A tizenkettedik óra üt és a magyar éjszaka legkisértetiesebb órájában várjuk a segítő kezet, lessük a biz­tató hangokat, mely a komor, nyo­masztóan kínos csendbe bekiáltja a •gyors segítség hajlékony és mégis ható erejét. Ma csak egy egyetlen­egy sürgős teendője lehet az ország­nak, egy nagy kiálltó parancs: ment­sük meg a magyar életet. Hirdessen Hétfőn közgyűlést tart a város képviselőtestülete A város képviselőtestületét értesülünk — f. hó 14-ére rendkívüli közgyű­lésre hívják egybe. ™nt j A közgyűlés tárgysorozatát most j | állítják össze a városházán és a | J közgyűlési meghívókat a napokban küldik szét a képviselőknek. LEGÚJABB! (Budapesti tudósítónk telefonjelentése) Bethlen miniszterelnök ma délelőtt audiencián jelent meg a kormányzónál Változékony, hűvös idő várható Véres szerelmi dráma történt ma délelőtt a ßfittlegp Ma délelőtt tiz óra tájban véres és msgreVdito szerelmi dráma folyt te a Gellérthegyeit. Az Erzsébet királyné pádon ült Szb- csei csendőr szerelmesével, ördög Má­riával. A környéken senki más nem tar­tózkodott. Úgy látszik, valami miatt szó­váltás támadt közöttük és Szecseí revolverrel agyonlőtte ördög Margítot. A helyszínre csendőri bizottság szállt ki és ott rekonstruálták a véres drámát. Megállapították, hogy a csendőr sze­relmesével hosszasan sétált a gellérthe­gyi kioszk előtt és élesen vitatkoztak egymással, majd többször helyet foglal­tak egy pádon, de itt tovább folytatódott közöttük a szóváltás. A csendőr két golyót lőtt a lányra, mindkettő i snlyos volt. A második lövés után a nő leesett a pádról és azután lőtt rá harmadszor a csendőr. A csendőr egy kis ideig szemlélte halott leányt, majd magára irányította a gyilkos fegyvert és főbelőtte magát. A világ csavargói Bécsien kongresszust tartanak Különös színjáték helye lesz a nyár végén a bécsi Prater. A rend­őrfőnökséghez néhány nap előtt kér­vény érkezett a nemzetközi csavar­gó-kongresszus engedélyezése tár­gyában. Értesülésünk szerint a bé­csi rendőrfőnökség az engedélyt meg fogja adni és így a nyár végén a világ csavargói Bécsben, a Práter­ben fognak összegyűlni. A csavargók, az országút embe­rei ugyanis egész Európára kiterjedő nemzetközi szervezettel rendelkez­nek, saját folyóiratuk van, amely »Der Kunde« cimen jelenik meg. A legkülönbözőbb társadalmi körökben pártfogókkal rendelkeznek. Ezek a pártfogók túlnyomó részt olyan em­berek, akik ifjú korukban maguk is bizonytalanná tették az országuta­kat, azután azonban révbe érkeztek. Ezek a szabadosok vidám bohém életet élnek és gondtalanul csava­rognak az országutakon. Igen nagy az összetartozás érzése náluk és nagyjában becsületes emberek, akik könyöradományokból tengetik életü­ket. A magyar szekció élén Skitta Emil áll, a jótollu anarchista iró. A csavargók nagybüszkén magu­kénak nevezik Maxim Gorkijt, Knut Hamsunt és Hermann Hesset, akik­nek »az országút nagymesterei« cí­met adományozták. Gorkij, Hamsun és Hesse valóban anyagilag is támo­gatják a csavargók nemzetközi szer­vezetét és a tavalyi első nemzetközi kongresszuson, amely Stuttgarban zajlott le, mindhárman táviratilag mentették ki távolmaradásukat. A csavargók azonban remélik, hogy »az országút három nagymestere« az idei bécsi kongresszuson részt fog venni. Is 1 ma A képviseloház pénzügyi bizottsága a kultusztárca költségvetését tárgyalta A képviseloház pénzügyi bizottsá­ga ma délelőtt tiz órakor ült össze és folytatta a kultusz- tárca költségvetésének tárgyalá­sát. A bizottság ülésén Hegedűs Kál­mán orsz. képviselő beszédében vé- j delinére kelt a kultusztárcának és azt í hangoztatta, hogy nincs egyetemi tul- 1 tengés az országban. A meglévő egye temekre szüksége van Magyaror­szágnak, műveltségek terjesztése szempontjából. Kiugrott a villamosból és meghalt egy utas Ma délelőtt a 6-os számú villamosból a kör­úton kiugrott a villamos egyik férfiutasa. Az utas fejjel a kövezetre zuhant és meghalt. Az ügyben megindították a vizs­gálatot. HÚSVÉTI ÜNNEPEKBE I Cipők Harisnyák, K e z t y ü k, Kalapok, Nyakkendők, FÉRFI ÉS NŐB FEHÉR­NEMŰÉ* kivételesen leszállított árakon: Kun Benő divatáruházában, ftz arak meglepő méltá­nyosságáról gyözödiák meg személyesen! | A miniszterelnök ezenkívül bejelen­tette a kormányzónak, hogy Olaszor- , szágba utazik, hogy köszönetét fe- i jezze ki Mussolini olasz miniszterel- I nőknek azért a támogatásért, ame- | lyet a magyar delegációnak nyújtott. Bethlen miniszterelnök ma délelőtt 11 órakor kihallga­táson jelent meg a' kormányzó előtt, akinek részletesen beszámolt párisi utjának eredményéről. fok celsius volt a hőmérséklet. A Meteorológiai Intézet időjóslata: Változékony, hűvös idő várható. l Az időjárásban az utolsó 24 órában változás nem volt. Budapesten ma délben plusz 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom