Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1929 (29. évfolyam, 1-104. szám)

1929-04-03 / 27. szám

4 Kiskunhalas Helyi Értesítője április 3 Segíteni kell a kisiparosság súlyos helyzetén Lapunk legutóbbi számában beha­tóan foglalkoztunk a vármegyei kis­iparosság súlyos helyzetével s meg­jelöltük azon legsürgősebb teendő­ket is, amelyek feltartóztathatnák a kisipar katasztrófáját és megment­hetnének körülbelül félmillió ekzisz- tenciát. Rámutattunk arra is, hogy a jelen súlyos helyzetben csakis az állam tudna se­gíteni a kézműves társada­lom nyomasztó helyzetén. Az Ipartestületek Országos Szö­vetsége minden eszközt megragad, hogy leplezetlenül feltárja a kormány és a törvényhozás előtt a kisipari válságot és kieszközölje részére a ; legszükségesebb állami támogatást, i Sajnos, a jelen költségvetési évben csupán 160.000 pengőt irá­nyoztak elő kisipari célokra. Mondani se kell talán, hogy ez az összeg távolról sem elegendő ahhoz, hogy a legcsekélyebb szanálást is végre lehessen vele hajtani. Éppen ezért az Ipar testületek Or­szágos Szövetsége átirt a kereske­delmi kormányhoz, valamint a tör­vényhozáshoz, hogy lényegesen emel­jék fel a kisipari célokra beállított költségvetési tételt. Iparoktatásra kétmillió pen­gő, a kisipar támogatására ugyancsak kétmillió pengő kellene. Ez az összeg pillanatnyilag gátat tudna vetni a kisipar további pusz­tulásának, ahhoz azonban távolról sem volna elegendő, hogy kielégít­hetők lennének vele a jelentkező igények. Az Iposz ugyancsak felter­jesztésben kéri a kormánytól és a törvényhozástól, hogy a jövő évi költségvetésbe olyan mértékre emel­tessék fel az állami támogatás ösz- szege, amely eredményesen talpra­állíthatja a kézműves iparosságot. A teljes pusztulás előtt álló kisiparos­ság indokolt kérése elől, miként ér­tesülünk, a kormány nem is fog ki­térni. BEK“ BrítksritÉs, TÄ, Eredeti kecskeméti metszőoüó, kapa, ásó, szeg, drót és az összes ház­tartási cikkek olcsó áron kaphatók Langermann Sándor vaskereskedőnél, Murgácshentessel szemben Foltos cipője uj lesz, ha azt „TRIOS“ bőrfestékkel átfesti. Csak jaiOSM losadlon ei I Ha bőr és festék kereskedőjénél nem kapná, forduljon közvetlen a gyárhoz, ős értéktelen utánzato na fogadjon el Gyártja: „TRIOS“ III/I7, Budapest, Vörö*vári*ut 97 ! Nem épül rendőrségi palota Halason A rendőrség modern irányú fej­lesztése képezi ma az egész világ kormányának gondját. Az egyének biztonsága elsőrendű feladat. A magyar kormánynak is ez a célja; ebből indult ki azon törekvés hogy a rendőrség számára minde­nütt megfelelő rendőrségi palotát építsenek. Legtöbb helyütt szükséges ez — informátorunk szerint azon­ban a halasi rendőrségi pa­lota szükségessége nem fo­rog fent, mert a mostani helyiség megfelelő. A megyében a nagykőrösi rendőrpa­lotát épitik fel elsőnek. A Pestmegye legutóbbi számában vezető helyen közölte gróf Ráday Gedeon nyilatkozatát, amelyben Nagykőrös országgyűlési képviselője egy uj rendőrségi épület létesítésé­nek a szükségességéről is szólott. Miként értesülünk, gróf Rá­day már el is járt ez ügyben a belügyminiszternél, akit sikerült meggyőznie arról, hogy a jelenlegi nagykőrösi renkőrségi haj­GViß lék semmiféleképen sem felel meg céljának s azt a legsürgősebben uj­jal kell helyettesíteni. Hivatkozott Rá­day Nagykörös áldozatkészségére is, amely máris felajánlotta e célra együk megfelelő telkét a rajta lévő épület- anyagokkal együtt. A belügyminiszter meghajolt a komoly érvek előtt és azonnal intézkedett, hogy a be­lügyminisztérium főosztályának ve­zetője Vay Kázmér kiszálljon Nagy­kőrösre és haladéktalanul felvegye a tárgyalást úgy a várossal, mint az érdekelt tényezőkkel. Vay Kázmér a legközelebbi nappokban már meg it jelenik Nagykőrösön. hogy lebonyolítsa azon előkészítő tárgyalásokat, amelyek eredménye­ként még ez évben megkezdik egy uj, modern rendőrpalota építését, a mely egyik legszebb középülete lesz Nagykörösnek. * A nagykőrösi rendőrpalota ekként hamarosan valóság lesz; Halason leg­alább is erre az illetékesek sze­rint — nincs szükség. Vass József dr. népjóléti miniszter irá­nyításával a népjóléti minisztériumban uj lakásrendeleten foglalkoznak. E rendeletnek leglényegesebb intézke­dése lesz, hogy 1932. májusáig fenntartják elv­ben a lakások forgalmának a kö­töttségét. A lakbérek megállapítása tekintetében to­vábbra is érvényben marad az 1917. évi novemberi lakbér 86.2 százaléka, vagyis amióta a rendjelet a pengőt egyenér­tékűvé tette a koronával — az alapbér pengőben kifejezett száz százalék. Az egyszobás-konyhás lakások szabad forgalmát csak 1931. december 31. után en­gedi meg a rendelet a nagyobb szobából álló lakások felsza­badítása azonban addig fokozatosan ér­vényesül. Az uj lakásrendelet április 15. körül jelenik meg. Hosszú hadakozás után j népszavazás döntötte el, hogy Bajaszentistván Pestmegyében akar maradni Ismeretes az a mozgalom, me= lyet a múlt esztendőben Baja város mértékadó té­nyezői indítottak avégből, hogy Bajaszentistván köz­ség Baja törvényhatósági városhoz csatoltassék. A mozgalom vezetői avval érvelnek, hogy Bajaszentist- ván már jóformán összeépült Bajá­val, ehhez számos kulturá­lis és közgazdasági kapcsolat fűzi. A mozgalomnak erős víszhangja támadt Bajaszentistván község la­kosságában s mivel attól tartottak, hogy a Baja városhoz való csato­lás a község lakosainak súlyos anyagi megterheléssel járna, kérvényt nyújtottak be a m. kír. Belügyminiszter hez avégből, hogy az 1886. évi XXII. t. c. 148 §-a alapján az elcsatolás kérdésében a lakosság leszavazta® tása elrendeltessék. A Belűgymisz* ter 95.466/92S, számú rendeletével a szavazást el is rendelte, mely az elmúlt héten folyt le. A szavazás meglepő eredmény* nyel végződött. Leszavazott u. i. ' 739 egyén, melyből csupán 16 szavazat esett Baja városhoz csa* : tolás mellett, 723 pedig ellene. Ezek közül 672 adófizető sem Baja városhoz, sem Bács-Bodrog vármegyéhez való csatlakozást nem kí­vánja, vagyis a jelenlegi állapot fenntartása. i Pest vármegye kebelében való meg­maradás mellett nyilvánította óha­ját. j A. Farádl-viz a leghirneveaebborvostanáiok véleménye szerint kiváló gyógyszernek bizonyult idült tiidd*, ayomsz®, bél- 4a hé* iya&fturufban szenvedőknél. Emész* tési zavarok, aranyér, máj* és le'pdsga- natok eseteiben. Cauz- és köszvényba* jóknál. Kitűnő asztali és borviz. Mi»* dentitt kapható. Főlerakat: Rorráster* mék és Ásványvíz kereskedelmi Rész­vénytársaság Budapest, VI., Király»«. 12 Hónapokig rabságban tartottak egy orgoványi asszonyt Érdekes ügyet tárgyalt a kecske­méti kir. törvényszék. A szenzációs fordulatban bővelkedő ügy Molnár Mária jómódú orgoványi asszony személye körül keletkezett, aki fér­jét félévi házasság után iszákos, ve­szekedő természete miatt elhagyta. Molnár Mária az első éjszakát hoz- hozzátartozóinak a sírján töltötte el, majd pár napig rokonainál tartózko­dott. Itt rövidesen megjelent özv. Lázár Istvánná és azt az ajánlatot tette a gazdag, válófélben levő asz- szonynak, hogy költözzön el hozzá Izsákra. Molnár Mária el is költöz­ködött Lázárékhoz és ettől az idő­ponttól számítva, négy teljes hóna­pig hirt sem hallottak íe’öle. Molnár Máriát férje és rokonai mindenütt keresték, kutatták, a csen­dőrök előtt is feljelentést tettek, de minden hiábavaló volt. Keresték Lá- záréknál is többizben, de itt sem ta­lálták meg. Mint Molnár Mária elő­adja, Lázárék ilyenkor a szekrénybe bujtatták és azt mondták neki, hogy a férje és rokonai el akarják verni. Ugyancsak Molnár Mária panaszolta azt is, hogy Lázárék minden ruháját elvették és nem engedték még az uecára sem. Molnár Máriára négyhónapos tá­voliét után véletlenül akadtak rá a rokonok, éppen akkor, amikor Lázá­rék kocsin szállították bútorait Or- goványról Izsákra. Idők múltával azután Molnár Má­ria két ügyvédi felszólítást kapott. Egyet 1200 P-ről, melyet dr. Bá- biczky ügyvéd követelt tőle bizonyos váltóadósság fejében, egyet pedig 640 P-röl, mely összeget Lázárék köve­teltek rajta ellátási díj fejében. Molnár Mária erre terjedelmes bűn vádi feljelentéssel válaszolt s ebben: a feljelentésben foglalta össze rabsá­gának történetét. Lázár Istvánná és Lázár Józsefné, a váltóhamisítással vádolt asszonyok azt mondottált, hogy ők nem bujtat­ták el Molnár Máriát a rokonai elől és ruháit is csak a kijavitás idejére vették el tőle. A szenvedélyes jelenetekben bő­velkedő tárgyaláson a szembesítés sem járt eredményre, mire a bíróság újabb tanuk kihallgatását rendelte el Üzletáthelyezés Tisztelettel tudatom a közönség* gél hogy bádogosüzletemet Kígyó tér 2 sz. alól Szász Károly u. 7 sz. alá helyeztem át. Kérem a közönség szives pártfogását. Tisztelettel Jákity István bádogosmester elsőrendű friss gallai Kordáéknál iprilis közepén jelet meg az ej lakásrendelet 1932 májusig fenntartják elvben a lakásfőrgalom kötöttségét I

Next

/
Oldalképek
Tartalom