Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1929 (29. évfolyam, 1-104. szám)

1929-11-06 / 89. szám

2 Kiskunhalas Helyi Értesítője november 6 Betéteket {Halasi Gazdasási Bank Rt. Pesti Magyar Kereskeäelmi Bank 1 leányintézete % A MANSz az idánts kagpSstieíáMnoítahásök emlékének A jelen nehéz óráiban határozottan érezzük: mit áldoztak érettünk, mit tettek hazájukért a hősi halottak. Az ő haláluk az áldozatkészséget jelképe­zik; mutatják, hogyan kell szeretni a hazát. A MANSz, mint már évek óta, most is Mindszentek napján a hősi halottak sírjához zarándokolt, hogy kimutassa: nem lanyhul a hát­ramaradottak érzése, nem csökken a szeretet, a visszaemlékezés. Ez kö­telesség is, mert nem elég az élők istápolása, gyámo’.itása, szükséges, hogy a hősök emlékének is áldoz­zunk. Ezáltal ébren tartjuk a haza­szeretetei, példát adhatunk a jövő nemzedéknek és enyhíthetjük a hát­ramaradottak, a hősök hozzátartozói­nak fájdalmát. Jóleső érzés volt az idén is látni, hogy a MANSz ezúttal is hivatásá­nak magaslatán állott. Ä hősök szobránál. Ezer hősi halott neve ra­gyog a hősök szobrán. Mutatja, jelzi, hogy Halas város fiai nagy mérték­ben kivették részüket a véráldozat­ból. Minden harctérre elkerültek a halasiak; küzdöttek, harcoltak. Sok helyütt domborodik kicsiny sir, amely halasi fiú tetemét' fedi. Ismeretlen helyeken is nyugszanak hősök, jelte­lenül. A hősök szobrához zarándokolt elő­ször a MANSz lelkes csapata. A ko­szorút Henczéné Szabó Ilona helyez­te el, többek között mondva: — Itt állunk újólag, hogy kegyelettel áldozzunk emléketeknek. Sajnos, hiába ontottátok véreteket, mégsem mondhat­juk el, hogy szabad a magyar és már véget értek a gyötrelmek. Nyugodja­tok, álmotokat ne zavarja a mi gyöt- relmes életünk. A róni. kát. temetőben. Hetvenöt sirdomb emelkedik a róm. kát. temetőben. Hősi halottakat takar. Ide is eljött a MANSz, hogy lerója a kegyelet adóját. Dr. Farkas Lászlóné rövid beszéd kíséretében helyezte el a MANSz ko­szorúját: — Tizenötévvel ezelőtt — mondotta — jöttünk ide először. Akkor helyezték1 el az első hősi halottat: Nyegre Vazult. Eljöttünk most is, hogy hálánkat és ke­gyeletünket lerójjuk hősi halottatok iránt, akik a legnagyobbat, a legértékesebbet, életüket adták a hazának. Szent hitünk megmaradt, hogy a drága vér nem öm­lött hiába. Ezután Kovács Vince esperes-plé­bános mondott beszédet, amely je­lenlevőkre mély hatást gyakorolt. — Halottak napján mindenki felkeresi halottját, hogy iránta való kegyeletét Lerója. Így tett a MANSz, s felkereste a nemzet ha'ottait, lerovandó háláját. Első szavunk csak a hála lehet, azért a nagy áldozatért, melyet ők hoztak, aruk­kor életükkel védték meg szegény ha­zánkat. Nem az ő hibájuk, hogy életük célja nem sikerült s az ország egy ré­szét e'fezakitották. Ha az élők is éppen úgy megtették volna kötelességüket, kü­lönösen a háború végén és ők is olyan hősök lettek volna, mint hős halottaink, akkor ma nem lennénk beszorítva ebbe a darab országba, mint üldözött nyáj; nem szenvednénk annyit, ntem lenne ron­gyos a ruhánk és nem lenne oly kicsi a darab kenyér. Szól a kötelességekről, amelynek át kell hatnia az egyéneket. Majd igy foly­tatja: — A sírokból nem száll-e ki szemre­hányás azért, hogy mig ők mindenüket feláldozták a hazáért, addig vájjon övéi­kért meghoztuk-e az áldozatot? Rámutat arra, hogy a magyar nőkre mily nagy hivatás vár. Éleszteni a haza­szeretetei; gyógyítani a sebeket és épí­teni. — A sírok a hősiességről beszélnek; pecsétéi a magyar áldozatkészségnek. Isten adjon örök nyugalmat és vilá­gosságot nekik s hogy szabad hazában éljünk, amely a hősöknek is vágya, célja volt. Cs&Mörtököra kötgyöíés;® tart a wár©$ kéjswtseiöíestláíete A harmadik városi orvosi állás megszervezését nem hagyta jóvá a vármegye Kiskunhalas város képviselőtestü­lete november 7-én, csütörtök dél­előtt 9 órakor rendkívüli közgyűlést tart. A közgyűlés tárgysorozatán más ügyek nem szerepelnek, mint Pest vármegye közgyűlésének határozatai különböző városi ügyekben. A vár­megye a legtöbb ügyben a képvi­selőtestület határozatát nem hagyta jóvá. A közgyűlés első pontja a 100 ezer pengő függökölcsön felvételével kap­csolatos. A vármegye a képviselő- testület ezen határozatát jóváhagyta. A közgyűlés annak idején Villányi Leó állatorvosnak fuvardíj címén ha­vi 130 pengőt szavazott meg és For­gács Vilmos állatorvosi helyettesi di­ját évi 600 pengőben állapította meg. A vármegye ezeket a közgyűlési ha­tározatokat nem hagyta jóvá. A közgyűlés elé viszik a vármegyé­nek a harmadik városi, illetve ta­nyai orvosi és pusztai szülésznői ál­lások szervezése tárgyában hozott határozatát. A közgyűlés a szabályrendelet át­szervezésével kapcsolatban a 3-ik or­vosi állást is megszervezte és már úgy volt, hogy hamarosan be is töl­tik az állást. A vármegye a képviselőtestületnek ezt a határozatát sem hagyta jóvá. Ez ügyben olyan javaslatot terjesz­tenek elő, hogy a vármegye határo­zatát a képviselőtestület felebbezze meg a belügyminiszternél. Nem hagyta jóvá a vármegye a közgyűlésnek azon határozatát sem, amellyel a róm. kát. iskola segélye- képen 5000 pengőt szavazott meg. Ugyancsak megsemmisítette a kép­viselőtestületnek a városi alkalmazot­tak hadipóílékának megállapítása tár­gyában hozott határozatát is. LEGÚJABB! (Budapesti tudósítónk taíefonjslsstése) A koronaőri javaslatot ma délelőtt elfogadta a képviselőház A képviselőház mai keddi ülését délelőtt tiz órakor nyitotta meg Al- másy László elnök. Az elnök bemutatta Erdőhegyi La­jos képviselő lemondólevelét mandá­tumáról és utána áttértek a korona- öri javaslat letárgyalására. A Ház a koronaőri javaslatot vi­ta nélkül elfogadta. V Száraz és éjjel hideg Idő várható NŐI FÉRFI m GYERMEKg • . „ '• iCIPOKi O __—.... ... . . ... é „ TRET0RN“ hó és sárcipők, teveszőr házlclpők, mélyen leszállítóit árakon: KUN BENŐ clivatáruházában. m § 6 S Ma reggel kilenc órakor tiz percig tartó földrengés volt Budapesten Ä föld gyengébb rengése Félegybá* zan és Kecsáematen is erezhető volt Ma délelőtt kilenc óra tájban földrengés volt érezhető Buda­pesten és környékén. A földrengés körülbelül fiz percig tartott, de érezhető károkat nem okozott. A földrengést kisebb mértékben Félegyházán és Kecskemé­ten is érezték. Olaszországban nem lesz politikai menedékjog Az uj olasz büntetőtörvény külön fe­jezetben intézkedik a politikai bűncse­lekményekről, amelyeket még abban az esetben is olasz bíróság által kiván le­tárgyaltadé és megbüntetni, ha külföldön követték el, vagy ha nem olasz állam­polgár követte el külföldön Olaszor­szág ellen. A büntetőtörvénykönyv sze­rint nem lehet különbség politikai és közönséges bűncselekmények között. A törvény kimondja, hogy Olaszország nem ad menedékjogot politikai bűnösöknek, hanem azokat kiszo’gáltatja államuknak. Ma reggel egy villamos és egy tejeskocsi összeütközött Budapesten Ma a reggeli órákban a fővárosban egy tejeskocsi összeütközött egy vil­lamossal. A villamoson iskolába járó gyerekek utaztak és közülök az egyik meglehetősen súlyosan megsérült. MEGHÍVÓ. Tanács Ferenc balotai vendéglős az­zal értesíti a mulatni vágyó ifjúságot, hogy november 10-én népies táncmulat­ságot rendeznek, melyre a nagyérdemű közönséget tisztelettel meghívja. Kez­dete este 6 órakor, vége éjfél után 2 órakor. Be'.épti dij 1 pengő. Zenét Fa­ragó testvérek zenekara szolgáltatja. Tűzhelyek, Kályhák, olcsón törlesztést! hi síre kaphatók. Langerman Sándor vas-kereskedőnél Murgács hentessel szemben Schi fakere szilha méterír 50 fill. 4 P 2C m por (nagy 7 P Sok pt hat Mar ári V Szám félárbe Űzi bei Tiszte siten közön; űz “Lás Gerle házam tem át polgár a legj árban Kérem szives Mád fér Az időjárásban az utóbbi 24 órá­ban változás nem volt. Budapesten ma délben 7 fok Celsius volt a hő­mérsék. Időjóslat: Derült és száraz idő várható, éjjelenként erős lehű­léssel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom