Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1929 (29. évfolyam, 1-104. szám)
1929-09-07 / 72. szám
Kiskunhalas Helyi Értesítője Vass miniszter és Prónay államtitkár is fővédnökei a jánoshalmi kiállításnak A szept. 15-én megnyitó jános- haljmai gyümölcs-, termény-, bor- és baromfikiállitás az előjelek szerint igen nagyarányúnak ígérkezik. Mint illetékes helyről értesültünk, a Jánoshalmái gyümölcs- és termény- kiállitás fővédnökségét Vass József népjóléti miniszter, kalocsai nagyprépost és báró Prónay György földművelésügyi államtitkár is vállalták és kilátásba helyezték a megnyitáson való megjelenésüket. ■ -------- ------------— N ehezen tud megalakulni a kelebiai bank Megírtuk annak idején, hogy a Magyar-Olasz Bank Kelebián fiókot akar létesíteni 100.000 pengő alaptőkével. A lakosság körében a részvényjegyzés megindult ugyan, de nem járt kellő eredménnyel. Kelebia község legutóbbi közgyűlésén 10.000 P névértékű részvényt jegyzett. Ennek ellenére is a közönség igen tartózkodó álláspontot foglal el az alapítandó bankkal szemben és többen visszavonták jegyzéseiket. 2__________________________ H ogyan rendezték Kalocsán a szegényügyet A szegényügy rendezése mindenütt fontos szociális probléma, de különösen nálunk Pestmegyében, ahol tudvalévőén még mindig virágzik a »koldusipar.« Felfakadt sebként éktelenkedik a társadalom testén ez a csúf dolog, ez a testi vagy lelki összeomlásra alapított existencia: a koldulás. A legfőbb ideje, hogy radikálisan rendezzék végre e fontos szociális ügyet és pedig akár törvényileg, akár pedig társadalmi utón. Kalocsa társadalma máris megmozdult és polgármestcré\ el az élén, erőteljes mozgalmat indított a koldulás kiküszöbölésére. Követésre méltó Antalffy Sándor kalocsai polgármester akciója, aki felhívással fordult a város közönségéhez és arra szólítja fel a tehetősebb polgárságot, hogy ki-ki vagyoni helyzetének megfelelően egy összegben, esetleg havonként utalja át a koldusoknak szánt adományát a szegényügy központi intézőségének. Akik erre a célra bármilyen összeget fizetnek a városi pénztárba, igazoló okmányt kapnak s ezeknél tilos a koldulás. Kalocsa társadalmának józan és ne mes felfogását dicséri, hogy a város falain belül eltüntetni igyekszik a bar bár korokra emlékeztető, groteszkül szomorú látványt: a testi és lelki sebeit mutogató nyilvános koldulást. , E téren valamennyi pestmegyei vá- : rosnak és községnek követnie kellene Kalocsát. Hirdessen Helyi Értesítőben T szeptember 7 Nagyszabású sakkcsapatverseny Halason Baja és Halas vándorserlegversenye vasárnap délelőtt 11 órakor a reálgimnázium rajztermében Általános érdeklődés előzi meg Baja és Halas sakköreinek vándor- serlegversenyét, melynek első fordulóját a serlegvédő Kiskunhalasi Sak- Kör a reálgimnázium Rajztermében rendezi meg. A verseny vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődik és megszakítás nélkül délután 3 óráig tart. Belépőjegy 50 fillér, diákjegy 20 fillér. A verseny második fordulóját Baján játszák le október hóban. A holnapi mérkőzés tizes versenycsapatunknak már második erőpróbája a serlegversenyben, melyet Baja és Halas lelkes sakkbarátai a sakkozás tudományos művelése, újabb generáció bevonása és “nevelése céljából alapítottak. A vándorserleget az a Kör nyeri el véglegesen, a melyik 3 évben "ugymásután, vagy 5 évben sorrend nélkül kerül ki győztesen a küzdelemből. Tavaly, a serlegverseny első évében, sakkozóink fényes győzelmet arattak a bajaiakon, amit az idén nehéz lesz megismételni a sokat fejlő- és agresszív sakkéletet élő bajai sak- körrel szemben. Mégis bizunk játékosaink tudásában és klubszeretetében és reméljük, hogy az idei és jövő évi csapatverseny megnyerésével végleg megszerzik a díszes serleget. A bajai tizes versenycsapatban Baja város több notabilitása is játszik: Dr. Vojnics Ferenc polgármester, dr. Csörsz Károly egyetemi tanár, kórházi osztályfőorvos, Knézy Lehel dr. és Mamuzsich József dr. ügyvédek, Nagy Márton műszaki tanácsos, Bajay József szobrászművész stb. Nagy érdeklődésre tarthat számot még a bajai drukkerekből alakuló csapat, amely a serlegversennyel egyidejűleg külön-versenyt játszik a halasi körtagokkal. A bajai vendégek részben a reggel 8 óra 22 perckor érkező vonattal, részben autókon jönnek ,sőt a verseny megtekintésére a bácskai motorkerékpárosok egyesületének húsz tagja is átrándul Halasra. Ez alkalommal kirándulnak Sóstóra és Fehértóra, délután pedig a verseny résztvevőivel együtt végignézik a KAC első bajnoki futball meccsét. tőkékre van szüksége, amelynek előteremtésére máris megvannak a maga tervei. Wekerle Sándor örömmel fogadta Búd János kijelentéseit és előre biztosította őt arról, hogy nehéz feladata teljesítésében a maga részéről a legnagyobb mértékben támogatni kívánja. Megbízható helyről úgy informálnak bennünket, hogy a kereskedelmi miniszter már | utasítást adott az illetékes szakreferenseknek, | hogy haladéktalanul adják meg számokban és részleteiben a legsürgősebb beruházásokat, hogy a megfelelő összegeket most már záros határidőn belül előteremthessék. i Az uj képviselőtestülettel kapcsolatban beadott feiebbezéseket a vármegye elutasította és a képviselőtestület határozatát hagyta jóvá Pest vármegye keddi közgyűlése több halasi ügyet tárgyalt. A közgyűlés elé került a város szabályrendelete az uj községi választókerületek beosztásáról. A halasi képviselőtestület, mint ismeretes, a községi képviselőtestület újjáalakításával kapcsolatban a várost négy szavazókörre osztotta be. "A képviselőtestület határozatát megfelebbezték. A felebbezők uj beosztást kértek, mégpedig úgy, hogy a várost és a pusztákat külön szavazókörre osszák be. A vármegye a felebbezést elutasította és jóváhagyta a képviselőtestület határozatát. A vármegye közgyűlése a községi választók névjegyzéke ellen beadott felebbezést is elutasította. Itt a felebbezők azt kérték, hogy a választói névjegyzékbe vegyék fel azokat a nőket is, akik nem fizetnek adót, de férjük adót fizet. Ugyancsak elutasította a vármegye azt a felebbezést is, amely azt kérte, hogy az uj képviselőtestületben a tisztviselőtagok számát mérsékeljék. Itt csak azt a módosítást eszközölték, hogy a számvevőség tagjai közül csak a főszámvevő lesz tagja az uj képviselőtestületnek, ellenben a hatósági orvosok a képviselőtestületben helyet foglalnak. A kereskedelmi miniszter beruházási programja Búd János kereskedelemügyi miniszter megkezdte a kereskedelmi tárca beruházásának tárgyalását. Búd János ke- reskelmi miniszter felkereste Wekerle Sándor pénzügyminisztert lés közölte vele, hogy azokat az óriási feladatokat, ^melyek reá várnak, semmi körülmények között sem tudná eredményesen elvégezni, ha a múltban ia kereskedelmi minisztériumra vonatkozólag megállapított beruházási program érintetlenül maradna. Búd János közölte Wekerle pénzügy- miniszterrel, hogy a maga részéről nagyszabású előterjesztéseket kíván tenni, amelynek az a célja, hogy az egész ipar terén minél előbb meginduljon a munka és a termelés. t Ebből a célból a költségvetésben felvett összegnél lényegesebben nagyobb Sok a fogoly a kalocsai ügyészség fogházában Kalocsai tudósítónk írja, hogy az idén rendkívül felszaporodtak a foglyok a kalocsai ügyészségnél. A tavalyinak épen kétszerese azoknak a száma, akik a folyó évben különböző bűncselekmények miatt lakói lettek az ügyészségnek. A legtöbb fogoly vizsgálati fogoly, ami a tárgyalásokat szaporítja és növeszti, mert valamennyi sürgős ügy. Elhalasztották a szegedi országos iparoskongresszust Az ország iparosai szeptember hó 8-án kongresszust akartak tartani Szegeden. A kongresszusra már meg is kezdték az előkészületeket. Közben azonban úgy alakult a hely zet, hogy a kongresszust el kell halasztani. Az országos iparos kongresszust azért még szeptember folyamán meg akarják tartani, még pedig valószínűleg 22-én és 23-án. Katona Józsefnek, a Bánk-bán halhatatlan szerzőjének emlékét szoborral örökíti meg Kecskemét. E célból pályázatot írtak ki, melynek a napokban járt le a határideje. A határidőig 24 szobrászművész adta be pályázatát a város közművelődési ügyosztályához, kik között a magyar szobrászművészet legkiválóbb neveit is ott találjuk. A biráló-bizottság már megkezdte munkáját s rövid időn belül nyilvánosságra hozza döntését. Hordd elsőrendű minőségben készen raktáron. Hermann- hordógyár BudapestKőbánya Ligetük _____ i n Hegedütanitványobat vállal Petőfi ucca 2 sz lakásán Pfeiffer Ede hegedűművész Jelentkezés szept 1-től Irii és F Ü Legna tékbar könyv Véro: Ván 01 és jól ruha Feke szabó Mérti delése divat Tájék Egy ölte sző*/etb< Schevio kék és i Kanmgan Valódi i szövetbe Lengyel Átmene Míkádó béléssel Fekete t hosszú Levente nadrág Nem menny rithfst gyapjú dókot Mar áru Óriási férfi* n gys*pju8 dé