Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1929 (29. évfolyam, 1-104. szám)

1929-08-07 / 63. szám

Kiskunhalas Helyi Értesítője Araiisi Miiadd istentiszte­let a róni. kát. templomban Megható ünnepség keretében folyt 5e a rom. kath. plébánia templomban elmúlt vasárnap az aratási hálaadó istentisztelet. Szorgos előkészületek folytak már szombat délután a temp­lom felékesítése körül. A katholikus iskolákat vezető apácák készítették elő a szép ünnepséget. A kalászokkal és egyéb termé­nyekkel feldíszített templomban d. e. fél 10 órakor vette kezdetét az is­tentisztelet. A templomot zsúfolásig megtöltötte a katholikus hivő nép. Fél 10 órakor vonult az oltárhoz dr. Kovács Vince esperes plébános, Szolnoky János káplán és Mihalecz János III. éves theológus segédle­tével. Az oltár körül magyar ruhás leányok különféle terményeket tar­tottak kezükben. Festőién szép kép volt látni az oltár körül a búza ké­vét, kenyeret és gyümölcsöket tartó magyar lányok kis csapatát. Az asz- szisztenciás ünnepi mise alatt alkal­mi hálaadó énekeket énekeltek a hi- vek. A szent mise végeztével dr. Ko­vács Vince esp. plébános mondott mélyreható lelkes szentbeszédet: — Kérdezhetné valaki — mondotta — mióta van szokásban az aratási hála­ndó istentisztelet. Azóta, amióta tudja és érzi a,z ember, hogy minden munká­jában függ a Mindenható áldásától. Az aratási hálaadó áldozat ott rejlett már az ószövetség választott népének szi­vében. A mai szentmise szavaiban imád- koztuk az Isten parancsát, amellyel kö­telezte az ószövetség választott népét a hálaadó áldozatra: »Tiszteld meg az Urat jószágodból és adj neki minden termények zsengéiből és megtelnek csű­reid bőséggé!.« (Péld. III. 9—10.) Ha igy tisztelte hálaáldozaital az ószövetség Egyháza az Istent, vájjon megette ma­radhat-e a szeretet egyháza a hálában. A mai hálaadó áldozatunkban hallgassuk meg, mire tanitanak bennünket a ke­resztek, nem a nagypénteki fájdalommal telitett keresztek, hanem az éíettelteli ga­bona-keresztek, amelyeket az Istennek gondviselő keze terített mezeinkre. Ezek a keresztek hálára tanitanak minket. Amikor látjuk a mezők fáradhatatlan munkását, amint barázdát barázda után von a tavaszi mezőn, amikor látjuk a forró nyári napnak hatóját, amint rend rend mellé sorakozik a kaszája alatt, ifcitba kUzdtbb erezném lelkünket az Istenhez. Mintha az egész határ egy nagy megbámult imakönyv volna és a learatott kaiászsorokba, mintha bele volna Írva a kathoiikas lélek asztali ál­dása. »Mindeneknek szemei Tebenned bíznak Uram és Te adsz nekik eledelt alkalmas időben.« De nemcsak hálára, hanem szeretetre is tanitanak bennün­ket a gabonakeresztek. Az isteni gond­viselő kéz nemcsak a gazdagoknak, de a szegényeknek is térit az ő mezejének asztalán. Legyünk érző szivüek szegé­nyebb felebarátainkkal szemben. Amikor a mi esüremk megtelnek áldással, gon­doljunk arra, hogy körülöttünk hány éhező ember nem részesült ilyen áldás­ban. De tanitanak ezek a gabona ke­resztek bennünket istenfélelemre és megalázkodásra. Ereznünk kell, hogy minden fáradságunk csak az Isten kezén át lesz áldásos terméssé. Sokszor kell gondolnunk az apostol szavaira: »Nem azé az érdem, aki vet, sem nem azé, aki öntöz, hanem az Istené, aki a növeke­dést adja.« De tanulhatunk a mi mezei munkánk nyomán mélységes megnyug­vást az Isten akaratán, akkor, amidőn, miként az apostolok, nem egy éjjel, de egy egész éven át hiába fáradván, sem­mit sem arattak. Ma azonban teljen el a mi lelkünk hálával és zengjen fel aj­kunkon a Téged Istent dicsérünk-nek szava. Ezután dr. Kovács Vince esp. plé­bános megáldotta a terményeket. Az­után elénekelték a hívek a Téged Is­tent dicsérünk hála éneket és a Him­nusz eléneklése után véget ért a lé­lekemelő ünnepség. • augusztus 7 ___ ______ A z apagyilkos Bor Réz Sándor pénteken az esií órákban a kalocsai rabkórházban meghall fös életfogytiglani fecgyházra itélt gyilkos rettenetes tintákat «ivott telkiismeretévei Ismeretes lapunk közönsége előtt i az a szörnyű bűntény, amely tavaly i nyáron történt az Öregszőlők egyik ; tanyai házában, amikor Bor-Réz Sándor gazdál­kodó-legény éjnek idején meg­fojtotta ébesapját, Bor-Réz Jó­zsef gazdálkodót. A bűntény annak idején óriási fel­tűnést keltett és a gyilkost harmad­napra fogta el a halasi rendőrség egyik fehér­tói gazda udvarán, ahol a gyil­kos megbújt. Az apagyilkos Bor-Réz Sándor val­latása során egykedvűen és cinikusan vallotta be szörnyű bűnét és semmi megbánást nem tanúsított. A kalocsai törvényszék Ítélkezett felette és őt életfogytiglani fegyházra ítél­te. Felebbezés folyton a Tábla elé került az ügy és a Tábla a gyilkost kötéláitali halálra ítélte, j Innen újból felebbezett védője a ; Kúriához és a Kúria az ügy ala­pos vizsgálat után jogerős ítéle­tet hozott és az apagyilkos Bor- Réz Sándort életfogytiglani fegy­házra ítélte, ezzel a törvényszék Ítéletét mondva ki rá. A jogerős ítélet Bor-Réz Sándort már betegen találta, és ekkor a ka- I locsai rabkórházban feküdt. I Az apagyilkos hol jobban, hol is- I mét rosszabbul volt és az orvosok már kezdettől fogva nem hittek fel- gyógyulásában. A gyükos Bor-Réz Sándor ugyanis tüdő­bajos volt és e baja hatalmas erővel ujult ki egyébként is csenevész testén. A gyilkos egykedvűen vette tudo­másul, amikor közölték vele, hogy nem fogják felakasztani és ekkor már rosszul is volt. A cinikus apagyilkos a rabkórház­ban mindjobban foglalkozhatott tettével és annak szörnyű körülményeivel, mert nyugtalan volt, nem tudott aludni és sokat szenvedett. A lelküsmerete bántotta, erről több- ízben panaszkodott is és azt mondta, hogy maga elölt látja folyton meggyilkolt édes­apja holttestét. A gyükosnak ezek a tusakodásai hosszú hetekig tartottak és borzal­masan le is fogyott épen ezért. Az orvosok megpróbálták minden­képen életben tartani, de ez nem sikerült, mert Bor-Réz Sándor az esti órák­ban meghalt. Haláláról hozzátartozóit táviratilag értesítette a kalocsai ügyészség fog­háza. Csütörtökön közgyűlést tart a város képviselőtestülete — A közgyűlés tárgysorozata, — Dr. Borbás Imre megemlékezése a kommunizmus tíz éves évfordulójáról Halas megyei város képviselőtes- ! tütete augusztus 8-án, csütörtök d. e. 9 órakor rendkívüli közgyűlést tart. A közgyűlésre 23 pontból álló tárgy- sorozat van felvéve. Napirend előtt, mint értesülünk, dr. Borbás Imre a kommunizmus tiz éves évfordulójáról fog megemlékezni. A közgyűlés fontosabb tárgyait j alább adjuk: Az országos vásároknak vasárnap­ra való visszahelyezése tárgyában ho­zott kereskedelemügyi miniszteri ha­tározat. 50.000 pengő függőkölcsön jóvá­hagyása tárgyában keit vármegyei határozat. Habzó bor módosításra vonatkozó szabályrendelet jóváhagyása tárgyá­ban kelt vármegyei határozat. Pest vármegye törvényhatósági bi­zottság határozata a fehértói iskola telkének a kincstár nevére leendő átruházása tárgyában. A m. kir. szegedi csendőrkerület . átirata a csendőrörs elhelyezése cél­jából építendő kincstári épület el­helyezésére szolgáló terület átenge­dése tárgyában. ! Törvényhatósági bizottság határa- . zata Vármegyék és Városok Orszá­gos Mentőegyesülete részére meg- . szavazott segély jóváhagyása tárgyá- : ban. Polgármester előterjesztése a róm. kjath. egyházközségnek a felekezeti iskolák városi segélyének felemelése iránt. Polgármester előterjesztése 31000 márka törlése iránt. Vigalmiadó szabályrendeletre vo­natkozólag, polgármester előterjesz­tése. Forgács Vilmos állatorvos állator­vosi helyettes dijának, Villányi Leó állatorvos fuvardijának megá’lapitása iránti kérelme. Kathona Margit számtiszt lemon­dása. A Magyar Reveziós Liga költségei­hez való hozzájárulás. A Magyar Külügyi Társaság kia­dásában megjelent Igazságot Magyar országnak cimü angol nyelvű pro­paganda kiakvány 15 pldnyban le­endő megrendelése. Köszönetnyilvánítás Mindazon rokonoknak, jóbarátok­nak és ismerősöknek, kik felejthetet­len fiunk, testvérünk temetésén reszt­vettek s ezáltal nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mon­dunk hálás köszönetét. Surján Lukács és családja. 3 Egy majsai gazdálkodó halálos szerencsétlensége Majsáról írja tudósítónk, hogy egy ottani jómódú gazdálkodó, Bezdlán Ferenc leesett kocsijáról és szörnyet­halt. Az eset úgy történt, hogy a gaz­dálkodó terményekkel megrakott ko­csiján földjéről igyekezett be a köz­ségbe és útközben érthetetlen és fel­derítetlen módon lezuhant a kocsiról. A gazdálkodó esése olyan szeren­csétlenül történt, hogy azonnal szörnyethalt. A csendőrség megindította az ügy­ben a vizsgálatot, illetve a nyomo­zást. Véres testvérharc a vagyon miatt Vasárnap délután Újvidéken véres esemény történt, amely izgalomban taríja a lakosságot. Schnur Mihály és Jakab gazdálkodók között régebbi harag áll fenn birtokelosztás miatt. Ez a viszály arra vezetett, hogy va­sárnap délután Schnur Jakab fejszé­vel fejbevágta Mihályt, úgyhogy an­nak koponyája megrepedt. Súlyos sé­rülésével a kórházba szállították, a hol azonnal megoparálták. Sérülése oly súlyos, hogy az orvosok szerint kevés remény van élelbemaradásá- hoz. Kecel után Solívadkert is második gyógyszertár felál* litását kéri a népjóléti minisz­tertől Megírta a Helyi Értesítő, hogy Ke­cel községben uj patika jogot adnak ki. Most arról értesülünk, hogy hasonló kéréssel járult a népjóléti miniszterhez Soltvadkerí képvi­selőtestülete is, amely elhatározta, hogy az uj gyógyszertár érdekében mindent el fog követni, miután a képviselőtestületi határo­zat kimondja, hogy Soltvadkerten feltétlenül indo­kolt uj gyógyszertári jog kiadása. A község lakosai szintén örömmel fogadták ezt a hirt, mert szerintük ts a meglévő egy patika nem elegendő arra, hogy az egészségügyi követelményeket el­láthassa. A soltvadkertiek biznak abban, hogy a népjóléti minisztérium nem fog elzárkózni megindokolt kérésük teljesítése elől. 2. 2 Mindennemű kölcsönt előnyös feltélek alapján folyósít a Halasi Gazdasági Bank Rt. Sz. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom