Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1929 (29. évfolyam, 1-104. szám)
1929-05-22 / 41. szám
2 Kiskunhalas Helyi Értesítője 1929. május 22 Hegedűs Kálmán beszámolója A Helyi Értesítő is beszámolt arról, hogy dr. Hegedűs Kálmánt, Halas város volt országgyűlési képviselőjét beszámolója alkalmával meleg szeretettel fogadta választóközönsége. A beszámoló, amelyen több előkelő politikus, többek között Kie- belsberg kultuszminiszter is megjelent, mutatta: Halas volt képviselőjét az egész Jászság szeretete veszi körül. Szeretik benne a politikust, az igazi hazafit és melegszívű embert. Hegedűs Kálmán beszámolója kerületének eseménye volt. Az ünnepély lefolyását nem részletezzük; ahhoz nincs helyünk. Ahelyett leközöljük azt a beszédet, amelyet Szabó Kálmán kg. tanár mondott, amely híven tükrözi vissza a kerület hangulatát. A beszéd igy hangzik: Ha a művészi, természeti és erkölcsi szép között kell választani, kétségtelenül valamennyien az erkölcsinek nyújtjuk a pálmát. És valóban, ha egy Michel Angelo Pie- tájának végtelenül gyöngéd vonalait, vagy a fölötte ívelő Szent Péter templom döbbenetes nagyszerűségét szemlélem, vagy akár a természet- remekelte Kárpátok alkonyati vonalait, lelkemben a szemlélet harmóniája nyomán magasabb-rendü gyönyörűség ébred. És mégis minden eféle szépség és harmónia eltörpül a teremtő Isten legnagyobb remekműve előtt és ez a harmonikusan alakított emberi lélek. Nincs ennél gyönyörűbb jelenség, nincs ennél elragadóbb szemlélet, nincs igazibb érték. Egy lélek, melynek élete a hit és tudomány gondosan megszántott talajából fakad, egy lélek, melynek tevékenységét magasabb életbölcseleti világszemlélet és a legemberibb gyakorlatiasság motiválják és határolják, egy lélek, melynek arculatán a legtisztább jóság és a legpuritánabb igazságérzet képe rajzolódik ki, emberi világunk összes jelenségeinek esztétikai és erkölcsi koronája. Boldogok és büszkék vagyunk, hogy ily harmonikus lélek megtestesülését tisztelhetjük abban a férfiúban, kinek nevét mindnyájunk szivében a szeretet és hála érzései koszoruzzák s kiben hitünk szerint csonka hazánk jövője egyik legszebb ígéretét bírja, Hegedűs Kálmán képviselő urban. E fényes alkalommal milyen vonatkozásban aposztrofáljam őt. Köszöntsem benne a ritka képzettségű férfiút, ki oly otthonos a tudomány gondolatpalotáiban? A müvészlel- ket, kit egy Wagner vagy Beethoven symphonia a lelkiség felsőbb szintjeibe emel? A tolinak, a szónak mesterét, ki a parlament és a sajtó porondján vívja a közért diadalmas csatáit? Vagy az aktiv politikust, ki országunk vezérférfiai bölcs meglátással bizalmas munkatársukul választottak? Vagy talán a földnek a bajnokát, ki mintagazdaságával vidékünkön hivatást teljesít. Uraim, mindmegannyi megragadó vonás, de én mégsem kívánok egyet se kihangsúlyozni. Úgy érzem, ha részekre bontom egyéniségét, ép legsajátosabb varázsától, csodálatosan harmonikus lelki egységétől fosztom meg. De igenis rend, rang, felekezeti különbség nélkül valamennyiünk nevében a lelkes bámulat hangján kell megemlítenem egyéniségének lényegét, mely a részek forrása és magyarázata s amely nélkül minden kiválósága problematikus értékű díszletté válnék lelke külső párkányzatán, hazafias talajból sarjadt nagy és tiszta emberségét. Ebben olvad föl az ő sokoldalú egyénisége gyönyörű harmóniába. Ez a nagy és tiszta emberség és hazafiság biztosíték elsősorban népünk szemében arra, hogy az a pol itikai irányzat, melyhez a mi képviselőnk csatlakozik, a magyarság emberi és nemzeti boldogulásának utján marsok Köszöntőm tehát képviselőnkben az emberbarátot, kinek ajkáról apad- hatatlanul hangzik felénk cselekedeteink természetes visszhangjaké- pen a szeretet himnusza, köszöntőm benne az apostolt, kit a szellemi és anyagi előkelőség magaslatairól minduntalan leszólit szivjósága a szegények és szenvedők gunyhó- iba és meghatva köszöntőm benne az egész magyarság nagy kálváriáján a magyar jövő törhetetlen harcosát, mert viszonyai nyújtotta kényelem s nyugalom helyett vállára vette a magyar fatum súlyos keresztjét, áldozatos példaadással vezet bennünlket sorsunk nehéz utján és hitével hitet parancsol a magyar feltámadásra. Ha Hegedűs Kálmán emberbaráti cselekedetei virággá válnának, e percben borítva lenne a hosszú asztal, ha magyarságának égő vágyai teljesülnének, e percben magyar dal csendülne a régi határokon, ha az ő nagy és tiszta emberségének szent álmait valóra válthatná, nem lenne közöttünk többé szenvedő, szomorú ember. Hát hogyne szeretnénk őt, hát hogyne ragaszkodnánk hozzá, hogyne követnénk osztatlan, bontatlan egységgel vezért alakját! Ma Hegedűs Kálmán nevére különös erővel dobban össze a jászok szive, e csendes, de hűséges szív és zengve zengi a ragaszkodás, a hála, a nagyrabecsülés énekét: Hegedűs Kálmán élj soká, Hegedűs Kálmán maradj mienk, Hegedűs Kálmán áldjon meg az Isten! LEGÚJABB! (Budapesti íadásitoök telsíoujeieatsse.) Nagyszabású ünnepi bankettet rendeztek a Monti bizottság tiszteletére Budapesten Olaszországból Budapestre érke* zett a Monti bizottság, hogy részt vegyen a szabadságharc hősei és az olasz légionáriusok tiszteletére ren-- dezett emlékünnepen. A bizottság tagjait tegnap dél« ben a Gellert szállóban bankettel ünnepelték, amelyen megjelentek báró Wlasics Gyula a felsőház el* nőke, Puky képviselőházi alelnök, a miniszterelnök képviseletében Jánky Kocsárd a hadsereg főpa* rancsnoka, Berzeviczy Albert az Akadémia elnöke és számos más előkelőség. Az olasz kormányt Duríni dí Monza gróf budapesti olasz követ képviselte. Az ünnepi beszédet Sipőcz Jenő polgármester mondotta és arra a bpesti olasz követ válaszolt. Mind* két beszéd az olasz magyar barát* Ságot méltatta. A meteorológiai intézet legújabb jelentése A meteorológiai intézet legújabb jelentése szerint az utóbbi 24 órában az időjárásban változás nem volt Változékony, felhős idő várható helyi jellegű zivatarokkal. Később höemelkedés. A szerb diktatúra letartóztatta és internálta Privicsevicset, a demokrata-paraszt koalíció vezérét A zamárdii esendőrttszthelyettes gyilkosát Péterrévén fogták cl Két héttel ezelőtt a zamárdii országúton meggyilkolták Réthy Flórián csendörtiszthelyettest. A gyilkost Nagypál Antalt most Nagypál Antal részletesen beismerő vallomást tett a gyilkosságról. A földművelésügyi miniszter 'napok óta személyesen járja be a fagykársujtotta vidékeket V. György angol király hosszas és súlyos betegségéből felépült. Ennek a felgyógyulásnak a folytán most egész Angliában hálaadó istentiszteleteket fognak tartani, amelyek közül a vestminsteri apátságén a királyi család is résztvesz. Magyarországon egyre szilárdulóbb a bankok pozíciója A londoni Times c. lap pünkösdi számában nagy cikkben foglalkozik a magyar gazdasági helyzettel A lap cikkének végső megállapítása szerint Magyarországon egyre jobb és szilárdulóbb a bankok és pénzintézetek helyzete. Far órás, Báni raktá inga, zsebór üvegei tékb aran' ara. (törött» áron v éksze Gyei a légi vitel' olcsó válás haló! Kerti lé P 9.81 hívói asszo mét, kávé, ÖSSSí szüksé lam S/ legolc e>-y c VI vi kap e<: páccá 1 Építés; kozók felhívó meny hely s; nálam be leg; ben, le< árban, pácol kátrány Lalii J y üzletéb' házzá J Budapesten ma délben plusz 19 fok j [ celsius a hömérsék. | Időjóslat: Mint ismeretes Szerbiában január óta katonai diktatúra kormányoz. A katonai diktatúra vezéreinek J egyre kellemetlenebbé vált Pribi- - csevics Szvetozár, | aki maga is a legsovénebb sizerb po- | litikus és most letartóztatták. Pribicsevicset a diktatúra Gruzs- | ba internálta. mint Szabadkáról jelentik, a megszállt területi Péterrévén elfogták. Mayer János miniszter napok óta személyesen járja be a fagykársujtotta vidékeket, hogy meggyőződjön a pusztítás mé- . I rétéiről. A miniszter még néhány napig | marad utón és azután minisztertanács elé terjeszti a segítésről szóló javaslatát. Junius 16-án valamennyi angliai templomban hálaadó istentisztelet lesz a király felgyógyulásáért