Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1929 (29. évfolyam, 1-104. szám)

1929-03-13 / 21. szám

március IB KisSrunkälas H©!vi Értesítője Az eredeti tervektől eltérően ki#ebi> kórház épül Hala«on A városi tanács uj javaslatot készít a közgyűlésnek a kórház ügyében A népjóléti minisztertől remélt 60 ezer pengő hiánya ismét elodázta a halasi kórházépítést A halasi kórház átépítése, illetve felépítése és külön osztályokkal, úgy­mint nőgyógyászati és belgyógyá­szati osztállyal való kibő­vítésének kérdése, mint a Helyi Értesítő sok ízben hirt adott már róla, közel két esztendeje húzódik. A tárgyalások és tervek elkészíté­se, vállalkozókkal való megállapodá­sok után végre a kórházépítés ügye keresztülment a közigazga­tási fórumokon és ekkor már rmiidenki azt remélte, bogy a közeljövőben a kibővített kór­ház t fog a város közönségének szolga- ' latára állni, de nemcsak a városnak, hanem a közeli és távoli környék­belieknek is, mert köztudomású, ' hogy a { géíyével 360 ezer pengő óit rendelkezésére a kórházépí­tés céljára és a már átszámított legolcsóbb ajánlat szerint az uj tervezett kórház 410 ezer pengőnél olcsóbban nem építhető fel. Éhez járul még a kórház berendezésének költ­sége, amely legalább 100 000 pengőre rag. A városi közgyűlés még jj januárban elfogadta a váro­si tanács javaslatát, amely Bányai András 420.000 P-gős ajánlatát javasolja elfogadásra. Ugyanekkor kimondták azonban, hogy az ajánlatot csak ab­ban az esetben fogadják el, ha a népjóléti miniszter a 60000 pengő többtetet segélyként kiutalja környék is a halasi kórházat vette igen sokszor igénybe A városnak a a népjóléti minisztérium se­A város a napokban értesítést ka­pott a népjóléti minisztériumtól, hogy a minisztérium több I segélyt a kórház építés cél­jára nem ad Ennek folytén a kórházépítési terv megdől és a városi tanács újabb javasla­tot készít a közgyűlésnek, amelyben a kórháznak aj és az eredetinél kisebb szabása felépitését javasolja, abban az arány­ban, amilyen összeggel a város erre a célra rendel­kezik Ezt a hirt, amikor regisztráljuk, nem mulaszthatjuk el megjegyezni, hogy az uj tervnek elkészítése, azok­nak a hivatalos utakon való jóváhagyása ismét hosszú időt fog igénybe venni és nem valószínűtlen, hogy ez az újabb eíódázás ismét másfél évvel hátrál­tatni fogja az uj kórház fel­építését iái A közigazgatási reform és a r. t. városok A közigazgatási reform Halason is megszünteti a v. tanácsot és annak ügykörét a polgármester látja el A képviselőim nemrégen kezdte meg a közigazgatási javaslat tárgya­lását. A törvényjavaslatnak 99 §-a van. Ismertetése hosszú fejezeteket igényelne. Most azokról emlékezünk meg, melyek a rendezett tanácsú vá­rosokat, így Halast is közelről ér­deklik. Halas — megyei város lesz Ennek a törvénynek életbelépte­tésétől kezdve a rendezett tanácsú városok a »megyei város« nevet vi­selik. Ha’as is megyei ’város lesz. Megyei városokban a képviselőtes­tületi tagok száma 40-néi kevesebb és 120-nái több nem lehet. Számukat a képviselőtestület sza­bályrendelettel állapítja meg. A belügyminiszter azokat a megyei városokat, amelyeket arra fejlettsé­güknél fogva alkalmasaknak ítél, kérésükre és az alcpán meg­hallgatása után kiveheti a vármegye vagyonfelügyelő hatósága alól és azokat köz­vetlenül saját hatósága alá rendelheti. Az ilyen városok minden ilyen ügye­ket is az alispán utján terjesztik fel a belügyminiszterhez. A belügyminiszter azt a várost, amelynek fejlődése a kivételes el­bánást nem teszi többé indokolttá, ! bármikor visszahelyezheti a várme- • gye vagyonfelügyelő hatósága alá. i Községi legtöbb adót fizetők j Legtöbb-adófizetés cimén a kép- | viselőtestület tagja, illetőleg a köz- ségben nem lakó legtöbb-adófizető- I nek, a nőknek, kiskorúaknak, gond- | nokság alatt állóknak, illetőleg ezek törvényes képviselőinek megbízottja csak az lehet, akinek a törvény­hatóság területén lévő bármely köz­ségben községi választójoga van. A községi legtöbb-adóflzetök név­jegyzékének összeállításánál a földadót, a házadót, az ezek után kivetett községi pótadót és az álba tános kereseti adót kell • számításba venni. Megszűnik a városi tanács Azokban az ügyekben, amelyek eddig törvény vagy szabályrendelet értelmében a r. t. városi tanács in­tézkedő (határozó) hatáskörébe tar­toztak, jövőre a polgármester egyé­ni hatóságként intézkedik ét határoz A polgármester a hatáskörébe utalt egyes ügyek vagy ügycsopor­tok intézését — személyes felelős­ségének érintetlensége mellett — a főjegyzőre és egyes városi tanács­nokokra is bízhatja- A megbízott tanácsnok az ilyen ügyet a polgár- mester nevében intézi el, intézkedése (határozata) hatályosság és az ellene használható jogorvoslat szempontjá­ból a polgármesterével azonos tekin­tet alá esik, intézkedéseiért azonban az eljáró tanácsnok személyesen is felelős. A törvényhatósági jogú és a megyei városok tanácsa ennek a törvénynek hatály­balépésével megszűnik Képesítés A közigazgatás körében a fogal­mazási tennivalók ellátáséra hivatott állásokra gyakornokként is esak az al­kalmazható, aki a jogi tanfolyamot, vagy a tu­dományegyetem közgazdasági karán a közigazgatási szakosztályt sza­bályszerűen elvégezte és jogi, vagy államtudományi, vagy közgazdasági egyetem tudori oklevelet szerzett. Ez a rendelkezés irányadó a köz- igazgatás bármely ágának, tehát az állami rendőrségnek fogalmazási sza­kában való alkalmazásra is. Jogi képesítéshez kötött közigaz­gatási állásra csak az alkalmazható és csak az léptethető elő, aki elmé­leti képességen felül a gyakorlati közigazgatást vizsgát is sikeresen kiáltotta A törvényhatóság első tisztviselőjé­vé és a megyei város polgármeste­révé azonban az is megvá­lasztható, aki elméleti képesítéssel rendelkezik, de gyakorlati közigazgatási vizsgát nem tett. Gyümölcs­fák szavaiéit tiszta fajtik erőteljes karatéval és dús fydkérzettel, jfiwb i* jejenye aki- coli, gyítnölcsf* vadoneck nagy raantyi- aégben, e t 5 * y 6 * i r a k • n kaphatók Or. Tomostfáry flőza ny. főlapé« gaz* daaégiaak aranyéremmel és aklevalekbtl kitüntetett (IJszaflod-Mareilfil lals- kátéiéban. — Talap s Uiasogoden a Szőregl országút 3 femt. jelző karójéaél. Iroda 3 Szeged, Szemháromság««. 30 11. em Nagyobb megrendelésnél és viszont 1 adóknak irkedvezoiéay. Kérjen árjegyzéket Vlltó és folyószámla MMcsörtöfcat kedvezel feltételekkel fslyésit, Takísrifefí* és föty#« sx-ásnia bélátskot legjobb kamatozással elfogad, átutalásokat bel« <s MlfBldre eazko.'AI, a toanküztet körét»« wágö mhtetonnemS pentosan teljesít » Halasi Gazdasígi luk RéssvéiijUrsaslig ti Puli Hajnit Kársát, luk MhfMtHU) Oj főnököt neveztek ki a halasi állampénztár élőre A halasi állampénztárnál az el­múlt napokban változás állott be, amennyiben az állampénztár élére uj főnököt neveztek ki A pénzügyminiszter Tepliezky Jó­zsef állampénztári főtanácsost Szegedre helyezte át és egy­idejűleg utódját íd Ida evezi; A halasi állampénztár uj főnökévé Nagy Andor pénzügyigazgatósági tit­kárt nevezték ki Balassagyarmatról. ..........................................—M Vil lamosítani akarják a kalocsai járást Kalocsa rt. város legutóbb tartott rendkívüli közgyűlésén elhatározta * képviselőtestület, hogy a Kossuth La­jos utcának egy részét aszfaltburko­lattal fogja bevonni. A vármegye már jóvá is hagyta ezt a határozatot, úgy hogy az országos pályázat ki­írásának semmi akadálya sincs. Egy­ben a létesítendő uj iskola felépíté­sének tárgyában is döntést hozott a képviselőtestület. ft kultuszminiszter 20.000 peng# segéllyel és 10.000 pengő köl­csönnel járóit honná az iskola építkezéseihez, úgy hogy a vá­rónak mindössze 10.000 pengőt kell erre a célra áldoznia Az iskola építkezéséinek költségéi 40.000 pengőt tesznek ki és a rok­kant telepen fogják rövidesen meg­építeni. Itt említjük meg, hogy a kalocsai járás villamosítása ís egyre aktuálisabbá kezd válni A járás községeinek villamosítási mozgalmába ér Markó Jenő főszolgabíró te­vékenykedik, ! aki már is több szakembert kért fel ; arra, hogy alapos véleményt és tájé­koztatást adjanak arra vonatkozólag, miképpen tehetne megoldani a kalo­csai járás villamositásét. Előreláthatólag szövetkezeti ala­pon fogak keresztülvinni ezt a nagyon szükséges ügyet. Gyenge borjut, martiét, bárányt jís*bb 4r#n, budaiéit! azéllitéara in vdtárai, ajánlatot kar az azUtébe HfMvis u. t. szám alatt llj. Hörgőit János «ésiáris

Next

/
Oldalképek
Tartalom