Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1929 (29. évfolyam, 1-104. szám)

1929-03-06 / 19. szám

Kiskunhalas Helyif Értesítője március 6 El 83.000 pengd jelentős és tekintélyes összeg, külö­nösen ebben a sivár gazdasági hely­zetben. Ez a pénz, mint hiány és szükséges összeg kell még a Zsófia gyermekszanatóriumnak, hogy rend­kívül nemes és mély tisztességet (megérdemlő működését és hivatását teljesíthesse és betölthesse. A gyer­mek egészsége egyike kiválóképen (azoknak a fontos érdekeknek, amely előtt könnybelábadhat a szem és megindulhat a lélek mindent betöltő és mindent felfogó nagy lavinája. A gyermekszanatórium 1928. évről (szóló jelentése itt fekszik a szerkesz­tőségi íróasztalon és címlapján egy nemes és óriásivá magasodott nagy magyar halott, Rákosi Jenő jóságos szeme tekint az olvasó felé, hogy ne hagyják elsekélyesedni, semmivé vál­ni, jelentéktelenné törpülni azt az ak­ciót, amelynek ö volt a vezérlő szel­leme és a nemes magyar generációk a csatlósai. A fejlődő élet kér lehe­tőséget az egészségesektől, akiknek megadatott az anyagi lehetőség, hogy elősegítsék a magyar élet meg­őrzését és eszükbe jusson, hogy a gazdagok fölöslege a szegények va­gyona a jótékonyság szolgálatában. Hinni lehet és bízni is abban, hogy H 83.000 pengőre, akad még dobogó szív ebben az országban. Örszág—víl ao Püspöki konferencia lesz március 13-án Budapesten. — Díszpolgárul választotta Keszthely városa Kle- belsberg gróf kultuszminisztert. —■ Újabb katonai összeesküvést fedez­tek fel Spanyolországban. — A Páz­mány Egyesület március 14-iki iro­dalmi estjén Vass József dr. minisz­ter mondja az ünnepi beszédet. —- 'Árvíz öntötte el a máv. igazgatósági palota IV. emeletét egy ellopott víz­csap miatt. — Erdélyi Béla szabó­mesterséget tanul a fogházban. — Leszakította a gép a balkarját Csok- uyai Ödön budapesti asztalossegéd- jiek. — Négy évi fegyházra ítélték Horváth István nagyváradi esztergá­lyost, mert merényletet követett el egy 11 éves leány ellen. — Agyon­ütötte fejszével Toldi Istvánná me- zőturi lakos fiatalkorú leányát, Muzs- jnay Gábornét. —- A csehek letartóz­tatták Iglón Wéber Ferencet a ke- Wresztényszociálista párt titkárát. — 86 kommunista van őrizetben Buda­pesten, a vidékről 18-at fogdostak össze. — Összeteposta a bika Simon Károly 60 éves nagykanizsai csor­dást, aki meghalt. — Két és fél évi fegyházra ítélték Urickl István volt kevermesi forgalmi adófőnököt, aki sikkasztott. — Kiesett a toronyból és meghalt Benke Lajos dévaványai to­ronyőr. — Meghalt foghúzás közben szenvedett vérmérgezésben Mészáros Ferencné szolnoki Máv. raktárnok neje. — Kitépte hátából a húst a gép Erdei Sándor hódmezővásárhelyi munkásnak. — A vonat elé feküdt lés meghalt Tritont János 22 éves kecskeméti cigányzenész szerelmi bá­nataiban. — Szivenlőtte magát Elekes Viktor dr. kolozsvári ügyvéd ideg­baja miatt Nagy választékban wöl kalap és sál tavaszi újdonságaim megér nézték. árhsn, Ízlésűién, divatban vezétl Alakítást, formázást és fes­tést jutányos áron eszközlök. A nagy­érdemű hölgyközönség szolgálatára kész tisztelettel Puruczky KáSmánné női kalap divatterme (Kolozsváry-bazár) A város augusztus 1-től újabb tiz évre bérbeadja a városi szállodát és nagyvendéglőt Pályázni március 23 ig lehet és a feltételek a mérnöki hivatalban tekinthetők meg 40 ezer pengős építkezést akar a város a szállodán eszközölni A város, miután az idén telik le tízesztendős bérlete Juhász és Kal­már mostani bérlőknek, a városi szál­loda és nagyvendéglőre, pályázatot hirdet a szálloda és a vendéglő bérletre. A bérlet augusztus 1-én veszi kezdetét és tiz iévég tart. A bérleti pályáza­tokat március 23-án, délelőtt 10 órakor bontják fel a városnál és a bérlet feltételeit a mérnöki hi­vatal bocsájtja az érdeklődők ren­delkezésére. A városnak a szállodával, illetve a nagyvendéglővel az a terve, hogy a vendéglőt megnagyobbítja és ebből a célból a feltételek közé iktatta, hogy a bérlő köteles a városi mérnöki hivatalban levő terv szerint körülbelül 40 ezer pengő értékű építkezést végeztetni, a földszinten az ét­termet még tiz méterrel kibőví­teni és a régi éz az építendő épületre emeletet huzni és az emeletet a Kereskedelmi Csar­nok részére évi 1500 pengő bér­összeg ellenében átadni azzal, hogy a Kereskedelmi Csarnok mindenféle étel és ital nemüt csak a vendéglő­ben szerezhetnek be. A város ezt a módot választja a bérbeadásra, vagy pedig a mostani állapotban adja bérbe és nem huzat a bérlővel eme­letet a vendéglőre. A bérleti feltételekből alább kö­zöljük a fontosabb részleteket: A bérlet 1929. év augusztus hó 1. napján veszi kezdetét s tart 10 azaz tiz egymás után következő éven át bezárólag 1939-ik év julius hó 31-ik , napjáig. í A haszonbér összegét negyedéven- f ként előre fizetve, négy egyenlő [ részletben tartozik a bérlő a város | közpénztárába befizetni. * Bérleengedésre a bérlő a bérlet r egész tartama alatt semmi címen ; igényt nem tarthat. \ Amennyiben a bérlet tárgyánál j akár a használat, akár a hasznosítás módja tekintetében a bérbeadó város 1 közönsége részéről lényeges változ­tatás eszközöltetik, ezen esetben a város közönségének jogában áll a v. tanács utján a bérletet 3 havi fel­mondás előre bocsájtásával minden kártérítési kötelezettség nélkül meg- S szüntetni, mely esetben a bérleti ! szerződés hatályát veszti s bérlő a | bérletből kártérítési igény nélkül ki- | lépettnek tekinthetik. A bérlet tár- I gyát képező épületek, helyiségek ki- í zárólag szállodai és vendégfogadói j célokra használhatók. ____ 1 Bérlő a szállodai szobákért csak i a v. tanács által megállapított dija- | kát szedheti. Az italmérési enge- I délyt bérlő tartozik megszerezni s í ha ezt tőle elvonnák az 5. pont sze- 1 rint a bérlet megszüntethető. Bérlő a bútorozást az összes he­lyiségekben megfelelő mennyiségben és minőségben teljesen és kizárólag saját költségén tartozik eszközölni. E bútorok a bérlő tulajdonát képe­zik s a bérlet megszűnte vagy le- { jártakor, más megállapodás hiányá- j ban, amennyiben azokat a város kö- ! zönségét, mint bérbeadót megillető \ zálogjog nem fogja terhelni, a bérlő rendelkezésére lesz bocsájtva. Bérlet átruházása, annak egészben vagy részben való albérbeadása csak a képviselőtestület előzetes engedé­lyével és hozzájárulásával engedte­tik meg. LEGÚJABB! (Budapesti tudósítónk teleíonjelentése.) Nagy lázadás közepette njhűl letartöztatták az angolok Mahátma Gandhit az indus szabadsághőst Ismeretes az újságolvasó közönség előtt Mahátma Gandhi indus szabad­sághős sorsa, aki egész életét faj­tája, az indusok ideális elgondolásai­nak szenteli. Az elmúlt napokban Gandhi újból megkezdte harcait és nagyon meggyőzően agitált min­den külföldi befolyás ellen. Ez az akció lázadásban tört ki, amely után Gandhit letartóztatták az ango­lok, de a fenyegető helyzet lát­tára ismét szabadon engedték. A MÁV valamennyi vonalán helyreállt a teljes személy ás áruforgalom A nagy viharok és hózivatarok | miatt igen sok helyen beszüntették s a vasúti forgalmat részben és több vonalon csak nagy késésekkel közleked­tek a vonatok, mint már jelen­tettük is. A MÁV a mai napon hivatalos je­lentést adott ki, amelyben ázt mond­ja» hogy az ország valamennyi vasúti vo­nalán úgy a személy, mint az áruforgalomban helyreállt a tel­jes és zavartalan közlekedés. Késések ma már a jelentés szerint csupán a nemzetközi forgalmú vonatok­nál állanak fenn, de itt is csak kisebb mérvben, , II magyar-román optánsügy A román agrárreformmal kapcso­latban a Népszövetségi Tanács elé került a magyar-román optánsügy is. Scialoja, a tanács elnöke felolvasta a két kormány egybehangzó kérel­mét, hogy az ügy tárgyalását, tekintettel a folyamatban levő közvetlen tár­gyalásokra, halasszák el a legkö­zelebbi, tehát a júniusi ülés­szakra. Antóniádé román delegátus és Gaj- zágó László magyar megbízott ugyanilyen értelmű felszólalása után a tanács a kérelemnek helyt adott és az optánsper igy a júniusi ta­nácsülés elé kerül. — Sakkhir. A helybeli Sakkor február 23-án tartotta meg évi ren­des közgyűlését. Az elnöki megnyitó után, a titkári jelentés beszámolt az elmúlt év fontosabb sakk-eseményei­ről, a taglétszám örvendetes növe­kedéséről és a leltár gyarapodásá­ról. Ez utóbbi főleg szakmüvekből álló könyvtár továbbfejlesztésében nyilvánult meg. Tudomásul vette a közgyűlés, hogy a kör ez év január 1-től kezdve tagja lett a Magyar Sakkszövetségnek és ezáltal a hazai sakkéletnek aktiv tényezőjévé vált. A pénztári költségvetésben a kör anya­gi erejéhez mért összeg szerepel ver­senyek rendezésére. A közgyűlés a lemondott tisztikar helyébe kevés változással a régi tisztikart válasz­totta meg. A tapasztaltak alapján szükségesnek mutatkozott a régi há­rom sakknapot egy vasárnap dél­után 3 órakor kezdődő sakkössze­jövetellel szaporítani. Árverési hirdetmény A városi közgyám, az árvaszék­nek 342/1929 sz. határozata folytán kiskorú Ktss P. Ferenc Sándor tu­lajdonát képező s a kiskunhslasi 1024 tkvi betétben felvett, Czuczor u. 17 szám alatti lakóházát, mely­ben 2 szoba, 1 konyha és 2 kamra van, közig próbaárverésen el fogja adni. Feltételek a következők: 1. Kikiáltási ár 1150 (egyezerszázötven) pengő, 2. Bánatpénz cimén a k ki- áltási ár 10 százalékát, vagyis 115 pengőt kötelesek árverezők közgyám kezeihez lefizetni, melyet a legma­gasabb ajánlattevő a leütött összeg­nek megfelelő 10 százalékra köteles kiegészíteni 3. Az árverés eredmé­nye a legtöbbet ígérőre nézve azon­nal, tnig érdekelt kiskorúra nézve, csak a gyámhatósági jóváhagyás után lesz kötelező, 4. Utóajánlat te­hető és pedig az árverés napjától számított 15 nap alatt a leütött ösz- szegnek megfelelő 10 százalék több­lettel A fenti feltételek mellett az árverést eljáró közgyám hivatalos helyiségében, f. évi március hó 9 én, szombaton d. e 10 órai kezdettel fogja meptartani. Gyenizse Balázs közgyám. Még mindig Tisza-menti acélos búzából őrölt hódmező­vásárhelyi lisztet árusít a Hangya n dm S I tat kor és mai v me réz Ha őrás, Bar rakt in* zsebd flvegi tékl aranj ara (törö áron ékss \í Már sárn 12 ( korló Ipar mely got t |1 Pént( Mik rí es szén. Pénb batoi adás vasá adás

Next

/
Oldalképek
Tartalom