Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1928 (28. évfolyam, 1-104. szám)
1928-06-06 / 45. szám
junius 6 Kiskunhalas Helyi Értesítője 5 l! tr meg« ai, ísait in ózsef zsaház özölje, linden- gyufa, i vas* daimi ka evő« térti ), gyér* 7 P. ittel n. é. aogy a szi és >im Kérem önség gását. el !dor názoló Gca 3 [tel m közön- , rendű lt díit 10 8 P« . Üzlet ellett iceíg lő. "9 k 2 SZ(tárba Neró iyu írok a leg- edvező lételek hatók. Vasárnap nagy ünnepségek között szentelték fel HÍREK llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll Kecskeméten az uj tábori püspököt Kecskeméti tudósítónk je'eati: Révész István tábori püspökké szentelése ragyogó ünnepi keretek és fényes külsőségek között meat végbe. A felszentetósi ünnepség vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődött. A templom szentélyében ekkorra már elhelyezkedtek az ünnepélyre Kecskemétre érkezett notabilitások. Az elsó sorban gróf Csáky Károly honvédelmi miniszter és Zsitvay Tibor, az országgyűlés elnöke foglaltak helyet, mögöttük Álgya-Papp Sándor honvédelmi államtitkár, Pékár Gyula, Degré Miklós, a tábla elnöke, majd teljes katonai díszben a tábornokok. Halasról dr. Kovács Vince esp. plébános volt jelen. A felszentelést hosszú szertartás közben a bét püspök asszisztenciája mellett fényes papi segéd ettel Hanauer püspök végezte. Uj kaszárnyát épit az állam Félegyházán Az elmúlt héten a honvédelmi miniszter és a szegedi honvédkerületi parancsnokság hivatalos kikül* döttei Félegyházán jártak. Jövetelük célja az volt, hogy a régi kaszárnyának hét emeletesre leendő féleemeléséről tárgyaljanak a várossal. A tárgyalás során felvetődött egy teljesen uj Tcassárnyának ae építési terve is, A terv szerint a honvédelmi minisztériumnak 10—12 hóid területű ingatlanra volna szüksége, amelyre 2 millió pengő értékű kaszárnyát Építene. Az építkezéshez szükséges összeg felvevője Fólegyháza város lenne, a honvédelmi minisztérium azonban a tőke és kamat törlesztésére kötelezettséget vállalna. ORSZÁG-VILÁG Klsbelsberg kultuszminiszter Karcagra s junius 16-án a zárdaiskoia alapkőletételére Zilaegerazegra utazik. — Wa'kó külügyminiszter a népszövetség ülésére Ganfbe utazott, — A közigazgatási reformtervezetet a minisztertanács elfogadta. — Harms- worth képviselő 20.000 pengőt küldött a budapesti kórházaknak. — Nobile tábornok felkutatására junius 10»én indul a nemzetközi Amudens n^tdició. — Luxuscikkekért 90 millió pengő vándorolt egy ér alatt külföldre. — A magyar-szerb baíármenti kettősbirtokosok határátlépésének megkönnyítésére Szegeden vegyes bizottság tanácskozott. — Nopcsa Ferenc bárót a német földrajzi társaság tisz* teleti taggá választotta. — At akarja repülni az óceánt Gavin francia pilóta is. — Kártyázásért 30 napi elzárásra Ítélték Friedmann Manó budapesti ügynököt. — Eltűnt Orosházáról Koller György szitásraeeter. — Betöréses lopásért egy havi fogh»zra ítélte a szolnoki törvényszék Herczeg Sándor gazd főtanácsost, volt képviselőt. — Erdélyben letartóztatták Aradi Viktor kolozsvári újságírót, kommunistaság- gal vádolják. — Lábas Juci színésznő Béesbe szerződött a Theater an der Wien-he*. — Autószerencsétlenség történt Maglód határában, amelynek során Búzás András bpestt fogtechnikus életét vesztette. — Letartóztatták a románok Kiss Árpád és Gadi magyar egyetemi hallgatókat kémkedés gyanúja miatt. — Időjárás. A Meteoro'őgiai Intézet jelentése szerint részben felhős idő, délayugati légáramlásssl és némi hősülyedéssel várható. — Preszly Elemér főispánt megoperálták. Preszly Elemér, Pestvármegye főispánja néhány nappal eze« lőtt vafabélirritáciős fájdalmakban megbetegedett. A főispánt a Verebély- klinikán megoperálták. Az operáció sikerült, úgy hogy rövid időn belül elhagyhatja a klinikát. — Nagyszabású iesz a vasutas árvák javára rendezendő szerdal hangverseny. A vasutas ének és ze° netársulat által a vasutas árvák javára rendezendő mai szerdai hangverseny, amelyet a Városi Színházban tartanak meg, nagyszabásúnak Ígérkezik. Nem kétséges, hogy a színházat nagyszámú közönség fogja megtölteni. A rendes esti hangverseny programján kívül szerdán délután hat órai kezdettel a városház» téren a budapesti vasutas zenekar száz tagból álló kara térzenét rendez. — Halálozás. Illencfalvi Sárkány Sámuel, Kecel község nyugalmazott főjegyzője, élete 67-ik évében csütörtökről péntekre virradó éjjel Dunaharasztin váratlanul elhunyt. — Rubinok Gyula emléke. Meskó Zoltán orsz. képviselő akciót indított, hogy a magyar gazdatársadalom pár évvel ezelőtt elhunyt nagynevű vezérének: Rubinok Gyula volt miniszternek síremléket állítsanak. A terv keresztülvitelére a napokban megalakul a „Rubinok Gyula emlék* bizottság.“ — A Levente»Egyesület táncmulatsága. A kiskunhalasi Levente Egyesület dr Thuróczy Dezső pol* gármester védnöksége alatt junius hó 10 én, vasárnap este fél 8 órai kezdettel az Ipartestület újonnan ki* bővített helyiségeiben a levente zászlóalap javára táncmulatságot rendez. A leventebál iránt városszerte nagy érdeklődés nyilvánul meg. A meghívók kibocsátása folyamatban van. — Díszes táviratok. A postave» zérigazgatóság junius elsejével újítást léptetett életbe. Esküvői, születés- napi és egyéb üdvözlések távirati továbbításánál külön díszes űrlapot bocsát a felek rendelkezésére. Az űrlapokért 50 fillért kelt fizetni a az igy befolyó jövedelmet a tüdővősz elleni küzdtlem csljaira fordítják. — A vagyonváltság búza árát a pénzügyminiszter junius hóra métermázsánként 35 pengőben állapította mjg. — Meghalt egy száz éves asszony. Miskolcról jelentik : Putnokon tegnap délután tüdőgyulladásban meghalt Du'ovits Gyuláné, aki ebben az év' ben töltötötta be századik életévét. — A Hangya apró hírei. Május havi forgalmunk elérte a 62 ezer pengőt, a napi átlagos bevétel volt 2 ezer pengő. Úgy az 1926., mint sz 1927, év május havának forgalmát fölül* múlta. Űrnapján üeleteinket reggel 6 órától délelőtt 10 óráig tartjuh nyitva Ne tévessze meg egy fagtár- suukat se ama ro. sz índu.ata btresaieiee, hogy a mi rézgilicunk azért olcsóbb, mint másut, mert gyengébb. A valóság az, hogy a mi kékkövünk 99 Bzazslékos Hungária gyártmány. H. — Felállították az önműködő mérlegeket! Megírtuk, hogy egy buda» pesti cégnek a város engedélyt adott árra, hogy a városban két ön működő mérleget állítson fel. Az önműködő mérlegeket a városban már felállították, amelyen két fillérért lehet méretközni. — Júliusban tartják meg a Vadász* társaság fehértói mulatságát. A halasi Vadásztársasig f. hó 24-re, a fehértói erdőben rendezendő nyári mulatságát julius 7 re halasztotta, amikor már meleg időre van kilátás. A galamblővéssel egybekötött mulatság iránt már is nagy az érdeklődés. A rendezőség nagy buzgalmat fejt ki, bogy a társulat tagjainak és vendégeinek egy kellemes és emlékezetes napot szerezzen. — Négy ikrei születtek. Bakler Vendel, vaspöri földmives felesége négy élő gyermeket szült. Az enya és a gyermekek jól vannak. — Négyhetes eziniszezon Kiskő* rösön. Terr Béla színigazgató 25 tagú társulatával ma kedden kezdi meg 4 hetes szezonját Kiskőrösön a Szarvas szálló színháztermében. — Űrnapján a kőrmenet után nyílik meg a katolikus egyesületek majális szerű összejövetele a katolikus iskolának erre a célra átalakított udvarán. A nagyszabásúnak és igen változatosnak Ígérkező majálisra mindenkit szeretettel meghív a rendezőség — A diákmajális. A diákmajális, amely a város egyik legkedvesebb mulatsága szokott lenni, szombaton zajlott le a Sóstón. A szokatlan időjárás a majálisnak nem kedvezett, sokakat visszatartott attól, hogy a diákok majálisát felkeresse. Mindamellett szép számú közönség volt kint és a majális nagyszerű hangú* latban folyt le, Nyolc óra után a táncot félbeszakították és megtartót* ták a tűzijátékot, amely szépen sikerült. Utána ismét megkezdődött a tánc s a reggeli órákig tartotta együtt a jelenlévőket a legjobb han* gulatban. — Nagy festőművészet! kiállítás nyílik meg Halason a közgyűlési teremben f. hó 6 án szerdán hol a legszebb magyar mestereknek (Oigyay Ferenc és Viktor, Háry Gyula, Náray Aurél, Komáromi Kscz Endre, Glatter Sz., Kacziány Ödön, Udvary Pál, stb) több száz darab mestermüve karül kiáilitásra s rend* kívül o;csón (tetszésszerinti hitel avagy részletfizetésre) való kiárusi» tásra. A khllitás d. e. 10-tőI este 6 óráig marad nyitva s csütörtökön 7 ón este 6 órakor záródik. — A Sakkőr évi közgyűlése. A Kiskunhalasi Sakkőr junius hó 9 én, szombaton este 6 órakor tartja meg kőrhelyi8ágáb8a évi rendes közgyűlését amelyet határozat képtelenség esetén f. hó 18 in, héttőn tartanak meg. Utóbbi esetben tekintetűéiből a megjelent tagok számára, a közgyűlés határozatképes less. A választmány a tervbe vett nagy szimultánt néhány héttel elhalasztotta, és e hó folyamin megtartandó háziverseny rendezését határozta el. A versenyre vonatkozó felvilágosítást a titkárság adja meg a tagoknak a hétfői csütörtöki és szombati sakknapokon este 6 - 8 óra között. — Erdő- és vadőri szakvizsgák. Az erdő* és vadőri szakvizsgákat, kellő számú jelentkező esetén, augusztus 6*án fogják megtartani Debrecenben, Gödöllőn, Szege* den, Kaposvárott és Győrben. Folyamod* ványok, a lakóhely szerint illetékes m. kir. erdőhivatalnál junius 20*íg benyújtandók. A vizsgára jelentkezők számára az erdő* igazgatóságok székhelyén julius 9*i kéz* dettel négyhetes előkészítő tanfolyamot tartanak. A tanfolyamra való felvételt junius 15-ig lehet kérni az Illetékes erdő* igazgatóságoknál. Jelentkezhetnek, akik huszadik évüket betöltötték, legalább négy elemit végeztek és legalább három éve megszakítás nélkül gyakorlati szolgálatban állottak. Ilyen bizonyítványt csak okleveles I erdőmérnök állíthat ki, vagy a bizonyítvány az illetékes erdőfőfelügyelőséggel láttamo* zandó. — Adomány. A kiskunhalasi Hangya a 18 tanyai iskolához 36 drb. díszes kötésű, tanulságos tartalmú könyvet küldött ki azon célból, hogy minden iskolában adassék 1—1 drb. a legszorgalmasabb leánynak és fiúnak évzáró vizsgára ajándékul. — Fényes ünnepi hót az Apolló moziban. Conrad Veidt, a világhírű filmművésznek első amerikai filmje Máglya és élet kerül holnap űrnapján bemutatóra. A főszereplő Conrad Veidt XI Lajos király szerepében a legpompásabb és lélekbemarkoló alakítást nyújt. Partnere a nem kevésbé fényes művész John Barry- mora. A film káprázatos gazdasággal és nagyvonalúsággal van megcsinálva. Szombaton Douglas Fairbanks mestermüve a Kard és korbács című gyönyörű szinmü van műsoron. Vasárnap a legújabb es legszebb Harold Lloyd kép kerül vászonra. Régen látott a közönség ily sikerült és kedves filmeket. — Járási cóllövő verseny Kun* 8zentmÍklóSon. A kunszentmiklósi járás levente egyesületei f. hó 10-én, vasárnap céllövő versenyt rendez* nek, melyre a kiskunhalasi levente egyesület cóllövöit is meghívták. Halasról 10 levente vesz részt a versenyen, akik vasárnap reggel az 5 órai vonattal indulnak Kunszent« mikiósra a vezető*főoktató vezetésével. A cállövö verseny eredményét közölni fogjuk. A céllövészet barátait és az érdeklődőket szívesen látja a rendezőség, — Az autóbusz tekintettel a rossz útra nem a Sóstóig, hanem a hídig közlekedik. Naponta fél 3 és 4 órakor indul a Horváth-féle vendéglőtől, vissza a hídtól háromnegyed 4 ős fél hét órakor. Mérsékelt árban csütörtökön Fehértóra indul fél likőr és d. u. fél 2 órakor. — Az Országos Mezőgazdasági Kamara műtrágyákat népszerűsítő osztálya f. hó 5 én táviratilag értesítette a Hangyát, hogy kiküldöttje ma szerdán Kiskunhalasra érkezik azon célból, hogy több gazdaságban fényképfelvételeket készítsen oiyan terményekről, amelyeket műtrágyával vetettek s szembeötlően erőteljesebb fejlődést mutatnak, mint a trágyátlan vetések. Lefogják fényképezni a Gazdasági Népiskola „Mo- nori keverék“ takarmányát, ugyanott a Fleischmann-féle nemesített rozsot, Palásti Péternél Balotán a homoki borsót, Farkas Eleknél a rügeni rozsot, BiCi ő Antalnál az őszi árpát, Monda Benőnél a nemesitett tavaszi árpát. Hangya. — Gyomor- és hasbántalmak, fogékonyság, migrén, kimerültség, szédülés, szivszoruiás, íémes álmok, ijedi* ség, általános rosszallót, csökkent munkaképesség már nagyon is kétségbeejtő esetekben megszűntek azáltal, hogy « beteg naponkint reggel éhgyomorra megivott egy pohár természetes „Ferenc József“ keserű vizet. Orvostsnárok dicsérik azon értékes szolgálatokat, melyeket a Ferenc József viz járványok idején is, mint biztos és enyhe hashajtó teljesít. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszeiüzietekben. SPORT KAC—Vasutas 2:1 (I: I) A vasárnapi halasi footbaümárkőzés tele volt meglepetésekkel és humoros jelenetekkel. A football játék szépségei iránt érzéketlen kösőnség holmi ka- kasviadalnak is tekinthette. Az első félidőben egyenlő az ellenfelek küzdelme, mig a második félidőben a Vasutasok csapata kifulladt. A KAC esapata. valamint a biró mélyen formája alatt szerepelt. Különösen a bíró engedte ki a kezéből a