Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1928 (28. évfolyam, 1-104. szám)
1928-12-22 / 102. szám
12 Kiskunhalas Helyi Értesítője december 22 BÚD ÁR ÉLET Gőzön István verses elbeszélése nyomán írta : Nagy Czirok László Olyan osztályról lebbentem itt fel a feledés fátyolét, amelyikről még soha nem beszélt a krónika. Pedig a budárok életmódja sem volt ám mindennapi, sőt ma sem az, — bár ezzel is úgy állunk, mint a pásztorélettel, hogy a mai kor embere már csak romjaiban szem» lélheti. Kint éló emberek ezek a budá* rok, de van egy kis vagyonkájuk s e mellett más, városi emberek szőlejét is őrzik bérért, különösen zsendülés és szőlőérés idején. Nemcsak a kétlábú ragadozókra ügyelnek, hanem a teméntelen sok seregélyt is rivogatniuk kell. Erre pedig legcélravezetőbb eszköz va- iamí vezérürü nyakáról leőregedett kolomp, amit ha budárunk meg« ráz, vagy a nyakába akasztva meg» szaladja a szőlőt — a seregélyek elröppennek. Ugyanhogy már ma= napság alig lehet belőlük hirmon» dót is látni. Nem csoda, — hisz odvas fákban szoktak költeni, de a birtokok elaprózódván, polgárunk maholnap az utolsó öreg nyárfát is kiveti, hogy helyt adjon hasz» nosabb fának vagy az ékevasnak. Este valami szokott helyen, te» szem azt egy régi nádgunyhó előtt tűzet rak a budár, ahová aztán zsíros dakuködmenekben vagy foltos subákban több irányból hamarosan előkerülnek a beszélgető cimborák, különösen régebben, amikor még több heverő és gondnélküli ember találkozott — kivált erre mifelénk. Ilyenkor aztán éjfélutánokíg el» beszélgetnek a parázs körül, zsom= bókon ülve s egy»egy száraz bal» langó lángjánál időnként megtöltik a pipákat. Néha egy kis csiger is kerül. Ilyenkor élénkebb tempóban folyik az eszmecsere, — miközben nem ritkán meggyszedószékek, cse» resznyegamók is feltűzelódnek. Néha egy«két settenkedő gyerek is van körülöttük, akik birsalmát sütnek a tűznél, vagy galacsínt hajgálnak. Szüret után aztán beszorul a budár a magáéra. * Nyolcvanhatban írtak, mikor elmondandó históriánkat a Gubodí« sik»széli homokokban az idő rokkája lepőrgette, amikor a december már az elején nadrágot huzatott s három — nemközőnséges budár számlálta ott családjával a zuzmarás napokat. »Egyet hívtak köztük rossz Nőmös Mihály« nak, De csak tisztelték öt leginkább Misának. Jól van neki úgy is — nem törődik vele, Csak azzal, ha nincs a butellája tele. Dühös midőn nincsen bor a kulacsába’ Megszokta az ivást katona korába.’ Sokféle dologban járatos ő, — de leginkább a munkakerűlésben. Sű» rün megfordul a piacon is, a maga lüvőtte nyúl, kutya vagy macska» bőrből készült tarisznyájával, de „se ád, se vesz“ — mint Czirok András. Messziről ráismerünk, mert na» gyobb másoknál; bajusza meg olyan, — mintha vargyut nyelt volna el. Leginkább csak arra vár, hogy valami koma vagy ismerős meg» szólítsa, de attól aztán el nem ma» rád, mig meg nem vendégeli. Ha így nem sikerül, ismeretlenekhez is oda sudarkodik s mézes»mázos sza« vaival odáig viszi a dolgot, hogy — betessékelik. Nála ritkán terítenek, olyankor is többnyire csak macskahust, de — nyulképében. Követválasztáskor jön fel az ó igazi csillaga. Akik megfigyelték, — mondják szálára, hogy százkét kilincset nyitott meg egyszer egy nap alatt, miközben egy=két pohár bort a gégén mindenütt leeresztett. Különben kormánypárti, mert ott jobban fizetnek, de meg azzal is magyarázza, hogy hét császár bíró» dalmában kétszer hét esztendőt szolgált s még akkor megszokta az osztrák szagot. Kérkedik vele, hogy Rómába’ is lakott Pápa kapujában állta a sílbakot Misézni négy érsek hogy vitte a pápát Adott is neki egy szörnyű nagy tajpipát. El is vitte azt a másvilágra, mert úgy rendelkezett, hogy mellétegyék a koporsóba. Csoda egy pipa is volt. Egy pakli zöld négyes még nem bírta felnyomni a kupakját. Feleségnek valót meg — egy szép szőke lányt Csehországból hozott, de az szegényke soha se lehetett menyasszony. »Mivel a Misának úgyis igen jól van Minek az az eskü jobb annál ha bor van.“ Nagynehezen utóbb tagbirtokos lett Mihályunk, mert a kataszteri helyszíneléskor — vén apja helyett ó lévén kínt a kis tagon, — a jó szőlőcskét apja helyett magáénak Íratta be. Egy kis vityillót is épített rá a kopasz domboldalba. Jár is hozzá több más budár, mert tudják, hogy nem kíméli, ami kicsit elszűrt. No de ne bánt» suk — majd nem iszik, ha világát leéli. De nézzünk csak néhány gala» csínhajítással feljebb. Ott sötétedik egy regi lóállásban — sürü cső» moros jegenyefás bérceiben Vércse, — anyakönyves nevén mondva Tóth Varjú István kormos nád» gunyhója. Egyívásu Mihállyal s a bajusz itt is félkőnyékíg ér. Néki sem múlik víztől a szomja. Fiatalabb korában juhászkodott, de egypár harmad fü tinó írányá» ban annyira szorongatták, hogy kénytelen volt lóra ülni s töltött is két esztendőt Félegyházán. így a lopást is megutálván, be» állt pusztacsősznek s ott jől is ment sora egy darabig. Mint járatos em= bernek, nagy tekintélye volt a pásztorok előtt. O szabott törvényt a juhászoknak, hogy ki merre vágathatja a járást. Természetesen a másét. Ki is volt előtte minden pásztornál takarva a hús, úgy hogy a gunyhója előtti cimörfán is min» dig lógott birkaszegy vagy copák. Közben egy kis baj is érte. Egy húsz forintos szíjhátu fakót vásárolt maga alá, de »A jobb lapockáján császár numerus volt, Nem bírt a szájával, ha a trombita szólt.“ Egyszer is vágott végű szuette puskáját nyakába akasztván, elin* dúlt a hókával egy pünkösdi vá» góért. Alig ért a fejetéki lapos iránt, mikor megfujják ám a trom= bitát a rajcsurban, »Csikó lett a hóka, lapdázott fejével Pista húzta száját mind a két kezével, De a hóka vitte, be a svadron közé A sok svalízér őt nevetni nem győzé...“ A cseh tisztek meg Kossuth be« tyárnak nézvén, kegyetlenül elverték, úgy hogy »Gyolog vezette ő haza paripáját, Pálinkás ruhával ragatták be hátát.“ Különben hitös társával együtt igen őrül a kis páskumnak, mely elaggott sógoráról maradt reá 1 Igaz, hogy két zsák vetésről az idén is csak két zsákkal termett, no de így legalább nem kell vermet ásnia. Harmadik budárunk a Tüzér Varga névre hallgat. (Rendes neve ugyan „Mihály Imre“ volna.) Negyvennyolcban honvédtűzér volt, de neki is csak gunyhója van. Ipáról maradt rá egy kis szőlő s bár történetünk idejében az ő szőleje is elfagyott, de mint foltozó varga, csaknem naponként lát egy» két garast annál is inkább, mert igen kibeszéléses ember s igy sokan felkeresik. De sőt nem is várja, hogy felkeressék, mert kétkerekű kordén a félszemü Sárgával az egész vidéket bejárja foltozni valókért. Mint szavas embernek mindenütt őrülnek s még hozzá — kü* lőnősképen mindenütt oíyankor, ko» pogtat, amikor már elodázhatatlan egy kéreg igazgatás vagy papucs fejelés. E különös ténybeliség foly« tán aztán utóbb már „isten vargájá“« nak hívták. Hogy igy mindenütt örvendve fogadják, le is száll, — a Sárga elé szénát, abrakot vitet, majd belől kerül. Ilyenkor ételt=ítalt raknak elé — nyeli is, míg az ujja el nem éri s ha bevastagszik, a javítanivalókkal odébb áll. Ugyan ez nem min» dig van így, mert hát, ha nem sűrűn is, de megesik, hogy másnap, sőt harmadnap kerül haza, de jámbor hitvesénél ilyenkor sincs szemrehányás. Jobb módja van hát, mint szom* szédainak, úgy hogy az idén is feljavíthatott egy csíkos malackát. Mindhárom budárunk sűrűn találkozik, sőt az asszonyok is jóba vannak egymással. Elhatározták, hogy „disznóölő Tamás“=kor levágják a tüzér sül« dőjét. Nem aggat, hogy szőleje termését elvitte a fagy, hiszen Nő» mös szomszédnak a hegytetőn ma* radt egy kicsi, úgy hogy két akó« nyit elszürhetett s még van is belőle annyi, hogy a tort kiállja. Vércse is ajálta, hogy nehány bu« tella pálinkát kerít majd a torra, hisz a kazánosok közt sok jó em» bere van. Úgy lett, ahogy megbeszélték. A két bőllér már hajnali harang* szó előtt megjelent a helyszínen a gyilkos szerszámokkal. Nőmös egy zsídózsák átalvetöben vitte a bort egy fertályakós csobolyóban. Vércse meg két szüknyaku cserépbutellá» ban a sárkánytejet. „Nagy brávót kiáltott most a Tüzér Varga, Mert felcsapta orrát a pálinka szaga.“ Végig kóstolgatván több ízrom» ban, a kis süldőre kerítették a sort. A pörkölést Mihály irányította vas* vellával. »Piszkálta a tüzet a süldő farára Rágyújtott nála a római pipára. Vércse Pista szinte élőiről működött, Betapasztá sárral, hol megpőrkölődött,“ Mire rájuk szőkült a hajnal s az ujhust beadták, már egyaránt da» lolták, hogy: „Amely legény szereti a táncot, Jászberényben zörgeti a láncot...“ Mig az asszonyok a toros kásá» val s a torkos hússal bajmolódtak, budárjaink „Vágták a kalbász húst a kis budár házba, Olyan csattogás volt, mint a vasbányába.“ A butellák pedig e közben le» adózván, a bába koncra már meg» lékelték a csobolyót. Majd az ebéd is elkészülvén, a piros hagyma karikákkal felékesített savanyu májra s pecsenyére hír« télén nagyokat ittak a bajnárléböl. Meg is támadták hamarosan Mi» hályt a kormánypártiságért, pedig váltig erősitgette, hogy jó rendszer ez a mostani. „Vasból vágynak itt a jármoknak szegei, Mázsás vasakból a szekerek tengei.“ Majd Tüzér Varga veszi át a szót s erősíti, hogy a csínosodás miatt van a sok baj. Vércse szintén a tüzér pártjára állt, mondván: „Hogy amíg ez a nagy csínosodás nem volt Őseink nem hárman tettek egy disznótort, Hanem mig faszeggel dugták be a jármot, Addig szegény apám maga is ölt hármat.“ Majd ráförmed Misára, hogy nem látja, hogyan aljasodik el a mai nemzedék ? Hisz már a cigány is mind katona. Hát még ha jól széjjel nézünk 1 Hisz azelőtt két falkával volt Halason csak a kos 1 Elfogy már mindenütt a sok rideg marha ! Hová lett a cserénybeli szabad szép pásztorélet, amikor még ezen a tájon Németh Buhin körül forgott a pásztor világ 1 Ma-holnap egyebet se lát az ember, csak a végrehajtó csapatot . . . „Nagyot húzott Misa erre a kulacsból, Kitörölte a zsírt a torzas bajuszból, Eszébe jutott, hogy nem félt tíz némettől, Hogy retírálna meg most két vincellértől.“ Kezdte magyarázni, hogy milyen remek mü a Lánchíd. épül a sok vasút. A honvédséget is milyen szépen telállította a kormány, de a Tüzér Vargát ezzel még jobban felbürhőlte, aki végül is igy fakadt kir „Vitézségünkért most magyar kórmány koppant, Szájon váglak, ha még mered dicsérni azt.‘ Misánkban is fellázadt erre az önérzet, mondván: „Azért hogy mint kend most, én disznót se ölök Egy Tüzér Vargától azért mégse félek, Ha én bort nem hozok, kend disznótorára Vizet inna kend most a sertés májára.“ Mérges lett a tüzér, mint a bán» tott darázs, de Vércse is megszólalt ám, hogy megöli a bakát, ha a tüzért bántja, majd Misát képen is teremtette. „Azután üstökre került ott a párbaj, A fejicoponyákról gyomlálódott a haj.“ Végül is legyűrvén a Misát, úgy meggázolták, mint a szalmás sarat. De szerencséjére Misának, bero* hantak az asszonyok, de nem ám a veszekedésre, henem mert most vették csak észre, hogy egy szem só sincs a hurka»kolbászban. Jajl Jajl Az Isten haragja hogy meg nem üti a kendtek mestersé* gét 1 — kiabálja a tűzér»né. Ezért magasztaltuk itt fel mind kendteket, hogy egész álló nap egyebet se csináltunk 1 Szájtátva maradt erre a három budár, el is felejtettek minden egye* netlenséget s kezdték kifejteni a húst a bőrből, de tartalékbőr nem lévén, magában sült meg a hurka* kalbászhusz. Jókat nevettek aztán a fonák eseten, majd jóizüket ittak rá, míg csak adta a csobolyó, de bizony mire a Fíastyuk a delelőn túl az ég pereme felé átbukott, az is elrúgott. Egymást asszonyostól átnyalá* bolva, ősszekapaszkodva indultak a bőllérek hazafelé. A tüzér meg bu* csuzóul kilőtte a békasókat vágott végű, szuette puskájából. Csönd lett aztán, csak néhány eltévedt vadlud kiáltozott az éjféli kődben. Majd a távozók szájából hangzott egy régi, nagyon régi dal, a II. Lajos királyunkról szóló, hogy aztán elnyelje azt is a sűrű, vágni való köd, végkép, mindörökre, hogy soha, de soha többé senki ne hall* hassa, hanem itt boruljon rá a fe* ledés őrök fátyola. El is vitték magukkal a sírba. Nyugodjanak.
