Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1928 (28. évfolyam, 1-104. szám)

1928-02-29 / 17. szám

február 29 Kiskunhalas Helyi Értesítője 5 tési nyát Felhi­1SSZ0 , hogy ppsn- gol- kap- ntén eugeri napi tfeai k csiny­rban IS aál u. 15. | ás 6. kő- oogy troly Z. di, löt am. sönsőg gását ettei isi láss s ti: húsok: i0 P»től ig, ágott ’-ig. 3 3 P, a 2-30 b vétel- rel ol- £s 2sir P, na« iél még .zerez» ítében husío- tönség- ä mai ahus is apható Sulyos akadályai vannak a félegyházi tanyai iskolák felópitésének Sürgős segélyt kór a város a minisztertől A félegyházi tanyák iskoláinak fel­építését már régebben szorgalmazta a kultuszminiszter. Most azután nyilvánvalóvá vált, hogy a húsz tanyai iekola felépítésére kapott államsegély, valamint az e célra felvett bölcsön az iskolák építési költségeit egy­általában nem fedezi. Minthogy pedig a közoktatásügyi mi­niszter mind a húsz iskola felépítéséhez ragaszkodik, de a városi elöljáróságnak és a képviselőtestületnek sem szándéka, bogy az eredeti építési tervtől eltérjen, szükséges a még hiányzó összes meg­szerzéséről való gondoskodás. A városi tanács már lépéseket is tett a minisz­ternél a további államsegély, esetleg kölcsön kieszkőzlése iránt. Az újvidéki főposta ellenőre ellopott egy százezer dmáros pénzeslevelet Részlet a balkanizált Bácskából Szabadkáról jelentik: Az újvidéki postán néhány nap óta vizsgálat folyik, amelynek eredményeként a poBtaigaz- gató meghatalmazására megmotozták Selajics Vladimír főposta ellenőrt, aki legutóbb költekező életmódjával tűnt fel. Huazonháromezerötazáz dinárt találtak nála, amelyről nem tudott kellő felvilágosítást adni. Ssavics Jovan postaigazgató Hsdzsi-Menics Dusán inspektort bizta meg azzal, hogy a vizsgálatot lefolytassa. Az inspektor hétfőn délután hosszabb ideig hallgatta ki Belajics Vladimírt és a kihallgatáson jelen volt két detektív is. A kihallgatás részleteit nem közölték a nyilvánossággal, de az ellenőrt letartóztatták, mert kiderült, hogy ő lopta el a pénzeslevelet. A Helyi Értesítő Zsanán Magyar Kálmán vendéglőjében Teréz malom, Alaózsanán a 15 km, nól levő Acs Ferenc kovácsmühelyében, Kígyóson a Csikós-féle csárdában és Rekettyén az országút mellett levő iskola tanitói lakásában, Fehértón Orentsák János vendéglőjében a bogár- zói iskolánál,a pírtól Gazdakörnél,a bo- doglári iskola mellett özv. Egyed I. Sándornénál, szarkási iskolánál és Kubina István gőböljárási szatócs- 1 üzletében kapható minden szerdán és szombaton. Egy olcsó hét a Párizsi hazár­ban Kiskunhalason, március 4-től 10-ig Aki még meghívót nem kapott, kérjen a bazárban! HÍREK — Időjárás. A Meteorológiai In­tézet jelentése szerint nyugtalan idő, lényegtelen hőváltozással, inkább hősülyedéssel várható. — Róm. kath. istentisztelet Alsó­szálláson. Az aisószállási elemi isko­lánál jövő vasárnap márc 4-ón dél­előtt 10 órakor róm. kath. istentisz­telet lesz szentmisével és szentbe­széddel. — Ma reggel Budapesten meghalt Horváth István Ma kedden íapzarta előtt vettük a gyászos hirt, hogy egregi Horváth István ma reggel Budapesten negyvenkilenc éves ko­rában egy évi betegeskedés után meghalt. Horváth István halála Ha­lason is széles körben keltett mély és igaz részvétet ittélő rokonai, ba­rátai és ismerősei körébeD. Horváth István jó ideig Halason is lakott és itt nagy becsülósnek örvendett. Te­metése valószínűleg csütörtökön tör­ténik Halason, Horváth István néhány esztendeig lapunknak agilis belső munkatársa volt. — A Kereskedők Egyesületének táocmulatsága. Szombat este zajlott le a Kereskedők Egyesületének nagy érdeklődéssel várt táncmulatsága a nagyvendéglő termeiben. A rendező» ség mindent elkövetett, hogy egy kellemes báli éjszaka pompás meg» rendezésével nagyszerű estét sze­rezzen a bálozó közönségnek. A bá» Ion szép számban vettek részt, kü­lönösen a környékből. A mulatságon többek között megjelent dr. 7huróczy Dezső polgármester, dr. Babó Imre vármegyei főügyész és dr. Novobaczky István főorvos. A táncmulatságnak, amelyen nagyszerű hangulat uralko» dott, a záróra vetett véget. — Napközi otthon megnyitása. A kiskunhdtsi Jótékony Nőegylet nap közi otthonát március eisejen meg nyitja, hol a szegény, munkábajáró szülök óvődábajáró gyermekei egész nap felügyelet alatt vannak és me­leg ebédben részesülnek. — Bócsa és Prónayfalva helyet­tes körorvosát kinevezték, a kiskő­rösi járás fószolga bírája Bócsa és Prónayfalva községek körorvos helye- taséüi dr. Grätzer István soltvadkerti orvost nevezte ki, aki a szokásos esküt a főszolgabíró előtt már letette. — Vetitettképes előadást tart február 29 eu, szerdán délután fél 6 órai kezdette! a közgyűlési terem ben Kárpáthy Elemér áll. polg isk. igazgató „Elet a tanyán“ cimen. Már­cius 1-én, csütörtökön délután a róm. kath. iskolában — fél 6 órai kezdet­tel — Prégler Ilona áll. polg. isk. tanárnő, tart vetitettképes előadást. Előadásának címe: Vegyészet a ház» tartásban. Belépődíj nincs; az elő­adásokat mine! többen keressék fel. — Betörés. Weiszbród József kis­kőrösi kereskedő, kinek a vasút mellett van szatócs üzlete, f. hó 21-én reggel meglepetve látta, hogy iizle- | tét az országos vásárt követő éjjel, j ismeretlen tettesek feltörték s mint» j egy 1000 pengő értékű árut elvittek. Az ügyes betörőket a csendőrség nyomozza.-~ Az Ipartestület évi közgyűlése. i A kiatinchaiasi lp>rtestaiot marc us hó 4 én d. u. 3 órakor a megjelent j tagok számára való tekintet nélkül tartja évi rendes közgyűlését, Tárgy- | sorozat : 1) Elnöki megnyitó. 2) Az előjárősag jelentése az 1927 évről. 3) Az 1927 évi zárszámadás és mérleg számla bemutatása. 4) Az 1928 évi költségvetés megállapítása és az ópitési kölcsön felvételére köz- i gyűlés hizzájáru ára, 5) A felment- j vény m8gadasa. 6) Elnök, elöljáró- j ság és számvizsgálók megválasztása, i 7) Indítványok. — A Protestáns Nőszövetség hangversenyét március 10=én, szom» baton este 8 órakor tartja a Városi Színházban Balázs Árpád dalköltő felléptével A részletes műsort a leg« közelebbi számban közöljük. A meghívókat a napokban fogja szét- küldeni a vezetőség. Hangverseny jegyek a Pressburger-féle üzletben kaphatók, a bérlők jegyeiket már­cius 3 án d. e. 12 óráig válthatják ki. — A Népművelési Bizottság értekezlete A helybeli Népművelési Bizottság március hó 1-én, csütörtök délután S órakor a köz­gyűlési teremben értekezletet tart. — Vallásos összejövetel. Csütör« tökön délután 5 órakor a reformá­tus reálgimnázium dísztermében val­lásos összejövetel lesz. — A keceli gazdaifjuság által múlt vasárnap a Bobus-féle vendéglő­ben rendezeti táncmulatság fényesen sikerült. Kecel község egész gazda­társadalma ott volt a molatságon s járta a csárdást a hsjoali órákig. — Tenyészállat, termény és gép­kiállítás. Budapesten március 22=től 26»ig. Féláru menetjegy kedvezmény. Igazolvány 1 pengőért váltható Tir- man Konrád üzletében, ahol bővebb felvilágosítással készséggel szolgálnak — Technikai okok miatt nem szer­dán, hanem csütörtökön lesz az Apollóban a „Gyurkovics leányok“ — Herceg Ferenc örökbecsű müvé­nek ünnepélyes bemutatója. A darab főszereplői Bethy Balfour a esodála tos szépségű angol íilmüvésznő part» neve Willy Fritsch. Vegyük ehhez a lebilincselő mesét és az érdekes mitröt és elmondhatjuk, hogy Herceg géniusza ezen a képén győzedel­meskedik. — Faárverés. A hatóság a Széchényi utcában március hó 2-án reggel fél 9 órakor faárverést tart. — Tánctanfolyam. Bajlós Berta­lan hírneves budapesti táncmes'er március 6-tól kezdódőleg a tangő, fox-trot, az uj charleston, francia walzer stb. modern táncok betanitá sára városunkban az Ipartestület he* lyiségében egyelőre 8 hetes tánc­tanfolyamot nyit. Egyesek, vagy zárt körű társaságok számára bárhol különórákat ad. A táactanitás dija személyenként 15 pengő. Jelentke­zések március 5 ig a Pressbmger könyvhere redősben. — Közismert tény, hogy & keres­kedők mtüden aaladásuak szolgálatában állnak Városunk fejlődésében is keres­kedőink mindig az úttörők voltak és javarészben nekik köszönhetjük, bogy a város külső képe az utóbbi években már egészen városias jelleget nyert. Most Kun Benő cég értesít bennünket, hogy üzletét a kor igényeinek meg­felelően átalakította és raktárát speciá­lisan az úri és női divat, valamint a rövidáru cikkekben lényegesen kibővi« tette a cég hagyományos szolidságá­hoz hiven nem csupán ígér, de nyújtani is akar a közönségnek, mivel eélja, hogy a fokozott igényekkel bíró vásárló közönség ne gravitáljon a fővárosba, hanem itt helyben is élvezhesse a dús választékú raktár minden előnyét. A feltűnően csinos interieur Sehőnheim Testvérek müasztalosok jóiilését dieséri. — Gyomor- és hasbántalmak, izg'íonysög, migrén, feiflEwrúUseg szédülés, szivszoruiás rémes álmok, ijedtség, általános rosszadét, csekként munkaképesség már nagyon is két- segbeej'ó esetekben megszűntek azál­tal, hogy a beteg naponkint reggel éhgyomorra megivott egy pohár tér méretes „Ferenc József“ keserüvizet. Orvostanárok dicsérik azon értékes szolgálatokat melyeket a Ferene Jó xsef viz járványok idején is mint biztos és enyhe hashajtó teljesít. Kap­ható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. Közgazdaság Budapest, február 28 Gabonaáraik: búza 81 P 40 t„ rozs 89 P 60 f., árpa 27 P 70 f., zab 28 P Sertéspiac: Prima szedett 1 P 42 fill., 1 P. 46 fill., Szedett közép 1 P. 40 fill.. 1 P. 42 fill, Szedett könnyű 1 P. 28 fill, 1 P. 30 fül. I. rendű öreg 1 P. 42 fill., 1 P 44 fill.. II. rendű öreg 1 P. 80 fii!., 1 P 82 fill. Az irányzat lanyha. Magánhirdetések Gyermektelen úri házaspár k«res május l re kettészobás lakást mellékhelyiség­gel, ajánlók kéretnek elmeiket e lap Kiadó- hivataliban leadni Osefregi István feliőszáüási birto­kán nagyobb mennyiségű oszlopnak való akáfát eltd. Ugyanott feliből nyesni való akáoost kiad Ösv. Molnár Imréné feleőszénáskert- ben szénát elad. Tudakozódhatni Atilla n. 5 sz. alatt S<.ekulesz H Hermann cégnél első» rendű diókoksz, poroszszén és tűzifa házhoz szállítva kanható. Korpát, darát, tengerit, lisztet és fűszert olcsó arban árnsit Mészáros Ztussánna felsőőreírsző- lékben 1 hóid szí léjét eladja. Tudakozódhatni Vörösmarthy u. 5 sz alatt Egy ló mellé kocsist azonnal fel­veszek Juhász hentessé II. kér. Atilla u. 17 z. saroklakóház eladó. Tudakozódni a helyszínén Garbai József 20 hektó bort, 50 liter pálinkát és használt ajtókat elad. Tada- hozódat Petéfl u. 28 sz alatt Szeeskavágás, paprika őrlés & Sáfrik malomnál (Vadkerti nt mellett) Garbai József 2 drb 4 éves lovat, 3 drb tehenet egy engedélyezett bikát, 5 éves tinót elad. Megtekinthető Felsészállás 18 sz. tanyáján. Tudakozódni Petéfl u. 28 sz. alatt 2 ss 1 hold szőlő eladó. Tudako­zódni Szász Károly ut 9 sz. vendéglében Szabó István Felsfiszállás 8 sz. alatt eke is vasfogast és 2 nj permetezét elad Gaál testvérek tulajdonát képező 10U hold tanyásbirtok eladó a kopolyai állo­más mellett. Értekezhetni Gaál István nyug, tanítóval Sréter János gyepmesteri házon felüli házát, pirtói 2 hold földjét és 3 kát. hold szőlőjét eladja Füzesen néhai Buda Gergely-féle 11 hold szántó Karai Sándor szomszédságában eladó Tudakozódni Feleénádor u. 11 sz. Tudatom a t, daráltató közönséggel, hogy Gazdasági malom melletti szélmalmom­ban a gabona drágasága miatt a daralási dijat leszállítottam 100 kg-ból 6 kg. mot veszek. Vasárnap 9 órától zárva Szives pártfogást kér tisztelettel Lengyel József Kiadó 2 szobás lakás üzlethelyi­séggel vany anélkül Brunceák Andrásnál Mélykúti ut N >felej s u 11 sz. lakóház eladó. Tudakozódni Pelley bérkereskedésben Olcsó gyári árakon! Varrógépek Kerékpárok Motorok Alkatrészek iVetőgépek Ekék Mezőgazda^ Vás­árok Idilli SelditfÉI vas- és gépnagy­kereskedő­nél Kiskun halas Kossuth- u 8—10 sz

Next

/
Oldalképek
Tartalom