Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1928 (28. évfolyam, 1-104. szám)
1928-02-29 / 17. szám
2 Kiskunhalas Helyi Értesítője február 29 KÖZ VÉLEMÉNY TANYA TÖMÖRÍTÉS Cikkek, ankétek és tanácskozások végtelen sorain fut keresztül memóriám arról hogy mi mindent tanács» koztak, ankéteztek és cikkeztek már keresztül-kasul az utolsó három évtizedben az alföldi tanyák fokozottabb ápolásáról. Kétségtelenül a magyar faj védelmét célozták ezek a sokszor erős nekifutásu és vehemens akciók, noha kevés siker és még kevesebb eredmény honorálta azt. A magyar nép előbbrevitelét, építő programmjának zsinórját csak egészen ritka esetben mérték a fennálló helyzet nem mindig egészen helyes, de célját soha el nem vesztett min« tájához és ezért történt igy, ahogy az most nap=nap után adódik. A tanyákon kezd a művészet iránt való hajlandóság is felhangolódni és egyre másra alakulnak a műkedvelő társulatok, követik egymást hangversenyek, amelyek ha a kezdetlegesség esetlenségeit is adják, mégis és egész bizonyosan magukban viselik egy pompás intellektuális szüret termöcsiráit. A lelkesítő és az egész vonalra kiterjedő lelkes akcióknak a köznapit messze túl és átrepült eredménykilátásain kívül van egy kiváló oldala. A kultur- megmozdulások megindult lavinája el fog jutni a tanyák tömörítésének keresztülvitelére is. Ez a tanyatömö- rités, összedolgozás és egyhangú felépítése a műveltség frontjának sikert is fog hozni. Többet és mész» szekihatóbbat, mint cikkek, ankétek és tanácskozások. Mert itt a tervek tömegsírja tesped, amott pedig a pirkadó hajnal pacsirtaszava dalol. M—y. A megdöbbentő köztisztviselői nyomor áldozata Halas város képviselőtestülete február hó 29 én, szerdán d. e. 9 órakor 19 pontból álló tárgysorozattal rendkívüli közgyűlést tart. A közgy ü lés tárgysorozatán, amelyet alább adunk, több fontosabb úgy szerepel: Dr. Serédi Jusztinján bibornok, hercegprimás, esztergomi érsek köszönő irata. Vallás» és Közoktatásügyi Miniszter rendelete az önálló gazdasági népiskola költségeire vonatkozólag. Kereskedelemügyi Miniszter ren delete a Sóstói ut építésére vonatkozólag. Pest vármegye közönségének határozata Hurt A. Ferenccel kötött csereszerződés jóváhagyása tárgyé ban. Pest vármegye közig, bizottságá nak határozata a törvényhatósági utak átkelési szakaszai fönntartási járulékainak megállapítása tárgyé ban. * I LEGÚJABB! (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) A numerus clausus vitájának utónyulványai a Ház mai ülésén A képviselőház ülése A Ház mai ülését fél tizenegy órakor nyitotta meg Zsitvay Tibor elnök. Az első felszólaló Borbély»/Y\aczky Emil volt, aki beszédét azzal kezdte, hogy a numerus clausus javaslat javaslat tárgyalásánál nem lehetett jelen, de ha ott is lett volna, semmi szín alatt sem sza» vázzá meg. A nélkülözés elől halálba menekült Bátori Jenő kecskeméti pénzügyi hivatalnok Egész Kecskemét közhangulatát megrázó öngyilkosságot köveiett el szombaton este nyolc óra tájban Bátori Jenő pénzügyigazgatósági tisztviselő. A Bika sorompónál a gyorsvonat alá feküdt, amely teljesen összeron- csolia. A vizsgálat két levelet talált nála. A két levél mellett egy nyugtát is találtak a kabát zsebébe i s ez a nyugta felfödte a borzalmas halált halt fiatalember kilétét: az életuntak fekete országijának ez a szomorú vándora Bátori Jenő pénzügyigaz» gatósági tisztviselő. A fiatal Bátori Jenő megrázóan borzalmas halála nemcsak egyéni tragikum, de sokkal több is ennél. Amikor azt irja levelében, hogy nem tudott megélni, amikor az utolsó, végzetes elszántság kikényszeríti be= lőle ä rettenetes valóságot: fizetéséből nem tudta családját fenntartani, akkor ez a megdöbbentő öngyilkos» ság szociális viszonyainkról mond égbekiáltóan súlyos bírálatot. A 140 pengős havi fizetés, amit minden elsején kézhez kapott nem volt elegendő arra, hogy a lakbért fizesse, hogy fütsön, hogy világítson, hogy beteg feleségét gyógyke- zeltesse, hogy a mindennapi betevő falatot előteremtse, hogy ruházkod» jék, hogy tejet vásárolhasson gyér» mekének. Stresemann újból tanácskozott Titolescnval Károly extrónörökös nem fogadta a román külügyminisztert Stresemann német irodalmi kül« ügyminiszter és Titulescu román I külügyminiszter között San=Remóban a villásreggelin, amelyre Titulescu meghívta Stresemannt, újabb tanácskozás volt a kot külügyminiszter között A Journál úgy tudja, hogy a német birodalmi külügyminiszter a konferencia után táviratilag hivta meg Cap Martinbe Neurath római és j Hoesch párisi nagykövetet. Nagy feltűnést kelt francia diplomáciai körökben, hogy a Károly volt román trón» örökös és Titulescu kül ügyminiszter közt tervezett találkozás elmaradt, mert Károly herceg nem volt hajlandó fogadni Titulescut. A román külügyminiszter feihasz» nálva rivierai tartózkodását, tudvalevőleg utána utazott a San Remo» ban üdülő Károly hercegnek, hogy ott találkozzék vele, az extrónörökös azonban udvariasan, de határozottan tudtára adta Titulescunak, hogy nem kiván vele tárgyalni. Katasztrofális próbarepülés A „B.F. W.M.20“uj nagy utasgép és pilótája elpusztult Vasárnap délelőtt próbautra szállott fel a bajor repülőtársaság egy uj nagy személyszállító repülőgépe, a VB. F. W. M. 20u ame- | lyet a nyaralási forgalom idejére akartak berendezni tiz utas , és megfelelő podgyász szálliiá- '' sára. A repülőgépet Eackemak pilóta vezette. Már nagyobb utat tett meg mikor ötszáy méter magasságban egy aluminium alkatrész levált a gépről. A pilóta siklórepüléssel akart leereszkedni, de még naqy magasságban a repülőgép bukfencet hányt, mire Heckemach megragadta az ejtőernyőt és kiugrott. Szerencsétlenségére az ejtőernyő beleakadt a zuhanó repülőgépbe és mikor földet ért, a pilóta az összetörött repülőgép alá került és azonnal szörnyet halt. Március 15 az Egységes-Párt körben Ünnepi szónoknak báró Prónay Győr» gyöt kérték föl Az Egységes-párt választmányát vasárnap délután 3 órára ülésre hívták egybe, hogy március 15»iké» nek mikénti megünneplése tárgyában határozzon. A választmány Dr. Babó Imre, az Egységes-párt elnökének előter» jesztése után elhatározta, hogy már» cius 15-ikét az idén is méltó keretek között ünnepli meg és az ün népség előkészítésével az elnökséget megbízta. Az ünnepély d u. 3 órakor kezdődik a kör helyiségében, amelynek végeztével a közönség a hősök szobra és a kurucszobor elé vonul, amelyet megkoszorúznak. A választmány az elnökség utján a város képviselőjét, báró Prónay Györgyöt meghívta az ünnepélyre és az ünnepi beszéd megtartására is felkérte. Az Egységes-párt az ünnepséget a várossal karöltve rendezi meg s ezért érintkezésbe lép a város ható» ságával. ORSZÁG-VILÁG A kormányzó háromnegyedói ás ma- g4nki hallgatáson fogadta Bánky Vilmát. — Zichy Gyula dr. gróf kalocsai érsek böjti pásztorlevelében a vörös rém veszedelme, a csalid és társadalom bajai ellen emeli fel szavát. — A fagyhullám 6 embert megölt Amerika nyugati lartományaiban — 150 öngyilkosság volt jauuarban Budapesten. — Kodály Zoltánt, a világhírt! zeneszerzőt hívják meg a bölcsészet- tudományi karon felállítandó zenetudo mányi tanszékre. — összeesett és meghalt édesapja temetésén Törők ándrásné karcagi asszony. — Perselyfosztogatásért letartóztaiták Slimakoviea Sándort, a bpesti fererciek templomi« nak sekrestyését. — Uj motort találtak fel Amerikában, amelynek hajtásához semmiféle üzemanyag nem keli, mert a föld forgását használja ki egy elektromágneses készülék segítségével. — Széuhiány miatt egymásután szüntetik be üzemüket a cseh üveggyárak és tömegesen bocsátják el munkásaikat. — Egy évi és egy hónapi börtönre ítélte a nyíregyházai törvényszék Erdélyi Szabó István postaaítisztet aki az Amerikából küldött pénzes leveleket kifosztotta. — Hamis pénzt hozott forgalomba a dán pénzverő intézet egyik főtiszt viselője Brand Kurt mér» nők, akit lelar ó itattak. — Robbanás történt Pesterssebeteu, egy órefényező műhelyben, Kimer Antal tulajdonos és Hanusz Ferenc segédje súlyos sérüléseket szenvedtek. — Megszökött és Dunába ugrott Nemes Szabó Erzsébet bpesti urleíny, mert szüiei ellenezték a házasságát. — Győr város egymillió pengőt fordít lakásépítésre. — Az ezüst kilója 150 pengőre esett vissza. FHiV ( t fillér« rózsa t vásáro 1 Vom a nyok fiú 128 fok fŐZŐ 3 csóbb ható. rozskor] a Írgo árb^n lis nagybar ben o ks Pl Mi Utcc Vem! mem Tudator zönsé] Szász ucca ven megr A n < szives kéri, I h hu: Osztályt Borjú hí 2-60— sertés h 2— vegye; 3-20SÓS SZÍ zsir sz; P-től na nél 10 csóbb, kg.'ja 1 gyobb v olcsóbl heti b« Tudaton gyasztó gél, h< naptól t állandó MA, SZERDÁN DÉLELŐTT KÖZGYŰLÉS LESZ 25.500 pengő újabb kölcsön felvétele és más fontosabb Ügyek a közgyűlés térgysorozatán Pest vármegye határozata, tnely- lyel a pusztai iskoiák céljaira ajándékozott telkekre vonatkozó ajándékozási szerződéseket jóváhagyta. Városi M. kir. állatorvos jelentése a Földmivelésügyi miniszternek a vágóhíd berendezésére vonatkozó rendelete tárgyában. Városi tanács bejelentése a Kard ucca, Csónak ucca és a Szabadkai ut egy részének burkolása tárgyában. Városi tanács előterjesztése a Sóstó fürdő kotrására vonatkozólag. Hoffmann dános ajánlata a bir- I tokában levő jószágállomány meg» | vételére. ; A közmunka pénztártól 10.000 ! pengő függő kölcsön felvétele. I 25.500 pengő függőkölcsön fel» j vétele a városi tanács javaslatával. I Babó Ferenc ny. városgazda feI lebbezése a v. tanács határozata ellen. Kerekes Sándor bejelentése az államszámviteli vizsga letételéről. Utána Szilágyi Lajos beszélt, kifejtette, hogy a numerus clazus szégyene az országnak | és erősen támadta Klebelsberget. Kossalka János ezután a közal» | kalmazottak fontos szerepéről be= | szélt. I A Ház ülése még tart. Álmássy és Szabdky az összeférhetetlenségi bizottság előtt | hetetlenségi ügyében. ■ Határozatáról semmi sem szivár- I gott ki a nyilvánosság elő. A köpviselőház összeférhetetlenségi bizottsága ma délelőtt tartott ülést Aimássy és Szabóiiy összefórH '"” .............imiiMU.,..™™ - »in ím L isztet nagyban és kicsinyben a legkivá« lóbb minőségb n eddig nem létező árban vásárolhat özv. Weisz Hallat református templommal szemben levő üzletében. Ugyanott korpa is kapható