Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1928 (28. évfolyam, 1-104. szám)
1928-10-03 / 79. szám
2 Kiskunhalas Helyi Ertesitóje október 3 Bethlen miniszterelnök Budapestre érkezett Bethlen István gróf miniszterelnök kedden Budapestre érkezett és átvette hivatalát. A miniszterelnök tárgyalni fog egyes szak-- miniszterekkel, hogy a ‘szünet alatt elkészített kü» lönböző törvényjavaslatokat, amelyek nagyobbrészt a gazdasági élet fellendítését célozzák, a Ház munka- programba beillessze. Ettől füg« getlenül az egységes párt házszabály« revíziós bizottsága megkezdi működését. Nem lesznek mélyreható változások a házszabályokon. Értesülésünk szerint a házszabály» revízió során elsősorban a választójogi törvénnyel fogják összeegyeztetni a házszabályokat. Az eddigi tervek szerint a parlament megnyitása után rövidesen beterjesztik a házszabályrevizióra irányuló módosításokat és addig, amig a házszabályok módosítása meg nem történt, uj javas» latokat nem terjesztenek a képviselőház elé. ORSZÁG—VILÁG A pápa kihallgatáson fogadta Nobile tábornokot. — A nemzetközi katolikus Unió október l=től 6«ig tartja kongresszusát Varsóban. — Meggyuladt a spirituszos lámpától dr, Neuberger Mártonná moson- szolnoki lakos és halálra égett. — Félmillió dinárt sikkasztott Nagy« kikindán Szazdanics Vaszilie erdő« hivatali tiszt. — Rálőtt kétszer a budapesti törvényszék folyosóján Gerő János gazdatiszt válófében levő feleségére, de nem találta. Letartóztatták. — Két katona halt meg hivatalos jelentés szerint az Antwerpen melletti srapnelraktár robbanásánál. — Két .autóelgázolás volt Budapesten. Foltányi Pál 34 ével magánzót az autóbusz, Tiger» berger Jakab kőművest pedig egy autó ütötte el, súlyosan megsérültek. — Megtagadták a fogyásztási adó fizetését a szegedi ecet» és szikviz« gyárosok. — 14 milliárdot költött múlt évben a külügyminisztérium táviratokra és telefonbeszélgetésekre. — 20 millió pengő haszna volt a fővárosnak a múlt évben idegenforga» lomból 260.870 külföldi vendég után. — Agyonverték fejszével és kirabolták Királyházán Galambica Mária zöldségkereskedőnőt. A gyilkost elfogták, de személyazonosságát nem tudták megállapítani a nála 4evő több névre szóló igazolvány miatt. — Citromsavat vett be keserűsé helyett Hornyák András bpesti magántisztviselő és meghalt. — összetűztek a dobrudzsai Rossovi- ceni községben az ujonan odatele« pitett románok és bolgárok. A fejsze és kapaharcnak egy halottja és 15 sebesültje van. Meghívd Gőböljáráson Tóth Ferenc vendéglőjében f. hó 7-én sorshúzással egybekötött népies szüreti táncmulatságot rendeznek, melyre a tánckedvelő ifjúságot tisztelettel meghívja a rendezőség. Főnyeremény egy kitűnő ezüst zsebóra lesz. Kezdete este 6 órakor, vége éjfél után 2 órakor. Beléptidij személyenként 1 P, kitűnő zenéről gondoskodva van. A legutóbbi héten nem volt halottja Halasnak Azokon a helyeken, sbol azámon- tartják a városban elhaltakat, mint érdekességet említik meg, hogy Halason &?. utolsó eliru’ott héten egyetlen hsfott sem volt. Ezt különösen azért tartják figyelemreméltó jelenségnek, mert rittn» ságszámbBn jöhet, amennyiben csak egészen kivételes ritka tlkalomma! szokott előfordulni. Jól informált helyről nyert értést:» lésünk szerint Halason seeptember 25-én d u 3 órákor történt halá lóeds és utána csak egy teljes hét mulvx, vagyis ma kedden, amikor egy 85 éves egyén halt meg. Ez a kis heti statisztika egyúttal ' jele annak is, hogy a városban járványos betegségek nincsenek. LEGÚJABB! (Budapesti tudósítónk teleíoujelentése.) A bpesti törvényszék valamennyi vádlottat fölmentette a wiener commercial bank bűnügyében A hétfői tárgyalás megnyitása után Baron Ottó védője, Gál Jenő dr. mondotta el védőbeszédét. Gergely Ödön dr., Márkus Sándor védője szintén felmentő ítéletet kér, mert a bank egyáltalán nem káro« sodott és védence nem is volt tagja az igazgatóságnak. Fábián Béla dr., Pogány Miklós védője tartotta meg védőbeszédét, aki arra kérte a bíróságot, hogy ne azon az alapon mentse fel a vád« lottakat, hogy nincs bizonyíték, ha» nem azért, mert ártatlanok. Orova Zsigmond dr. és Héczey Lajos dr. védők tartották meg ezután védőbeszédeiket. A budapesti törvényszék ma délben 12 órakor hirdette ki Ítéletét a wiener commercial bank bűnügyé« ben. Az Ítélet valamennyi vádlottat fölmentette. A fölmentő ítélet miatt vitéz Bo» ronkay István ügyészségi- alelnök fellebbezést jelentett be. ter ügyét. A tárgyalásra igen sok tanút idéz» tek meg. A törvényszék először a vádlott volt polgármestert hallgatta ki. A tárgyalás lapunk zártakor folyik. Változékony, hűvös idő, éjjeli lehűléssel A meteorologiai intézet legújabb időprognozisa: Változékony, hűvös idő éjjeli lehűléssel. Az elmúlt éjjel az ország majdnem valamenyi részében a fagyponton volt a hőmérséklet. Ma hajnalban megmérgezte magát és meghalt egy pesti nagykereskedő leánya Ma reggel fél öt órakor nagy adag veronállal megmérgezte magát Schön Klára egy ismert budapesti textil nagyke« reskedő leánya. Az öngyilkos leányt kórházba szál» litották, ahol a délelőtt folyamán meghalt ■BR 8 Őszi CIPŐ njdonsigok I I Kötött-szővőttárii I IIaIaa-iÍÁIíLa m UH I ■ fővárosias választékban, HlIfOI!l@g©$Ség©E j9enh méltányos árakon úri és női divatáruházában, — a ref. templommal szemben Egyre szélesebb méreteket ölt a balasi Magyar-Hét Iránt vald érdeklődés Külsőségekben is feltűnően fényes lesz a magyar gyártmányok felvonulása Előző számunkban jeleztük már, hogy Halason is rendkívüli érdek« lődésre talált az a hazafias eszme, amelynek célja a magyar kereske» delem és magyar ipar országos propagálása. A kereskedelmi mérleg hónapról- hónapra fokozódó romlása a gaz» dasági tényezőknek és a kormánynak figyelmét egyaránt arra a prob» lémára irányítja, hogy miként lehetne behozatalunkat mérsékelni és kivi» telünket a lehetőséghez képest csökkenteni. Különböző tervek voltak forgalomban.de megvalósíthatatlanok, annál nagyobb elismerés illeti azokat, akik felvetették és nagy buzgalommal megvalósulás elé viszik a Magyar Hét egészséges gondolatát. Halason hétfőn este tartottak a kereskedők és iparosok újabb értekezletet az ügyben. 7irmann Konrád beszámolt a történtekről. Elhatároz» ták, hogy kibocsájtják az aláíró iveket és ezt a hetet toborző hétre használják fel, amely idő alatt elin= tézik az akció beszervezését. A hétfői gyűlés elhatározta, hogy a fényhatásra is nagy gondot fog fordítani, a kirakatokat impozáns módon világítják meg, hogy ezzel is dokumentálják a gondolat és az eszme kimagasló nagyságát. Ebből a célból fel fogják kérni a helyi vil- lamos»teIep igazgatóságát, hogy erre az időre kedvezményes áramszol« gáltatást adjon. A kirakatok között versenyt is készítenek és ennek elbírálására rö» videsen zsűrit alakítanak a társadalom kimagasló tagjaiból. Tirman Konrád egyébként egy iparkamarai gyűlésen vesz részt csü» törtökön Budapesten és visszaérkezése után újabb gyüjést tartanak a Magyar Hét ügyében. Általában meg lehet állapítani, hogy a halasi kereskedők áldozatkészen törekszenek arra, hogy min» den tudásukkal és szakmabeli isme« retükkel előmozdítsák a halasi Ma» gyar«Hét jelentőségét és fényét. A magyar kereskedők egyébként országszerte nagy lelkesedéssel és odaadással vállalkoznak arra, hogy a Hét tartama [alatt minden vevő» jüknek magyar árut ajánlanak és a magyar áru vételének előnyös voltát belevigyék a közvéleménybe. Ke» reskedőinknek dicséretére szolgál az a felsőbb rendű gazdasági belátás, hogy az ő számukra sem közömbös ez a kérdés, amikor kereskedelmi mérlegünk állandó passzivitás a gaz« dasági életünk végzetes vérvesztését jelenti. Ezenkívül a behozatal csökkenése megszüntetné a nagy mérvű mun« kanélküliséget is. vagy monori keveréket Ifj Murgács János hentes mai naptól kezdve villanyerore berendezett hentes- üzemében naponta friss hurka, kslbász, pariser, martadella, töllöitláb, virsli, kenyömájas, n/elvsijt stb. kapható. Gazdasági Bank melletti üzletében. Bi Hi Feke szs tudatj v< an sz meg>r ári r résül Novei Harm ÜZlf kiadó féle Sz me tű: h nagy a lagdi télig, vasáru árbi Pol vaski a ref, 8 Miétől é&Hüzh ségleté vetlen (. ölési Pc alegjot Arusitj Ha Ma délelőtt érkezett Budapestre az olasz katonai rendié j Egy olasz katonai repülő ma dél» ; , előtt 11 órakor Budapestre érkezett. A repülőgépet Costola ezredes vezette. Ma délelőtt kezdték tárgyalni a békési polgármester csalási ügyeit. A békési törvényszék ma délelőtt kezdte tárgyalni a háromrendbeli csalással és egy rendbeli csalás kísérletével vádolt Csete József volt békési polgármes»