Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1928 (28. évfolyam, 1-104. szám)

1928-09-22 / 76. szám

2 Kiskunhalas Helyi Értesítője szeptember 22 Nem lárványszerü a hastífusz városunkban A város járványkórház nélkül nem lehet meq Az elmúlt napokban városunkban jf több olyan megbetegedés fordult elő, amely arra engedett követkéz» tetni, hogy a hastífusz járványszerüen terjed a városban. Illetékes helyen ez irányban ér» deklődtünk, ahol azt a felvilágosítást kaptuk, hogy hastífuszban öt egyén betegedett meg váró* sunkban. Nem járványszerüen lépett fel ez a J betegség és arra enged következtetni, [ hogy a lakosság körében nem fog terjedni. Ezzel kapcsolatban érdekes meg» említeni, hogy Halasnak nincs jár­ványkórháza és a fertőző betegeket a menházban, az erre a célra szolgáló négy kis cellába dugják be. Természetes, hogy ez semmiféle szempontból nem meg­felelő és úgy tudjuk, hogy az illetékesek már foglalkoznak azzal a tervvel, hogy városunkban jár­vány kórházat létesítsenek. Még az ősz folyamán villany! tan Fülöpszállás Fülöpszállás köz» és ma» . vállalkozó ajánlata, gánvilágítására, valamint a szabad- j A legelőnyösöbb ajánlatott a Sza« szállási és fülöpszállási távvezeték j badszállási Villamossági Rt. tette, megépítésére 4 pályásat érkezett be : 1 Az ajánlatok felett a legközelebbi a Szabadszállási Villamossági Rt., j képviselőtestületi közgyűlés dönt. Közütemi és Kőzsógfejlesztő Rt. Értesülésünk szerint a munkálatok (Ráckeve), Kiskunsági Malomipar Rt. még az ősz folyamán megkezdőd­és Gyenes Zoltán budapesti magán- nek. Prónay báró államtitkár elnöklésével a kiilforgalmi tanács foglalkozott a borfogyasztási adó eltörlésével A kormány nemsokára behatóan kíván ezzel a kérdéssel fog­lalkozni — A forgalmi rendelet kiadását újból elhalasztották A szőlősgazdák egyik nagy kí­vánságát képezi, amiről már több­ször irtunk, a borfogyasztási adó eltörlése. A képviselőház első ülé* seinek egyikén Meskó Zoltán kép­viselő indítványt fog benyújtani annak eltörléséről. Mindezektől eltekintve azonban, úgy értesülünk, hogy a borfogyasz» tási adó eltörlésének és általában a borgazdaság talpraállitásának, vala* mint speciálisan a borkivitel meg­szervezésének kérdése élénk meg­vitatás tárgyát képezte a földmivelésügyi minisz­térium kiilforgalmi taná­csában tegnap megtartott ankétszerii szaktanácskor záson, melyen az összes bortermelői és borkereskedői érdekeltségek megje» lentek. Prónay György báró ál* lamiitkár elnökölt és az ügyek előadója Barcza Ernő dr. miniszteri tanácsos volt. Az ér» dekeltségek részéről elhangzott va* Iamennyi felszólalás odakonkludált, hogy a bor termelői árát lehetőleg meg kell szabadítani minden mes» terséges drágitó tehertől, hogy igy versenyképessé téve, emelni lehes­sen úgy a belső fogyasztás, mint pedig a kivitel mennyiségét. Ehhez pedig elsősorban az szükséges, hogy a kormány törölje el a fogyasztási adót, ami je­lenleg minden liter bor» nál huszfilléres megter» helést jelent. Prónay államtitkár a tanácskozá­son résztvett érdekeltek előtt kije­lentette, hogy az elhangzott kiván» Ságoknak megfelelően fogja az ügyet a kormánynak referálni. Az államtitkár még azt is kilátásba helyezte, hogy a kormány nemso* kára behatóan kiván ezzel a kér» déssel foglalkozni. Érdekes megemlíteni, hogy állat« tenyésztésünk kritikus helyzetére való tekintettel Naubauer Ferenc képviselő pedig az állatforgalmi adó eltör» lésére indított mozgalmat. E helyen írjuk meg, hogy az ál» talános forgalmi adórendeletet a pénzügyminisztérium az ősz elején akarta az érdekeltségeknek meg« küldeni s az volt a terve, hogy az uj állatforgalmi adórendelet életbe­léptetése csak rövid idő kérdése. Beavatott helyről nyert értesülésünk szerint # az általános forgalmi adó­rendelet kiadását ismét elhalasztják, mert a már elkészült kodifikálási munkát az időközben engedélyezett mentességek miatt újra át kell dől» gozni, le kell tárgyalni s csak az­után kerülhet az érdekeltségekhez, ami még hosszabb időt vesz igénybe. Az uj állatforgalmi adórendelet egyelőre szintén nem kerül kia­dásra. Komoly formában szó van ugyanis arról, hogy a külforgalmi bizottság ezen adó megszüntetését fogja javasolni. A kalocsai mezőgazdasági bizottság a gyümölcstermelés megszervezéséért A kalocsai járás mezőgazdasági bizottsága legutóbbi ülésén Lukácsg István miskei plébános javaslatára egyhangúan elhatározta, hogy a gyű« mölcstermelés megszervezése ügyé« ben a következő lépéseket fogja megtenni. Érintkezésbe lép a Duna — 7 iszaközi Mezőgazdasági Ka­marával és a földművelésügyi mi« nisztériummal, szakértők kiküldését kéri, akik próbaásatások és az ég­hajlati viszonyok egybevetésével javaslatot tesznek majd a járásban kitermelendő gyümölcsfajtákra vonat­kozóan. Minden községben megszer« vezik a bizottságot, mely mező» rendőrségi törvény az 1894 — 12 te. 43 - 49 §-a körében gondoskodik a fák védelméről, a csemeték beszer» zéséről, a gyümölcsszedés, pakolás megszervezéséről. A járási faiskola megteremtését szorgalmazzák, mely» ben azt a gyümölcsfajtát termesztik ki, mely a kereskedelemben a leg­jövedelmezőbb. E bizottságok eset­leg szövetkezetekké alakulnak, hogy pénzügyi akcióval is alátámasszák a gyümölcstermesztést. Lukácsg István plébános október hó elején Markó Jenő főszolgabíró társaságában felkeresi a kalocsai járás községeit, hogy ott a képvi» selőtestület keretei közt összehívott közönségnek előadásokat tarts n a gyümölcstermelés' gazdasági jelentő­ségéről. Újból hamis egy pengőst hoztak forgalomba Halason Nincs nyom, hogy a hamis pénzt kik terjesztik A Helyi Értesítő több ízben be» számolt már árról, hogy Halason az utóbbi hónapokban többizben hamis egy pengősöket hoztak forgalomba. Ugyancsak hasonló joleatések érkez­tek a közeli környékből, Bócsárói, Prőnayfalváról, Keczelről, Soltvad- feertröl és más községekből. A vizs­gálat mindenkor megindult, azonban nem tudtak nyomára akadni sem a hamis egypengös tér» jesztőjenek, sem pedig an­nak, hogy a hamis pénzt hol gyártották. Tegnap, csütörtökön ismét felje­lentés érkezett a rendőrségre, amely arról szólt, hogy a téglagyárnál, Bergl Mihály üzletében vásárlás közben egy tanyai asszony hamis egy pengőssel fize» tett. Íz csakhamar kiderült, hogy az il­lető szintén úgy kapta a hamis pénzt és azt gyanútlanul adta oda a ke­reskedőik A rendőrség a bejelentés folytán újólag megindította a vizsgálatot. A hadirokkantak njabb felülvizs­gálatét Halason novemberben tartják meg A népjóléti minisztérium rendelete a rokkantak uj felülvizsgáláséról A hadirokkantak, hadiözvegyek, ha­diárvák és egyéb ellátottak igényjo­gosultságát háromévenként újabb vizsgálat alá heli venni. A népjóléti minisztérium a vizsgálatot most elren» delte, amelyet az igénymegáliapitó bizott­ságoknak november 30 ig be kell fejezni. A miniszter rendeletében kimondja, hogy az igénymegáliapitó bizottságok kötelesek az általános felülvizsgála­tokat megejteni és azok helyét az érdekeltek tudorr á iára hozni. Eze­ken a felülvizsgálatokon nem csak azoknak ez igényjogosultaknak az ügyét veszik tárgyalás alá, akik ez­ért folyamodaak, hanem hivatalból tárgyalni kell azoknak az ellátottak­nak az igényeit is, akiknek fogyatkozása már végleg kialakult és abban sem javulás, sem rosszat)» bodás nem álhat többé elő. (Ilyenek:»* végtaghiány, vakság, sü» kétség atb.) Uj rendelkezése a miniszter által kiadott szabályzatnak az, hogy azok a rokkantak, akik eddig ellátásban nem részesültek, mert késői jelent­kezés, vagy egyébb ok miatt eluta­sították őket, ez alkalommal Ismét kérhe» tik igényük megállapítását, de csak abban az esetben, ha iga­zolni tudják, hogy fogyatkozásuk harctéri szolgálatból ered. Az igénymegállapitás eredményét a tárgyalás befejezése után azonnal közölni kell az ér­dekeltekkel j és a hozott határozat ellen a nép- jel sti miniszterhez lehet felebbezni. A hozandó határozatot I hivatalból fel kell terjesz­teni a miniszterhez akkor, ha a károsodás fokát a bizottság a hadirokkant egyéni körülményeinek figyelembevételével, az orvosi utasí­tásban előirt mértéket meghaladó százalékban állapítaná meg. A miniszter rendelete értelmében Halason is felülvizsgálják az összes hadirokkantakat | és az november 1 tői november 80»ig I fog tartani. I Halason 435 egyén van, I akik igényjogosultak és most újból I vizsgálat alá kerülnek. | A rendeletét később részletesen ' fogjuk ismertetni Kovács - Ferenc mester, VI., u. 2 sz. há­zánál, kath. temp­lom közelében, min­denféle nagyságban uj és használt hordók, szőlő- daráló kádak, káposztás, pap­rikás, kemény- és puhafából dézsák a legjutányosabban kaphatók Javítást váilal. I N 99 Ilii a ref. és akar muias kinten ződik összes latszer tíkai i és pipe guram rek ó tékban árakon Ok az Befő lekv ub or 20 Cukoi süveg k?i 0 I. rei rizs 7 leum 250, dü T,; doboz hoz e; kát in nyűge gyerm P Szép, asztal -í* ka( Könyv szinté olyan ban í Lange i a ír m Tánc Ipartes Értesitetr. és a tánc juságot, iskolám körből á az iparte termébe. kezdeté fogom. A az ifjus pártfogás Tiszl Hencze táncl

Next

/
Oldalképek
Tartalom