Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1928 (28. évfolyam, 1-104. szám)

1928-09-05 / 71. szám

szeptember 5 Kiskunhalas Helyi Értesítője 3 Csöndes vitákkal és egy lényegtelen módosítással elfogadták a város 1929. évi költségvetését Hosszúidéig tartó szalmacséplés után fejeződött be a helyi parlament ülése Szombaton délelőtt tartották meg a közgyűlési teremben a város rend* kívüli közgyűlését délelőtt kilenc órai kezdettel, amely közel délig tartott. A közgyűlésen a város 1929. évi költségvetésének tár* ggalása volt napirendre tűzve. A költségvetéshez elsőnek Rásongi-Papp Gedeon pirtói földbirtokos szólt hozzá és hosszasan birálgatta a költség- vetés egyes tételeit és különösen azt hibáztatta, hogy a város 20000 pengőt ad ki évente villangra, holott saját maga rendezhetne be villanytelepet és szerinte ezzel még Vasárnap délután háromnegyed négy órakor borzalmas szerencsétlenség tör» tént, amely felháborította az egész város lakosságát. A katasztrófa autó»gyorshajtás foly­tán keletkezett és egy mit sem sejtő és köztiszteletben álló halasi gaz» daember feleségének csaknem az életébe került. Az eset úgy történt, hogy vasár­nap délután a föntjelzett időben Kertész László a halasi Kohn Sebestyén cég beltagja az Árpád uccán át haladt autójával szó dületesen őrült sebességgel. Ekkor érkezett az autóval szemben a villamos=vasutat is megoldhatná. Hibáztatja a város költségvetésének ezt a részét azért is, mert mint mondotta, nem tudja megérteni, miért kell a városnak „fejős tehénnek“ lenni. Több más pontot is sérelmezett, igy a színészetre előirányzott ősz* szeget is. Tegzes Károly felszólalásában azt kérte, hogy a város iggekezzen uj jövedelmi forrásokat ngitni magának. Borbás Imre pedig szintén bíráló megjeggzések* kel kisérte a költségvetést. Egyébként valameny* nyi felszólaló elfogadta azt. Gyenizse V. Sándor kocsija és a kocsiban ülők megdöbbenve látták már messziről az őrült iramot, amilyet még a város belterületén senki sem produkált. A kocsiban ülők meglehetősen messziről integettek az autónak, hogy lassitson, de ezt az autó ve= zetője egyáltalában nem vette figye» lembe, hanem száguldott tovább egyforma se> bességgei a kocsi felé. A lovak ettől a sebességtől egész természetesen megbokrosodtak és másodperc alatt a kö vezetre ve­tették a kocsiban ülő egyik utast, Gyenizse V. Sándornét. Thuróczy Dezső polgármester vá­laszában kijelentette, hogy neki is célja a villangtelep üggének a felszólalóéhoz ké* pest való megoldása, de egyelőre ezt pénzügyi kérdések gátolják. A közgyűlés végül úgy határo* zott, hogy a színháztól 200 pengőt a tűz­oltóknak juttat és azt a pir» tói alakulatra fordítja. Ezenkivel elfogadták Tegzes Károly javaslatát és elhatározták, hogy a város jövedelmeinek foko­zására egg kibontakozási bi* zottságot alakítanak. A költségvetést a képviselőtestü* let elfogadta. Az asszony azonnal eszméletét vesz* tette és csak azután az orvosi vizs* gálát után állapították meg, hogy agyrázkódást és koponyatörést szenvedett. Kertész László ál* dozatát beszállították a kór­házba és súlyos sérüléseit állapították meg. Kertész László ellen súlyos testi sértés vétsége és gyorshajtás miatt indult meg a bűnvádi eljárás. Az eset függetlenül attól, hogy az egész város felzúdulását vonta maga után, valószínűleg azt is eredményezni fogja, hogy a hajtási engedélyt is megvonják Kertész Lászlótól. Váltó ós folyószámla kölcsönöket kedvező feltételekkel folyósit, Takarék* és folyó* számla betéteket legjobb kamatozással elfogad, Átutalásokat bel« és külföldre eszközöl, a banküzlet körébe vágó mindennemű megbízást pontosan teljesít a Halasi Gazdasági Bank Részvény társasig (a Pesti Magyar Keresk. Bank Ininylatézete) A halasi bérmálások sorrendje A róm. katolikus plébánia hivatal közli a hívekkel, hogy a második bértnálási oktatás szept. 9 én, vasár­nap litánia után lesz a templomban. A bérmálkozók szent gyónásukat csütörtökön, szept. 6-án délután 3 órától ki zdve végezhetik el. Péntek­től kezdve a reggeli órákban 6 órá­tól kezdve lehet gyónri. A béimilás napján, szept. 12-én már nincsenek gyóntatások, mert a papság más munkában lesz elfoglalva. A püspök szept. 11 én este érkezik ‘/^»kor a Maj8a felől jövő vonattal ; ünnepé­lyesen fogják a temp'omban fogadni. Indokolt esetben a plébánia hivatal még mindig elfogad bérmálásra je­lentkezőket. Őfelsége a király piszkos adósságba keveredett I. Zogu albán király hitelei Achmed Zogu béget királlyá ki­álltolták ki Tiranában, letiaatelgett nála az egész ország és moat a koronázás után derüllek ki Zjgu súlyos adósságai, amelyeknek elfelejtet király» sága előtt eleget tenni. Mint mondják Albániában is vannak ilyen kevésbbé úri tartozásai és most mindezeken felül ujsbb leleplezéseket közölnek a világlapok. Például a (Jvurna) egy-két pikáns leleplezést közöl I Z>gu albán király trónralé- páséról. Erek ó .a készült a királyságra és évekkrl ezelőit egy párizsi elsőrangú kár« pitoscégnél 200.000 frankon rendéit egy aranyos trón• széket. El is küldték Tiranába, de a kialkudott összeg még máig sincs teljesen kifizetve. A trónterem díszítésére Achmed Zogu szintén Párizsban rendelt egy gyönyörű szőnyeget kék és sárga liliomokkal és arany császári koronával díszítve Az uj király őseinek kép­csarnokát egyelőre két festmény díszíti. Párizsban rendelt meg Zogu király két életnagyságu képet, X17. Lajos és a bourgognei hercegné képeit. A kiskőrösi postarablók, miután Pest-vármegyét végigrabolták, szerb megszállt területre szöktek át Szágii gyorshajtás folytál súlyos szerencsétlenség tSrtént vasárat; délután as Arpákccáta Kertész László halasi vaskereskedő autójától megbokrosodtak a lovak és az úttestre vetették Gyenizse V. Sándor feleségét, aki agyrázkódást és kopouyatörést szenvedett Kertész ellen súlyos testi sértés miatt indult meg az eljárás Hartán egy bucsubetfirást végeztek és valúszinOleg gazdag zsákmányukat Is átvitték a határon A kiskőrösi betörést, amely a postát rabolta ki, megírtuk már és beszámoltunk arról is, hogg ugganaz a rablóbanda Pest meggében több helgen foszto gatott és uggszólván majdnem valamengi községet végiglátogatta. A kiskőrösi nagyobbszabásu be­töréseket a törteli községháza ki* fosztása követte. Közben a nyomozó aparátus hatalmas tempóban indult meg és javában folgt, amikor hire érkezett annak, hogg Hartán is fosztogatnak. A vakmerő rab'ók a hires feggintézet székhelgét sem kímélték meg és ott is raboltak A nyomozás ettől kezdve meg* kettőzött nyomozókkal és az előző­nél is nagyobb erőfeszítéssel in* dúlt meg, de ez sem vezetett ered* ményre. A nyomozóknak azonban 1 egy fixpont mégis jutott és ez, azt a meglepő értesítést tartalmazza, hogy a kiskőrösi és pestmegyei rab­lók átszöktek szerb megszállt területre és minden valószínű* ség amellett szól, hogy gaz­dag zsákmányaikat is maguk­kal vitték. A nyomozást ilyen irányban foly* tátják most tovább annak megállapi* tására, hogy hova szökhettek át, hogy esetleg körözés és ha szükséges ki­adatási eljárás utján kerítsék kézre az egész megyét rettegésben tartott rablókat. A nyomozó hatóságok hiszik, hogy ez az újabb irányú nyomozás ered* ményre fog vezetni. Meghívó A barka pusztai vendéglő összes termeiben szept. 8 án d. a. 4 órai kezdettel népies táncmulatságot ren­deznek, melyre a tánckedveló ifjúságot tisztelettel meghívja a rendezőség. Belépődíj személyenként 1-20 fill. Ételről, italról és jó zenéi ói gondos­kodva van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom