Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1928 (28. évfolyam, 1-104. szám)

1928-05-26 / 42. szám

május 26

Kiskunhalas Helyi Ertesitőj e

11

Aztán itta a kávéját, komor hall* gatásba merülve.

— Igaz, szivecském — mondta hirtelen a férj, megtörőive csinos száját a kávé után, — arra akarom figyelmeztetni, hogy ne csinálja a mérgezési jelenés után azt a legu* rulást a diványról. Túlságosnak ta* lálom. Elég, ha Júlia, amikor kíítta a méregüvegcsét, bájosan, mint egy száráról letört virág, odaha* nyatlík a kerevetre.

Iza asszony amugyís elkeseredett szive, csordultig telt. Halványan a méregtől dadogta :

— Már pedig akár tetszik ma* gának, akár nem, én lefogok esni a díványról. Hódmezővásárhelyen is úgy csináltam és négyszer hívtak ki utána.

— Meglehet — mosolygott a férj, szép fehér fogaival foglalkozva egy gyufaszál segítségével — de most Dabason vagyunk. Dabason épített téli színház van, páholyok* kai. Hódmezővásárhelyen csak nyári színkörben játszottunk.

— Hát maga miért vágódik le a főidre a Lőrinc barát cellájában — kérdezte remegve a haragtól a művésznő.

— Nevetséges. Mert a szöveg kívánja. Talán ismeri, ha nem is a maga szerepében van — szólt gu* nyos sértődöttséggel a férj. — A következő sorokat (szavalva): „Főidre vetnéd magad, mint én, kimérni Saját megásatlan sírod helyét ..." Na 1

— Igen, de maga, ha először nem tapsolnak, felkel és mégegyszer odavágja magát. Ez már rípacs* kodás.

A hősszerelmes elhalványult a dühtől, ingerülten kiáltja :

— A maga legurulása a dívány* ról pedig — szinfalhasogatás. És én, mint rendező, nem engedem meg. Vegye tudomásul, ha meg* teszi, feliratom és megbűntettetem.

— Én pedig azért is legurulok. Mégpedig kétszer fogok megfor» dúlni a levegőben — azért is. Tu= dóm én nagyon jól, hogy maga mindig irigyelte a sikereimet. A jutalomjátékunkra is azért vettük elő ezt az ezerszer lejátszott, élesé* pelt Rómeó és Júliát, mert maga akar brillírozni. Én mondtam, hogy az „Utolsó szerelem“ jobb lenne.

— Hogyne. Hogy fiuruhába sza* ladgáljon drámai színésznő létére a színpadon.

— Miért ne ? Ballag Pista, a ko* mikus, azt mondta, hogy minden operett*prímadonna megirigyelhetné a karcsú bokámat.

— Föl fogom pofozni Ballayt, ha a feleségem bokájával törődik. Vi* seljen gondot a komikáné bokájára, a szemtelen . . .

— Különben is — folytatta a férj vérbefagylaló hidegséggel — nem a boka a fő, ha trikót húz az ember. Mert azt csak nem akarja tagadni, hogy maga kővér fiuszerepekre . . .

— Kővér ? 1 Ennél nagyobb meg* bánás nem érhet egy művésznőt 1 Ha torkon ragadta volna az ura, könnyebben elviselné. Nem is felel egy szót sem. Mert igaza van hal* hatatlan Jókainknak : „Könnyű meg* engesztelni egy asszonyt, ha sír, jajveszékel, de lehetetlen, ha — hallgat 1“

Iza asszony is hallgatott egészen a színház kapujáig. Pedig a világ kedvéért karonfogva mentek és ha ismerőssel találkoztak, boldog cse* vegést mímeltek. De a színpadra vezető ajtónál komoran váltak szét és ment mindegyik a maga öltő* zöje felé.

De a férj mégis utánaszólt a feleségének. És utána a „Vasgyáros“

Rózsa Sándor Jegenyéje

■ REGÉNY — IRTA: ZENTAY FERENC

8

törhetetlen erélye csengett:

— Még egyszer figyelmeztetem, ha leesik a díványról, felíratom.

— Már pedig, ha maga végig* zuhan a főidőn, — telelt az „Or* leánsí szűz“ elszántságával a mű* vésznó — én kétszer fordulok meg a levegőben.

Az előadás azonban fényesen sikerűit. Iza asszony, bár mélyen elkeserítette férje bánásmódja és ezüstkoszoruja, nagyszerűen játszott. Es a nőegylet legyezőjét — az elnőknő páholya felé fordulva — szívéhez szorította és — megeső* kolta. A dörgő tapsokra az urával kézenfogva jelent meg a rivalda előtt. Sőt, a tizedik kihívásra öröm* teljes extázissal borultak egymás karjaiba a kárpit előtt.

De „Lőrinc barát celláját“ végig* nézte a kulisszák közül Iza mű* vésznő. Es jól látta, hogy az ura kétszer vágta magát a főidre, hogy csak úgy porzott a söpretlen szín* pad.

Erre a bájos Julia a mérgezési jelenet után — természetesen — szintén lefordult a díványról. Ezt meg Rómeó nézte végig a színfalak közül.

Az utolsó sírboltváltozásnál aztán, mikor a két halhatatlan szerelmes a ravatalon feküdt holtan, egymás karjaiban, a proscéníum»páholy pub* likuma a kővetkező gyors, suttogó és meglehetősen izgatott szóváltás* nak volt fültanuja:

A kimúlt Rómeó : Mégis legurult a díványról, maga színfalhasogató komédíásné. Ma éjjel nem megyek haza.

A halott Júlia : Be se bocsátanám a lakásomba, maga közönséges fa* lusi ripacs.

A szende Júlia csakugyan egye* dűl fogyasztotta el vacsoráját ott* hon (borjupörkőltet uj krumplival) és éjszakára berendelte Zsuskát, a kis szolgálót aludni az előszobából, a rozoga díványra. Azután sokáig sirdogált, mérgelődött és végül — elaludt.

Alig hunyta álomra szép szemét, az ablak alatt édesen, halkan (üveg* hangon) felhangzott még lánykori kedvelt nótája: „Csak egy kis lány van a világon 1“

Felkelt. Es a sötétben odabotor* kált az ablakhoz. Az ura volt oda* kint az utcán. Érzékenyen, halk nótázással kísérte a cigány muzsí* káját és végezetül sírva borult a fekete művész nyakába, ezzel a csatakiáltással :

— „Csak egy asszony van a világon, az én drága, nagy mü* vésznő feleségem 1“

A „nagy művésznő“ szépen iveit szája bájos mosolyra vonult.

— Csirkefogó, — suttogta lágyan, szerelmesen. — Aztán meggyujtott egy szál gyufát.

A parányi fáklya ellobbant és a zene elhallgatott. Halk vitatkozás lármája zsongott pár percig. A cí* gányprimás és a művész pereltek össze. Az egyik kért valamit, a másik Cézári gőggel — tagadta meg.

De végre elcsitult ez a hangzavar is, a barna legények dohogva el* vonultak és a művész ur kinyitotta a kis kaput.

A szép asszony az alázatos, félénk kopogásra már mosolyogva ébresztgette az édesen alvó kis cselédet:

— Zsuska, eredj ki aludni 1 Haza jött a tekintetes ur.

Es szent volt a béke, a legkő* zelebbi — jutalomjátékíg.

— Isten holott benneteket 1 — válaszolt a vezér és barátsággal puha tekintettel fúrta szemét az érkezik szemébe. 1

Kezet azonban nem fogott velük, amit Gere és Danyi rossz jelnek vettek. Rózsa Sándornak közismert szó* kása volt, hogy minden betyárral, a legtehetségtelenebb közkatonával is mindig kezett fogott.

Pár pillanatra esönd szakadt közéjük. A vezér derűs tekintete lassan, fokozatosan árnyékba borult,

Majd komolyan és nyugalommal szólott.

— Bűnösök vagytok, fiaim. Bűnösök, nagyon bűnösök. Hogy mi a bűnötök ? Eh 1 hagyjuk most, ne bántsuk Ti tudjátok a legjobban. Egyben azt is tudjátok, hogy én a bűnösökkel szemben irgalmatlan vagyok. Ti se osszátok meg szárazon a dolgot. Előbb úgy gondoltam, hogy felkötlek benneteket erre a jegenyére. De végül mégÍ3 mást határoztam, mert nem tartom elég súlyosnak ezt a büntetést. Jobban 1 jobban kell meglakolnotok. Ezért figyeljetek ide és halljátok a büntetést, amelyet ezennel kiszabok rátok. Te Gere fiam, most mindjárt sarkon fordulsz és visszamész a dorozsmai esárdába. S miután szörnyű módon tetszik neked a Sára, hát éjjelnappal mellette kell lenned. A szolgája leszel, az apródja leszel. Este ha, lefekszik, levetkőzteted. Nappal segítesz neki, surohz, mosogatsz, éjszaka pedig ott fekszel a küszöbön, kívül az ajtaja előtt. De vigyázz : akárhogy is játszik, incselkedik veled, akárhogy is őrjöngsz utána: nehogy megmerá- szeid csókolni, vagy akár egyetlen ujjal is meg ne merd érinteni. Mert halálfia vagy és poharanként csapolom ki forró véredet és úgy itatom meg veled. Megértettél ? Sára egy hét múlva ide fog jönni a jegenye alá és beszámol arról, hogyan viselkedtél, Hátraarc 1 Mehetsz !

Amikor Gere eltűnt a cserjésben, most már Danyi felé fordult a vezér.

— Te már részben meglakoltál a bűnödért. Hát könnyebb feladatot kapsz. Hová tetted azt az elefántesont* nyelű tőrt, amelyet a vesédbe már* tottam ? A pandúroknál hagytad ? Nohát I elmész a pandúrokhoz’és el hozod a tőrt. Arra nekem nagy szükségem vau. Hátha mégegyszer arra vetemedsz, hogy kezet emeljél rám. No menj ! egy-kettő ! indulj! Egy hét múlva te is itt légyéi a jegenyefa alatt. De tőr nélkül nehogy a Bzemem elé merj kerülni!

Djnyi betyárnak nem volt mi tennie, mint hátraareot csinálni és elindulni az oldalát átdöfött tőrért.

* *

*

Gere visszafelé mentében ezalatt már jó messze járt a dorozsmai országúton. Sietett és dehogy mert voina visszanézni, örült, hogy aránylag ilyen könnyűszerrel megúszta a dolgot. Sőt néha-néha egy-egy kacagás is kikivánkozott belőle, amikor a vezér agyafúrt és pokoli ötletére gondolt

— Szó ami szó, ravaszul kieszelte a büntetést az öreg. No de majd csak kibírom valahogy Sára ineselkedéseit. Bizony nem állok kötélnek, ,akárho- gyan hizeleg is az a bestia. E a tőlem riszálhatja magát, kacsintgathat, ug rathat, bezzeg be nem dűlők neki. Legfeljebb becsukom a szemem, ha már nem birom tovább. Ej I nagy kópé az a Sára 1 Méltó párja a gazdámnak.

Ilyen és hasonló gondolatok motoszkáltak egész utón Gere betyár fejében. Végül is mindenre megesküdött, ami csak szent volt előtte, hogy egy álló hétig féken tartja magit és olyan lesz, mint akár egy szív és idegnélküli fakir.

— Nehogy a saját véremmel kelljen a vezérrel koccintanom — suttogta reszkető hangon.

Már közel járt a célhoz. A dorozsmai CBárda ablakai kivilágosodtak az éjszakába. Valami bus nóta reszketett tűiébe a csárda irányából.

— Cigányok húzzák odabent. Úgy látszik, betyárok mulatnak. — gondolta és benyitott a söDtés ajtaján.

Igaza volt. Betyárok • vigadtak, amúgy istenigazából, száz szál gyertya és száz iece bor mellett. A három íü8tösképünek már a nyelve lógott, annyira beleizzadtak a nagy vonózásba. Nem győzték nótával kiszolgálni a sok hejehujázó, megveszek«- dett betyárt. Csattogtak az asztalon a fokosok, repültek a falba a kések, százfelé tőrt minden, ami csak törhető volt. Csapra verették a húsz akós hordót, boldog boldogtalan ihatott, amennyi beléfért,

Húzzad móré 1 Sohse halunk meg ! — sikította a garatra felöntőtt Sára, amikor Gere belépett — és táncra perdült egy csinos betyárral.

— Gyere hamar pajtás! Fogd meg ezt a kaucsót 1 Nézz a fenekére I — rikoltották tizen is Gere felé a cimborák.

— No mozogj már ! mit ájtatos- kodsz ott a sarokban 1 Nézdd ; a Sára is a szemedbe kacag. Látod, kicsufol. Igaza is van ! Úgy nézel ki, mintha zsolozsmázó pap bujt volna beléd. Sára szentem, kapd már derékon azt a hólyagot, aki úgy bámészkodik itt, mint a borjú szokott az uj kapu előtt. Sohse látott, úgy látszik — betyármu- latást. Vágd fejbe azzal a fokossal, hátha magához jöu. — hallatszott jobbról is, balról is az uszítás, hecce- lődés, nógatás.

De hasztalan. Gerére ma nem lehetett ráismerni. Rendületlenül és tovább ájtatoskodott. Egy gyüszünyi bor nem sok, de annyit se lehetett beléje diktálni.

— Ezt az embert vagy megbabonázták, vagy kicserélték ! — ütött az asztalra egy nyershus-ábrázata, tagbaszakadt betyár.

— Sára, csiklandozd meg egy kicsit már azt az alvajárót. — unszolták a sürgő pergő leányt.

Sára kétszer se kérette magát. Csípőre tette a kezeit és úgy iilegett- billegeít tánclépésben a megszeppent

Gere felé.

— Sej, aki istened van I Majd megpiszkállak én, úgy, hogy kiugrass mind a hét bőrödből ! — incselkedett Sára*és derékon kapta az elsáppadt betyárt.

Gare azonban nem hagyta magát. Kitépte magát a leány kezeiből és hatalmas ívben az ajtóhoz ugrott. Onnan szólt vissza szepegve, mogorván :

— No, ne iaéij Sára 1

(Folytatjuk,)

IGYILEM8

I. rendű tollat 11*— P

][_ g.

__p

Ma

rha bőrt kg. 1*80 P Birka bőrt „ 2‘— P Ló bőrt drb. 16‘— P árban vásárolok

Kucsora József

tollkereskedő Himzőu.8