Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1927 (27. évfolyam, 1-105. szám)

1927-05-11 / 38. szám

május 11 Kiskunhalas Helyi Értesítője 3 Pesti krónika Küzdelem a kokain ellen. Az utóbbi időben óriási mértékben elszaporodtak Budapesten a kokainisták. Egy nemzetközi kokaincsempészbanda ügynökei árasztották el a fővárost, akik — hol a fényes lokálokban, hol az utcai nők lakta vidékeken, zugkávéház- ban tűntek fel és drága pénzért a fehér méreghez juttatták az élet ki­taszítottjait, a pesti éjszakák csillagjait. A kokaintéboly Budapesten ijesztő arányokat öltött és az utóbbi hónapok­ban a veszedelmes méreg már több előkelő fővárosi uriasszonyt, jónevü orvosókat, ügyvédeket és a művészvilág számos tagját hatalmába ejtette. A rendőrség egy ideig ölhetett kezekkel nézte a kokainláz szédületes hódítását, később azonban felállították a kokain­ellenőrző csoportot, amelynek hivatása lett a kokain lelketlen ügynökeinek leleplezése. A kokainellenőrző csapat igen szép és nemes munkálkodást fejtett ki a múltban is és a jelenben is komoly sikereket ér el a pesti kokaindzsungel megtisztításában. A detektivcsoport fárasztó munkálkodása azonban még­sem hozhatja meg a kívánt sikert és ennek igen érdekes magyarázata van. Amikor a büntetőtörvénykönyv el­készült, még hire sem volt Pesten a kokainnak és igy a kokainisták ellen semmiféle paragrafus nem intézkedik, miért is csupán közegészség elleni kihágás címén indítják meg ellenük az eljárást, ami azt jelenti, hogy egy ■ két napig tartó toloncházi büntetés után ismét ott folytathatják munkájukat, ahol abbahagyták A napokban nagyszabású kokain- razzia volt a főváros egész területén. A kokainellenőrző csoport detektivjei sorra járták a pesti kokainnegyed, a Nagymező-utca és szomszédos utcák vendéglőit, találkahelyeit, majd végig razziázták a Vili. kerületet is. A razzia a hajnali órákban fejeződött be és meglepő sikerrel végződött. A detek­tívek Budapest éjszakájában közel két kiló kokaint foglaltak le. Ez olyan óriási «mennyiség amivel igen sok embert meg lehet ölui. Az éjszaka négy férfit és két nőt állítottak elő a főkapitányságra, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy nemzetközi kokaincsempész-banda tagjai. A szigorú intézkedések remélhetőleg megakadályozzák a kokain üzérek veszedelmes működését. Törlesztésre! Gyári árakon Rerák- párok, motorok Mezőgazdasági 'gépek és alkat­részek, kazánok nagy raktára! Sebestyén vas- és gépke­reskedő Kiskunhalas Kossuth u. 8—10. sz. Pontoenn, gyorsan, finoman derít a Halasi Villamossági RL daráló malma Gabonapiac-tér 3 N yomtatványokat olcsó áron és ízléses kivitelben készít Präger Lapvállalat- nyomda, Halas A kórházépítési tervpályázaton az első dijat Schoditsch Lajos bpesti építészmérnök nyerte el Pépege Legutóbbi számunkban megemlé- j keztünk arról, hogy a kórházépítésre I a tervpályázati határidő lejárt. A beérkezett tervek felülvizsgáló* sára szombaton délután 2 órakor ült össze a bírálóbizottság dr. Thuróezy Dezső polgármester elnöklete alatt. A bírálóbizottság tagjai voltak: Dobó Kálmán ёз Fridrich Lajos mérnökök, dr. Monszpart László városi főorvos, továbbá Hoffer Imre, Hoffner Pál és Létai András bpesti építészmérnökök. A bizottság szombaton nem tudott végezni a tervek átvizsgálásával és ezért tanácskozását vasárnap is foly­tatta. Hosszas megvitatás után egyhangú megállapodásra jutottak. A beérkezett 30 terv közül ae első díjjal jutalmazták Schoditsch Lajos bpesti épitészmérnök tervpályázatát. Az első dij összege 1200 pengő volt. A második dijat (800 pengőt) A Barnum-cirkusz porondján mu­togattak ilyen csodákat, ilyen ember« szörnyetegeket, az életnek és a te­remtésnek ilyen megdöbbentő giccs- jét. Nem a jókedv és a csodálkozni akarás arénájába való a harminc­négy esztendős Ácsai Sándor, aki állatként vicsorítja fogát az eperfa mellett, amelyhez évek óta oda van láncolva. Orvosok ёз tanárok labora­tóriumába való, hogy megállapítsák, ! mi hozta létre, miiyen körülmények, | a biológiának milyen fejezetébe lehet | beskatulyázni azt a harmincnégy esztendőt, ami itt rekedt meg, a leg- alantasabb állattal egy színvonalon ? Hogyan jutott ide egy — ember ? Ácsai Sándornak van beírva az anyakönyvbe. Harmincnégy éves. Apját Ácsai Jánosnak hívják, föld­művelő ember, az anyja már meg­halt. Ezek a száraz adatok bizonyít­ják csak a felületes nézőnek, hogy ember, embernek született. Györgye határában laknak, azon a részen, amit Nagyjárásnak hívnak. Nyo!c-tiz kilóméternyire esik a Nsgyjárástól Cegléd, ugyanannyira Györgye, ta­lán ezért tudtak keveset a szomszéd városban ennek az emberszörnyeteg­nek létezéséről. Egy emberformáju szörny a Vásártéren Legutóbb vasárnap nagy kirakodó vásár volt, az emberek nyüzsögtek a Vásártéren, mikor rémült sikolto­zás hallatszott. A vásártér közelé­ben a vasúti töltések alján egy ember­formáju szörnyeteg szaladt, behajli- tott térddel, hosszú karjait félelme­tesen lóbálva a levegőben. Szőrös, barnára égett teste volt, amit annál is jobban meg lehetett ügyelni, mert a különös jelenség semmiféle ruha­darabot sem hordott. Még a lacikonyhák békésen fala­tozó vendégei is fölugráltak helyeik­ről, mikor a rémült sikoltozást hal­lották. Csendőrök és rendőrök segít­ségével vették üldözőbe a szörnye­teget, amely a vasútállomás felé szaladt. Másfélméteres töviskerités keresztezte útját. Mindenki azt hitte, hogy itt megfogják, hiszen emberi­leg elképzelhetetlen volt, hogy a kerítést valaki átugorja. Könnyén, anélkül, hogy pillanatra is megtor­pant volna, átugrott a kerítésen és ugrándozó lépésekkel szaladt tovább. Elhagyta üldözőit, akik azt hitték, valami különös állat vetődött erre a tájra. Közel egyórás izgalmas hajsza után az üldözött megállóit a vasút­állomás melletti mezőn. Engedelme­nyerte Körmendi Nándor épitész­mérnök. A harmadik dij nyertesei (400 pengő) Kanics Miklós és Széllé Kál­mán bpesti mérnökök lettek. A beérkezett tervek tökéletes tu« dásról tettek bizonyságot és így a bizottságnak az volt a véieménye, hogy még legalább 6—8 tervet lehe­tett volna megvenni ás dijjal kitün­tetni, ha erre a célra megfelelő ősz- szeg rendelkezésre állott volna. A bizottság javasolta, hogy a vá­ros a 8777. 21 jelligójü tervet vegye meg 200 pengőért és az „Inferme- rie“ c. tervet pedig dicsérettel tün­tesse ki. A kórházépités ügye tehát ismét egy lépéssel előrehaladt. A tervek végleges elfogadásának közgyűlési jóváhagyása ntán rövidesen kezdetét veszi majd az építkezés. sen, letérdelve várta üldözőit, akik megdöbbenve látták, hogy ember. Nem emberformáju majom, hanem majomformáju ember. Teste, arcs, behajlitott térde, elkorcsosult vég­tagjai az ember és gorilla közölt egy különös és alig észrevehető át­menetet mutatják. Láncrakötvo az udvaron A rendőrök bekísérték a község­házára, ahová már megérkezett egy őszhaju, ráncosarcu parasztember. Elmondta, hogy fia, Ácsai Sándor, akit láncrakötőzve őriz udvarán, vasárnap elszökött hazulról és meg van rémülve, hogy valami bajt fog okozni. Az egyszerű ember előadá­sából megdöbbentő és szinte hihe­tetlen adatokat lehetett hallani fiáról, aki, mint 6 maga mondotta, már nem is nevezhető embernek. Apja, anyja, testvérei normális emberek, soha semmiféle súlyosabb betegségük nem volt. Mikor Ácsai Sándor megszületett, azonnal észre­vették, hogy teste teljesen formát­lan, szemeiben értelmetlen fény ra­gyog. Azt hitték, idővel kinövi for- mátlaneágát. Múltak az évek, nőtt a fiú, de alakja még elrettentőbb volt, mint születésekor. Beszélni nem ta­nult meg, értelmetlen hangon mako­gott csupán. Később fölhozták Budapestre és el próbálták helyezni valamelyik elmegyógyintézetben, de eehova sem vették fel, mert nem tudták mit csináljanak vele ? Semmi remény sem voli arra, hogy meg tudják gyógyítani, ijesztő alakja pedig feöny- nyen megrémíthette volna az elme­gyógyintézet többi lakóit. A fiú évek múltán teljesen fölvette az állatok szobásait, minden eléje kerülő tárgyat megevett, ruhadarabot pedig nem tűrt a testén. Meztelenül kószált a tanyákon, ahonnan a mun­kások kaszáikkal és kapáikkal zavar­ták el. Végül is apja láncrákötötte és igy akadályozta meg abban, hogy rémitgesse a környékbelieket. Ácsai Sándort természetesen nem lehetett kihallgatni, hiszen csak ér­telmetlen, artikulátlan hangok jön­nek ki a torkán, egészen olyanok, mint az állatoké. Három kiló kenye­ret evett meg egyszerre a község­házán, de a földön található ciga­rettavégeket sem vetette meg. Ke­zébe vette, megforgatta és megette a belőle kifejtett dohányt. * Csodálatos teremtménye a termé­szetnek Ácsai Sándor, Szánalomra méltó . . . flummitalpu vászoncipő különlegesség valódi orosz gyártmány gummi kéreggel duplán varrott, törhetetlen, vastag piros gummltalppal elismerten a legjobb * Minden színben és nagyságban kapható FODOR DIVATHÁZA (Városház-épület) A MANSz Beethoven estje A magyar asszonyok nemzeti szövet­ségének Beethoven emlékünnepélye iránt, mely szón) baton lesz a városi színházban igen nagy as érdeklődés. Ez természetes is, mert a szereplők egyénisége és művészi volta s a kiváló komoly művészi előadás a közönség legnagyobb érdeklődését méltán köti le. Az est műsora: Emlékbeszéd Beethovenről. Mondja Tormay Ceeil, a MANSz országos [elnöke. — Beetho­ven : Boraane (P dar). Bondino, Contratanz. Előadja dr. Babóné Beüss Annus begedümü- vésznő, zongorán kíséri dr. Moinárné Hir Sári zoegoramfivésznö. — Beethoven : rAoh Perfido.“ Énekli Eémery Matild, zongorán kíséri Erkel Hona zongoratanárnő. — Beetho­ven : Szonáta. Op. 58. Előadja dr. Moinárné Hir Sári zongoraművésznő, — Beethoven : Zongoratrió (C-moll). Előadják dr. Babóné Beüss Annus, dr. Moinárné Hir Sári és Frid- rioh Lajos. — Beethoven : Bománe (G-dur). Moanette. Előadja dr. Babóné Beüss Annus, zongorán kíséri dr. Moinárné Hir Sári. Jegyek az estre Tirman Konrád üzletében kaphatók. Az előadás ntán Tormay Cecil tiszteletére a nagyvendéglőben társas vacsora lesz, melyen szintén sokan vesznek részt, amelyre 12-éig lehet jelentkezni ugyancsak Tirmann Konrád üzletében. Vasárnap délelőtt 10 órakor Tormay Cecil orsz. elnöknó részvételével a Mansz. közgyűlést tart a közgyűlési teremben, melyre kéri a vezetőség az egyesület tagjainak minél nagyobb számban való megjelenését, HÍREK — Előfizetéseik szives megujitá* sára kérjük fel tisztelt előfizetőinket. — Meleg, száraz idő, zivatarok* kai. A Meteorológiai Intézet jelentése szerint egyenlőre meleg és inkább száraz idő, helyi zivatarokkal várható. — A vasárnapi tüzoltópróba. Va­sárnap délután mutatta be a Tűz­oltóparancsnokéig a „Totál“ tűzoltó« készüléket. Szép számú közönség je­lenlétében történtek a különféle meg- gynjtott tárgyak oltásai és ezek azt bizonyították, hogy a „Totál“ első­rangú fontossággal bir a belső tüzek eloltásánál. — Egyháztanács választása rém. kath. egyháznál. A helyfce'i róm. kaih hJt&özeég vasam«p, f. hó 8 án választotta meg uj egyháztanácsát. A Varga Mihály apát plébános püs­pöki megbízott vezetése alatt történt zajtalan és sima választás eredmé­nye a következő : világi elnök : dr. Zeisz Károly, gondnok : Halász D. Sándor, egyháztanácsosok : Babe- nvecz Cs. Pál, Babenyec Cs. Ven­del, Borbényi István (keresk), Beró- nyi Balázs, Cserkó Ferenc, Csorba Lajos, dr. Dolicsék Lajos, Einviller Károly, Fridrich Lajos, Fekete Jő­Láncraverve, kutyaólban lakik Cegléd mellett egy emberformáju szörny

Next

/
Oldalképek
Tartalom