Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1927 (27. évfolyam, 1-105. szám)
1927-02-23 / 16. szám
február 23 Kiskunhalas Heivi fírtesitője 3 Pesti krónika Az élet nyomorultjai я menhelyen á szürkület első félórájában sietve érkeznek a menhelyre a pasti éjszaka hajléktalanjai. Gorkij éjjeli menedék helyének reménytelen, letört figurái vonulnak fel a vörösre mázolt vaskapu előtt- Állástalan, borostásáilu munkások, didergő, kiskabátos névtelenek, akik óvatosan néznek körül, a kalspot mélyen a szemükbe húzzák és felgyürik gallérjukat, mielőtt bekopognának. Ezek nemrég még az iroda vagy a kispolgári lakás puha melegében ültek ilyenkor. És egyre több lesz az olyan, aki felgyürt gallérral érkezik. Este hat óra. A tisztviselő maga elé veszi a bejelentőlapokat. Kopott, fekete ruhában érkezik az első je lentkezö, csendesen mondja be a nevét. • — K. L. vagyok . . . igen és kántortanitó voltam. Most ... hát kocsit húzok kérem. Napi 20 ezerért. Mikor megnézik iratait, egész sértődött. — Hát kell ide irat ? Tessék meghallgatni a hangom, ilyen basszus nem volt több egész Tolnában. Énekel. Erős, maleg hang. Ivott. Elbocsátották, őré az első ágy. * Munkások, facér segédek. Azután egy magas, szikár figura érkezik. В—у, volt dragonyos főhadnagy, ö már tegnap is itt aludt, ősszebarát- kozott egy villanyszerelővel és neki segit nappal. Tud keveset várni, összeszedi a ruhákat és kitisztítja, megvárja őket. Háromezer koronát kap darabjáért. В—у, akinek gáláns kalandjairól valamikor egész Bécs beszólt, boldog. Az iratatait mutogatja, az elmerült múlt foszladozó dokumentumait. Közös fényképek tisztekkel, a ráncos, keserű В—у teli szájjal kacag ezeken a képeken. És egyen, igen, ősz ezesimulva ül a Burgtheater hajdan j oly népszerű művésznőjével. Pár napja húzódott itt meg egy R. nevű orvostanhallgató, akinek apja minisztériumi tanácsos volt. Az apa meghalt és R. innen járt be az Egyetemre. Egyike volt a legtehetségesebb, legszorgalmasabb hallgatóknak. Ma költözött el. Lipótmezőre. Beleőrült a nyomorba és a nélkülözésbe. H. K. az úgynevezett tékozlófiuk típusa. Nagyapja H. E. államtitkár. Nó, sikkasztás, a hajléktalanok menhelye. F. szobrász. Egyszerű, csendes tragédia. Egyik szemére megvakult, a másik látása is gyengült. Uszályról t szenet lapátol. B. A volt földbirtokos, az előkelő j pesti kártyaklubok nemrég még oly ismert alakja. — Kérem — szabadkozik — ellopták a tárcára és ilyen kellemet1 len helyzetbe kerültem. De nem, nem akarom ingyen, maradt még valami apróm. Öt gyűrött, rongyos ezrest kotorász elő. Hanyagul dobja az asztalra, ez még a ré^l póz. Csakhogy akkor még milliós bankjegyeket dobált és a croupier biztató, kedves mosollyal bátorította. — Minden ágy betelt nincs több helyünk. Este nyolc óra. Lefekvés előtt mindenkinek meg keil fürödni. Azután egy tágas szó . bábán még el elbeszélgetnek, tanácsokat adnak egymásnak. Boldogok. Egy éjszakára meleg takaró alatt . próbálják elfojtani a nappalok re- t ménytelen keserűségét. \ Az ajtó elé egyre többen érkeznek, akik beszeretnének jutni, de a portás sajnálkozva utasítja el őket. — Hat akkor elmehetünk. — Sétálni.. — teszi hozzá fásultan a másik. a i, s si I I *• 1 Ы I Az eresztől halálos Qsszeszúlalkozás ügyében Gzagány Kálmánt a kalocsai törvényszék felmentette Megállapította a jogos önvédelmet A város közönségének még bizonyára élénk emlékezetében van a műit év május hő 26 napján Eresztő pusztán lejátszódott szomorú tragédia, amikor Takács István egy va díszfegyver golyójától eltalálva, holtan esett össze. Az eset előzménye az volt, hogy Czagány Kálmán, aki szenvedélyes vadász léítére, tanyáján állandóan vadászfegyverrel szokott járni, a birtokán tartózkodó Takács Istvánnal egy jelentéktelennek látszó eseményt aksrt tisztázni. Miközben r különben is unofeatestvóri viszonyban álló családtagjával szép, nyugodt és csendes modorban diskurál- gatott, az ingerlékeny és indulatos természetű Takács István minden elfogadható jogos indok nélkül ráfogta kétcsövű ismétlő pisztolyát. Czagány Kálmán veszélyeztetett helyzetében rákiáltott Takács Istvánra, hogy tegye le a fegyvert, egyidejűleg azonban vadászfegyverével ki- akarta Takács kezéből a fegyvert ütni. A vadászfegyver azonban el sült és Takács István a lövéstől boittan esett össze. A kalocsai kir. törvényszéknél február 18. napján tartották meg az eresztői halálos összeszólalkozáé ügyében a főtárgyslast. A kihallgatott tanuk vallomásaiból beigazolást nyert, hogy Takács István izgága, veszekedő, indulatos természetű em bér volt, aki Czagány Kálmánt folytonosan üldözte, gyűlölte és sokszor tett olyan kijelentést, hogy ha alkalma lesz, akkor végez vele, nem bánja, ha ezért felakasztják is. Megállapítást nyert sz is, hogy semmi ok és szükség nem volt arra, hogy Takács István fegyvert fogjon a különben mindig higgadt, nyugodt természetű és józan Czagány Kálmánra, aki nagybátyjának és családjának teljesen önzetlenül lakást ás éleimet biztosított. Beigazolódott, hogy Takács István régi bosszuter vét akarta megvalósítani, amelynek azután ő lett sz aldozata. A helyzet Czagány Kálmánra feltétlenül veszélyes volt, élete forgott kockán, mert ha Takács fegyvere sült volna el előbb, az esetben Czagány Kálmán esett volna a szerencsétlenség áldozatául. Ezen súlyosan szorongatott helyzetében mindenképen indokolt volt Czagány részéről a fegyver használata, miért is a törvényszék hármas büntető tanácsa a jogos önvédelmet fennforogni látta és ezért Ceagány Kálmánt ae ellene emelt vád és annak minden követ keményei alól felmentette Az Ítélettel az eresztői tragédia eljutott befejezéséhez. Rendelet a kisipar védelme érdekében Versenytárgyalásoknál a kisiparos a vállalkozókkal szemben még 6 százalékkal magasabb árajánlat esetén is előnyben részesíthető Vase József népjóléti miniszter a minisztérium hatáskörébe tartozó ha tóságokhoz rendeletét intézett, amelyben e hatóságokat figyelmezteti arra, hogy a szakképzett iparosok a magán- szükségletek leesökkenéee folytán a közmunkákban való részeltetéstöl várják létfentartáauc biztosítását és az a kívánságuk jogosult is, hogy ahol esak mód van rá, vállalkozók közbelépése nélkül, közvetlenül részesüljenek a munkálatokban. Ehhez képest a miniszter felhívja a hatóságok figyelmét a közszállitási szabályzat rendelkezésére, amely szerint egy és ugysnazoD versenytárgyalási hirdetésbe rendszerint esak egy-egy iparág körébe tartozó iparcikkek foglalhatók. Külön külön versenytárgyalás írandó ki az egyes iparágak köréhez tartozó ipari munkálatokra is Megjegyzi végül a miniszter, hogy a kézmü- és kis iparosok, valamint ezek szövetkezetei az esetben is előnyben részesíthetők, ha azok ajánlatai a legoleeóbbnál legfeljebb 6 százalékkal drágábbak. Önként jelentkezett az „uj Rózsa Sándor** Kózrekerttlt; a szegedi tanyák réme Kifosztott tanyák, feldúlt kastélyok és lángoló csűrök jelezték azt az utat, amelyen az .uj Rózsa Sándor bandája" végigvonult a szegedi tanyákon, miközben egész Halas külső vidékéig kalandoztak el. A banda még a román megszállás idején kezdte meg garázdálkodását. A rablók román katonaruhába öltözve, leggyakrabban bekormozott arccal követték el rablásaikat. Először csak magányos tanyákon jelentek meg éjnek idején, mindegyikük kezében töltött Manlicher. Nem riadtak vissza a kínzásoktól sem, sót volt rá eset, hogy e formális harc fejlődött ki a rajlók és a felfegy vérzett majorok népe között. Két évig nyomozott a rendőrség, mig el fogta a banda néhány t igját. Mindegyiküket 10—15 évi fegyházra ítélték. A banda vezérét azonban nem tudták leleplezni. Csak sejtették a hatóságok, hogy a banda vezére Nagy Imre Szeged« alsótanyai lakos. Most aztán meg lepő dolog történt. Nagy Imre hatéves bujdosás után önként megadta magát és sorjában elmondott mindent. Ellátogatott apja szegedi sírjához s jelentkezett dr. Márton szegedi ügyvédnél. Elmondott mindent, nem kérlelt, nem hallgatott el semmit. Azután szép nyugodtan ügyvédjével együtt átment a törvényszékre és jelentkezett az ügyészségen. — Itt vagyok, Nagy Imre vagyok, tartóztassanak le — ennyit mondott. — Kérdezzenek, mindent elmondok. A rablóvezér nyugodtan mondta el sorjában az egyes véres éjszakák történetét és amikor egy-egy esetről azt kérdezték: hát ezt is maguk követték el ? Nagy Imre mosolyogva válaszolta: — Eggyel^ több, vagy kevesebb, nem számit I Tudatom a vásárló közösséggel, hogy a Halasi Mészhomok Tégla gyárral megállapodtam és így nálam is bármilyen mennyiségi tégla- cédula íratható gyári áron Ezenkívül minden méretű épületi», cse rép és tűzifa kapható. ADLER IGNÁC fakereskedő, Felső iskola mellett Pontosan, gyorsan, finoman darál a Halasi Villamossági Rt. daráló malma Gabonapiac-tér 2 VALÓDI SELYEM FLÓR HARISNYA 17 cm. ma gas sarokkal 3 PENGŐ 37 51)0 korona minden sziöb.Hn * Ez a harisnya‘külön!egesség kizá rólag Cégünknél kapható és minden pár „FÖDOR-DIVATHÁZ“ gyári jelzéssel van ellátva (Városháza épület) Gyilkosság Kiskunfélegyházán Gyenes Janos kiskunfelegyhazai lakost az elmúlt napokban az egyik korcsma előtt homlokán súlyos sérülésekkel találták. Gyenes sérülő« eeibe, mielőtt kihallgathatták volna, belehalt. A nyomozó rendőrségnek az a véleménye, hogy Gyenes János gyilkosság áldozata. Ezt megerősíti az orvosi ve.emény is. A nyomozás erélyesen folyik és a tettes kézrekeritéee rövid idő kérdése. Egy maisai lakodalom Szögi Péter és neje kiskunmajsai lakos leányát Juliskát f. hó 16-án vezette oltárhoz Gyöngyösi János. A szülők, a régi jó időkre emlékeztető lakodalmat csaptak. Majaáról 50 fogat és két autó sz&liitotta ki a lakodalmas menetet, de Pálosról ugyanannyi kocsival érkeztek a környékbeli meghívottak. A lakodalmon elfogyott S ökör 8 mázsa súlyban, 100 drb. baromfi, 80 torta és 10 hektó bor. A lakodalom 3 napig tartott és azon 300 vendég vett részt. A száraz időjárás nagyon kedvezd volt a gazdáknak A föidmivelésügyi minisztérium legutóbbi vetésjéientése szerint a legutóbbi négy hát időjárása túlnyomórészt enyhe és száraz volt. Igaz, hogy ez a négy hét szokott az esztmdőnek viszonylag legszárazabb időszaka lenni. Ai összes mezőgazdasági munkák akadálytalan el- végezheiésenek a túlnyomóan száraz időjárás nagyon kedvezett. A partosabb vidékeken és különösen a homokos talajokon a tavaszi vetések alá a szántás is megindult. Az őszi vetések jói telelnek és jói fejlődnek. A száreZ'Ag miatt az egerek es rovarok kartételei kezdenek mutatkozni, de inkább csak a késői vetésekben. Felfat у ts csak igen szórványosan érte a nésői vetéseket. Takarmánykéízlet elegendő, sőt helyenkim bóseges mennyiségűén áll rende kezesre s korai tavaszodas esetén több vidéken felesleg is lesz.