Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1927 (27. évfolyam, 1-105. szám)
1927-12-24 / 103. szám
24 Kiskunhalas Helyi ürtesitóje december 24 lány lelkére bús sötétség borult. Terhére vagyok — gondolta — azért bánik így velem. A férfira nézett. — Elmegyek, — mondta — tudom, hogy terhére vagyok, azért bánik így velem ... A férfi tagadóiag rázta a féjét. •—■ Nincs terhemre Medea, — mondotta —■ csak nem akarok maguk közé éke* lódní, nem akarom megakadályozni, hogy Lacit szeresse . . . Külön* ben Laci jóbarátom is és én igaz baráti szívvel vagyok iránta. A lány karjai fáradtan hullottak alá a férfi válláról. — Hiába minden — gondolta — már nem szeret . . . Eljátszottam szerelmét akkor, amikor, — mikor azt hittem, hogy jobban megnyerem . . . Bízonyíté* kokat szolgáltattam neki arról a másik lányról, akit szeretett — és ő félre értette Nem ő a hibás — érzem, — de én sem vagyok — tudom ... A Sorsot kell vádolni mindenért . . . Ezután az ajtó felé indult. Szó* moruan nyújtotta kezét a férfinek. — Isten vele Béla -- mondta halkan. És úgy érezte, mintha elszakadt volna egymástól a szívük mindörökre. A véres seb ott saj* gott kebelén. A férfi lágyan meg* fogta a kezét. Sajnálta a»lányt, hogy így látta szomorúan, össze* törten ... De aztán ősszeszorította az ajkát keményen. A férfigőg úrrá lett újra szíve szaván, — elhallgat* tatta az ajkára tóduló igaz vallo» mását ... A lány meg várt egy pillanatig tétován, de azután csüg* A Sorbonne felé vezető utakon árad a békesapkás díaknép, most már biztosan itt van az ősz, ha nem esne folyton az eső, akkor is kénytelen lennék tudomásul venni. Édes, öklőmnyí csibészek könyvek* kel a hónuk alatt masíroznak az iskolába. Igazán, az őszben csak a levelek hullása szép és a kiskorúak első összecsapása az ábécével. Min* denkí egy ilyen borongós szeptem* berí délelőttön ismerkedett meg elő* szőr a nádpálcával, a fekete tábla* val, a zokogó szivaccsal, a sarok* kai és általában: az Élettel, amely leadta nálunk a névjegyét, A par* kokban, kertekben, boulevardokon. rettenetes hullaszag, hervadó leve* lek, fuldokló fák utolsó lehelletével van tele a levegő és ez a különös illat nem tud a benzinbűz fölé ke* rekedni, csak áll szélesen, feketén egy helyben, mint egy sátor Párís fölött. Esténkínt vadmadarak sírén* koznak a levegőben, délre vonul* nak, leszállás nélkül, meg sem né* zik Páríst. A repülőgép még nem szorította ki őket a levegőből; oly furcsa, darumadár az Eiffebtorony árnyékában ! szinte hihetetlen 1 A gémek, gólyák, vadkacsák és daruk a vadon madarai annyira a faluhoz tartozók, hogy itt legfeljebb csak az állatkertben tudom elképzelni őket. LIgy megbámultam, felfelé meresztett nyakkal, akár a tanyai paraszt a repülőgépet, bs persze a müdal muzsikált a fülemben, hogy „darumadár ha elszállsz dél felé .. . Amíg csak el nem tűnt a láthatá* ron, az utolsó percig féltem, hogy valami szélhámosság lesz az egész, egyszer csak szét nyílik a daru hasa és reklámcédulák hullanak ki belőle, hogy a Lopez»féle mustárok a legízletesebbek . . . *) Az itt közölt pompás riportcikket megkésve kaptuk Tamás Istvántól a jónevü írótól és újságírótól. gedten, fáradt lemondással elindult az ajtó felé . . . * * Maga az Laci ? — kérdezte ijedt csodálkozással a lány a mellette álló férfitől . . . Hogy került ide ? Magára vártam kicsi Medea — mondotta a férfi halkan, szerelmes sóhajjal. A lány a fejét csóválta : Miért 1 — kérdezte . . . Elbeszél* get ve mentek tovább. A lány ká* bultan hallgatta a férfi szerelmes, forró szavait . . . Arra a Másikra gondolt folyton és lelke mélyén ott égett a kérdés fájón : Miért ? О miért nem Béla mondja neki eze* két ? Annak a vállára simulna bol* dogan és úgy mondaná neki, hogy Ó is szereti — nagyon szereti . . . — A férfi lihegve ért hosszú kör* mondatai végére. Egy pillanatig önmagát bámulva csodálkozott. Hiába no — sziklákat lágyító volt a díkcíó, amit kivágott . . . így ud* varolni egy Don Quijote, egy Ca* sanova, egy élő Don Juan se tud. Majd lopva Medeára, sandított. Kémlelte a hatást ... És a hall* gatagságba burkolózott lány piruló arctükréből reményt merített. Az* tán Medea szemébe furta tekín* tétét — ott ismeretlen erők víllá* mának cíkkázása döbbent eléje. Önkénytelenűl megsejtette, hogy e tüzekben az áhitó vágy odaadása szunnyad. Végtelen boldogság csűr* gott végig a szívén, a lelkén. Azt hitte : Ö a Másik, — hogy a szem* tüzek érte sziporkáznak . e A Montmartre égrebaktató, gírbe gurba uccáín már felhők között jár a földi halandó, akár egy angyal, a gomolygó párnás bárányfelhők lejöttek egész a Buettíg. Párís leg» nagyobb, legvadregényesebb park* jáíg, némelyik kis pufók bárányfelhő megáll elgondolkozva az uccasarkon a gázlámpa alatt, mint egy rossz nő, aki áldozatra les. Igazi párisi felhők. Kár, hogy nem lehet a hátukra ülni. A kis hotelek kítették az őszi táblát: Szoba, hideg meleg vízzel és központi /ütéssel! A kávéházak elé kikerültek a kályhák. Mert a párisi ember ín* kább megfagy de nem ül be a kafanába, a terraszt szereti min* denkí és mivel Párisban igazi nagy hidegek soha nincsenek a kávésok úgy hidalják át a normális tem* peratura és a fagypont közti különb* séget, hogy fűtik az uccát. úgy ilyen kályha mellett négyöt asztal melegedhet kényelmesen. O, a Boís de Boulogne 1 A Gólí* átok apámnál, nagyapámnál, déd* őregapámnál is öregebb fák, csupa nagymultu arisztokrata óriás 1 Itt tanyáznak tétlenül az apacsok, akik nem tudnak szóhoz jutni a rengeteg rendőrtől és ide jár ki a milliomos kisasszony lovagolni, autóvezetést tanulni és flörtölni önzetlen szerel* mével. A párisi gazdagok mind az erdőben élnek. Persze nem a bök* rok alján, hanem pazar, kábítóan gazdag villákban, amelyekről mi csak egykorú detektívregényekből és letűnt táncosnők emlékirataiból alkothatunk fogalmat magunknak. Bukni, vagy emelkedni Párisban lehet igazán. Az uj őszi slágerek a divatszalonokban és a mulatókban is elkészültek már. A szenzáció: Josephine Bakert megunták a pári* síak és állítólag ő is viszont, mert azt nyilatkozta az egyik esti lapban, hogy visszavonul a magánéletbe. Könnyű neki annyi százezer frank* kai lemondani a Folies Bergeres világot jelentő deszkáiról. Saját grófja, saját autója, sáját kastélya van és ráadásul: fiatal. Párísba beszőkőtt az ősz, de bár lenne belőle valahol más* utt szökevény, kevesebb szomo* ruság és kevesebb bánat ma* radna utána. Most például az amerikaiak sírnak, akik egyene* sen személyes sértésnek tekintik a zord időt, hngy ernyő nélkül ki se lehet lépni az uccára. Az autók tánciépesben csuszkáinak előre=hátra, ilyenkor fordul elő a legtöbb ka* rambol és elgázolás, a fék semmit sem ér, mert a tükörsima fabur* A múlt század harmincas, négy* venes éveiben nagyon elharapódz* tak az Alfőldőn a rablók a betyá* rok, a „szegénylegények“. Óriási pusztaságok voltak itt akkor, erdők, nádasok, ahol megbújhattak a rossz emberek és ahonnan bátorsággal kimerészkedhettek bandába verődve, fosztogathatták a békés polgárokat, tanyákat, sőt megtámadhatták a nagyobb városokat is. Rózsa Sán* dór, ez az elszánt, kegyetlen rabló* vezér volt valósággal fejedelem ezek közt a betyárok közt, akik nagyobbára szökött katonák, falu* rosszák voltak és akiknek sok volt a cinkosuk, orgazdájuk, rejtege* tőjük a polgárok között is. Rózsa Sándor 1848=ban kegyelmet kapott Kossuth Lajostól, ha bandájával a szabadságharc ügyét szolgálja. Meg is jelent akkor Rózsa Sándor egy egész ezred betyárral. Eleinte jól is harcoltak ezek a rongyos, szedett* vedett gúnyáju, marcona emberek, de később itt is rakoncátlankodní kezdtek, úgy hogy feloszlatták az „ezredet“. A szabadságharc után sok ideig garázdálkodtak Rózsa Sándoréi Szeged környékén, míg egyszer Rózsa Sándor zsandárkézre nem került és be nem csukták az auszt* riaí Kufstein fegyházba, ahonnan kegyelemmel szabadult 1867*ben. Nemsokára újra megszervezte a ban* dáját és rettenetesebb mértékben veszélyeztette a közbiztonságot, mint azelőtt. Hol egy községet támadt meg fegyveres betyáraí élén és azt teljesen kifosztotta, hol egész gulya* kát, méneseket elhajtott gyakran pedig harcba szállott a katonaság* gal is, amelyből mindig ő került ki győztesen. A Csanádi nagy ár* vizek alkalmával a tanyákon szó* rult sorsűldőzőtteket fosztotta ki és egyízben felszedetté Míndszent kör* nyékén a vasút sínéit, hogy kisík» lassa a vonatot és így rabolja ki a gyorsvonat minden utasát. Akkor azonban ez a merénylet nem sikerült. Erre már fölhördült a kőzvéle* mény is, követelte, hogy véget kell vetni ennek az elvadult világnak. A kormány Ráday Gedeon grófot, a szabadságharc vitéz őrnagyát ne* vezte ki kormánybiztosnak. Ráday meg is jelent Szegeden, kíséretében voltak az ország legügyesebb ügyészei és rendőrei. Köztük a leg» különb Laucsik Máté, aki nemcsak eszes és ügyes ember volt, hanem vakmerő is. Elsősorban is azt hí* resztelték el, hogy Ráday rendőr* biztossá akarja kinevezni Rózsa Sándort, mert „a jó betyárból lesz a jó pandúr“. Rózsa Sándor meg kolaton benzin nélkül korcsolyázik az autó. A fedett kapualjakban, kis. fonott székeken traccsolnak a ház* mesternek és élvezik a póruljárt soffőrők dialógusait, amint egymást okolják az összeütközésért. \Ay furcsa, vidéki látvány, pedig ez Párisban tradíció: alkonyaikor, va* sárnap este a rue de la Paíxon és és a legelőkelőbb tvenückőn kiülnek e házmesternék a palotácska elé és megtárgyalják a világ folyását. Ha otthon, az Alfőldőn látok íiyet, vílágfájdalommal sóhajtom: — Ez Kecskemét. Míg Párisban képmutatóan el* rejtem megdöbbenésemet és kacagva tapsolok : — Nézd, milyen eredeti! TAMÁS ISTVÁN is jelent a szegedi várban, hogy átvegye a megbízatást, becsapódott azonban mögötte a kapu és így került fogságba ő, akit különben elfogni igen nehéz lett volna. A szagedí várba nap*nap után uj „vendégeket“ hoztak Ráday em* béréi. Kiderült, hogy a Rózsa Sán* dór bandájához sok jómódú, sőt előkelő ember is tartozik titokban. Olyanok is, akik magas hivatalt ví= seltek és akikről senki sem gondol* ta, hogy betyárok cinkosai. Hogy miként tudták a Ráday emberei ki* nyomozni a bűnöket, az őrök titok marad. Megesett, hogy féltékenység szításával tudták az asszonyt férje ellen vallatni és egy - megrőkőnyő* dött gonosztevővel szemben úgy értek célt, hogy meggyilkolt áldó* zata véres ruháját vette magára Laucsik, arra fehér lepedőt öltött és viharos éjszaka, pont akkor, mikor éjfélt harangoztak, megje* lent a fogoly előtt. A babonás em* bér, aki áldozata kísérteiét látta Laucsíkban, - úgy vallott, mint a karikacsapás . . . Élég az hozzá, 1512 nagyobbszabásu rablást és 166 gyilkosságot nyomoztak ki Rádayék. Rózsa Sándor a szamosujvárí fegy* házban végezte életét, ahol mint csendes susztermunkás élt még so* káig, az Alfőldőn pedig végképpen megszűnt ezzel a rablóvílág. Ez volt a híres Ráday korszak, amelynek titkait senki sem ismeri, mert a Rá* day emberei titoktartást fogadtak, azok a vádlottak pedig, akik kísza* badultak később, sohasem beszéltek arról, hogy miként tudta vallgmás* a bírni őket Ráday 1 1 Panoráma JÉ G VIПÁ G Az ablakomon ma reggelre uj függönyt találtam. Elragadó, finom 'holmi. Sűrűszö* vésü, mint a keleti fátylak. Karácsonyi ajándékul kaptam a téltől. Fütyörészek és rádobok egy hasábot a tűzre. Az örő* meím mindig fájdalommal kezdődnek. Most is: oly rettenetesen mindegy, hogy hol vagyok- Ez a félszemű, borús, jégvi* rágós szoba ép úgy lehetne Krasznojarszk* ban is. Csak a fények jutnak keresztül a v vak ablakon. Az egész természeten a ljó hangfogója ül. Szárrkák úsznak a semmibe, csengő csilingel és egy visszhang csendül a fülemben, olyan erősen, olyan valószí* nüen, hogy megálltam és víszafordultam : ki szólít ? A hideg már szinte fáj és a lehelle megannyi ezer gombostű szúrás. Az orrok vörösen izzanak, mint a naple* mente és a kezemet ide-oda dugdosom a zsebemben, hogy meleg fészket keressek. Fáj ! Milyen szerencse ez a riadókészülék, vészcseagő a vérben, húsban, a néma testben, amely nem tud védekezni külső- támadások ellen és segítségért kiálts „fáj.* Darumadár ha elszállsz dél felé...*) Riport az esőről, a darumadárról, amely elszállt dél felé, Josephine Bakerről, akit meguntak a párisiak, az emerikaiakról és a párisi ház= mesternőkról, akik esténkint kiülnek a Rue de la Paixon a kapualjába y^fz alföldi hetyárromantfa nekrológja /Jfoggan szűnt meg a betgáruilág ------ HÓZSA SÁNDOE\ VIRÁGZÁSA ------
