Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1927 (27. évfolyam, 1-105. szám)
1927-12-24 / 103. szám
22 Kiskunhalas Helyi Értesítője december 24 —• jóság szükségeltetik 1 A botnak nincsen szája, a botnak nincs be» szédes ajaka; a mentéshez pedig nyájas beszéd, vígaszos szó, moso* lyos ajak, reménytkeltó, reményt* ébresztő szólás kell! És a botnak nincsen szive, a szegények, a nyo* morultak, az ügyefogyottak meg* mentéséhez pedig — szív kell! Nagy szív, meleg szív, jó szív, érző szív, irgalmas, könyörületes, szánakozó, lángoló szív és igen sok szív kell 1... És tudjátok, kinek van ilyen szive ? Tínéktek, ti Istennek legszebb te* remtményeí, tinéktek, ti patyolatos lelkű, ti piros szívű asszonyok 1 Hiszen azért adott nektek az a bölcs Isten különb szívet, mint minékünk, férfiaknak, mert: a női szív nemes szeretete mindenkor fontos és szent hivatást teljesített; a szeretet, a kőnyőrületesség min* denkor a női erények koronáját képezte. — Amidőn Isten a női szivet megalkotta, — hangzik bői* cseink példázó beszéde, — megem* lékezett arról a nagy küzdelemről, mely e földön a fiúra vár; és ezen elgondolásnál egy könnycseppet hullajtok a női szívbe... Azért oly jóságos és azért oly melegen érző a női szív, mert benne van a jó* ságos Istennek irgalma. És azért oly könyörületes a női szív, mert benne van a könyörületes Istennek egy gyémántja : a jóságos Istennek egy — könnycseppje... üs ezért tudja a női szív, a női kéz leküz* dení a szegénységet, megtörni a nyomort, szerető kézzel letörölni a könnyes verejtéket, a keserűség sáppadtságát, elsimítani a fájdalom barázdáit. Azért hát keltsünk életre elalélt életeket 1 Mert aki csak egyetlen életet ment is meg : az egy egész világot épít fel. (Dr. Sch. L.) gam voltunk a hallgatósága . . . Mikor is a puszta pásztorélet néhai való varázslatos pogány szépszerű* ségeível, sajátosságairól deklamált — leginkább versben . . . Mert Gőzön csodálatos tehet* ségű poétalélek volt... Aki minden élményét és minden mondanivalóját versbe foglalta ... Ezeket a verseket aztán, három kézírásos vastag kő* tetben őrökül hagyta az unokájára, Nagyczirok Lászlóra . . . Nagyszerűen szárnyalok ezek a poémák ... Pedig minden iskolázott* ság híján, — csak az ösztönös istenadta tehetség röpíti őket: „Mint a ménes mikor sok farkast vesz [észre, Középre igyekszik mind a gyengébb része, A ménlovak közben vágtatnak sebesen, Hogy a farkascsapat csikót ne ehessen. •. “ Szájtátva hallgattuk Nagyczirok* kai 1 . . . Vagy mikor Sámodíról, a jeles betyárról verselt, akit végül is föl* akasztottak : „Debeák pusztán van a Szőri karója, Ott akadt el hajdan, Sámodí hajója, Ez olyan zmbnr volt, szárazon halászott, 5 a végén a tára, úgy repült- nem mászott!... betyárnak alkalmas — amit így énekel meg Gőzön István: „Ködös derek járnak éjszakákon- Szaggatják a barmot, a pusztákon . . .* Sőprütolbbajuszá Bábud, Farkas nemzetes uram öreg számadója, ott ül a kődben az árokszélen . .. Előtte meg a három puli, — a '„Vezér,“ meg a két anyányi kőlyke . . . De mind a háromnak úgy lóg a feje, hogy a hegyes órrék szinte a föl* det érinti . . . Öreg Bábud ebül van nagyon . . - Még a pipáról is megfeléjtkezík . . • Hol forróság szakad a nyakába,- hol meg a hideg lőttyínti nyakon... Elgörbed mint a taposott féreg, és felűvőlt belőle a kétségbeesés: — Mit tettél velem, Uram 1 . . .. A három puli megíszonyodík tő* le . . , Ijedten hátrálnak . . . Aztán, előbb az idősebb, utána meg a má* sík kettő égnek szegzett fejjel elkezd üvőltení. . . Erre magához tér az öreg . . .. Más húrba kap . . . Imádkozik . . — Uram, tégy csodát velem, — ébressz föl ebből a nehéz álomból..,. A PULI... Irta : SZALAY LÁSZLÓ Puli az még csak akad ítt*ott mu» tatóba, —de hová lett a puszta, a puli hazája, a nyájak éltetője ?... Élsodorta az idők forgataga . . . Csak zavarosan elkönyvelt fogalma kisért az emlékezetűnkben .. . Mielőtt behorpadna a sírja, gyér* tek unokák, döntsük el a puszta fogalmát i állítsuk föl a sírkövét és írjuk rá, — mi is volt hát, amikor még lélegzett — a puszta . .. Számtalan, töretlen szűzfőid . . . Róna . . . Hol megint hajlatos bér* cél, serevény, sűgej, cíherés, — ha érteni tudjátok, ezt a subaszagu sok űkszőt, testvérek . . . A bércei a buckaj völgyes szál* fása . . . Bokorerdő ... A serevény a völgyek irtása .. . Búvóhely . .. A sügely — cserjés ... Es a cihe* rés, — a gazos . . . Koplaló, Sasheverő, Akósík, Szar* kás . .. Már a nevűkben él a puszta míneműsége . . . Tolvajos, Sívány, Kargaía, Kőtőny, Tüskös, — mind Ázsiából termelt szó . . . Testvérek, — a puszta itt is az volt, ami Ázsiában: Lakatlan le* gelő . . . Volt,----nincs . . . Főlzabálta a nyomorúság férge . . . Semmivé lett . . . Ahogy Gőzön István halasi nép* költő mondja : „Hol a szílajménes nyihogva vágtatott, Pásztortűz, furulya, kíham* vadt, elhalt ott.“ No gyere puli 1 . . . A bojtár elhever könyökön . . . Furulyáz ... A puli meg eléje csü* csül és hallgatja, félrecsapott fejjel, — áhítattal. „Lehullott a rezgőnyárfa levele, Bodor Julist viszik a temetőbe, Koporsóján végig virág, — koszorú. Kíséri azt Balázs Imre — nagyóru . . . A bojtár eldobja a furulyát és kacag torkaszakadtából . . . Mire a a puli szégyenlősen hátat fordít neki . . . A kacagás ugyanis neki szól . . . Mint a négy lába dacára is szem* mel láthatólag elbájolt hallgatónak... A bojtár, mikor levedlí a kaca* gást, megtőrli borjuszáju ingével a szemeit, — odaszól neki, de csak úgy halkan, beszélgető hangon : — Eredj már te bolondos, oszt fordijad meg az elejít , . . . Ránéz a puli, azzal nyargal is már, — örül, hogy szabadulhat, mert főlőtte szégyenlős — hangos csaholással elfordítja a nyáj elejét, — a kolompos vezérűrüt leginkább, — az erdőtől . . . Szotyka, a csacsi, megbotránkoz* va nézi . . . Majd, hogy a fejét nem csóválja . . . Csak ne lenne gamósbot a világon, ahogy meg* rugdosná érte 1 . . . A csacsi ugyanis ellensége a pu* línak . . . Mert a csacsiban sok a romantika . . . Szeret elmélázní a falka közeléből és magánosán vírá* got tépdesni, — a tilosban . . . A puli meg nagyon is tárgyila* gos ... Tudja, hogy mi a regula és minden felsőbb rendelet nélkül, csupán a saját hatáskörében, visz* szakergeti»marja Szotykát a falkába . . . Ezért Szotyka inkább a komon* dórokkal paktál .. . Mert azok be* csűlík is . . . A komondorok őrzik ugyanis a cserényt, míg a falka messze elfűvel s ne adj Isten a cserényhez közel menni, mert a cserénykunyhóban van a kenyér, amire vigyázni köll . . . Már most aztán, ha a falka tanyát cserél, —- cserényt bontanak. — a Szotyka viszi a hátán a gúnyát, az elemó* zsiát, kenyeret s a komondorok ezt látva, abban a balga hitben élnek, hogy a nekik kídukáló kenyér kő* rül a csacsinak is bizonyos érdé* mei, hogy úgy mondjam, utalvá* nyozási joga van, ami a csacsinak komondor körökben bizonyos ním* buszt kölcsönöz . . . A puli az egészen más ... A puli már nem is kutya . . . Csak a szerénység járatja még négy lábon... Minden parancsot, legyen az bár* minő furmányos, meghallgat, meg* ért és pontosan teljesít . . . — Ne hallgatózzál már annyit, hanem erídj inkább, oszt ülj oda a répa szélire, hogy — bele ne legel* jen a gyapjas . . . És a puli szalad, leül a répa szé* lére és vigyáz, — hogy bele ne le* géljén a gyapjas 1 . . . — Ugrasszad széjjel őket, hadd terüljenek 1 — Indíts haza. — de csak szép lassan 1 . . . — Kergessed széjjel azt a két küzdő kost 1 A puli minden parancsnak pon* tosan eleget tesz . . . Öreg Gőzön István halasi nép* költő, takaros kis tanyáján akadé* míát tartott . . . Az unokája, Nagyczirok László, meg gyönge jóma* A karó az első sorban, a Szőri birtokát jelöli . . . Ott van tudniillik kikarőzva ... A második sor, hogy ott csinték nyakon a Sámodít .. . A harmadik sorban a szárazon halászó betyárt jelent ... S a ne* gyedík szó — az akasztás . . . De visszafordulok a pulihoz, ne hogy a pantallómba kapaszkodjon!... Gőzön István bácsi tanyai aka* démíáján, külön tanulmányt képezett a pulíúsme . . . Órákig tudott a pulikról magya* rázni . . . Kiemelve az okosságukat, jóságukat, hűségűket s éberségüket... Es százával mondott el sokszor megdöbbentően nagyszerű pulihís* tóriát . . . Könyv tellenék belőle, ha vala* mennyi az eszembe jutna és meg* írnám, de sajnos, csak egyetlen egy maradt meg különösképpen az emlékezetemben . . . Ezt is elmondtam, — valahol, valamikor, valakinek . . . Meg is irta, — de nem sok szerencsével... Megpróbálom hát magam elmon* daní.. . $ Ezernyolcs záz n e g у ve nn у ol c b an történt. . . Mikor az uraikodóház jóvoltából ránkszabadult rácok föl* portyáztak csaknem Halasig és megsarcolták a halasi puszták közül Balotát, Pusztafehértót és Füzest. Irregulárís csapataik elhajtották a bormot és kocsikra hányva mindent elvittek, aminek valamicsoda értéke volt. . . Az egész csak néhány napig tartott, mert jöttek a honvédek, mire ellenállás nélkül víszzavonultak ... A visszavonulásnál történt, hogy a pusztafehértói nádasban, az öreg sőprűtoll-bajuszu Bábudot, Farkas nemzetes uram számadó juhászát háromszáz birkával —- meglelték ... Ott bujt meg a szorongatott öreg háromszáz gyapjasával a sűrű nád között. . .. De ezeknek meg feltűnt, hogy a nád mennyire le van gá* zolva .. . Elsőbbet seregély törésnek vélelmezték, mert ahová a seregély százezrével leszáll, ott letörik sulyok alatt a nád és pocsékká lesz az egész háztető váromány, — de hogyoszt meghallották a kényelmetlen helyzetük fölött óbégató birkák hangversenyét, rájöttek a dolog nyitjára és elhajtották az egész falkát . . . Ködös alkonyat volt . . . Kései őszídő... Olyan deres, lucskos, Egyszeresük megindul a „Vezér“ és elkocog azon a nyomon, amerre elhajtották a falkát . . . Utána a két kőlyke is, — eltűnnek valamennyien a kődben . . . Öreg Bábudnak ősszecsavarodík a szíve . . . Könnyeket hullat... Nem győzi a kérges tenyere törölni . . . — Ők is elhagytak ... A pu* lík . . . Elmentek a falka után . . . Jób nem érezhette magát nyo* morultabbul, mint sőprütolbbajszu Bábud, Farkas nemzetes uram kis öreg számadója ! . . . Végígfeküdt a tövises árokfené* ken, feje alá gyűrve hűséges su* báját, azzal az eltökélt szándékkal,, — hogy meghal . . . Fönn, a ködös ég roppant sűrűjén, egymástól eltévedt vadludak kétségbeesetten kiáltozták egymást... Lenn. a tüskös, nedves árokban* az öreg számadó hívta a halált . . Éjféltájt, dühös fegyverropogás morájlott a rácság felől . . . Öreg Bábud meg, mint a kárhozott, nyögött . . . A ködőt elfujta a szél . . . S ahogy az égre a Kaszás csillag után a Sánta Kata is főiballagott, öreg Bábud — kolompszót hallott... Hőrrenve ugrott az árokpartra... S a nyáj 1 ... A nyáj, — három* száz birka lihegve hömpölygőit fe* léje, — a három puli hajtogatta !... Visszahozták valamennyit I . . . Éjnek évadján bementek értük a tábor közepébe . . . Fölverték, fölmarták őket, — és a sűrű kődben elugrasztották ! . . . Hiába kaptak puskához, hiába átkozódtak, a három puli nem ős* mert félelmet! . . . Ott szorongott, tolongott valahány . . . Öreg Babudot nyomkodva, lökve ... A három puli meg vígan csaholva ugrált a hátukon, Bábud arcába .. . Az egyiket elkapta és a szívéhez szorította, mint a gyermekét ! . . . Keleten pittymallott . . : Halasról honvédkürtőt harsantva . . . Öreg Bábud mélyen meghajolva állt . . . Gondolatokkal küzdve . . Azon törte az együgyű fejét,, hogy vájjon valóság történt-e, — vagy csak álom kísértette ? . .. Ki tudná megmondani 11...
