Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1927 (27. évfolyam, 1-105. szám)
1927-08-20 / 67. szám
4 Kiskunhalas Helyi Értesítője augusztus 20 ót szemmeltartani. Nehéz volt belenyugodnia abba, hogy nem tehet mást, be kell várnia az eseményeket, lilább-utóbb csak ki fog derülni, hogy a gyűrűt nem roses szándékkal hol szerezte és akkor ki fog szabadulni. De nem csak önmagára gondolt, hanem a festőre is, akiről most már tudta, hogy egyáltalán nem közömbös számára. IV. Az üregssemű francia udvariasan megszólította Pandert. — öu eltévesztette az utatt — mondotia és zsebtárcájából egy papir- szeletet véve elő, arra felrajzolta a helyes utat. 1 festő figyelmesen nézte a rajzot, de ugyanebben a pillanatban egy keméoy kéz hátulról erősen megs ragadta a torkát, az arcára pedig egy turbánt vetettek, hogy elnémítsák segélykiáitását. Egy hatalmas néger a vállára emelte az üvegszemü a lábait tartotta és pár pillanat múlva bent volt egy zsákutcát elzáró kapu mögött. Az egész jelenet csak pár percig tartott, amig mindenki a megvert gyerekkel foglalkozott. Az erős szorítástól a művész egy pillanatra elszédült és mire magához tért, már fogoly volt. A félhomályban láthatta, hogy egy meredek, szűk folyosón vau, három ember hatalmában. Elvűiről lépések hallatszottak, majd Elára hangja és dörömbölés a kapun. De ekkor a hatalmas néger ismét oly erővel szorította meg a torkát, hogy nem tudott kiabálni. — Gyorsan 1 — hallotta az üvegszemü hangját. — Az a nö még segítséget hozhat. — Mondtam, hogy mindkettőt ide kell hoznunk. Egyszerre elég egy. Amire szükségünk van. így is megkapjak. A művész fejére egy szőnyeget borítottak. Eét acélos kar fogta át, ezután csak azt érezte, hogy viszik. Léghuzatot érzett, majd meg lépcső- recsegést hallott. Éörülbelöl két sxobáu mehettek át amikor letették és szemét is szabaddá tették. Most jól megnézhette a három embert. A két franciát már ismerte, a harmadik egy rendkívül hatalmas termetű néger, akinek meztelen karjain ritka-szép izmok feszültek. A néger az űvegezemű egy intésére kiment és a művész egyedül maradt a két franciával, kik közül az egyik revolvert tartott a festő homlokának szegezve. — Mit jelent mindez? — kiáltotta a művész. — Itt hiába kiabái — felelte az üvegszemü. — Ide nem várhat segítséget. (Folytatjuk.) Magáit hirdetések. Pincefeloszlatás. Farkas Dezső a Takarékepületbea levő borplnoéjét feloszlatja. A legjutányosabb áron eladásra kerüllek transport és láger bordók. Megbízott eladó Adán Dezső Poéta u. 5, kivel bármikor lehet értekezni Mélykúti ut mellett műúton a városházától 3 peronylre, Natkal sziget bejáró sarkától Bacsó kereskedésig és Nat- kai sziget hidjáig újonnan feltöltött 2000 n. öl körülbelül V házhelyterület egészben vagy házhelyenként ie eladó, esetleg fatelepnek, vagy szüretelő helynek kiadó. Felvilágosítást ad Sokét József Sziládi Áron u. 10 sz. alatt. Építőanyag szükségletét legelőnyösebbe* i Hitelszövetkezet telepéa szerezheti be Eifutó fiú fizetéssel felvétetik „Bőr- áruházban“ Kossuth u. 3 sz. Gyűmöles konzerváló szerek befőzéshez, salieyl, eeetsav egyéb hasonló háztartási eikkek kaphatók a gyógyszertárakban Elsőrendű báoskal liszt, Jó kenyérllsztek kisebb mennyiségben ét zaákezámra Jutányos árban házhoz szállítva le kapható Holländer Adolf terménykereskedőnél Árpád ü. 4 sz. Dr. Ján JáoosDÓ ez. Sokét Lujzának a várostól 14 kilométerre fekvő zsana- pusztai 113 kát. hold területű földbirtoka akár egészben, akár részletekben eladó. Érdeklődőknek felvilágosítást ad. Dr. Doli- csek Lajos ügyvéd, Takarékpénztár épület. Eis Faragó István fejetékben Szál a* Antal szomszédságában fél hold szántót elad. Tudakozódni Kertész u. 7 sz. alatt szerdán és vasárnap. Fiatal lovakat, marhákat, disznókat, gazdasági felszerelést, 15 soros vetőgépet, szelelőrostát, lóbnzó darálót és széna- vontató kocsit elad- Megtekinthetők alsókis- teleki tanyáján 219 sz. alatt Harnóczi Jenő kommencióst felfogni, egy eBaládoe embert kocsisnak és egyet juhásznak Tudakozódni harkapnsztai tanyáján Nagy u. 9 sz. alatt 3 szoba, konyha sptiíz kiadó Hajnal u. 11 sz. alatt bútorozott szoba és egy lakás kiadó. Egy kerítés és egy kutrovás eladó. Kossuth és Dob u. 4 sz. alatt 2 ueca garzon szobás lakás kiadó, az egész épület pedig eladó. Tudakozódhatni a helyszínén özv. Bodicsi fmrénével. Jókarban levő kerékpár eladó. Tudakozódni lehet Kisfaludi u. 88 sz. alatt a déli órákban. özv Eirály Lajosáé alsóőregszőlök- ben Győrfi József szőlőjén kívül 2 hold szőlőjét lakóházzal eladja. Tudakozódni a helyszínén. Fodor testvérek rekettyéi birtokukon a kocsiközlekedést rendőrileg betiltják. Seresek 2 szobás lakást konyhával és egyébb mellékhelyiségekkel a róm. kath templom közelében. Cím a ki- adóhivatalban. Óriási szenzáció számba mennek a mozi mai és holnapi műsorai. Ózom szappan finom, jól habzó, kellemes illatu, közömbös mosdó és arcápoló szappan. Kapható Ráez János gyógyszertárában Kossuth u. 1 sz. (Takaréképülel) Nagykálozi Imre göbőljárási legelő birtokából 56 hóidat kipareellázva 3 holdanként elad, Tudakozódni a helyszínén Lechner Berta zongoraórák adását újból megkezdte Szives pártfogást kér Kiss Erzsi zongora oktatást ad, kezdőknek, haladóknak chován methodus szerint. Lakásán lehet gyakorolni Emeth Sándor u 11 sz. (Halász házban). Pepin borotvaszappannal könnyű borotválkozni, mert dús habja alig szárad és jól puhítja a szakállt. Olcsó, mert nem kopik mint a legtöbb esap. pau. Kapható Bácz gyógyszertárban Kossuth u. 1 sz. (Taksrékepűlet) Elsőrendű porosz csáplőszén gabonahitelre is kapható KOHN SEBESTYÉN vaiárnházábau. Egyben értesíti igen tisztelt vásárlóközönségét, hogy az útépítés tartama alatt is a Kossuth ueoán át a Kaszinó felöl udvarába be lebet hajtani. 3 szoba, konyha és mellékhelyisé gekböl álló lakást vagy házat keresek. Cím a kiadóhivatalban. Balotapusztán, Kisszállás mellett Orbán Sándor szomszédságában Mayer Gyuláié tanyája 23 m. hold szántó, szólő, herés, szép nagy kétlakásos cserepes lakóházzal, külön istálló és disznóóllal, 160 millióért eladó. Tudakozódni a helyszínén A Kiskunhalasi Hitelszövetkezet építőanyag telepén szerszámfának és oszlopnak való akáefa korlátlan mennyiségben jutányos áron kapható Két keveeet használt rugós matrac eladó. Cim a kiadóhivatalban Két uccai szoba, előszoba, konyha és éléskamrából álló lakás november 1-re, esetleg azonnali beköltözéssel kiadó Szilády Áron u. 19 sz. alatt. Fa fürdőkád eladó Bocskai u, 12 ez alatt. Sehwsrez Mihály fakereslredő I. rendű porosz eséplószeaet mindkét üzletében a legkedvezőbb árban árusit. A legjobb minőségű dió koksz, valamint két eves száraz bükk és akácfa minden mennyiségben vagontételben is a legolcsóbban kapható. Mintán a tüzelőanyagokban nagy áremelkedések várhatók, ajánlatos még a mostani olcsóbb árban elójegyaztetni, melynek vételára a drágulás figyelembevétele nélkül esakis a leszállítás megtörténte után lesz fizetendő. HARISNYA — minden létező divatszinben és minden minőségben a legnagyobb választék csak FODOR DIVATHÁZÁBAN (városháza épület.) Mielőtt építkezőé, kérjen költségvetést a Hitelszövetkezet építőanyag telepén Termény Kereskedelmi Részvénytársaság (a Magyar Általános Takarékpénztár Budapest vállalata) értesíti a gazdaközönséget, hogy a legmagasabb árakat fizeti búza, rozs, árpa, zab, tengeri ó és uj bab, mák és minden más egyéb tér ményekért. Saját érdekében kérünk mindenkit, bizalommal forduljon fenti cégünkhöz. Mindennemű terményt beraktározásra legelőnyösebb félté telek mellett elfogad, amelyre pénzt folyósít Korpát, darát és tengerit eladunk nagyban és kicsiben. Raktár és iroda Fő u. 6. Heizler pék meliett. Téglagyáron kivül Segesvári-féle 1 bold 43 n. öl szőlő terméssel, vagy anélkül eladó. Tudakozódni Kalap u. 2 ez. vagy Nagy u. 7 sz. Mácsay Gergely férfiezsbó tudatja, hogy őszi és téli szövetmintái meg érkeztek, melyeket hívásra házhoz is elvisz. Fazonmunkát olcsón és pontosan késiit Kéri a közönség szives pártfogását. Lakása Szász Károly u. 17 sz Czileer fűszeres mellett. Egy fiút tanoncaak felvesz. 1 V* hí, hold szőlő a Fráter telepen eladó. Tudakozódni Tirmann féle üzletben. Ózom fogpép ozom szájvia, ozom fogkefe a fog és szájápolásnál nélkülözhetetlen. Kapható Bácz János gyógy szertárában Kossuth u. 1 sz. (Taka- réképűlet) Utcai szoba üzlethelyiségnek vagy raktárnak kiadó. Eötvös u. 5 ez. alatt 14 liter tejet adó fiastehén eladó. Próbsfejés megengedve. Wachsmann Göbőljárá3 (Füzes puszta) Dr. Morava Károly füzesi gazdasá gába kommendes kocsist, gulyást és kauászt keres október 1-re. Tompán egy lakóház üzlethelyiség gél 8 melléképülettel eladó. Tudakozódhatni Futó Vilmos tulajdonossal Tompán. Bútorozott szoba konyhahasználattal és ko9it kapható. Vörösmarthy u. 28 ez Megnézze a mozi bájos műsorait Szent István napján és vasárnap. özv. Farkas Imréné (BaUyányi u. 15 sz.) zeaaai 70 holdas tanyásbirtokát több évre haszonbérbe kiadja. A Halasi Hitelbank Bt. a legelőnyösebb feltételek mellett folyósít kölesölöket, betétek után a mindenkori legmagasabb kamatot biztosítja, gyorsan és pontosan teljesít átutalásokat bel és köiföldrc, vesz és elad mindenféle külföldi pénzeket, Mindennemű gyapjút, nyers bőrt és mindenfajta tollat, njat, régit és bízott tollakat vásárolok. Mindenkor mindenkinél magasabb árakat fizetek. Kérem a t. közönség szives pártfogását. Lakásom Bocskay u 1, Fisehóf Tisztelettel tudatom a t. közönséggel, hogy Murgács János féle üzletben a hús árusítást megszüntettem és most csak Makai házban levő üzletemben árusítok mindenfele hosekat. A t közönség pártfogását kérve tisztelettel Szabó Benedek hentes és mészáros. A Hitelszövetkezet épltöanyagtelepe raktáron tart mindennemű építő faanyagot, téglát, oeerepet etb. (Telephely a vasntl állomás melletti Byugel-féle telken) Bort vásárol Ádici Dávid Petőfi u. 15 sz alatt E adó egy 228, 170, 126, 80, 60 és több 50, 30, 20 kát, hold területű prima homoktalaju taayásbirtok, több városi lakóház, szőlő és város alatti feketeföld, Vevők, eladók, haszonbérbeadók és vevők bejelentéseit díjtalanul nyilvántartja, földbirtokokra olcsó törleszcéses kölcsönöket folydsittat Fűzik OFB. irodája Kiskunhalas Eötvös n, 13. sz. Értekezni, előjegyzéseket felvenni dr. Főld- váry Balázs irodavezető jogosait. Válaszbélyeg Bét u. 18 ez. lakóház eladó. Tudakozódni a helyszínén. Sip n. 1 sz. alatt egy szoba kiadó. 3 éve vizsgázott soffór és autószerelő állást keres. Gim a kiadóhivatalban. 2 üzletajtó eladó. Tudakozódni Schön Samu rófős és divatáru üzletében. Opoczby Sándor Kisfaludi u 34 sz. lakóházát eladja. Tudakozódni a helyszínén bármikor. Egy szép keményfa kredene már váoylappal, egy alig használt diófa íróasztal és két selyem szék elköltözés miatt eladó. Megtekinthető Babó Sándor asztalosnál, Kigyó u 7 sz alatt Gáspár Lajos eladja Füzesen dr. Morava Károly szomszédságában levő 4 hold szántó és kaszálóját. Értekezni febártói tanyáján. Üzletmegnyitás. Tudatom a t. kö- zöoséggei, hogy Szövetség-téren, Király Gy. Balázs házában hentes és mészáros üzletet nyitottam. Kérem a közönség szives pártfogását. — özv. Juhász Istváuné. Vörösmarty u. 2 s*. alatt trágya vau eladó. Befőzésre érett paradicsom házhoz szállítva is kapható Baranyainál (Szász kert.)________________ ____________ Felelős szerkesztő és laptulajdonos PRÄGER JÁNOS Kiskonhalae r. t város I. foka rendőri büntetőbírósága 1927. bib. 9201. szám. Dr. Halász D. Sándor városi tanácsnok, mint Kiskunhalas r. t. város l. fokú rendőri büntetőbíróságának rendóri büntetőbirája, a vád képviseletében dr. Kathona Mihály tisztiügyész, ügyészi megbízott részvétele mellet- terményhamisitási kihágással vádolt Kist Jánosné kihágási ügyében. Kiskunhalas vás rosban 1927 évi jniius hó 22. napján tartott nyilvános tárgyalás után következőleg ítélt: Kiss Jánosné szül. Tanács Etel szegedi születésű. 43 éves, róm katb. vallásu, kiskunhalasi lakost azért, mert teljes tejnévve) lefölözött tejet és savóval hamisítóit tehén túrót hozott {közforgalomba az 1895: XLVL te. 3. § e pontjában ütköző kihágás miatt 8 napi elzárással, az 1879. évi XL. te. 21. § ának alkalmazása mellett elzárást helyettesítő és az Ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett fizetendő és még 8+8 pengő (16 pengő) pénzbüntetésre, ennek behajthatatlanság esetén további 8 napi elzárásra Ítélem Kötelezem továbbá terheltet 16+18=*83 pengő vegyvizsgálati dij a kalocsai vegyvizsgáló állomás részére szintén 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe melletti megfizetésére, valamint a végrehajtás élelmezéssel felmerülendő költségek megtérisére. Azonfelül kötelezem az ítéletnek a Kiskunhalas Helyi Értesítőben leendő közzétételét elrendelem s a felmerült költségeket terhelt köteles fizetni A kiszabott pénzbüntetés, valamint az elkobzott és gazdátlan jószágok árából befolyt összeg az 1901. évi XX te. 23, § a szerint felereszben Kiskunhalas várost, felerészben pedig az államkinestárt illeti. Megokolás: Terhelt védekezése elfogadható nem volt,, mart a piaci árusítóhelyen elhelyezett áru közforgalomba levőnek tekintendő és annak a törvény, illetőleg törvényes rendelkezésekben megszabott követelményeknek megkell felelnie Terhelt büntetett előéletét súlyosbító körülményként figyelembe vettem s az 1895 XLV. te. 7. §-a alapján az Ítélet hírlapi közzététele elrendelendő volt. Kiskunhalas. 1927. évi julins hó 22. napján. Dr. Halász D. Sándor sk. városi tanácsnok, mint rendőri büntetőbiró. Sándor József sk, jegyzőkönyvvezető. Nyilttér (E rovat alatt közlőttekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség) Tudatom a közönséggel, hogy férjemnek id. Móricz Sándornak senki hiteit vagy kölcsönt ne adjon, mert érte felelősséget nem vállalok. Id. Mórica Sdndorné se. Madaras Juliánná és családjai. Korona sósborszesz Kitűnő, olcsó, erős! Kaphiió RÁ CZ JÁNOS кус gyszertarában, Kossuth-u. 1 (Tskaréképülei) Nyomatott a Kiskunhalas Helyi Értesítője LapvüílaitU nyomdában.