Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1927 (27. évfolyam, 1-105. szám)
1927-06-15 / 48. szám
Kiskunhalas fieiyl Értesítője 2 Junius 25-től október 18-ig tart a Ház nyári szünete Az igazságügyi javaslat letárgya- lásának időpontjára nézve tegnap a pártok között megállapodás jött létre, amelyhez úgy az igazságügyminiszter, mint a kormány már hozzá is járult. A javaslatot a képviselőház már nem fogja a nyári szünet előtt letárgyalni, hanem őszre marad a tárgyalása. Az egységespárt azért járult hozzá az ellenzéki pártok részéről kifejezésre jutott kívánsághoz, mert a kormányzópártok is szükségesnek látják, hogy nyugodt politikai atmoszférában tárgyaltassék le a javaslat és a képviselőknek elegendő idejük is legyen arra, hogy tárgyilagos bírálatot mondhassanak a javaslatról. Ennek folytán közös megegyezéssel a munkásbiztositási javaslatot nyolcórás üléseken tárgyalják, hogy junius 20-ig részleteiben is letárgyalják, azontúl pedig junius 25-ig elintézi a Ház a kővetkező javaslatokat : A magyar—cseh kereskedelmi szer» ződést, a kiiringre, a motorszesz- adóra, a menekültek nyugdijára vonatkozó javaslatokat, továbbá a magyar—olasz egyezményt a kettős megadóztatás elkerüléséről és a földmivelésügyi miniszter javaslatát a tenyészállatok kötelező vizsga» latáról. A pártok egyértelmüleg ál» lapodtftk meg és ez a megállapodás lehetővé teszi, hogy junius 25=én házhatározattal október 18 ig elna» polja magát a Ház. ——————w—-» I« in Súlyos motorkerékpár-szeren- csőtlensőg a maisai országúton Baller Ferenc, a kiskunfélegyházai Népbank igazgatója, — ki hosszabb ideig volt városunkban a Kereskedelmi Bank igazgatója — és Toma- sovszky Lajos dr. kiskunfélegyházai orvos motorkerékpáron mentek Maj» sáról Félegyházára e hó 8»án éjjel. Jászszentlászló községben az úttest éles fordulójánál egy kocsi jött velük szemben, amit előzőleg a motor utasai nem láthattak. Az összeütközés elkerülhetetlennek látszott, ez esetben pedig az utasok is, a kocsi, ló is a pusztulás áldozata lett volna. A vezető hirtelen lekanyarodással kisebb bajjal igye» kezett szabadulni. A hirtelen fordulás azonban a motorkerékpár utasait kiröpitette a kocsiból. Baller igazgató koponyaalapi törést szenvedett, állapota súlyos. Tomasovszky doktornak kisebb zuzódáson kivül egyéb baja nem esett. A motorvezető sé» rülése súlyos, de nem életveszélyes. Ország—Vilég Budapest hivatalosan meghívta Chambertin amerikai repülőt, aki az Óceánon keresztül negyvenhárom óra alatt 5283 kilóméiért repült leszállás nélkül. — Vasa József népjóléti miniszter kijelentette, hogy ragaszkodik ta lakások felszabadulásához, a boltbérek havi fizetését azonban engedélyezni fogja. — Rövidesen elkészül az aggkor és a rokkantság esetére szóló biztosítási törvénytervezet. — A pénzügyminiszter felszólítására a bankok olcsóbban adják az ingatlan hiteleket. — Százhúsz repülőgép ünnepelte Lindberget Amerika partjai előtt. — Az olasz gabonakereskedelem nagy tökét bo- csájt a magyar piac rendelkezésére. — A ddiiroli Pusterthalban másfélméteres hó esett. — Székesfehérvárott egy festőtanoncot lefejezett az emelődaru, amelynek mázolásával foglalkozott. — Párisban egy mexikói embsr agyonlőte négy gyermekét és aztán leugrott a negyedik emeletről — Az első Budapesti Gőzmalomból 25000 darab zsákot sikkasztottak el. junius 15 Ép testben ép lélek Óriási érdeklődés és páratlan siker jegyében folyt le a halasi leventeünnepély Levente nap Halason. A Kiskunság városában a magyar önérzet, a magyar bátorság és magyar tetterő ült ünnepet vasárnap. A spártai méretű magyar ifjúság délceg diadala volt ez a nap, akarat, lelkesedés és harsogóan megmutató fárosza a hazug Trianonnak. Jeléül annak, hogy ősök élnek az utódokban, apák fiaikban: egyazon vitézség stigmájával — a szivükben. Ki adta izmos karjukba az erőt, lelkűkbe — a mindentátfogó nagyságot ? A történelem. Az az ítélő birő, amely minden eltiprás é3 meggyalá- zás után megadta a magyar nemzet igazát. Es az fogja megadni a nemzet igazát a trianoni orgyilkosság ügyében is. Égése biztosan. Az ünnepély Ragyogó nappal, kürtriadókkal ébredt a város. Az emberek szemében várakozás ült. A Horthy Miklós téren kordont vont a sisakos rendőrség. A tömeg egyre nőtt a téren. Látszott, hogy a város egybeforrt a leventékkel. Az eszmével, a hittel. Es a termő gondolattal. A város vezetősége is eljött. Az intelligencia. Es katonás rendben jöttek el a leventék. Közel ezer levente Bocskai sapkája, fehér tolla, bátor szive jelentette itt a keresztény nemzeti eszmét, az élő nemzet élő hitét és reményét. Es a csapat fölsorakozott a hősök emlékszobránál ős disztisztelgést rögtönzött. A hősöknek. Az élő hősök a halott hősöknek. Es az embereket nemes előrzékenyedés fogta el a legmeghatóbb kegyelet e jelénél, ahol ifjú leventék hősi halott apáik és testvéreik emlékének hódoltak. Es ki látott ekkor a szivekbe ? Ki érezte meg ebben az elődübörgő nemes demonstráció egyetlen szavát: Jcváte&szük. Es a büszke csapat, ahogy jött, fegyelmezett rendben vonult be a Központi iskolába, ahol tábori ebéd várta őket. Vitézi tornák délutánja Délután volt a tulajdonképeni levente nagygyakorlat időpontja. A tornaverseny kezdete három órára volt kitűzve a már közismert, változatos programmszámokkal. A gyakorlatok színhelye a Vásártér, már két órakor népesedett. Félháromra zsúfolásig teltek az ülő' helyek. Három órakor katonás pontossággal hangzott a kürt. A leventék a Központi iskolától, a Kossuth utcán át érkeztek a Vásártérre. Útjuk ritkán látott diadalut volt. Az útvonalak mindkét oldalán zárt sorokban álltak az emberek. Lelkesen ünnepelték a leventéket. A jövő nemzedéket. Az uj generációt. A haza reményét. Es lélegzetvisszafolytott érdeklődés mellett megkezdődött a vitézi torna. Amilyet csak a régi görögök tudtak produkálni. Elsőrangú volt. Sőt: utolérhetetlen volt. Az eredmények A leventeverseny eredménye az alábbi: 100 m. síkfutás 16 éven alul: 1. Sándor Gábor, 2. Túri Sándor, 3. Horváth István. 16 éven felül: 1. Kohn József, 2. Sterlemann Henrik, 8. Papp László. 4X200 m. staféta : 1. Huszár szakasz, 2. Kruspier szakasz. Magas ugrás 16 éven alul: 1. Mészáros Imre 120 cm., 2. Kocsis József 115 cm., 8. Gyenizse 115 cm. 16 éven felül: 1. Kupa László 135 cm., 2. ScŐ3 Dénes 130 cm., 3. Delia 125 cm. Távolugrás 16 éven alul: 1. Sándor Gábor 406 cm., 2. NéI meth B, Balázs 380 cm., 3. HorU I M. 371 cm. 16 éven felüliek : 1- I Papp L. 504 cm., 2. Sterlemann H. * 474 cm., 3. Rozenfeid 462 cm. Oerélyvetés : 1. Móricz 35 50 m., ! 2. Gavlik K. 33 m., 3. Lovas S 32’50 m. S DiszJcoszvetés 16 éven alul : 1. I Sándor Gábor 20 50 m., 2. Kertész S. í 19‘35 m., 3. Márkus 19'10 m. 16 éven i felül: 1. Belényi M. 29‘10 m., 2. Szabó 20’52 m., 3. Wittier 1.18'80 m. Sulydcbás 16 éven alul : 1. Si- I monyi 9'78 m, 2. Kertész 8 50 m,, ■ 8. Balogh 8 42 m, 16 éven felül: 1. Sterlemann H. 9’94 m., 2. Harczi 9'26 m. 8. Modok 888 m. Céllövéseet: 1. Ador Atilla 82 pont (Thorma sz.) 2. Katus, 3. Modok. Pontverseny : 1. Huszár szakasz 27 pont (kapta báró Prónay György ezüstserlegét.) 2. Thorma szakasz 18 pont. 8. Kruspier szakasz 11 pont. Az eredmények kihirdetése után dr. Thurőczy Dezső polgármester lendületes beszéddel üdvözölte a leventékét. A levente intézmény — mondotta a polgármester — szép bizonyítéka a nemzet újjáéledésének és biztosítéka az erős jellem fejlődésének. Ép testben ép lélek lakik. Ёз ezek a leventék az ifjú nemes sarj. Ha ilyen lesz é3 marad a nemzet: akkor az ország újból fennen fog ragyogni Kárpátoktól az Adriáig. Díjkiosztás. A kitüntetettek átvették az elismerés jutalmát. De a nem nyertesek is átvették a magyar nép háláját és a nemzet elismerését, hogy ők is részesei a nemzeti reneszánsz építő munkájának. És a legnagyobbfoku dicséret illeti ni8g a lelkes, fáradhatatlan levente oktatókat. Az oktatók beigazolták, hogy hivatásuk magaslatán állnak. Egytől e^yig nagyszerű és pompás munkát végeztek. A nyertesek közül az első arany, a második ezüst, a harmadik pedig bronz érmet kapott. Farkas Elek felsőházi tag tiszteletdiját (ezüst tárcát) Thorma Ká» roly oktató kapta. , * Fél 8 óra. A leventecsapat sorakozik. És vonulnak a Sóstóhoz a táncmulatságra. A levente-nap elmúlt. De emléke frissen megmarad jövő évre. Az uj ünnepélyig. Es megmarad fenséges erőben, magyar önfeláldozásban, a föltámadásig. A magyar főitámadásig. Egész biztosan! M—y A—s. Mindenki otthon köszúhet 16 fillérért 1 liter szódavizet, ha Autó-Syphon készüléket Vásárol BENEDEK ALBERT vasüzletében Kiskunhalas, Posta utca 2. Tanyaiaknak nélkülözhetetlen. Díjtalan bemutatás, vétel- kényszer nélkül. Hirdessen a „Helyi Értesitő“-benj Jó közepes termést várhatunk A földmivelésügyi miniszter legújabb vetésjelentése A földmivelési miniszter uj termés» jelentést adott ki, amely szerint több terményféle fejlődésében visszaesés mutatkozik. A búza országos átlaga jó közepes termést ígér. A rozs a fagy miatt sok helyütt ablakos, közepes termésre van kilátás. A fagy által visszatartott árpa jő közepes termést mutat. A tengeri és a burgonya kiheverte a fagykárokat és általában javul. A babot legtöbb helyen újra kellett vetni. A többi hüvelyesek kiheverték a fagykárt. A sok kárt szenvedett gyümölcs és szőlő gyenge közepes termést igér. Megüzente édesanyjának, hogy agyonütötték és vizbedobták A napokban egy nagyobb társasággal jókedvűen mulatozott Zsanában Király Gy. László. Reggel feió már nagyon elálmosodott, aludni azonban nem igen volt ideje, mert haza kellett volna mennie. Erre gondolt egy merészet és nagyot, megfogott egy kis gyereket az utón, elküldte az édesanyjához, hogy mondja meg neki, hogy Király Gy. Lászlót Zsanában agyonütötték és a vízbe dobták. — A gyerek el is járt megbízása szerint, elmondott mindent úgy, ahogy parancsolta neki Király. A kétségbe esett édesanya rögtön kocsira kapott és elrohant a csendőrséghez. ahol jelentette a szörnyű gyilkosságot. A csendőrjárőr ugyanazon a kocsin kiment Zsanába és a nyomozást megindította. Ennek alapján kiderült, hogy az egéss gyilkossági meséből nem igaz semmi, mert Király Gy. Lászlót nem ölte meg senki, csak éjjeli lumpolása után ki akarta magát jól aludni és ennek leleplezésére költötte a kegyetlen gyilkosság meséjét. 1011 hősi halott emlikszobrának leleplezése Nagykörösön Vasárnap délelőtt ünnepélyes keretekben történt meg Nagykörös 1011 hősi halottja emlékszobrának ünnepélyes leleplezése. Az ünnepélyen résztvett a kormányzó is, kit az állomáson Preszly Elemér főispán, Agorasztó Tivadar alispán és Dezső Kázmér polgármester üdvözöltek. Az üdvözlések elhangzása után az államfő ötösfogaton az ünnepély színhelyére hajtatott. Gróf Ráday Gedeon a város országgyűlési képviselője kért engedélyt a szobor leleplezésére, amit a kormányzó rövid beszéd kíséretében adott meg. — Ne felejtsük el, — úgymond, — hogy az 6 emlékük súlyos kötelességeket is ró reánk. — Nem elégkönnybeborultszemmel emlékeznünk, hanem folytatnunk kell az ő küzdelmüket. Nem karddal, fegyverrel, hanem becsületes, kitartó munkával, ugyanazért a szent célért, amelyóit ők vérüket ontották. A kormányzó nagyhatású szavai után IShullott a lepel a szoborról, Zala György szobrászművész alkotásáról. Preszly Elemér főispán mondott ezután ünnepi beszédet, majd a különböző felekezetek lelkészei áldották meg a szobrot. Végül a szobor megkoszorúzása következett. A szoborleleplezési ünnepélyen városunkból Farkas Elek főrendi» házi tag, dr, Gusztos Károly h. polgármester, dr. Kathona Mihály főügyész, Gál Jenő tanácsjegyző és mások vettek részt. I Izzó szerel 1 esi gyéi cseng relé elsőre I Vilii fcözpc ki Telef Hl Sps Oaütörl Sztas ki n Géezy becsű 8 i Elsőre; Fél 7, Rend Vasár: Molit vi 1 5 felv 3 szer Ke Ren< 1 isi i ke felt* vásár IN fa Szövi sárt rész Hitel! nek 7 Dijta