Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1926 (26. évfolyam, 1-104. szám)

1926-07-10 / 55. szám

XXVI. évfolyam. 55. szám. Szombat, 1926. julius 10 r Közgazdasági, társadalmi és politikai heti néplapé 'előfizetési ár egy évre: Helyben . . . 60000 kor. | Vidékre • . 200.000 kor. Egy szám ára 1500 korona. —----------------------­Alapította PRAGER FERENGZ­Hirdetmények dija: Egy cm. magae sorenfe»« Oarmondból 10000 korona — Petitből 11000 korona 1 Magán hirdetés szavak szerint. Szerkesztőség: Molnár-utcza 2. Megjelenik szerdán és szombaton Kiadóhivatal; Az uj városháza épfile' □ A Halason megváltás alá kerülő földbirtokokra vonatkozólag most folynak újabb eljárások. A napokban Kállay György föld- reformbiró tárgyalásra hívta meg a földtulajdonosokat és közölte velük, hogy a megváltásra kerülő földekre nézve az OFB meghozta ítéletét és jelezte azt is, hogy most már a kö­vetkező eljárást a birtokok helyszíni szemléje képezi. Az érdekeltekkel Kállay bíró megállapodott, hogy a helyszíni szemlék milyen sorrendben történjenek meg. A tárgyalás után beszélgettünk dr. Kállay György földreformbirőval, aki munkatársunknak a következő­ket mondotta; — A földreform céljaira Halason megváltott birtokok mikénti felhasz­nálására vonatkozólag a helyszíni szemléket rövidesen megtartjuk. Az első ilyen szemle még a héten a Pázsith Antal-féle birtokon lesz. Julius 14-től kezdve következnek a többiek. — Néhány héten belül intézkedés fog történni a csereingatlanokra nézve, a vagyon előnyjuttatásra, va­lamint megtörténik a házhelyek és a megváltott ingatlanok árának meg­állapítása. — Az OFB a megváltás aláke­rülő földekre vonatkozó ítélete leírás alatt van. 1—2 hót múlva annak ki­hirdetése megtörténik. Az ítéletet közlés végett e lap rendelkezésére bocsájtom. A Vanyur-ház lebontása a közgyűlés előtt Mit tárgyal a hétfői közgyűlés Halas város képviselőtestülete ju­lius 12-én, hétfőn d. e. 9 órakor rendkívüli közgyűlést tart elég nagy tárgysorozattal, amelyet alább adunk : Vármegyei Alispán rendelete a közvágóhíd tervének szakmérnökkel való elkészítése tárgyában. Köz és magán jellegű szolgálta­tások után szedhető illetékekről és dijakról alkotott szabályrendeletre vonatkozó vármegyei véghatározat. Nagy Lajos városi alszámvevő nyugdíj és illetmény ügyében kelt vármegyei határozat. 1924 évi zárszámadások a v. ta­nács javaslatával. Gyámi és gyámi letétpénztárak 1917—1920 évi zárszámadásai a városi tanács javaslatával. Hangya szövetkezet kérelme a város tulajdonát képező régi járás- birósági épületnek a piacfelé néző földszinti frontjában lévő helyiségek beriete iránt. Pusztai marhalevólkezelő hivatal felállítása. Nagy Pál Ferenc és társainak ké­relme az épitendő tanyai iskolák anyagának kifuvarozása tárgyában. Felsőszáliási áll. elemi iskola tel­kének megvétele. Mélyfuratu kutakra vonatkozó aján­latok bemutatása. Vanyur ház lebontása és vele adó kapcsolatban értékemelkedési kivetése. Kerületi Munkásbiztositó Pénztár kérelme telek átengedése iránt. Karácsonyi Lajos adótiszt kérelme nyugdíjaztatása iránt. Fehértói bizottság jelentése a fehértói gazdaságban megtartott szemléről. Berky Sándornó szabadság kérése. Házhelyrendezés során kiosztott ház­helyek építési övezetbe való beosztása. Iskolák építésére vonatkozó vál­lalati szerződés bemutatása. Uceák kövezésére vonatkozó vál­lalati szerződés bemutatása. Kocsis Sándor pékmesterrel a régi kataszteri épületben lévő üzlet- helyiség bérletére kötött szerződés Özv. Nagy Tóth Mártonná és Nagy Pál Sándornéval kötött csere- szerződés jóváhagyása. A bodoglári iskola telkének át­írása tárgyában Túri Jánosné örö­köseivel kiállított nyilatkozat bemu­tatása. Dr. Gusztos Károly közig, tanács­nok jelenti, hogy a Gazdasági Bank Rt. felügyelőbizottsági tagnak meg­választotta. Hofmeister Gyula főszámvevő je­lenti, hogy a Hitelbank Rt. felügyelő­bizottsági tagnak megválasztotta. A Duna áradása Napló a hétről A politikai élet múlt heti nyári csendjébe a miniszterelnök ünneplése hozott élénkséget. Nem csak a genfi eredmények miatt, hanem az ország érdekében való munkája közben szö­kevény kommunistától elszenvedett orvtámadás miatt is fordult Bethlen István gróf felé az ország negyvenhat városának és községének kitüntető bi­zalma, díszpolgárává választva az öt­éves kormányfőt. A negyvenhathoz most egyszerre hatvanegy újabb díszpolgári oklevél csatlakozott, mert Csonka-Bihar köz­ségeiben egyhangú lelkesedéssel sza­vaztak bizalmat és díszpolgári kitün­tetést Bethlen miniszterelnöknek. A kormányelnök különben már meg­kezdte szabadságit a somogymegyei lake pusztán. Úgy tudjuk, hogy a nyár folyamán számos városba és községbe ellátogat, bogy érintkezzen és beszeljen az ország népével és hogy megköszönje az iránta tanú­sított ragaszkodó szeretet megnyilvá­nulásait. * A képviselő urak is nyaralnak már. a vidéki beszámolók egyre-másra hangzanak el. Sokan azonban a világ zajától is félrevonulva keresik a testi- lelki pihenést. Mert ma nagyon sok gondja-baja van az embereknek és ha ez a sok gond és bu egy egész ke­rületből szakad a lelkiismeretes kép­viselő nyakába, csodá é, ha szinte összeroppan az idegölő munkában. S hogy mégse legyen teljes a hon­atyák vakációs öröme, uj választásokról suttognak az elcsendesült politikai berkekben. Úgy mondják, hogy a kormány nem várja be a mandátumok jövő évi lejárását, hanem még az ősszel újra választat. Biztosat azonban még senki sem tud. * A kormány a közel jövőre vonat­kozólag nagyarányú gazdasági prog­rammed dolgozott ki, amelynek ha­tása közgazdasági életünk fellendü­lésében fog mutatkozni. A miniszterelnök elutazása előtt behatóan megtárgyalta az egyes szakminiszterekkel azokat a főbb irányelveket, amelyeknek alapján a most megoldásra váró beruházási programmot összeállítják. A kormány jelentős, sok száz és százmilliárdra rugó közmunka meg­indítását fogja azonnal elrendelni, minthogy nemcsak a kölcsönből rendelkezésre álló 50 millió arany­koronáról van szó, hanem ezenkívül az 1925—26 évi költségvetési feles­legek felhasználásáról is. Szabadkáról jelentik: Hogy az ! Apatin melletti árterületről a vizet visszavezethessék az óráról órára apadó és már mélyebb vizállásu Duna medrébe, a gátat az apatini fűrész­telep mellett felrobbantották. Az ár­területről a viz hatalmas erővel öm­lik vissza a mederbe. A baranyai oldalon a helyzet vál­tozatlan. A környékbeli falvak meg­feszített erővel dolgoznak a tarta­lékgát megerősítésén* * * * Mohácsnál 60 ezer hold bevetett területet veszélyeztet a Duna áradása A Duna áradása, amely kedd reg­gel Mohácsnál 14 centimétert apadt, a budapesti emelkedés következtében ismét veszedelemmel fenyegeti a mohácsiakat. Az árhullám Budapest­ről két nap múlva eléri Mohácsot és a számítások szerint a viz el fogja önteni a margittai szigetet, amely Jugoszláviába átnyúlik és amely mintegy 60 ezer hold bevetett területet veszélyeztet. A védekezési munkálatok fokozott erővel ős mér­tékben folynak. Szeged, jul. 8. Szerdáról csütör­tökre virradó éjszaka hatalmas jég­eső pusztított Szeged jjkörnyékén. A jégfelhők észak felől érkeztek és Szatmaz, Vilmaszállás, Jánosszállás szőlőiben r rendkívül nagy károkat okoztak. Némelyik szőlőben az egész termést elverték, sok helyütt pedig ötven százalékos kárt tettek a sző­lőkben. Az első becslés szerint a károsodás meghaladja a három milliárd koronát. A jégfelhők Hód­mezővásárhely és Orosháza felé vonultak, ahol a rozs- és búzaföl­deken ugyancsak nagy károkat okoztak. Marhalevélkezelő hivatalokat állítanak fel a pusztákon A pusztai lakosság régi óhaja, hogy a pusztákon állítsanak fel marhalevél- kezelősógeket, ami által elkerülhetik,, hogy előző nap a városba kelljen jönniők marhalevélért, ha jószágaikat piacra akarják hajtani.' A v. tanács ezen segítendő, olyan javaslatot terjeszt a hétfői közgyűlés elé, hogy hat pusztán: Pirtón, Bo- dogláron, Zsanán, Füzesen, Bogárzón és Balotán az ottani iskolákban állít­sanak fel marhalevélkezelői kirendelt­séget s az uj marhalevelek kiadását és a marhalevelek irányítását bízzák a tanítókra. Ez az uj rendszer bevezetése a városnak 10—12 millió koronába kerül, de ezáltal a pusztai lakosságon nagyban segítenek. Ország-Világ A kormány előkészíti a fogyasztási adók csökkentését és a forgalmiadé reformját. — Az ősszel törvényho­zási utón módosítják a sajtótörvényt. — Takács bécsi magyar mester vezet a budapesti nemzetközi sakkverse­nyen. — Budapest nagykereskedői bojkotmozgalmat indítottak a cseh ipar ellen. — A főváros eltörli a hus- fogyasztási adót és a fontosabb élelmi cikkek városi vámját — Bethlen miniszterelnök Inkepusztára utazott nyári pihenőjére. — Ausztriá­ban szanálási alapot termtenek a bankok számára. — Mussolini gaz­dasági és politikai szerződést tervez az oroszokkal. — Poroszországban hét óra hosszat dühöngöt a borzal­mas felhőszabadás. — Németország és Dánia között eltörölték a vízum- kényszert. — A lengyel monarehis- ták Sixtus pármai hercegnek ajánl­ják fel a lengyel koronát. — Három­ezernél több házat pusztított el Ja­pánban a földomlás. — Mátyás föl­dön a villamos darabokra tépett egy öreg asszonyt, aki nyomora miatt a a villamos elé vetette magát. Az ön­gyilkos asszonynál semmiféle igazoló írást nem találtak. — Három elég­telen osztályzat miatt lett öngyilkos Budapesten a 14 éves Vadász Dénes. — Ausztria termésében súlyos káro­kat okoztak a felhőszakadások. Megkezdik a szemlét a megváltás alá kerüld földeken Hamarosan megállapítják, hogy a házhelyért és az ingatlanokért milyen árat kell fizetni — Kállay földreformbiró nyilatkozata

Next

/
Oldalképek
Tartalom