Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1926 (26. évfolyam, 1-104. szám)
1926-09-22 / 76. szám
2 Kiskunhalas Helyi Értesítője szeptember 22 Eltűnt egy halasi földmives Öngyilkosság - vagy bűntény a háttérben Az Egyke ellen Egy gyermek a vagyon Vál örökölheti csak áz Egyke mindjobban terjed Magyarországon. annyira fontos problémává kezd válui, hogy már »hivatalos körök törvényes ictéskedésekkel akarnak ellene védekezni. Ezt célozza dr. Eri Márton Tolna- vármegye alispánjának akciéja, amely törvénybe akarj* iktatni, bogy egy gyermek a szülök vagyonának egyhar- madát, két gyermek pedig dát örökölheti csak, a nem örökölhető vagyonréeaek pedig az kuam tu- lajdonába jutnának azzal a határozott kikötéssel, bogy ezeket a hárommal több gyermekkel bíró és arra ráutalt családok támogatására, segélyezésére kell fordítani. №g,ezeréves csontvázat találtak Szegeden A Szeged rendezőpályaudvar mögött lévő Baliagi-tóban már hónapok óta ásatásokat folytatnak. Különféle értékes, regi maradványok után kutatnak. . , . Legutóbb egy emberi csontvázat fejtettek ki a munkások, amely melyen a főid * alatt összezsugorodott lábakkal oldalt feküdt. A temetkezés módjából megállapítható, hogy a csontváz legalább is négyezer esz- tendős. A letet már azért is a ritka- eágok közé tartozik, mert Szeged környékén a legrégibb lelet sem volt több 1500 éve8nél__—^ШИ(И|И^и Szabó Jucival Kezdik meg a sziniszezont Kiss Árpád jónevü színtársulata a sziniszezont október másodikán szombaton kezdi meg városunkban. A társulat dr. Szabó Jucivá mutat- kozik be. Vasárnap ugyanezt adják. Аз első operette előadás hétfőn lesz. A" Muzsikus Ferkó kerül színre. A bérlet gyűjtést a társulat mar meg ezdte. Akik bérelni óhajtanak, csütörtökig jelentkezzenek a Press- burger-féle Ország—Világ Sokan hamisítják az exportra ke- ai* macvar bort. — Az országban rengeteg sok hamisított külföldi cigaretta van forgalomban. - Magyar- ország naponként 500 vasúti kocsit küld át Romániának. Összeírjuk a hadikölcsöntulajdonosokat és a jegyzéket könyvalakban kiadják. Jászberényben egy hachozvegyet neveden kósszurással megölt egy jyfajek nevű ember. A gyilkost letarthatták — A Kúria Bukovenszki Jénosnét, aki légykővel megmérgezte az anyját, halálra ítélte. — Olaszor- szág két és fél millió mázsa búzát fog még kivinni tőlünk. - Az^olasz- országi Olivettoban egy autóbusz a városka 20 tagú zenekarával a szer- pentinutról a mélybe zuhant Hat ember meghalt. — Rossiany litván városkában egy körmenet alatt beszakadt a hid, 4 ember vizbefult, 28 megsebesült. - Egy londoni orvos- tanár megállapította, hogy az erős fény és lárma árt az emésztésnek. 11 Mussolini az olasz nép ékszereit kéri a lira stabilizálásához. — Mexikóban újból kitört a vallásháború- _ A csehek veszni engedik a *e,‘ vidéki magyar iskolákat. Huszonkét, ezer gyermek nem jár iskolába. Veszedelmesen terjed * hann0™r.| tífuszjárvány. - Munkanélküli osztráB hadirokkantak megszálltak e8Y fa^_ __Egy bulgár főhadnagy lelőtt egy autóbusz soffőrt, mert nem állott mea előtte. — Peruban az ásatások alkalmából ritka őslények csontjaira KSk. - Romániában újból vasút, katasztrófa történt. 1 Hétfőn délelőtt megjelent a rendőrségen Ökördi Istvánná sz. Hegyi Juliánná 32 éves Öregszőlőbeli lakos és előadta, hogy férje, Ökördi István szeptember 13-án eltávozott közös j lakásukról és azóta eltűnt. Fogalma sincs róla, hogy hová lett. Ökördi István rejtélyes eltűnése ügyében a rendőrség megindította a nyomozást. Ökördi István 9 évvel Búd János pónzügyminiseter az Egységespárt legutóbbi ülésén nagyjelentőségű nyilatkozatot tett az általános pénzügyi helyzetről. Nyilatkozatának legfontosabb részét, az adósérelmefe orvoslásának megigérésa és e téren egy egész uj rendszernek bevezetése képezte. Elismerte a pénzügyminiszter, hogy az adókivetés terén sok a sérelem, — de ígérte, hogy ezek rövidesen megfognak szűnni. Az adókivetés az eltitkolások folytán szigorú lesz, de teljesen igazságos és ami fő, — nem fogja tűrni a súlyos méltánytalanságokat. Épp ezért utasította az alsóbb adóigazgatási közegeket, hogy mindig tartsák szem előtt a méltányos igazságérzet elveit. A jövedelem és vagyonadót a jövőben a felesleges izgalom megszünfiatalabb volt feleségénél és semmi oka nem volt arra, hogy azt otthagyja. Többen pár nappal ezelőtt Fehértó környékén látták. Egyesek szerint nagy a valószínűség, hogy öngyilkosság történt. Bűntény sem lehetetlen. A rendőri nyomozás fogja kideríteni Ökördi István rejtélyes eltűnésének okát. tetése céljából nem évente fogják kivetni. Három évre egyszerre lesz a fenti két adó kivetve, — természetesen, ha időközben az adózó gazdasági viszonyai változnak. — úgy a kivetett adó összege ennek arányában emelkedik vagy csökken. Azon lesz, hogy az adó mérséklődjék. Ezt nagyban eJő fogja segíteni az, bogy a pénzügyi adminisztráció terén gyökeres változások történnek. A méltányosság elve fog itt is érvényesülni és fontosnak tartja, hogy az adóalanyok és a pénzügyi hatóságok közötti ellenséges viszony megszűnjön. A pénzügyminiszter megígérte még, hogy az illetékeket is csökkenteni fogja, valamint a forgalmi adónál fokozatosan bevezettetti a fázisrendszert. A muszáji csodagyerek halálugrása. Annak idején részletesen irtunk Soltész Farkas Jánosról, a kecskeméti muszáji csodagyerekről, akit valami csodálatos tulajdonsággal vert meg a sors: amire ránézett kigyulladt és menthetetlenül elégett. Hol egy szalmakazal, hol egy ház égett le szemének gyújtó pillantására s a kriminálantropológia és az orvostudomány tehetetlenül állott vele szem- ben. Valami természetfölöcti, titokzatos, rejtelmes erőt sejtettek a vézna csenevész, gyenge elméjű fiúcskában s akadt egy ember, valami Papp Antal nevezetű állítólagos vegyészmérnök, aki „tudományos“ alapon boncolgatta a gyerek szemeiből kiáradó rejtélyes erejű fluidum különös megnyilatkozásait. A „tudományos“ kutatásnak, kísérletezésnek az lett aztán a vége, hogy a kecskeméti rendőrség letartóztatta Papp Antalt, mert kiderült j róla, hogy, hogy hipnózis segítségé- j vei különféle szélhámosságokat kö- ; vetett el a nagyszerű médiumnak j bizonyult beteg fiúcskával. Papp An- j tál fogházba került, a kis Soltész * Jánost pedig a gyenge elméjüek intézetebe vittek. A tudományosan felállított diagnózis ugyanis megdőlt és lehullt a lepel a titokról: a rejtélyes gyújtogatások titkára rábukkantak a beteg fiúcska piromániás, gyujtoga tós hajlamában. Soltész Farkas János nemrégen megszökött az elmegyógyintézetből. Bécsbe szökött. Csakhamar elfogta a rendőrség. A fogházból is mindenképen raeg- akart szökni és menekülését nagy gonddal készítette elő. A fogház harmadik emeleti munkaterméből egy deszkát szerzett és úgy tervezte, hogy az ablakon át a deszka segítségével fog átjutni a fogházzal szomszédos alacsonyabb ház tetejére. Nemrégen kísérelte meg a szökést. Alkonyat után, mikor néhány pillanatra őrizet nélkül maradt, hirtelen kidugta a deszkát, odatámasztotta a Szomszédos tetőhöz és kimászott az ablakon, ügy látszik azonban nem volt eléggé elővigyázatos, mert a deszka elcsúszott s a szerencsétlen hu lezuhant a mélységbe. Hajsza a megszökött vőlegény után Egy „szegény legény" küzdelme: — szabadságáért Tiszaugon szombaton nagy lako- lalomra készültek. A falu egyik jó- aódu gazda leányát akarta elvenni gy ottani legény. Két órára volt kitűzve az esküvő. Írre az időre együtt volt minden aeghivott a lányos háznál és izga- ottan várták a kérő-násznagyokat, ogy indulhassanak. Múltak a percek legyedórák, de nem jött se kérő- ásznagy, se vőlegény. Valakinek szébe jutott és elszaladt a vőlegény akására, ahol azután hamarosan aegoldódott a rejtély : a vőlegény ucsut sem mondott a kapufélfának, s eltűnt. Kiderült, hogy legszökőtt; az utolsó pillanatban meggondolta magát. Erre a hírre a menyasszony és nyja elájultak, — az apa azonban okkal praktikusabb volt és kiadta a elszól, hogy el kell fogni a meg- zökött vőlegényt. A felszólításnak meg is lett az eredménye, amennyiben az egész vendégsereg ki kocsin, ki lovon, ki gyalog, rohant a falu utcáin az esküvője elől menekülő vőlegény után, mindegyik reménykedve, bogy 6 lesz a szerencsés, aki visszacipeii a vőlegényt a pap elé. Az apa volt a szerencsés megtaláló, aki éppen akkor érte utói vőjelöltjét, amikor az csónakba akart szállani a Tiszán. Se szó, se beszéd, dühösen ugrott az apa az alig védekező legényre és pár pillanat múlva a Tisza iszapjában birkózott a szabadságát féltő legénnyel. Néhány perc után a legény megadta magát sorsának. Látta, hogy nincs menekülés, könyörgésre fogta a dolgot, mire az apa karonfogva vezette vissza a fatuba és félóra múlva az anyakönyvvezeíő előtt megtörtént a nagy eset: a legény szomorú sorsa beteljesedett, — elveszett a szabadság. Nagy változások lesznek az adóigazgatásban Három esztendőnkint vetik ki az adókat. Remény van az adómérséklésekre is 27-én kezdetét veszi Halason a leventeoktatás A leventeoktatás f. hó 27-én kezdetét veszi. Leventeköteles minden 12 évet betöltött ifjú egőszeu 21 éves korig, ha betegségben nem szenved, vagy testi hibája nincsen. A leventekötelezettség alóli felmentést csak hatósági, orvosi bizonyítvány, vagy távollakást igazoló hatósági bizonyítvány alapján adható. Nem kötelesek leventeoktatáson részt- venni a gimnáziumi tánulók az egyetemi hallgatók és a katonai szolgálatot teljesítő egyének. A leventefegyverek megérkeztek s igy a kiképzés most már a cóllövósre is kiterjed. 101 éves és válik Kaliforniában egy 101 éves ember most adta be a válókeresetet hetedik felesége ellen. Az öreg kékszakái két évvel ezelőtt vette el ezt a legújabb feleségét, azonban sehogy sem volt vele megelégedve, mert nem volt elég szorgalmas és megbízható. Mikor az öregembert megkérdezték, hogy nem fog e még egyszer megnősülni, mosolyogva felelte, hogy: „Nem lehet tudói.“ A Sóstói szálloda különös lakói Jótékonycélra gyűjtöttek — és a pénzt elköltötték. — Vasárnap délelőtt az a hir terjedt el városunkban, hogy a Sóstón egy fiatal par öngyilkosságot követett el. Ezzel egyidejűleg a Sóstói Szálloda felhivta a rendőrséget és előadta, hogy szombat este egy fiatal pár szállott meg náluk és tekintve, hogy reggel magukról életjelt nem adtak, — a za gyanújuk : öngyilkosok lettek. A rendőrség részéről egy detektív ment ki a Sóstóra. A detektív előtt azonban csodálatosképen ki nyilt az „állítólagos öngyilkos pár“ szobájának ajtaja és megjelentek a lakók is: teljesen sértetlen állapotban. Mindkettőjüket behozták a rendőrségre. A nő Szeretsz Máriának mondotta magát. A férfi először Kocsányinak. A rendőrség azonban rövidesen megállapította, hogy Kerényi és Klein nevet is használt. Személyazonosságukról többet nem voltak hajlandóak elárulni és igy a rendőrség őrizetben tartotta őket. A rendőrség megkeresést intézett Budapest és Miskolczra, — ahol legutóbb tartózkodtak — bővebb felvilágosítás céljából. Megkeresték Pró- nayfalvát is, mert ott legutóbb egy Kerényi nevezetű egyén egy nővel gyűjtött és gyűjtés közben ellopta egy gazda aranyóráját. Akkor a tettesre a lopást rábizonyítani nem sikerült. A rendőrségnek eddig inár sikerült megállapítani, hogy Kerónyiék Kiskőrösön voltak legutóbb, ott jo- tékonycélra gyűjtöttek. Kiskörösről Halasra jöttek kettős céllal: gyűjteni és a Sóstón nyaralni. Több rail- mílliót gyűjtöttek össze a nyomorgó gyermekek részére és a pénzt elköltötték. Valószínűleg a gyűjtésben társaik is voltak, amennyiben a náluk talált gyüjtőiveken nagy összegek szerepelnek. A további nyomozás fogja megállapítani Krecsányi és társa halasi és egyéb városokban folytatott működését. Miskolci Farkas Berci cigány-primés a híres szólista megérkezett, teljes zenekaréval esténként hangversenyez Keresztesnél.