Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1926 (26. évfolyam, 1-104. szám)

1926-01-16 / 5. szám

január 16 Kiskunhalas Helyi Értesítője 3 n. esü­t. áne­flOS A hipnosis Csányi Ferkó még boldog nagy diák korában hozatott egy könyvet, azzal a szándékkal, hogy abból meg­tanul hipnotizálni. Elolvasta, azután elkezdett kísérletezni. Először öreg kutyájukkal próbálta meg. Előírás sze­rint merően a balszemébe nézett. Az öreg Burkos nem aludt el, rossza- lólag morgott egyet és elkullogott. Ferkó mindamellett a hatással meg­volt elégedve. Tovább ment. A kor­zón először egy kis szőke lány pisze orrocskája tövére szegezte szemeit. A leány kedvesen mosolygott... Másoknál is megpróbálta, lassan hire terjedt, érdekes lett és hogy-bogy nem, egykettőre a lányok kedvencévé nőtte magát. Azután jött a háború. Ferkó is katona lett. Elfutott öt nehéz esz­tendő. Szerencsésen hazakerült. — Hipnotizálsz-e még, kérdeztük tőle. — Hogyne. Most is van egy gyö­nyörű esetem.... — Szőke ? — Barna. Angyal. Es képzeljétek azt vitatja, hogy őt nem tudom meg­hipnotizálni ... Eltelt egy hónap. Ojra talál koz* tam vele, jeggyürü csillogott az ujján. — Tudod a múltkor beszéltem egy kislányról — magyarázta — azt mondta, hogy őt nem lehet hipnoti­zálni. Egy délután elmentem hozzá­juk ... Egyedül volt otthon. A félig leeresztett függönyökön fáradtan szök­tek be az őszi nap alkonyba hajtó sugarai... Inci ott ült egy széken. Ejfekete szemére első tekintetemre fáradtan hu lottak selymes pillái. Szabályszerint végig simítottam az arcát, a kezeit... Mondtam neki, hogy álljon fel... Felállt Felémjött... mint egy fehér álom... és ekkor va­lahogy én is megszédültem és mond­tam neki, hogy csókoljon meg ... Es ebben a pillanatban belépett a szobába a mamája... — Es természetesen megkértem a kezét ... — Na kómám — mondtam neki — most már igazán elhiszem, hogy tudsz hipnotizálni, de hidd el, hogy az a kislány, a menyaszonyod még jobban tud ... (* * *) — A MANSz felhívása tagjaihoz. A MANz vezetősége arra kéri azcn tagjait, akik a „Magyar Asszony* ez. lapra előfizetésüket még nem újítot­ták meg, hogy azt ujitsák meg. Az előfizetés egész évre 50 ezer korona. Arra is kérik a tagokat, akiknek a lap még nem jár, hogy az előfizetést eszközöljék Fűzik Andornénál (Eöt­vös u ), aki ezzel meg van bízva. — Tormai Cecile szerkesztésében meg­jelenő „Napkelet* cimü magas ní­vójú, szép irodalmi lapra is kérik a MANSz tagokat, hogy fizessenek elő. — Felülfizetósek. A Kiskunhalasi Egyetemi es Főiskolai Hallgatók Egyesülete bálján fölülfizettek : Dr. Zilah Bnnő, Farkas Elek, N. N. 500—500 000 koronát, dr. Thuróczy Dezső 200 000, Fridrich Lajos 150 000, dr. Sokét József, Vaszilievits Fedor, Dúl István, dr. Gusztos Károly 100— 100.000, Makay Károly 75.000, Wendler Zoltán, dr. Csehó Lajos 70 —70.000, dr. Halász D. Sándor 60.000, Kolozsváry K. Árpád, Ko- lozsváry K. Pál, Mikes Ferenc, dr. Zeisz Károly, dr. Musa István, Berki Andor, Práger János, özv. Fülöp Sándorné, dr. Kathona Mihály, Fa­ragó Sándor, Zseni Benő, Decker József, Skribanek Mihály 40—40.000, Gyugel Eugén 35.000, N. N., Jakab- csics József, Sokét József, Czurda Rezső 30 —30 000, Megyessy főhad­nagy, Jeremiás Lajos, Szente István 20—20.003, Pataky Dezső, özv. Ba­logh Lajosné, Kiss Ferenc 10—10 000, Makay Antal 5000 koronát. — Az egyesület nevében a felülfizetésebért köszönetét mond az Elnökség. — Vadásztársulati közgyűlés. A kiskunhalasi „Dianoa* vadásztársaság évi rendes közgyűlését f. hó 24 én, d. u. 2 órakor tartja a Gyugel-féle vendéglőben, melyre a rendes tagokat ezúttal meghívja Dr. Jeney Andor elnök. A jánoshalmai földreform Halasi lakotok földet Igényelnek Ja klsszálláel uradalomból Az Országos Fö'dbirtokrendező Bí­róságon a jánoshalmai földreform el­járásokra nagyjelentőségű tárgyalások lesznek. Budapesten tárgyalják Spola- rich Lajo3 földreformbiró javaslatát, melyet a jánoshalmai föld és házhely­igénylők ügyében készített és ott ke­rülnek elbírálás alá az érdekelteknek & javaslat ellen beadott észrevételei. Január 19-éu, nyílt tárgyaláson ke­rül az OFB. tanácsa elé a jánoshal­mai házhely és ingatlsnigénylők ügye, Ezen a tárgyaláson a végső döntés elé készítik el a házhelyigénylők ké­relmét, a földigénylők ügyében azon­ban esupán a tompái, halasi, öttömösi lakosoknak s a vitézi széknek a kis­szállást uradalomra bejelentett igényük jogossága kerül elbírálás alá. A jánoshalmai házhelyreform ügyé­ben egyébként január 20 án lesz az Ítélethozatal. — Öngyilkosság. Schubert György 47 éves bácsalmási bognármester szombaton délután öngyilkossági szán­dékból felakasztotta magát a lakásán. Bátyja vágta le a kötélről holtan. — Színészek Mélykuton. Yáradi Beásó kicsiny, de jó erőkből álló szin- társulata pár hét óta Mélykuton ját­szik, — sajnos többnyire üres ház előtt, —Kétfejű leánygyermeke született egy asszonynak. Domaezéken Gyé­mánt Kálmán főldmives feleségének kétfejű leánygyermeke született. A gyermek másik feje akkora, mint egy alma s kocsonyás tartalmú. Az örvö­sök nem bíznak benne, hogy életben marad. — Február 6: A Polgári Olvasó­kör táncmulatsága. A „Polgári Olva­sókör* február в án tartja meg far­sangi táncestélyét. A Polgári Olvasókör estélyei mindenkor a legkedveltebb és legsikerültebb estélyek közé tartoztak Halason s annak Ígérkezik az idei is, mert mint értesültünk, a rendezőség kedves meglepetést készít elő a höl­gyek számára. — A Katholikus Szt. József Kör közgyűlése. A katholikus társadalom szükségét érzi annak, hogy a közös érzés megnyilvánulása érdekében egy táborba tömörüljön. Ennek érdekében e hó 17 én, délután 3 órai kezdettel az alsóvárosi állami iskolában Katholikus Kör alapitó közgyűlését tartja, melyre a vezetőség a társadalom katholikus tag­jait abban a reményben bivja meg, hogy a katholikus ügyet magukévá te­szik s minél nagyobb számban jelen­nek meg, melyet az ideiglenes ren­dező-bizottság szeretettel vár. — Adományok Közük lapunkkal, hogy a menhazi ápoltak részére Szil­veszter estélyén a vacsorát a Protes­táns Nőszövetség, Újév napján pedig a vacsorát Pajkó István és neje adták. — A Ref. Önképző Kör közgyűlése. A halasi Református Önképző Kör január 17-én, a tagoknak kellő számú meg nem jelenése esetén január 24-én d. u. 3 órakor rendes közgyű­lést tart, melyre a tagokat meghívja. Tárgysorozat: számadások megvizs­gálása, jelentés a kör működéséről, költségvetés megállapítása. Tisztikar, választmány és számvizsgáló bizott­ság tagjainak megválasztása. Indít­ványok. — A Protestáns Nöszöveteég és a Leánykör karácsonyfa ünnepélyére a következő nemes adakozók küld­tek adományokat (cukrot, süteményt, diót, almát stb ): Szalai K. Sándor, özv. Schilling Edéné, Gáspár Jó­zsefné, iomoskozy Istvánná, Netik Jolán, Kovács Mariska, Gyenizse Kata, László Mariska, özv. Végh Istvánná, Elmer Margit, özv. Szakáll Mihályné, Cseri Lászlóné, Kis K. József, Babos Jánosné, László Be nőné, Godó Benő, Molnár Sándorné, Tóth Kálmán, özv. Molnár Imréné, Mészáros Zsuzeánna, Szentpéteri Er­zsiké, Kovács Józsefné, Magyar Im­réné, Kocsi Eszti, Kuti Sz. Imréné, Pál Rózsi, Orbán Józsefné, özv. Buda Istvánné, özv. Bacsó Benőné, id. Kiss Lászlóné, özv. Sziládv Lászlóné, özv. Novák Jánosné, Kohányi Gyu- láné, Dúl Istvánná, özv. Földváry Istvánné, özv. Pázsit Józsefné, Da­rányi Sándorné, Paczolay Győzőné, Szabó Ferenc, Szalai K. Imréné, dr. Bori Benőné, Szatmári Istvánné, Keresztes Józsefné, Tóth B. Ferencné, Pataky Dazsőné, Cmtári Mária, Musa Irma, ifj. Figura Lajosné, Szanyi Ferencné, Viczei Imréné, Gyenizse Antalné, Nagykálozi Pálné, Nagybálozi Józsefné, Bacsó Eszter, Gyenizse Andrásné, Kun Mária, Kulcsár fánosné, Babó Lajosné, Zilah Jánosné, Vadász Janka, Zseny Ist­vánná, Simon Istvánné, Ráczkevi Gyuláné, Schnautigel Mária, Pázsit Pálné, dr. Farkas Sándor, Ványi Teréz, Szakái Imréné, Kaszás Lajos, Szabó Zsigmondnó, Józsa Margit, Suba Imréné, özv. Molnár Istvánné, Becze Benőné, Kiss Julia, Bogdán Józsefné, Szekér Pálné. — Amerikába költözött özv. Kovács Mátyásáé által] a műit hetekben, sze­gények részére küldött nagy mennyi­ségű szeretetadományhoz tekintélyes összeggel, sok természetbeni ajándékkal járult hozzá az oda Magyarországból kiköltözött özv. Szamay Mária. Ezen nemes lelkű nő elhunyt férjéért és szüleiért a helybeli rk. templomban f. hó 19-én, kedden */48 órakor ün­nepélyes három papos gyáezmise lesz. A szt. mise alatt a kath. polg. leány­iskola énekkara fog énekelni. A jó szivü amerikai mecénásnak özv. Kovács Mátyásáénak tisztelőit s mindazokat, kik az általa ismételten küldött nagy értékű adományokban részesültek, ezen kegyeletes ünnepi ezt. misére meg­hívja a plébániai hivatal. — Belefult a csatornába. Petrováez János 48 éves bajai napszámos az esti sötétségben beleesett a bajai zsilip örvényébe és benne halálát lelte. — Motorvasut Baja—Bátaszék— sárbogárdi vonalon. Egyik bajai újság közli nagy lelkendezve a hirt, hogy Baja—Bátaszék—sárbogárdi vonalon motoros vasutat helyez üzemben a Máv. a budapesti vonatokhoz való csatlakozás megkönnyebbítésére. Nem hisszük, hogy ez a hír általános ör­vendezést váltana ki mindenütt Báes- rnegye székvárosának éa nemkülönben lapjának az lenne tán inkább érdeke, hogy Baja—Halas között járjon az a motoros. Mert igazán báeskai és iskolavonat célokat csak úgy szolgál­hat a motorvasut, ha minél hosszabb pályát tesz meg báeskai földön. Baja— Halas közötti élénk forgalom pedig különösen érzi a motór-vasut hiányát. — A kecskeméti mértékhitelesítő hivatalhoz tartozik Halas, a hivatalos lap tartalmazza a mértékhitelesítő hi­vatalok beosztását és hatáskörét. Az A) csoport időszakos hitelesítés éve minden páratlan év. Ide tartoznak: Kecskemét II., III., IV. é; X kerü­letei, valamint a külterület egyik része, Kalocsa, Kiskunfélegyháza, Kis­kunhalas városok, a dunaveesei, kalo­csai, kiskőrösi, kiskunfélegyházai és kunszentmiklósi járások. A B) csoport időszakos hitelesítés éve minden páros év. Ide tartoznak; Kecskemét I, V., VI, VII., VIII. és IX. kerületei, va­lamint a külterület többi része, to­vábbá, Cegléd, Nagykőrös városok, a bácsalmási, bajai, jánoshalmai, abonyi és alsódabasi járások. A kecskeméti mértékhitelesitési hivatalhoz tartoznak: Kecskemét th. város, Bács Bodrog vármegye és Pestvármegye déli része. Közgazdaság Halasi gabonaárak: Búza 365, rozs 200, tengeri csöves 160, árpa 200, korpa 200, zab 220 ezer korona mmázsája. Budapest, jan. 15. az idei gabona budapesti hivatalos ára: tiszavidéki 76 kilós búza 416— 417, fehérmegyei 410—412, rozs 245—247, takarmányárpa 235—250, tengeri 180—185 korona kilónként. Állatpiac: Príma sertés 18250 K. közép 17250, könnyű 14—14500 K. ökör I rendű 12500—14000, közép 9000 12000 gyenge 6000-8500 bika jobb min. 11—13500, gyenge 6000 —11000, tehén jobb min. 10—18500, gyenge 6000—10000 K. Üzletmegnyitás! Vau szerencsém a □. é. közönség szives tudomására hozni, hogy az újonnan berendezett és átalakított Keresztes-féle vendéglőt szombaton, f. hó 16-án megnyitom. Kérem a n. é. közönség szives pártfogását. Keresztes László vendéglős.

Next

/
Oldalképek
Tartalom