Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1926 (26. évfolyam, 1-104. szám)
1926-05-12 / 38. szám
Kiskunhalas Helyi Értesítője május 12 — Köszönet. A Protestáns Nőszövetség minden tagjának hálás köszönetét mondunk a vasárnapi szeretet vendégség alkalmával történt szives fáradozásukért ős a nagytisz- teletes uraknak a hetekig tartó szép tanításaikért, melyben bennünket részesítettek. Az összes felnőtt konfirmált testvéreink nevébenj: Zseni Lászlóné és Minderlein Ká- rolyné. — Tlzenötéves menyasszony. A mai nehéz világban, amikor minden lépését, minden tettét kétszeresen meggondolja az ember, feltűnő, hogy milyen sok fiatal leány lép házasságra. A 16 éves menyasszonyok manapság nem is igen ritkák, a 16—17 évesek meg innen-onnan már mindennapiakká lesznek. A nagykanizsai anyakönyvi kihirdetési táblán például egy egész eereg fiatal párt hirdetnek. Az egyik menyasszony, egy bajosai leány, 16 éves, vőlegénye pedig most tölti be a SÍ-ik évét. A másik menyasszony 16 tavaezt látott még csak, vőlegénye 4 évvel idősebb. A harmadik eladó lány 17 évével szánta el magát a házasságra, de jövendőbelije is elég fiatal: 28 éves. Nagykanizsán úgy látszik az idősebbek már elővigyá- zatossabbak, azt tartják, hogy a fiataloké az elsőbbség. — Birkózó és kerékpárverseny Pünkösd hétfőjén Halason. A Kiskunhalasi Atlétikai Club Pünkösd hétfőjén rendezi meg első birkózó és kerékpárversenyét. Az előjelekből ítélve, mindkét versenynek népes mezőnye lesz. A birkozóversenyen részt vesz a Bajai SE ia. A birkózás 5 csoportban történik a főgimnázium tornatermében. A bicikliversenynek 2 száma lesz 5000 és 15000 méter. A versenyen érmek is lesznek kiosztva. Benevezéseket kizárólag f. hó 20-ig ifj. Várady Kálmánnál lehet beadni (Kossuth u. 21). Nevezési dij: KAC tagnak 20 ezer K, nem tagoknak 40 ezer K. — A MANSz f. hó 9-iki megtisztelő uzsonnájáért ez utón fejezik ki hálás köszönetüket az idős konfirmáltak. — A Gazdasági Egyesület és a gazdasági tanfolyam tanulmányi kirándulása. Beszámoltunk annak idején azokról a fényes eredményekről, melyeket a Gazdasági Egyesület által megszervezett téli gazdasági tanfolyam hallgatói a vizsgán felmutattak. Egyrészt jutalmul, másrészt az előadottak gyakorlati kiegészítéséül a Gazdasági Egyesület a kecskeméti Mezőgazdasági Kamara közbenjárásával most tanulmányi kirándulásra viszi a tanfolyam hallgatóságát, amelyhez a Gazd. Egyesület több tagja csatlakozik. Máj. 25 én kedden a kirándulók dr. Gesztelyi Nagy László kamarai igazgató vezetésével a kisszállási hercegi uradalmat tekintik meg, ahol most nagyjelentőségű újítások és sikeres gazdasági kísérletezések történnek. Indulás reggel fél 7 órakor, visszautazás kisszállásról este fél 7 órakor. Máj. 27-én dr. Tölgyes Árpád kamarai titkár vezetésével 8 napos kirándulás a mezöhegyesi állami gazdaságba. Indulás 27-én délután 1 órakor Májsa felé, visszaérkezés 30-án reggel. ügy a mezöhegyesi mint a Kisszállási kirándulásra a jelentkezőknek sajnos nagyon is korlátozott létszáma már betelt. A gazdasági tanfolyam hallgatói az utazásra vonatkozó tudnivalók végett e bét folyamán a Gazd. Egyesületben személyesen jelentkezzenek. — A rsilgimnázium majálisa, a ref. reálgimnázium ifjú á^a ssokásos nyári mulatságát f. bó 29-én rendezi a sóstói vendéglő helyiségében. — Bronzkori kincalelet Debrecen határában. A debreceni határban a Látókép csárdánál szántás közben Kovács Sándor bérlő egy összeomló fekete edénybe sok bronzkori tárgyat talált, legnagyobb részben ép bronzesz- köst,ékszert, ruhadisztés 28 drb. broDz töredéket. Ezekkel a kései bronzkorból Krisztus elóttt 800—1000 évvel elrejtett bronzkincsek kerültek napfényre. — Novemberben kerül forgalomba a pengőbankjegy. Értesülésünk szerint a pengóbankjegyek a megállapított időtől későbben csak novemberben kerülnek forgalomba, igy az átmeneti idő alig két hónapi idóre zsugorodik össze. — Öngyilkosság. Félegyházáu özv. Kovácsnó sz. Pftlfi Mária lakásán családi viszálykodás miatt felakasztotta magát. E hó 3 án pedig ugyancsak felakasztotta magát Huszka József csólyosi legény. Huszka tettét szerelmi bánatában követte el. — Császártöltés hetipiaca. A háború alatt abbanmaradt keddi napi hetipiacot Császártöltés község ismét életbe léptette. A hetipiacra járlsttal ellátotti bármilyen állat is felhajtható. — Gyapjú gyűjtési akció. A Kiskunhalasi Hitelszövetkezet, mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja, értesíti a juhtartó és gyapjúikat értékesíteni kívánó gazdákat, hogy gyapjúiknak a legelőnyösebb áron való értékesithetése céljából a „Futura“ a Magyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi Részvénytársaság megbízottja minden hét vasárnapi és szerdai napján a szövetkezet helyiségében (Eötvös-u. 4. sz ) a gyapjút bármilyen tételben azonnali készpénzfizetés ellenében a legmagasabb áron átveszi. Érdeklődőknek felvilágosítást a szövetkezet bármely napon úgy a délelőtti, mint a délutáni órákban készséggel nyújt. A szövetkezet felhívja az érdekelt gazdatársainak figyelmét ezen kizárólag a gazdaközönség érdekeit szolgáló akciójára. — A régi jó Időkre emlékeztető lakodalom Vaskuton. Folyó hó negyedikén esküdött örök hűséget Égi Ferenc vaskuti gazdálkodó fia, Schsdt József, ugyancsak vasbuti gazdálkodó leányával. Az esketési szertartáson legalább kétezer személy vett részt, mig az esküvön hatszáz meghívott vendég szerepelt. Terítékre került 3 tehén, 8 borjú, 18 malac és Számtalan baromfi. Elfogyott ezentúl 6 hektó bor és nagy meny- nyiségü kalács, úgyszintén sütemény. A régi jó világra emlékeztető lakodalom a legjobb hangulatban folyt le, itt azonban hozzátehetjük azt is, hogy a község legmódosabb gazdái közé tartoznak az örömszülök, akiknek az emlitett természetbeni szolgáltatáson felül még külön 38 millióba került a nagyszabású lakodalom. — Az Ipartesteiét 16 án, vasárnap délután tartja szokásos kugli- versenyét. — Az Önképző Egylet táncmulatsága. A halasi Oaképzó Egylet május 28 án, Püoköed vasárnapján saját könyvtára javára este 8 órai kezdettel zártkörű táncmulatságot rendez. Belépődíj személyenként 20000 K. Fe- lülfhetéseket köszönettel fogadnak. — Szenzációs iflimhét az Apollóban Áldozócsütörtökön a Két csirke fogó, a béeü naterbe vetődő Zoro és Hum kalandja megy a moziban. Régi barátaink ezúttal először mutatkoznak be mint délceg huszárok. — Szombaton Norma Talmadge az évente 100 milliárddal dotált filmművész legszebb fímje a Beduin táncosnő kerül bemutatóra. Partnere egy francia kapitány és az arab sejk kettős szerepében Joeeí Scbildkraut a világhírű német azinési. Ez a film káprázatos külsőségek keretében és a modern filmtechnika minden eszközével készült. — Vasárnapról csak ennyit: Kalad as express vonaton 10 felv., főszerepben Harry Piel. SPORT Csütörtök délután a Vásár-téren V, 5 órai kezdettel a KAC és a Magyar Tavasz csapatai közt training mérkőzés lesz. Belépődíj nem lesz. — Hadháei László csapatkapitány felhívja az összes játékosokat, hogy áldozócsütörtökön a trainingen okvetlenül jelenjenek meg. Közgazdaság Budapest, május 11. A gabona budapesti hivatalos áré : tiszavidóki 76 kilós búza 410— 415, fehérmegyei 410—412, rozs 880—287, takarmányárpa 380—350, tengeri 200—205 korona kilónként. Állatpiac: Príma sertés 19000 K. közép 17000, könnyű 13—16000 K. Anyakönyvi hírek Májas 3 — Májas 10 Születtek : Molnár Antal és Bulyomki Ilonának Klára nevű leányuk, Spitz József és Klein Máriának Mihály nevű fink, Tóth B. Vendel és Bereez Veronikának Margit nevű leányuk, Tanács Sándor és Kié Annának Emma nevű leányuk, Papdi Mihály és Ssabó Annának István n.vü fink, Zseni Balázs és Nagy Eleonórának Imre nevű fink, Magyar József és Holló Franciskának József nevű fink, Zemké Lajos és Miskei Cz. Jaliáanának Ilona nevű leányuk, Gyenizse Balázs ée Vórós T. Eleonórának halva született leányuk, Hajdn Sándor és Patyi Jnli- ánnánsk József nevű fink. Elhaltak: Szakái Sándor 8 hónapos korban, Paprika Irma 4 hónapos, Bávai Jóssef И éves, Osékns Sándorné Kováos Erzsébet 66 éves, Gáspár Gz János 64 éves, Kineses Jánoiné Téth Mária 76 éves korban. Kihirdetett legyetek: Meggyesi István Halász D. Teréziával, Csendes János Nyerges Terézia prónaifalvai lakossal, Fekete Mihály keeeli lakes Gyenisse Jnliánnával, Tóth László Imre Lengyel Teréziával, Pap János Csente Judithtal. Hizaiiéget kitb'ttek: Borsos Lajos pesterzsébeti lakos Kis Molnár Lidiával, Faddi Ferenc Kis Melnár Vilma Jnliánnával, Hirsch Péter Borbás Máriával, Faddi István Harkai Erzsébettel, Baoió József Modok Erzsébettel, Maezkó Elek Molnár Margit Máriával, Németh Sándor Németh G. Erzsébettel, 8zi- ráezki Ferenc László Mesterrel, Király Gy. Flórián Molnár Etelkával, Király Gy. Beaó Szedin Klárával, Bóna István Kis B. Teréziával, Hambalkó Fereae Pákái Jnliáinával, Lajkó Flórián Kováos Ss. Ilonával, Bor Béni Vilenya Teréziával. ХШОШПГ A ledöntött bálvány Helyi Mrtesitó számára idegenból ferditotta: Figyeli. A két detektív óvatosan az ablak alá lopódzott. Oda belesve, litták, hogy a kormányzó egy titkos rekeszből irományokat szed elő s azokat tanulmányozza. Elmerült az olvasásába s nem is sejtette, hogy kívülről figyelik. — Ha most hirtelen berontunk és az irományokkal együtt lefogjuk, akkor nyert ügyünk van, — súgta Hajós. — De ha a levelek nem kompro- mitálók, — mi lesz akkor ? Fejünkkel játszunk 1 — Ne legyen kishitű. — Eu bízom az ön jó szimatjában 1 — Bsjta akkor I A két detektív a szobába lépett. A kormányzó csak akkor vette ókét és»re, amikor megragadták. Szinte észbe sem kaphatott, már kezein voltak a bilincsek. — Mit merészkedtek 1 — ordította 1 — Nem tudjátok kivel álltok izemben ? Nagyon is jól tudjuk — volt Hajós válasza. — On eljátszotta kisded játékait s most ütött a leszámolás órája. Reményiem felismer. Láthatja nem sikerült eltennie láb alól; a halálból is visszajöttem, hogy a börtönbe juttassam önt, aki a gaz társaság titkos és rettegett feje. Vége a játéknak uram, lehallott az álarc I — Hajós — dadogta a kormányzó. Elvesztem ... Nincs segítség ... — Ebben nem ie téved. — л kormányzó teljesen összeroppant; látta, hogy nincs menekvés. Tudta, hogy az előtte levő titkos iratok bűnösségének kétségtelen bizonyítékai. Látta imaga előtt a véget. Tudta, hogy a cárizmus nem kegyelmez ellenségeinek és végeznek vele szánalom, kegyelem nélkül. Elkészült a legvégsőre; maga akart végezni önmagával. Mig Hajós és társa az iratokat szedegették ősze, addiga kormányzó a kezén levó gyűrűt, amely gyorsan ható mérget tartalmazott, szájához emelte. Egy kis borzongás, a méreg már szájába jutott. A detektívek csak a zuhanásra lettek figyelmesek. Odsszaladva, már csak holttestet találtak. A kormányzó meghalt. — Kár — mondták. - De igy ie jó. Kimondta önmaga felett az ítéletet. *** A terroristák leleplezése, a főnők ártalmatlanná tétele, véget vetett az flaelmeknek. Mindenki fellélegzett; s bámulta a kiváló detektív teljesítményét. Hajós azonban serényen elhárított magától minden ünneplést azzal, hogy a munka teljesítése hivatali kötelesség. * * ♦ Hajós uj küzdelmekre készült, uj sikereket óhajtott elérni, amelyről később beszámolunk. (Vége.) Felelős szerkesztő és laptulajdonos: PRAGER JÁNOS Törlesztésre! Kaphatók az összes me zögazdasági gépek és alkatrészek. Nagy raktár vasárukban, ponyvákban, zsákokban. Kedvcsó hitel feltételek csépiéiig KOHN SEBESTYÉN vas ée gépáruházában Halas, Kcssntb-n 8-10 Címre ügyeljünk! | Építkezéshez • szükséges anyagok, в deszka, léc, faragott és fa- Q részelt fa, cserép, tégla, A bognárénak, tüzelő* ! anyag: tűzifa, szén, koksz. V Kovács-szán a legelő- Ш nyösebb feltételek mellett, a «ь legolcsóbb napi áron • WILHEIM FERENC 2 oki. mérnök fatelepen a Szövetség-téren, ö vásártéri keressttel szem- Ш ben Апиа Аш i. tank (Brill ly.-líz) 4 OZOM CREM szeplő, májfolt, pattanás, sömör ellen. Szépít, üdit fiatalít. Napbarnított arcbőrt gyorsan kifehérít. Kapható : RÁCZ JÁNOS gyógyszertárában Kiskunhalason, Kossuth-u. 1. ifi. hente l miodl Borjú Marh Hátul. Birka Bárán Sortéi Sajtol menn ható. elad, |1 Áldó Б A ki búi F Zoi Szom mes 8 F Norm Jost Vasár Hari az er bra\ к А I I Az éli I, 7 Nyomatott Kiskunhalason Präger Ferenc LapráliaUt könyvnyomdában