Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1925 (25. évfolyam, 1-103. szám)

1925-03-21 / 23. szám

2 Kiskun-Halas Helyi Értesítője március 21. szonv nem agyonlőtte az urát, ha­nem késsel vágta el a nyakát, azu­tán feldarabolta a hullát, mert egy darabban nem tudta elásni. A fel­darabolást baltával végezte. A baltát a csendőrség megtalálta. Olyan val­lomások is hangzottak el, hogy nem önvédelemből gyilkolt Tóth Mihályné, hanem előre készült a gyilkosságra. j _________________ Szerelemből a halálba Gyeces Pál 23 éves kecskeméti géplakatosnak az édesanyja megvette a kiskunfélegyházai Darida-féle mű­helyt s a fiúnak rövid kiskunfélegy­házi tartózkodása alatt megtetszett a 21 éves Banga Érzsébet. Szerelme viszonzásra talált, de az édesanyja eehogysam akarta megengedni, hogy szegény lányt vegyen feleségül. A szerelmespár néhány nappal ezelőtt a legnagyobb záporban ment ki a 9 km re levő Kurucz-féle szőlőbe s ott közös elhatározással afiusziven- !6tte a leányt, azután önmagát. Gye- nes Pál holttestét hazavitték Kecske­métre, Banga Erzsébetet pedig Kis­kunfélegyházán temettek el csütörtö­kön. Hátrahagyott levelükben Írják, bogy ha az életben nem lehettek egymásé, a halálban egyesülnek. Levágta fejét a vonat Budapestről jelentik: Vasárnap délután 6 óra tájban a ferencvárosi pályaudvaron a vasúti altisztek egy csavargó külsejű embert láttak a sí­nek között őgyelegni/Igazolásra szó­lították föl a fiatal suhancot, 6 azon­ban az igazolást megtagadta. Az al­tisztek erre közrefogták, hogy a pá­lyaudvar irodájába előállítsák. A csa­vargó dulakodni kezdett az altisztek­kel és kiszabadulva közülük a sí­nekre vetette magát. Egy arra haladó tehervonat keresztülment rajta és el­választotta a fejét törzsétől. A halott zsebében talált iratokból megállapí­tották, hogy a szerencsétlen ember Fazekas János 20 éves borbélysegéd. Megfagyott az utcán ; Szegedről jelentik: Vasárnap reg­gel a Derma telep mögött a járóke­lők egy halott embert találtak, A rendőri bizottság megállapította, hogy a halott Katona Imre 40 éves könyv- kötősegéd, aki bepálinkázva az utcán lefeküdt és megfagyott. A mentők az egyetemi bonctani intézetbe szál­lították. A Halasi Gazdasági Gőzmalom Rt. értesíti a t. yámórlö közönséget, hogy a csereörlést újból megkezdte 69/1925 vh. sz. ' Árverési hirdetmény. Dr Kathona Mihály kkhalasi ügyvéd által képviselt László Vilmos bpesti lakos végrehajtatnak végrehajtást szenvedő elleni 5 969 020 К tőke, en­nek 1924 évi julius hó 21. napjától járó heti 2 százalék kamata és eddig összesen 900600 К perköltség erejéig az esetleg időközben fizetett összeg betudásával a kiskunhalasi kir. járás­bíróság 1924 V 34887/924/2 sz, ki­küldő végzése folytán a végrehajtást szenvedőnél 1924 évi dec. hó 8-án biróíl&g lefoglalt ingóságokra az ár- verés elrendeltetvén, annak — a fe- lüifoglaüatók követelése erejéig is — Kiskunhalason, II. kér Fácán ucca 10 végrehajtást szenvedő lakásán leendő megtartására 1925. évi március hó 27. napjának d. u. 2 óráját tűzöm ki, amikor a foglalás alatt lévő bútorok és egyéb ingóságok a legtöbbet igéró oek készpénzfizetés mellett, szükség esetén heesáron alul is el fognak adatni. Keit Kiskunhalas, 1925. év március hó 7, napján. Balogh Jtzsef bírósági végrehajtó. Ünnep ntán Március 15-lkl ünnepségek Halason a Hath. Népszövetség harangjára Városunkban lezajlott március 15 iki ünnepségekről az alábbi tudósításban számolhatunk be: A Református Önképeö-Kör márc. 14-én a Városi Színházban megtar­tott, minden tekintetben fényesen sikerült esíőlylyel ünnepelte meg március Idusát. A színháztermet nagy közönség töltötte meg. A megnyitó beszédet a kör elnöke, dr. Gueztos Károly h. polgármester tartotta. Utána az énekkar a Kossuth dalt énekelte el szépen, hatásosan. A műsor következő számát «Talpra magyar !* képezte. Gyevi Imre sza­valta jó előadásban. Hodossy Géza hegedűn Faust-ból játszott nagy pre­cizitással, tökéletességgel. Zongorán Szántay Esztike kisérte kedvesen és ügyesen. Sok tapsot kaptak. Az ün­nepi beszédet dr. Kovács J. István ny. államtitkár mondta általános figyelem között. Beszéde megtalálta az utat a hallgatók szivéhez. A kö­zösség nagy tapssal köszönte meg tartalmas, mélyen szántó előadását. Szünet után Czinka Panna cimü melodrámát ügyesen adta elő, nagy sikert aratva Greguss Imre, zongorán kisérte nagy tudással, megkapó elő­adásban Szántay Esztike, hegedűn pedig Hodossy Géza. Gyenizse Ka­talin kedves, bájos egyéniségén ke­resztül jutottak el a közönséghez Szathmári István költeményei. Nagy rátermettséggel adta vissza a költe­mény igazi, valódi visszhangját. Sok tapsot kapott. Gyenizse Balázs bo- rongós, bus tárogatója a taps, az ünneplés zajában nyert befejezést. Schuller Károly irredenta dalokat énekelt nagyon szépen, Lakatos Bandi zenekara kisérte ügyesen. Kotvics János ügyes szavalata után a műsor utolsó számául a ref. énekkar éne­kelt egy indulót Thuróczi Balázs kifogástalan vezetésével. A tartalmas, szép ünnepet Pataky Dezső hatá­sos, megkapó záróbeszéde fejezte be. Az Egyesület céljairól szólt, amelyet nagy figyelemmel és élve­zettel hallgattak végig a jelenlévők. A Kaíh Népseövetség március 15-iki ünnepélye is a közönség nagy ér­deklődése mellett folyt le a róm. kath. polg. iskola nagytermében. Az ünneplő közönség előtt Mikó István áll. tanító mutatott rá, hazafias, lel­kesítő beszédében az 1848. márc. 15 jelentőségére. Utána irredenta szavalatok következtek. Az ünnepély Róna Gábor záró szavai után a Hymnusz eléneklősével véget ért. Ae Ipartestület is társas-vacsorával ünnepelte meg márciás 15-ét. Kitűnő hangulat uralkodott, Tallér Antal elnök szép beszédben szólt március 15 jelentőségéről. Ae önképei-Egylet is meleg ün­nepéllyel társas vacsorával kapcso­latban áldozott a nagy Március em­lékének. A társas-vacsorán 60-an vettek részt, amelyen id. Halász D. Sándor elnök szép szavakkal, lelkes beszédben méltatta a nap jelentő­ségét, majd poharát az ország nagy- i jaira emelte, akik hívatva vannak az I országot mai súlyos helyzetéből ki­vezetni. Beszéltek még: Baranyi Gábor, Szakter András és Keinraíh j 1 Ferenc. A vacsora minden tekin- • tetben kifogástalan volt, a jelenlévők kitűnő hangulatban a záróráig ma- j r&díak együtt. A helybeli ref. főgimnázium régi i szokásához hiven az idén is meg­ünnepelte március 15-ét, a szabad- i ság napját. A sikerült ünnepély va- j sárnap délelőtt folyt le a gimnázium tornacsarnokában, melyet teljesen j megtöltött az érdeklődó közönség és a tanulóifjúság. A műsor első számául a főgimn. énekkara énekelte hatásosan Papp­váryné—Szabados nemzeti énekét, a Hiszek egy Istenben kezdetű dalt zenekari kísérettel. Majd Franki Zoltán VIII. o. t. szavalta lelkesen és nagy hatással Jakab Ödönnek az Alföld magyarjaihoz c. költeményét. A következő szám a Klapka-induló volt a zenekar előadásában. Az ünnepi beszédet Jsremiás La­jos főgimnáziumi tanár mondta, szé­pen méltatva a nagy nap jelentő­ségét. Ezután Szász Károly— Tiboldi: A magyar zene c. melodrámája kö­vetkezett. A költeményt Gulyássy Ödön VIII. o. t. szavalta mély át- érzéssel, a szavalatot hegedűn Franki Zoltán Vili. o. t., zongorán Thuróczy György VI. o. tanuló kísérte a köl­temény hangulatához finoman alkal­mazkodó művészettel. A közönség mindhárom szereplőt lelkesen meg­tapsolta. Egy kis ötödik gimnázista, Schif- fert György lépett ekkor az emel­vényre s ügyesen, bátran Sajó S.: E rab föld mind az én hazám c. költeményét szavalta nagy tetszés mellett. Egy énekkari szám után Gulyássy ödÖD VIII. o. t., a Szász Károly-Kör alelnöke mondott csinos záróbeszédet. Végül az énekkar a Himnuszt énekelte. Ezután a tanu'ó- ifjuság és a közönség előbb az el­esett hős diákok emléktáblájához, majd a Kurucz-szoborhoz vonult. Az ifjúság koszorúját az emléktáb­lára Karácsony Antal Vili. o. t., a Kurucz-szoborra Kocsis Antal VIII. o. t. helyezte el rövid beszéd kísé­retében. — Pályamüvekkel dijakat nyertek - Franki József VII. о t. és Stern Imre VI- o. t. 100—100 ezer koronát, Bori Benő VII. o. t 50 ezer koronát. , A köeponti áll. elemi iskola magasz­tos ünnepéllyel áldozott a szabadság emlékünnepének március 15-én. Az iskola énekkara a Hiszekegy meló- dikus hangjaival nyitotta meg az ünnepélyt, mely után Szvetnik László VI. o. t. ifjúi lelkesedéssel szavalta a Talpra magyart, követte ezt az énekkar Talpra magyarja. — Kraf- csik Zoltán áll. tanító ünnepi beszé­dében gyönyörködött ezek után a jelenlevő közönség. Megkapó s lélek­emelő szavaival a hallgatóságot ma­gával ragadta s bennök az igaz, lángoló hazaszeretet fáklyáját gyúj­totta föl. Szépen szavaltak: Berki István V. o. t., Szokola Erzsébet V. o. t., Szabó Imre VI. o. t., Nagy Jolán VI. o. t. és Majláth Gyula IV. o. t. A karénekesek által előadott Riadó, őszi harmat után s Csínom Palkó bámulatba ejtették a hallgató közönséget. Özv. Pázmány Józsefné áll tanítónő érdeme ez, ki igazi szaktudással s odaadó lelkesedéssel vezeti az iskola énekkarát. A Him­nusz akkordjai zárták be az ünne­pélyt, melyről a jelenlevők lelkese­dé« s forró hazaszeretettől izzó szív­vel s lélekkel távoztak, * II 142/1926. vb. sí. Árverési hirdetmény. Dr Nagvpál Ferene kiskunhalasi ügyvéd által képviselt Földvári Lajos kkhalasi la­kos végrehajtatéuak végrehajtást szenvedő elleni 227000 kor tóke, ennek a megítélt napjától járó kamata és eddig összesen 67000 К perköltség erejéig, az esetleg időközben fize­tett összeg betudásával a kiskunhalasi kir. járásbíróság 1926 V Pk l4*/2 sz kiküldő végzése folytán a végrehajtást szenvedőnél 1925 évi január hó 14-én bírói lag lefoglalt és 227.000 X-ra becsült ingóságokra az ár­verés elrendeltetvén, annak — a felülfoglal- tatók követelése erejéig is — Kiskunhalason II kerület Kisfalud! ueea 65 ez alatt leendó megtartására 1925 évi máreiushó 27 napjá­nak d. e. 10 óráját tűzöm ki, amikor a foglalás alatt levő bútorok, 2 mm burgonya és egyéb i ingóságok a legtöbbet Ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén bees- áron alni is elfognak adatni Kelt Kiskunhala­son, 1925 máreius hó 4 napján Balogh Józtsf, bírósági végie>*\á A Kath. Népszövetség harangjára a kővetkező adományok érkeztek be: N N. 2 000 000 K, N. N. 1,000 000 K, Balogh Mihály 740 000 K, Esd- gyas Aronne 600 000 K, Gazdag Balázs 800 000 K, Krammer Lajos, Szvetnik István, özv. Krizsák Mihályné 2—200.000 K. Ambrus Katalin 140.000 K. Baranyi Benő, Birkás Zsófia, Patai István, Faragó Sándorné, Illés Gábor, Illés Károly, Rokolya Benő Varga Ferenc, Krafesik Zoltán, Moltl Dezső, Boldog István, Benedek Eteifca, Benedek Lórika, Kovács Lajos (Deák F, и.) Dobos Jánosné, Elmer Miklós 100—100 000 K. Hrancsák Joaekim, Babenyec Ga. Lajos és neje, N. N. Vizkeleti József, Kocsis Sándor (Viz u.) Kákonyi István, Papp B. György, Lovász Ferenc 60—50000 K, Páifi Mirk, id. Boros Sándor 30-80000 K. Baesmán István, Gjurászovics Já­nosné 25—26000 K, Faddi Illés 20000 K, Tóth Ferenc 16000 ifj. Raesmán István, N. N. 10—10000 K. Búzát hoztak: Horváth Lajosné 149 kg, Bukási Mór 103 kg. Har- nóczy Kálmán 100 kg. Villányi Leó 75 kg. Dudás Mihály 45 kg. Bozsot hoztak: ifj. Szanyi Lajos, Gábor Kálmán 50—50 kg Babenyeez László 47 kg. Széesi Sándor, Kis Babata Judit 80—80 kg. Soós Sándor 37 kg. A Kath. Népszövetség köszönetét fejezi ki a nemeslelkü adományokért, üígyben kéri a vezetőség a közönséget, hogy pénz és gabona adományait most már szíveskedjenek mielőbb beszolgáltatni, nehogy a harang meg­rendelése felesleges halasztást szen­vedjen. Terményeket Pusztai és Puruezky testvérek vesznek át, pénzbeli adomá­nyok pedig a róm. kath egyházi adó­hivatalban adhatók le. Gyógyíthatatlan betegség miatt a halálba Csizmadia Mihály vásárhelyi pusztai lakos felesége Kiss Ida felakasztotta magát. Az öngyilkossági kísérletet férje vette észre, aki a még meleg testet levágta a kőtélről. A férj egy­maga volt a tanyában és azon igyekezett, hogy feleségét eszméletre térítse. Amikor Csizmadia latta, hogy felesége ismét lélegzik, kocsira tette és orvoshoz vitte. Az orvos nyomban kezelés alá vette az asszonyt, meg mentenie azonban nemsikerült. Azasz- szony kiszenvedett anélkül, hogy eszméletét visszanyerő volna. Az öngyilkos asszony tlevelet ha­gyott hátra, amelyben bejelenti, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt megy a halálba átalakítja, vagy megtoldja épületét, ha kerítést, górét, vagy bármilyen gazda­sági épületet emel. a saját érdekében hogy az ezekhez szükséges anyagokat olcsón, jó minőségben szerezhesse be, kötelessége felkeresni a Vásár-téren Szövetség- és Arany János-ncea sarok (i Király Gy Balázs házban) az nj fatolBiet Ugyanott kiváló minőségű száraz bükk- tűzifa, szén és koksz a mindenkori legolcsóbb napi áron szerezhető be. Lelkiismeretes és pontos kiszolgálást a tulajdonos személye: Wilhelm Ferenc oki. mérnök biitoeitj* Szí A Aj Ш Ke: ■ n. ei jav: kos le Mi Ni В mig és Ы bu első t és tö fesi a leg he Kole: (Ken Tis: « t. ki oj a 1< tákl Ké lék hin zsi goi дуг tött kél nyé dis olc ví Kére közö We Üzl * í 21 emel Tál Schíii tár Л vasári fél 8 ve; lesz. 1 szom részér tanít

Next

/
Oldalképek
Tartalom