Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1925 (25. évfolyam, 1-103. szám)

1925-09-16 / 74. szám

szeptember 16 Kiskunhalas Helyi Értesítője 3 Van Benjámin volt halasi káplán A város bérbeadja a piaci ás vásári helypánzszedásl jogot Napraforgók c. könyve a bíróság előtt Amint ismeretes, Ván Benjámin volt halasi református segédlelkésx a múlt esztendőben Napraforgók cimmel könyvet irt, amelyben vallásos elmél­kedéseit foglalta össze. Gombos Lajos református lelkész a könyv ellen élesen állást foglalt a Kálvinista Szemlében. Azt irtaVán Benjáminról, hogy krypto katholikus, hűtlenné vált egyházához, de ennek meg is van az oka, mert tizenötmilliós támogatást kapott Pro- hászka Ottokár püspöktói. A cikk miatt Ván Benjámin rágal­mazásért pórt indított Gombos Lajos ellen. Az ügyet pénteken tárgyalta Budapesten a Sohadl tanács. A tár­gyaláson Schadi elnök nagyon aján­lotta a feleknek, hogy bóküljenek ki. Kérte a Kálvinista Szemle jelenlévő szekesztőjét, Sebestyén Jenő dr. t is, hogy közvetítsen a két protestáns pap között. A bíró felszólítására a felek haj­landónak mutatkoztak a kibékülésre. & kártérítésen azonban a megegye zés megdőlt. Ván Benjámin ügyvéde ugyanis előadta, hogy a reformátusok a Kálvinista Szemle kritikája után a könyvet viszaküldték neki. 0 adósságra ad a ki a munkát és most az óriási terhektől nem tud megszabadulni. Schadi elnök méltányosnak találta, hogy 25 millió kártérítést fizessenek. Gombos Lajos ügyvéde azonban ez elől elzárkózott Gombos Lajos védője ezután beje lentette, hogy Gombos katonai lelkész, vele szemben a katonai bíróság ille­tékes. Miután a megegyezés nem si­került, a bíróság elnapolta a tárgya­lást, hogy megállapítsa, katonai bíró ság elé tartozik-e Gombos Lajos. Kis hírek A kormány nem engedélyezi a nagyszakácsi bucsujárást és kápolna- épitéat. — 150 milliárddal csökkent a bankjegyforgalom. — Hollandia ál­talános leszerelést sürget a Népszö­vetség előtt. — Londonban naponta két millió ember hallgatja a rádiót. — Gaál Gaszton betegsége miatt lemond mandátumáról. — A főváros télre 50 millió tojást raktározott el. — Dr. Simán Endre újságíró és édesanyja gyilkosán Luxic3 Józsefen a napokban hajtják végre a halálos Ítéletet. — Gyula városban fellépett a vérhas. — Kőhalmi László buda­pesti rajztanárnak 13 éves fia és 16 éves leánya eltűnt. — Rövidesen kitűzik a csongrádi bombaper kúriai tárgyalását. — Jövőre csak 360 ma gyárt engednek be Amerikába. — Szombathelyen egy repülőgép 800 m. magasból lezuhant és mindkét utasa szörnyet halt. — Bud Janos pénzügyminiszter rövidesen ismertetni fogja a valorizációs javaslatot. Meghívd. Giböljáráson Tóth Ferenc vendéglőjében 20-án vasárnap d. n 6 órai kezdettel, népies szfiretibálat rendeznek, melyre a táneked- velő ifjúságot tiszteletei meghívja a rende­zőség. Beléptidij személyenként 20.000 К Ze­nét Bánd József zenekara szolgáltatja. Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonoknak, jébarátoknak és is­merősöknek, kik felejthetetlen férjem, édes­apánk temetésén megjelentek s ezáltal nagy fajdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. Bzv. Breoska Mlháíyaé és családja Epito- ói anyagok legolcsóbban WEISZ Меткам kaphatók Most tudvalévőén a város saját keze­lésében szedi a piacon és a vásárban a helypénzt, amely a városnak tete­mes milliókat hoz. Már egy párszor a közgyűlésen felvetették azt az eszmét, hogy a helypénzszedést adja a város bérbe, mert ezáltal még tetemesebb jövede- delemhe* jut. Most ugylátszik ezt megpróbálják. Mint velünk közlik a város a piaci és vásári helypénxszedési jogát 1926. január 1-től 8 évre haszonbérbe adja, A nyilvános árverést f. hó 24 én d. e. 10 órakor tartják meg a közigazgatási tanácsnoki hivatalban Árverési és bér­leti feltételek ugyanott tudbatók meg a hivatalos órák alatt. Véres kukorlcafosztás egy kecskeméti tanyán Vasárnap éjjel egy nagyon súlyosan sérült össze-vissza szurkált fiatalem­bert vittek be a kecskeméti kórházba. A lábától a fejéig számtalan váralá futás, több tátongó szúrt seb óktele- nitette el a szerencsétlen legény tes­tét. Pár perc múlva már a műtőaszta­lon feküdt a rettenetes szenvedésből eszméletlen állapotban és csak órák múlva, jóval a bekötözés után tért magához. Elmondotta, hogy T Nagy József­nek hívják, 23 éves. Vasárnap este kukoricafosztásra ment el az egyik kö­zeli tanyába, ahol nagy számban gyűl tek össze a környék leányai, legényei egyaránt. Egy ideig vigan folyt a a munka, vidáman daloltak. Közben a pincekulcs is előkerült és nem is nagyon csodálható, hogy a legények jónéhányszor letekintettek a pohár fenekére. Hogy-hogy nem, éjfél előtt egy kevéssel aztán két legény összevesiett. Szóváltásba keveredtek az egyik leány mialt. Eleinte csak mókásan, évődve civakodtak, később azután a többiek is beleavatkoztak s alig műit el pár perc, elcsattant az első pofon, amit gyors egymásutánban még néhány kö vetett. Botok suhogtak a levegő­ben, majd a bicska is kinyílt. A fehérnép jajveszékelve, sikoltozva menekült, a legények pedig két pártra oszolva aprították egymást s mire a segítségül hivott szomszéd tanyabaliek megérkeztek, majdnem mindannyian véresen vánszorogtak kifelé az udvarból. A legsúlyosabban T. Nagy József sérült meg. Tizenkétmilliárd a padló alatt A megelevenedett Jókai-regény Szarvasról írják az alább kővetkező esetet, amelyre minden túlzás nélkül ráülik az a megkopott, megunt kitétel, hogy — nem mindennapi. Sőt annyira nem mindennapi ez, hogy hozzá ha­sonlóért egyenesen a mesék világába keli elfáradnunk, ott is Seherezáde színes, szédítő keleti történeteihez, vagy Jókaihoz, a mesemondás legava­tottabb mesteréhez. Mert ebben a történetben — akárcsak Jókai Mór fantáziadus meséiben fölös számmal szerepelnek a láda aranyak, a mérha tetlen ezüstök, a rakásszámra beverő ékszerek. De hadd beszéljen maga a híradás, amely szarvasi tudósítónk tollából a következőképp hangzik: Nadler Samu gazdag szarvasi textil- kereskedő a naposban elhunyt. A rokonok és a régóta elvált felesége között a hagyaték miatt — amelynek nagyságát seuki sem tudta pontosan és bizonyosan — épületes háborús­kodás kezdődött. Ez a harc odáig ment, hogy a kitört veszekedés folytán a rendőrségnek zár alá kellett venni, illetve leltározni az egész hagyatékot, A leltározással megbízott hivatal­nokok és detektívek óriási meglepe­tésére az elhunyt hálószobájában a padló alatt két hatalmas vaskazettát találtak, amelyek szinültig tele voltak aranypénzzel és drága ékszerekkel, hozzávetőleges számítás szerint leg­alább 12 milliárd korona értékben. Ezért a kis summáért már azután érdé mes volt egy kis veszekedést rendezni a „bánatos rokonságnak.“ Eddig szól a szarvasi híradás. HÍREK — Zichy Byula gróf lett a kalo­csai érsek. A budapesti apostoli nun- ciatura írásbeli jegyzékben közölte a külügyminisztériummal, hogy XI. Pius pápa őszentsége kaloccai érsekké Zichy Gyula gróf pécsi püspököt nevezte ki és egyben megbízta azzal, hogy apos­toli adminisztrátori minőségben ide­iglenesen a pécsi egyházmegyét is kormányozza. — A halasi járásbíróság elnöke szabadságon. Dr. Zilah Benő tábla- biró, a halasi kir. járásbíróság el­nöke, szabadságát megkezdte. — Kiutalták a halasi rokkantak szeptemberi Illetményét. A népjóléti miniszter a hadirokkantak és egyéb hadigondozottak folyó évi szeptem­ber havi ellátására szükségelt össze­geket az egyes törvényhatóságoknak, igy Pestmegyének is kiutalta. Az alispán erről értesítette a halasi ha­tóságot. Az illetményre kiutalt összeg még nem érkezett meg a városhoz. A kifizetés idejét közölni fogjuk. — 27 én 100 éves a vasút Néhány nap maivá ünnepelheti a vasút száz­éves évfordulóját. 1825 szeptember 27-én indult el az első vasút Stock­ton és Darlin között. Két évtizeddel később már a vasút a tökéletesség ál- ; lapotába jutott. Ekkor már Németor- ' szágban is megalakították a német 1 vasúti szövetséget, amely megkezdte I a vasúti munkálatok elvégzését az or- r szág külömböző részein. Salzburgban most fogják ünnepelni a nyolcvanadik évfordulóját annak hogy vasút szelte át Ausztria legszebb vidékét. — Változatián az érempénzek ára. A szinaraoy ára az utóbbi napokban sem a külföldön, sem a belföldön uem változott. Az ezüst ára is meginarrdt azon az ársziaten, melyre néháuy na­pos kereslet felemelte. — Öngyilkosság. Hideg János kis­kunfélegyházi pos »»Itiszt a harctéren szerzett gyógyíthatatlan betegsége miatt öngyilkoságot követett el. — Halasiak a szegedi csendőrségi athlétikai versenyen. F. hó 7 és 8-án Szegeden tartott országos csendőr- sógi athlétikai versenyen a halasi csendőrök 2 bajnokságot szereztek. Nagy Antal csendőr a gerelyvetés, Camerle Raymond százados a suly- dobás bajnoka lett. Camerle száza­dos azonkívül a diskosdobásban 2-ik a gerelyvetésben 4. helyezést ért el. A pisztolylövés döntőjébe bekerültek közül Kalmár János 2. o. tiszth. hatodik, Camerle százados 7. lett, — Papírról lemosható tintát ta­láltak fel. Nagykörösről jelentik - Tar­ján László nagykőrösi taDÍtójelöltnnk olyan tintát sikerült előállítania, ame­lyet a papirrról vízzel is lelehet moeni s utána a papír iemét használható. A tintát rongy és szinespapirok ősz- szerzéséből állította elő és kísérlete teljesen bevált, agy, hogy találmánya már szabadalmat is nyert. — Eljegyzés. Mikanezsdi Mikár Kálmán Budapest Székesfőváros Községi Élelmiszer üzemének tiszt­viselője eljegyezte Babó Emmát, özv. Babó Jánosné leányát. — A Ref. Önképzö Kör műkedvelői előadása. Szeptember 26-án, szom­baton este a Városi Színházban műkedvelői előadás keretében a Ref. Önképző Kör előadja a Fekete lovas c. ismert színmüvet. Az előadásra már régebben készülnek, a próbák nagyban folynak s igy a halasi kö­zönségnek egy kellemes estre van kilátása. — Újra lehet gyógyszertári jogo eltványok engedélyezését kérelmezni. A m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter a napokban kelt rendeleté­vel hatályon kívül helyezte a gyógyszer­tári jogosítványok engedélyezésének ideiglenes felfüggesztéséről kiadott 13 686/923 -IV. N. M M. számú körrendeletét. Ennélfogva nincs többé akadálya annak, hogy az előirt mó dón akár valamely község, akár vala­mely okleveles gyógyszerész uj gyógy­szertár felállításáért folyamodhassak. — Táncmulatság. A halasi Ön- képző-Egylet által rendezett szüreti mulatság vasárnap zajlott le meleg siker és nagyszámú közönség jelen­létében. A mulatságon résztvevők a legjobb hangulatban, hajnali 4 óráig maradtak együtt. A mulatságon felül­fizettek : К N. 50.000 К, Tumó Veronka 20.000 K, Fehér Miháiyné 10 000 K, Szabó Jenő 10.000 K, N. N. 5000 K. A felülfizetésekért hálás köszönetét mond a rendezőség — Bika a boltban. Vácon a Köz- tisztvislők Termelési és Fogyasztási Szövetkezetének Fó-uccai üzletébe vá­ratlanul egy úgynevezett nagyfejü lá­togató lépett be. Egy kormos exügyü busafejü bika, aki valahogyan a haj • csártol meglökött. A kiszolgáló sze­mélyzet érthető meglepődéssel és tisz­telettel fogadta a teljesen váratlan látogatót, aki ötlegszerüieg a görögdi- nyék között kezdett válogatni. Szeren­csére mire a továbbiakra került volna sor, megjött a hajcsár, mielőtt a kun­csaft bármit is fogyasztott volna a szövetkezetben, — Nem tartották meg a szabad- szállási vásárt. A szeptember 18-iki szabadszállási országos állat és kira­kodóvásárt a fellépett állatbetegségek miatt nem tartották meg. — Statisztikát készítenek a de hánytermelésröl. A pénzügyminiszter az idén a lehetőség szerint pontor statisztikát kér a kincstári dohányter­mesztők által termelt dohány mennyi­ségéről. A miniszter kívánságához ké pest a halasi határban is összeírják mindazokat, akik a kincstár számára dohányt termesztenek és egyúttal ar­ról is készítenek kimutatást, hogy a kincstári dohánytermelők ebbsn az esztendőben mennyi dohányt termesz­tettek. — Október elsejétől uj tarifa lép életbe a postán. A magyar kir. роз tákon október elsejétől uj tarifa lép életbe, amely értesülésünk szerint lényegesen olcsóbb lesz a most ér­vényben levő tarifánál. Az uj tarifát még most készítik a kereskedelmi minisztériumban és valószínű, hogy szeptember végén kerül nyilvánoságra. — Ismét razziát tartott a rend­őrség A halasi rendőrség szomba­ton este ismét rjzziát tartott a vá rosban. A razzia éjféli 12 óráig tar­tott. A rendőrség a razzia alkalmá­val egy nőt és egy 15 éves gyere­ket állított elő. Utóbbinál nagyobb mennyiségű pénzt találtak, amely lopásból származott. — A pénzügyminiszter személye­sen fogja megvlzgálni az adópanaszo­kat. Búd János pénzügyminisztert egy küldöttség kereste fel, akik a minisz­tertől az aránytalan adókivetések or- voslását kérték. A miniszter kijelen-

Next

/
Oldalképek
Tartalom