Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1925 (25. évfolyam, 1-103. szám)

1925-04-04 / 27. szám

4. )г! !Ü HÜ u I ét­ibb ike ZI ia 6 6 je ik .ii­tál а 1 í­0­in, íl­ibe R i lit ig ,1 vi к lol zeit í 4 ’ok erez* .r: letbe ikkal TI • • enki ma ke- igol- 5i és szi- ehér atók ház április 4, ____________________________________Kiskunhalas Helyi Értesítője A bajtársakasztú őrvetetít halálra Ítélték A debreceni katonai törvényszék csütörtök délelőtt kezdte tárgyalni a nyíregyházai huszárakasztás bűn- ügyét. Nahaj József közhuszárt a nyíregyházai huszárlaktanya széna- padlásán egy gerendára Madár Antal örvezetö, valamint Gs. Szabó Sán­dor és Szabó István közhuszárok felakasztották. A tárgyalást a debre­ceni huszárlaktanya egyik termében tartotta meg a honvédtörvónyszók A katonai ügyészség gyilkosság bűntet­tével vádolja a három vádlottat, mint tettestársakat. Madár Antal őrvezetőt hallgatta ki elsőnek a hadbíróság. Elmondotta, hogy március 4-én mint napos szol­gálatban volt és a vasúti állomáson meglátta a századtól már előzőnap engedély nőikül eltávozott Nahaj Jó­zsef közhuszárt. Nahaj elfutott, de ő utána iramodott, elfogta és bekísérte a laktanyába. Megkérdez­tem a két Szabótól, hogy mit csinál­nának evvel a Nahajjal, evvel a bazaáruló senkivel, evvel a kom munistával, aki miatt ki voltak kötve. En felakasztatom őt, — mondtam a két Szabónak és át is adtam nekik a fegyvertisztitó zsinórt. Felszólítá­somra a két huszár eljött velem a szénapadlásra, ök felmentek, én pe­dig később utánuk mentem Nahajjal. Amikor felértünk a két huszár meg­ragadta Nahajt, Cs Szabó hátrafogta a két karját, a másik Szabó pedig a nyakára akasztotta a hurkot és igy felakasztották a gerendára. Ké­sőbb gyufát gyújtottam és láttam, hogy Nahaj már halott. Mielőtt meg­halt hármat hörgött. Este negyed nyolc órakor hirdette ki Mánya Márton őrnagy-hadbíró a haditörvényszék ítéletét. A hadbíróság bűnösnek mondta ki Madár Antal őrvezetőt a katonai Btk. 418 sza­kaszába ütköző és a 154. paragrafus 4. pontja szerint minősülő gyilkosság bűntettében és ezért a 414 parag­rafus alapján a 45. paragrafus al­kalmazásával — amellett, hogy a honvédség kötelékéből kizárja és a járőrvezetői rendfokozatából az elő­léptetési lehetőség kizárásával a legalacsonyabb, vagyis a közlegényi rendfokozatra fokozza le kötél általi halálbüntetésre Ítélte. Bűnösnek mondta ki a biróság Cs. Szabó Sándor és Szabó István hu­szárokat a katonai Btk’ 419. parag­rafusába ütköző emberölés bűntetté­ben, amit azzal követtek el, hogy nem ölési szándékból elkövetett cse­lekedetük következtében Nahaj József huszár meghalt. A biróság ezért mind a két vádlottat két-két évi — havon­ként egynapi viz és kenyér melletti böjttel és a büntetés első hat hó­napjában magánzárkával súlyosbított — súlyos börtönre ítélte. Cipők Kalapok Nyakkendők Keztyük Harisnyák Ingek a legjobb minőségben, méltányos áron kaphatók: KDN BENŐ DIVATÁRUHÁZABAN (a ref. templommal szemben) HÍREK — Naptár. Apr. 4, szombat Izidor, Apr. 5, vasárnap Vince. ápr. в, hétfő Göleszt, ápr. 7, kedd Hermrnn. — Аз előfizetések szives meg­újítására hívjuk fél helybéli és vi­déki előfizetőinket. — Halálozás, Id. Halász D. Lajos róm. kath. egyháztanáesos, városi kép­viselő, birtokos hosszas betegség után 67 éves korában meghalt. Temetése múlt hó 80 án d. u. S órakor történt meg nagy részvét mellett. Halála ki­terjedt halasi családot borított gyászba. — Kedvezményes utazási Igazol­vány. Azok az iparosok, akik a buda­pesti Nemzetközi Vásárra a kedvez­ményes utazási igazolványt igénybe akarják venni, április 10 ig jelentkez­zenek az Ipartestületban a hivatalos órák alatt. — Házasság. Sonnenfeld Bözsike Kiskunfélegyháza Adler Ignác fake­reskedő Kiskunhalas máreins 29 én házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) — A MANSz március 28-án meg­tartott kulturestélyón felülfizettek: Báró Prónay György 300.000 K, Dr. Zilah Benő 200.000, Dr. Monsz- part László 105000, Theodorovics Ferencué Kelebia, Pázsit Antalné 100.000—100.000, Dr. Gusztos Ká­roly, Wendler Zoltán 70.000—70 000, Krafcsik Zoltán 50.000, Dr. Tepliczky Aladár Kiskőrös, Paál Ferencné, Dr. Zeis Károly, Dr. Borsay, Kolozs- váry Kiss Árpád, Dr. Halász Károly, Rozinszky Andrásné, Borbás Imre, Varga Sándor Kiskőrös 40 000— 40.000, Dr. Gaál Gyula, özv. Frid rich Sándorné 80.000, Mikes Ferenc, Dr. Kathonu Mihály, Возау Palné Kiskőrös, Koren Mártonné Kiskörös, Zilah István, Somló József, Szalay K. Imrőnó, Dr. Mészöly István, 20 000 —20.000 Zoltán János Kiskörös 10000 К t. A buffet részére adományoztak : Dr. Babó Imréné 2 torta, Sokét Jó- zsefné 1 torta, Zseni Istvánná 1 torta, Fridrich Lajosáé 1 torta, 1 tál hús. Takács Jánosnő 1 torta, Mészöly Károlynő 1 tál sonka, 3 liter bor, Horváth Zsigmondné 1 tál pecsenye, Ádor Sándorné 1 korsó bor, Borbás Imréné 1 korsó bor, Decker Józsefnő 1 tál pogácsa. E nemes adományo­kért hálás köszönetét mond a Ren­dező-bizottság. — Húsvéti bál. Halasi Ipartestület április 12-én, Hús vét első napján, saját helyiségében, könyvtára javára zártkörű húsvéti bálát rendez. Kez­dete este 8 órakor. Belépődíj: sze­mélyenként 25.000 korona. A mulat­ságnak külön édekessége lesz, hogy éjféli szünetben különböző számok­kal fogják a közönséget szórakoztatni. — A Jánoshalmái tavaszi vá­sárt a husvát másnapján április hó 18 én tartják meg. — A húsvéti mérkőzések prog- rammja. Mint értesülünk a KáFC a Magyar Tavasz ifjúsági csapattal kar­öltve bonyolítja le a húsvéti prog- rammot és első nap a KAFC, má­sodnap a Magyar Tavasz csapatai mérkőznek a Testvériség kitűnő csa­patával. Mindkét egyesület vezető­sége a vendégcsapat fogadására most teszi meg az előkészületeket és re­méli, hogy Halas város sportkedvelő közönsége is méltányolni fogja a helybeli egyesületek fáradozását ős nagy számban fogja látogatni a mérkőzéseket. — Tűz a Jánoshalmái községi erdőben. Márc. hó 24-én a dél­utáni órákban kigyulladt a község erdeje. A kivonult tűzoltóság azonnal lokalizálta a tüzet, de i gy is körül­belül 20—25 holdnyi terület leégett. A tűz okának kiderítésére erélyes nyomozás indult meg. — Műkedvelő előadás. A halasi Ifjúsági Leányegylet április 5-én, va sárnap d. u. 6 órai kezdettel a köz­ponti áll. el. iskola dísztermében műkedvelői előadást rendez. A műsor ei: 1) Megnyitó beszéd. Tartja: Mó­dok Mária. 2) A gyűrű. Színmű két felvonásban. írta: Móra István. Elő­adják : Kurncz Mária, Fehér Etelka, Gömböcz Margit, Bereei Erzsébet. Halász Ida, Tegzes Judit, Német Margit, Baki Juliánná, Gömböc Er­zsébet. 8) Népdalok. Énekli az egye­sület énekkara. 4) A legjobb barát- ném. Magánjelenet. Irta: Gombos Gyuláné. Előadja: Gömböcz Matild. 5) Újra fedél alatt. Ifjúsági darab egy felvonásban. Irta: Z Szemző Böske. Előadják: Halast Jolán, Nagy Gz. Eszter, Halász Klárika, Breeska Mária, Halász Krisztina, Török Juliánná, Szaladós Erzsébet, Fodor Margit, Kiss Erzsébet. 6) Hymns. Közének. A helybeli kereskedők erősen készülnek a húsvéti vásárra Kereskedőink — mint jól értesült információink szólnak — az uj év feltűnően gyönge három hónapja után immár erősen bizakodnak, hogy a húsvéti vásár újra életet hoz az elnémult üzletekbe. Általában véve az összes szakmákban, de különösen a divatáru, röfös, fűszer, csemege és piperáru kereskedőink számítanak az élénkebb húsvéti forgalomra és a komorrá vált arcok kezdenek földe­rülni az optimista felfogástól, hogy a kínosan hossza ideig tartó pangást az egész vonalon fokozottabb üzleti tevékenység fogja fölváltani. Az üz­letek kirakatai is, amelyek úgy csin, mint az árucikkek ötletes csoporto sitása tekintetében egyenesen fővá­rosi nivóra törekszenek, a várva- várt húsvéti vásárra való erősebb felkészültség jeleit mutatják. A ke­reskedők — amint hangoztatják — a maguk részéröl mindent elkövet­nek, hogy a vásárló közönség igé­nyét minden tekintetben kielégít­hessék. Árucikkeiket a legmóltányo- sabb árakon kalkulálták, ezenkívül úgy a bel, miDt a külföldről vásárolt áruk minőségével a béke állapotok helyreállítására törekszenek és alkal­mat adnak a publikumnak arra, hogy szükségletét, melyet eddig halasz­tani volt kénytelen, méltányos, el­fogadható árakon fedezhesse. (***) — Az Önképzőkör táncmulatsága A halasi Öaképző Egylet vigalmi bi­zottsága Husvét vasárnapján este 8 órakor zártkörű táncmulatságot rendez. A mulatság iránt nagy az érdeklődés. A meghívók szétküldés alatt vannak. — A kelebiai váeuti vendéglő első bérlője, Pojkó István néhány héttel ezelőtt a kelebiai közönség általános sajnálkozására otthagyta a kelebiai restaurációt. Pojkót, aki mint kiváló szakember közmegelégedésre vezette a vasúti vendéglő üzemét — még mindig várja vissza a kelebiai publikum. — A „Magyar Tavasz“ Ifj. Egye­sület tagavatása. A ' halasi M. T. Ifj, Egylet e. bó 29 én d. e. tartotta az ujtagok avatási ünnepét Az ünnepi misét Pere Antal volt helybeli hitta­nár celebrálta, utánna 14 uj tag fo­gadalmat tett. E*ta 40 személyre ünnepi vacsora volt terítve, amelyen 1 Gulyás esperes, Jávor főtisztelendő, Huszár Dezső a helybeli Levente fő­parancsnok és az Egyesület elnöke Dr. Schaub Mihály vett rész. Az ünnepi vacsora a legjobb hangulatban folyt le, több pohárköszöntővel tarkítva. —■ A tűzoltóparanssnokság értesíti a lakosságot, hogy folyó hó 5 én vasárnap reggel 6 és 7 óra között a vásártéren a tűzoltóság a kürttel való tűzjelzést gyakorolja. 3 — Cserkész ünnepély. Nagy ér­kötési sikerrel rendezte meg a Boei- kay cserkészcsapat1ünnepélyét szom­bat délután a városi színházban. Az a lelkes kis tömeg és az uj&bb idő­ben oly nagy tért hóditó cserkész mozgalom iránt meleg érdeklődést tanúsító közönség meg vau arról győződve, hogy az uj magyar jövendő hamar elfog jönni, amikor is olyan de­rék ifjak állnaka műnk a szolgálatában, akik a világ előtt megmutatták, hogy mit jelent ez a szó: magyar. Sajnos, hogy városunk közönségének nagy­része még mindig idegenkedik attól a gondolattól, amelynek célja az em- berebb ember és magyarabb magyar kialakítása. A tartalmas műsor be­vezetéséül Jeremiás Lajos parancsnok tartott vetitettképes előadást a Kopen- hágai Jamboree ról, majd Gieguss László cserkész szavalta el Végvári: 1919 január 24 c. költeményét Dagy hatással. Kellemesen hatott a közön­ségre a következő film, mely egy eserkész esónakavatási ünnepély lefo lyását ismertette. Azután Simon Ru­dolf eserkész szavalta el Tordai: Ma­gyar haragszó c. költeményét, amelyet a közönség nagy tapssal jutalmazott. Azután egy végtelenül kedves cserkész idili filmje hozta derült hangulatba a közönséget, Utánna Sehiffert György eserkész adta elő Szathmáry ; Ledön­tött szobrok e. nagy hatású költemé­nyét, megmutatva, hogy nagy készség­gel tudja kidolgozni az előadandó köl­teményeket. Végül általános érdeklő­déssel élvezte végig a közönség a cserkészvilágverseny filmjét, amelyen láttak azt a nagy eserkésztömeget, akik cserkésztudományukat nemes versenyben összemérték. Ezzel a ki­tünően sikerül előadás véget ért. — A „Népszigeti fürdő“ további értesítésig minden szombaton délu­tán és vasárnap egész napon át nyitva lesz. Fütött fürdő szobák. Orvosi rendeletre szénsavas fürdő, és fenyöfürdö is a közönség rendel­kezésére áll. A szabadkai gazdák jégbárbiz- tositó szövetkezése. Szabadkán már a háború előtt is működött a gazdák kölcsönös jégkárbiztosó szövet­kezete. A gazdakör tagjai birtokok nagysága szerint összeadtak bizonyos összeget és ebből kártalanították azo­kat, akik jégkárt szenvedtek. A múlt­ban jól bevált rendsaert most újból életre keltik a szabadkai gazdák. A jágkárbiztositásra alakult alkalmi egye­sülés pénzét egyik szabadkai bank gyümölcsözted. átalakítja, vagy megtoldja épületét, ha kerítést, górét, vagy bármilyen gazda­sági épületet emel, a saját érdekében hogy az ezekhez szükséges anyagokat ölesén, jó minőségben szerezhesse be, kötelessége felkeresni a Vásártéren Szövetség^ és Arany János -ucca sarok (a Király Gy. Balázs házban) az ni fatelepet Ugyanott kiváló minőségű száraz bükk- tüzifa, szén és koksz a mindenkori legolcsóbb napi áron szerezhető be. Lelkiismeretes és pontos kiszolgálást a tulajdonos személye: Wilhelm Ferenc oki. mérnök biztosítja Nyomtatványokat ízlésesen és olcsó árért készít Halason a Práger Lapvállalat-nyomda

Next

/
Oldalképek
Tartalom