Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1924 (24. évfolyam, 1-105. szám)

1924-12-13 / 100. szám

Kiskunhalas Helyi Értesítője december 13 A halasi boszorkány Irta -Figyelő 22 A küldönc ravasz mosollyal hall­gatta a női lélek kitörését. A leány szerelme a gazok malmára hajtotta a vizet. Egy pillanatnyi szünet után Szlama megjegyeste. — A* uraság egy napi járásra vár bennünket Holoap estére ott kell lennünk. — Ott is leszüak. Maga a város szélén várjon engem Csak néhány szó üzenetet hagyok hátra enyéimnek в egyetmást magamhoz veszek. Szlama a győzelem tudatával távo- zott. Gyorsan Bozsérnét kereste fel, akit nehány szóval értesített a tör­téntekről. — A dolog könnyebben ment, mint gondoltam. — mondta — A leány vakon hisz, s mindent megtesz. Egy óra múlva indulunk. Néném sies sen kocsival előre s várjon a pirtói gucybÓQál. — Jól van. Ott leszek. Szlama elsietett, hogy Judittal találkozzék. Gyorsan szedte lábait, hogy el ne késsék. Útközben csatla­kozott hozzája társa. — Mit végeztél? — Mindent. Te semmivet se tö­rődj Jöjj velem, s csináld, amit mondok. — .Nekem minden mindegy. A fontos, hogy dohány üsse a markomat. — Jön az is. A két jómadár a város széle felé haladt. Ott egy félóráig várakoztak, amikor feltűnt Karcos Judit karcsú alakja. — Mehetünk. — mondta a leány. Elindultak, ügy tervezték, hogy ha Halas határát maguk mögött hagyják, kocsit fogadnak és azon folytatják útjukat. Halasi embert nem akartak igénybe venni; attól tartot­tak, hogy nyomukba vezeti a pandúr Karcost. Egyhangú volt az nt, amelyen mentek. Homokbuckákon haladtak ke resztül, hogy elérjék a pirtói hajlékot. Judit ment a gazfickók után, a legteljesebb bizalommal. Estefelé járt már az idő, amidén egy kunyhó tűnt fel előttük. — Itt megpihenünk. — Nem bánom. A fiatal le íny a kunyhóba pihent le, a vezetők kint készítettek maguk- ntk fekhelyet. Judit fáradt volt ; hamarosan álomba merült. Nem vette fezért ószre, hogy valaki a kunyhó elé sompolyog. — Alszik ? — kérdezte a helyszínre érkező Bozsérná. — Igen. — Akkor megkezdhetjük tervün két. Ezt a kendőt, amit most átadok, szorítsd Judit arcára. Attól úgy el­alszik, hogy tehetünk vele, amit akarunk. (Folytatjuk) Felelős szerkesztő és laptulajdcnos: PRAGER JÁNOS Magán hirdetések. 31ielott épitö. asz­taloséi tüzelőanyag szükségletét besze­rezné, feltétlen ke­resse fel az nj fate­lepet, hogy meggyő­ződjék áraim olcsó­ságáról és áruim ki­váló minőségéről. Wilheim Ferenc oki. mérnök fake­reskedése V ásártér Arany János ncca sarok. Nemzeti Hitelintézet rt. kiskunhalasi fiókja elfogad mindenkor a legelőnyösebb kamatozásra takarékbetéteket és betl beté­teket. Folyósít váltókölesönöket, átutaláso­kat eszközöl bárhová, vesz és elad idegen pénzaket (valutákat), mindenkor a legjutá- nyosabban. Az Intézet saját tőkéje К 18,000,000.000. Bankügyben minden felvi­lágosítással készséggel és díjmentesen szol­gálunk. A velünk kapcsolatos Áruforgalmi és Terményértékesítő Rt. vásárol mindennemű gabonát, elad tűzifát és szenet, valamint használt olasz hordókat a legjutányosabb áron. Tisztviselőknek 2—3 bari hitelre Is árusít Iíj. Murgács János hentes és mé­száros tudatja a husfogyasztó közön­séggel, hogy marha es birkahusoak kilója 20 000 K. Jókai u. 5 sz. alatt fűteni való nádat elad Ingyen kapja a legszebb karácsonyi ajándékot, vásárlása ará­nyában Székelv Miklós rőföeáru üz­letében, Fő u. 33, a ref. templommal szemben. Olvassa el mai hirdetését! Pusztai István és Fia cég á landóan vásáréi napraforgómagot, tökmagot, babot, mákot és mindenféle gabonanemüt Rózsaszirom kivonat a hölgyek kedvelt dieorét pipere szere. Teljesen ártalmatlan anyagból készül, Kapható a Báoz patikában Schneider Gyulának Korona u. В sz. házánál tűzifája, darabos szene van eladó Honvéd u. 9 sz. alatt 4 befogni való süldő eladó. Bort állandóan vásárol Adám De­zső Posta. u. 5 sz. Füves Imre szomszédságában 2 hold szántó eladó. Tudakozódhatni özv. Far­kas Gergelyeié felsőszáilási tanyáján. Pepin borotva szappan babja dús nem szárad, a szakáit puhítja, élvezet vele borot­válkozni. A szappan tartós, lavsan kopik s ezáltal ole«ó. Fecske védjegy nélkül sem valódi. Ceakis a készítőnél Báoz Jánosnál, Kossuth n. 1 (Takaréképület) kapható Buzakölcsöat keresek 20 tói 70 má­zsáig. Ajánlatok dr. Nagypál Ferenc ügy­védhez adandók be, ki a kívánt felvilágo sitást is megadja Kis és nagy lakodalmaira sütést minden délután elvállalja legolcsóbb árban Koesle pék. Dr Babó Imre s csecdőrlakianja mellettti szélmalmát e!adja, özv: Végh Istvánná füzesi birtoká­ból égy hold elsőrendű szántóföldet elad. Bővebb Györfi Józsefnél. Csoda ! Elhalálozás miatt rögtön átvehető 68 holdas bérlet, gazdasági felszerelésekkel, vasúti állomás mellett és Balalonflmdea három szobás rög­tön beköltözhető lakással biró ház, három hold szőlővel, összes berende­zésekkel nevetséges potom árért meg­vehető ! Bíszletee felvilágosítással szolgái Nagy Lajos inga1 lan forgalmi irodaDebreceu V*!*eibéije<? kü'dendő! Büchler Mariska kózirounka-elő- nyomdájában fehérnemű hímzés, reeemunkák készítése olcsó árban eszközölhető Kígyó-tér 1 sz. Gál knttal szemben Bort legmagasabb napi áron vesz Stroh Vilmos Felsőnádor utca. 3 sz. Kosztümök, kabátok, ruhák és min­denféle fehérnemüek készítését a legfinomabb kivitelben és legjutányosabb árban készíti Goezol Mariska, Posta u 8 sz Práger Dávid fakereskedőnek igen jó száraz tűzifája érkezett. A mindennapi legolcsóbb árban árusítja. Nagyobb vételt házhoz szállít Egy pár 89-es női bélelt magas- siáru téli cipő, majdnem nj eladó Fő u. 39 sz. alatt. 6 mázsa tisztabuzát és 15 mássa rozsot keresek kölcsön,] újig. C;m a kiadóhivatalban. Árpád u. 6 sz. lakóház előnyös fize­tési feltételek mellett eladó. Tudako­zódhatni a helyeimén. Dundi hintő por, Dundi baba crém, Dnndi szappan kisgyermekek kipálására és a kivörösödött testrészek ápolására. Csecsemő ápolásánál nélkülözhetetlen. Kaphatók a Báoz patikában Kossuth n. 1. (Tatakarék épület) Fa azó István Harka-pusztai tanyá­ján 100 mázsa répát elad. Nyárfa u. 27 s* lakóház, melyben füszerüzlet és pákkemeocze szemben van haláleset miatt eladó. Keresünk 25 mázsa búza kölcsönt Aczól iroda színházzal szemben. Dió, mogyoró, füge, gesztenye, cit­rom, narancs van minden üzletüokben. Hangya. 130 fokos angol szappanfőző szóda fele­lősség mellett kapható Bergl Mór és Társa oégnál, Szabadkai ut Egy jókarban levő HEGEDŰ eladó Bédl Sándor borbély üzletében Vadászfegyvereket, revolvereket öl­esén és szakszerűen javít, antégén hegesztést vállal Szabó Jenőgép és fegyverjavitómühelye Szabadkai nt 36 Brilliánst, hamisfogat, arany, ezüst pénzt, árnyát, ezüstöt — öröttet is — magas áron vesz Farkas Kálmán a Gazdsági Bank épületében levő órás üzletében. ösv. Hsehpold Lászlóné Fehőöreg- szőlőkbe* 3 hold jókarban levő szőlőjét Svéda Benő és Lehóoki Pál szomszédságában eladja. Tudakozódhatni ugyanott Svéda Benővel Kisfaludy u 49 sz. ház eladó Tu- dakozódhatni Tőlgyszéki Ferenenél Soltvad- kerten Zonstorahangolást és bőrözést vala­mint harmőnium, harmonikák és minden mechanikai hangszer javítását vállalják. Gim­názium u 12 vidékre is. Mindennemű épületfa és deszka néhány nap mnlva nagy választékban kap­ható lesz Weisz Sándor fakereskedőnél Mélykúti ut 3. Jó csalidból való néhány középiskolát végzett fiú gyakornoknak ferétetlk Varrógép és fegwerjavitó műhely Giranázium-u. '12 ez. Marek. Vendéglőmegnyités. Eötvös n. 31 sz. alatt már megnyílt az uj vendéglő. Első­rendű konyhájával és kifogástalan ki­szolgálásával áll a közönség rendelkezé­sére ! Hideg ételek állandóan ksphatók. Jó 10 órait csak ott ehet. A legjobb faj­borok kaphatók. Elsőrendű cigányzene. Tisztelettel Makai Antal vendéglős. Pusztai István és Fia cégnél csöves tengeri, szemes tengeri, árpa, árpadara és zab Kisebb nagyobb mennyiségben kapható Neumann szesztől dós he ja lesz, megszünteti a hajhullást, korpásodást, elmu­lasztja a fejbőr viszkető érzését. Kapható Bitcz János gyógyszertárában Kossuth u. 1. (Takarék-épület) Vadászfegyver 16 os eladó Berki Lászlónál Kossuth u. 9 sz. Francia mózkoesonya. Elismert kézápoló a kirepedezett, vörös, dnrva kezet egy nap alatt bársonysimává, finommá varázsolja. Kapható Báez János patikájában Kossuth u. 1. (Takarék-épület) Zongorát, pianinót legmagasabb árou árban veszek iskolák részére, Igazgató. Gim leadható Gyugel vendéglő, piactér. Alkotmány u. 41 ez. alatt bútorozott szoba kiadó. 2 sparherdt és 1 márványlap eladó Gabonapiactér 2 sz. alatt. Berónyi Balázs Ősz u. 3 s*. lakó­háza eladó 20 hl, vörös és fehér ó bort is elad kisebb tételekben is. Tudakozódhatni alsőszálláei tanyáján vagy Vásártér 10 sz. alatt, hol tej is kapható. Zsana-pusztán György Lajos tanyá­ján akáeszálfák vannak eladók. Tudakozód­hatni a helyszínén. Mielőtt női, férfi vagy gyermekcipőt vásárol győződjön meg, hogy legol­csóbban сзак Jeges-féle cipőüzletben vehet. Savanyu káposzta, hasáb, ugorka, paprika állandóan kapható Künstlernél, Natkai szigeten F. évi december hó 18 án d. e. 10 órakor Zsana pusztán a Soket-féie birtokon nagymennyiségű akácfa galy önkéntes árve­résen eladatik T a h к a г к n Ne vegyen addig mig meg nem nézte Bálint és Ráczkevi asztalosmesterek bntorraktárát, ahol első­rendű fényezett hálószobák és ebédlők, tömör keményfa valamint polgári festett bútorok a legolcsóbban beszerezhetők. Butorraktár: Kolozsváry-bazárépületben, (Kereskedelmi Bankkal szemben) Karácsonyi vásár! 25l=kal olcsóbb, mint bárhol! A legjobb és legelegánsabb férfi, női és gyermek cipők többféle házicipők, munkáscipők és szandálok kaphatók Frommer Samu cipőüzletében Piac-tér (Vanyur-ház) Л Невуаницок flgyeMG! Megérkeztek a legújabb, divatos koszorúk, fátylak és virágok nagy választékban Iliim Sieder röfög- és divatáruházába Piactéren, (Weisz-feie emeletes házban) Olcsó árak! Ozon crém Szeplő, müjfoit, pattanás, sömör, és mindenféle arctisztátalanság ellen. Bár sony sima, fiatalos arcbőrt idéz elő. Napbarnított arcbőrt gyorsan fehérre varaz ol. Egyedüli hely r.hoí kapható Rácz János gyógyszertára Kiskunhalas, Kossuth-utca 1. sz. (Takarékpénztár épületében) Halasi Gazdasági Back Részvénytársaság áruosztálya Kocka cukor klg. 17.600 К Takarmánylisztderee£S60Q К Kristály cukor klg. I6Ü00 К Árpadara kgr. 46oo К Korpa kilogrammja 13500 К Zsir * 46ooo К Az áruosztály Piac-téri saját épüle­tünkben folytatja üzletét, hol mindennemű gal>onát, terményt stb. legjobb napi áron veszünk. Hasá­bos és vágott tűzifa, állandóan kapható о A S( NvestKtoU H&iaeon Práter Fereo* La»vállalat квяут*ТМпВД4Ьми 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom