Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1924 (24. évfolyam, 1-105. szám)

1924-11-05 / 89. szám

november 5. Kiskun-Halas Helyi Értesítője 3 Tíz év után adott életjelt magáról egy holtnak vélt hadifogoly Pécsről jelentik: Tánczos János szabadszentkirályi lakos 1916-ban orosz fogságba került. Szülei azóta semmit sem hallottak felőle. A köz­ségben tavaly felállított emlékoszlo­pon a fiú nevét is beievésték, mint hősi halottét. Táncos Jánostól a napokban lévőiét kaptak szülei, amelyben közli, hogy 61 s szeretne hazajönni, de nincsen pénze. Mivel a szegény szülők nem tudják előte­remteni a szükséges összeget, most a faluban gyűjtés indult meg, hogy a holtnak vélt fiú hazatérhessen. Gyilkol — a képzelet A városi kórház állítólagos halottja Különös és megfoghatatlan dolog az, hogy nem tudjuk okát adni a valótlan, hihetetlen hírek elterjedé­sének. Keletkezik valami hir, nem ismerjük forrását . . . csak növeke­dését és megnagyobbodását látjuk. A napokban is a városban az a hir terjedt el, hogy a városi kór­házba bevittek egy embert, aki ott rövidesen meghalt. Beszélték, hogy halála nem természetes körülmények között történt és testét gyanús seb­helyek boritják. Gyilkosságról beszélt a hir. A hozzátartozói tették volna el láb alól és amikor a kórházba bevitték, a sebhelyekről azt mondták, hogy azok a kocsiról való leesés közben kelet­keztek. A rendőrség azonban más irányban indított nyomozást. E sok „félhivatalos értesítés után“ érdeklődtünk illetékes helyen, hogy mi igaz ez ügyben. A rendőrségnél, a bűnügyi osztály vezetője azt mondta, hogy nem tud , az egészből semmit, ugyan hallott ö is róla. Az egész rémregény: kitalá­lás eredménye. A városi kórház vezetősége is azt közölte velünk, hogy senkit sem vet­tek fel a kórházba állítólagos „sebek­kel“ és igy a kórházban nem halba- «tott meg az illető egyén. Megállapítható, hogy az egész hir a képzelet szüleménye. Látható, hogy - városunkban egyesek fantáziája a legkiválóbb, legragyogóbb képzelmü rémregény irót is felülmúlja. Téli nagy kendők, téli kabát posztók, uói kabát velonrok, tiszta gyapjú férd, női szövet, ágyterltö garnitúrák óriási választékban Székely Miklós Áruházában, Fő utca 33 (ref. templommal szemben)- és Kisfaludy a. 48. sz. fióküzletében Ne vegyen addig míg meg nem nézte Bálint és Ráczkevi asztalosmesterek butorraktárát, ahol első­rendű fényezett hálószobák és ebédlők, tömör keményfa valamint polgári festett bútorok a legolesóbban beszerezhetők. Bntorraktár: Kolozsváry-bazárépületben, (Kereskedelmi Bankkal szemben) Nem valorizálják a békebeli takarékbetéteket Az erre vonatkozó Budapestről jelentik: Nagy Emil igazságügyi minisztersége idején több javaslatot készített el és — amint ismeretes — törvényjavaslatai' mel­lett kitartott. A volt igazságügyi miniszter javas­lata az úgynevezett valorizációs javaslat volt, amely szerint valori­zálni kellett volna a békebeli takarék- betétek és életbiztosítási össze­geket. javaslatot elvetették Amint a kormányhoz közelálló körökben mondották, a kormány végleg elejtette a valorizáció gon­dolatát. Arra az álláspontra helyez­kedik ugyanis a kormány, hogy a békebeli takarékbetétek valorizálása és az életbiztosítási összegek valori­zálása mérhetetlen perspaktiváju pénzügyi katasztrófát eredményezne es számos vállalat és intézet tönkre menne. Nagystílű bűntettesek a kiskornak bírósága előtt A bűn hatalma a fiatal lelkeken—Mit monda fiatalkorú bíróság elnöke? A bűn orgiát ül társadalmi éle­tünkön. Sajnos, a gyermekek erköl­cse is prédául esett a bűnnek ott, ahol hiányzik a szülők, vagy a tár­sadalom óvatossága. Ezért nem lesz érdektelen, ha fellebbentjük a fátylat a fiatalkorú bíróság munkássága fe­lett. Kecskeméten történtek az aláb­biak. Mohácsy Lajos, a kecskeméti fiatalkorú bíróság elnöke, mondotta az ujságiróknak és már azért is köz­lésre szorul, hogy a társadalom figyelmét felhívjuk e bajokra. Mohácsy Lajos, a kiváló bíró, eze­ket mondotta : — Egyik nagyobb alföldi városban, szüleitől távol él egy 16 esztendős leány. Szönyegszövéssel tengeti éle­tét. A leány gyenge szervezete nem bírja ezt a munkát. Barátságot köt egy korosabb nővel, kinek egy tüzér a barátja. A leány látja barátnője er­kölcstelen életét, de nem riad vissza a bűntől, sőt, amikor a tüzért Kecskemétre helyezik, barátnőjével együtt Kecskemétre költözik. Kenyér után néznek. Barátnője mint pincér­leány kap állást, mig 6 csavarog a városban. Egy szép napon a tüzér és a pincérleány furcsa dologra ébred­nek. Eltűnt a szobából a gavallér csizmája, nadrágja s a pincérleány ruhája, de eltűnt a leány is. Fel­jelentést tettek a rendőrségen s a detektívek a pályaudvaron csípték el a tolvaj leányt. — A másik eset története a hábo­rús évekbe nyúlik vissza. Egy 14 éves gyermeket állítottak a fiatal­korú bíróság elé 1918-ban. Közben kitört a forradalom s 1918. novem­ber 1-én a 14 éves bűnös előtt ki­nyílik a fogház kapuja s a többi rabokkal együtt 6 is kiszabadul s háborítatlanul bolyong a forradalom és a kommun alatt, mígnem 1920- ban ismét a rendőrség kezére kerül s a gyulai javítóintézetben talál haj­lékra, ahonnan háromszor meg­szökik. Már a feledés homálya borul a fiatal kalandor tetteire, mig a napokban egy 20 éy körüli kamasz mosolyogva állít be Mohácsy birő elé : — Féiek, hogy felfedeznek, tessék börtönbe csukatni, azt kiállom, de a javítóból újra megszökök — mondja makacsul a bíró előtt, aki csakha­mar felismeri a Szökevényt. Megin­dul a faggatás s a fiú regénybe illő kalandot mesél el. Amikor Gyuláról megszökött, jelentkezett Orosházán a katonai elöljáróságnál, ahol Erdély­ből kiüldöeött menekültnek adta ki magát s elmondott egy megható mesét az oláhok kegyetlenségéről, mire kapott egy hatósági bizonyít­ványt, természetesen álnévre. Elsze­gődött Orosházán egy kereskedőhöz kocsisnak. De kalandor vágya innen is tovább űzte. Kecskemétre került. A nyomozás folyik az ügyében. — Nem marad mögötte az el­mondottaknak a harmadik büniiszta, amelynek szereplői: egy 11 éves, két 13 éves és egy 14—15 éves fiatal gyerek. Az elsőrendű vádlott 14 éves, egy jómódú kecskeméti gazdának a fia. A nyomozás már eddig 9 rendbeli betörést és lopást fedezett fel a fiatal betörő gárda bünlajstromából. A bűnszövetkezet a fent említett gazda házánál talált gazdag talajra. A szülők minden este korán lefeküdtek és másnap reggelre tapasztalták, hogy sok min­dent elloptak tőlük. A rendőrség az­tán megállapította, hogy a gazda fia az ablakon keresztül adogatta ki a sonkákat. Még egy esetről emlékezett meg Mohácsy bíró: — Sok lelket megmentünk — úgymond — a szeretet munkájával. Ebben nagy segítségünkre van a Jőpásztorok zárdája, ahonnan sok bűnös leány megtisztult erkölccsel tér vissza a társadalomba, sőt elő­fordul az is, hogy a megtért bűnös Istennek a szolgálatában marad s nem hagyja el a zárdát. Egy ilyen megtért nőt ünnepeltek a napokban Kecskeméten a zárdában. Huszonöt évvel ezelőtt került oda, mint fiatal­korú bűnös. Lelke megtisztult s azóta a hosszú 26 esztendő óta a legbuzgóbb munkása a lelkek felszabadításának. Feloldották zár alól a piacot A város hatósága a zár alól ismét feloldotta a piacot, Az elmúlt na­pokban állapították meg, hogy a száj- és körömfájás szünőfélben van és igy szombaton a hatóság intéz­kedett a piac feloldásáról. A zárlat feloldásával már a mai, szerdai piacra bármiféle jószágot fel lehet hajtani. Mindenesetre örvendetes, hogy a piacot rnegbénitó intézkedés meg­szűnt, de azért mégis lehetne vala­mit tenni, hogy a piac lezárása ne oly gyakran következzék be. A vá­rost és a határt körzetekre kellene osztani, amiáltal nem kellene az egész piacot a folyton fellépő állati betegségek miatt iezárni. A Halasi Gazdasági Gőzmalom Részvénytársaság értesíti a t. vám­őrló közönséget, hogy a cseredrlÉst újból megkezdte Értesítem a tisztelt hölgyközönséget hogy Kigyó-tér 1 sz. alatt (Gaál kuttal szemben) gépkötődét és I kézimunka üzletet nyitottam Elvállalok női kabátok, kosztümök mellények, gyermek és férfi szvet- terek, babiruhák és kabátok kötését továbbá elődrufckoláat, hímzést, párna montirozást. — Kézimunkához szük­séges kellékek beszerezhetők Az igen tisztelt közönség szives párt­Thfzte ufttel $ZV. RŐZS3 Ffilöpoé j HÍREK — Naptár. November 5, szerda Imre, november 6, csütörtök Lénárd, november 7, péntek Rezső. — Az előfizetések szives meg­újítására hívjuk fel helybeli és vi­déki előfizetőinket. — November 15 ig lehet a lak­béreket fizetni. A kormány rendelete értelmében a bérlő -a novemberi bérnegyedre esedékes bért, novem­ber hó 15-éig fizeíheti. — Házasság, Fejér Károly csendőr- főhadnagy és Gzikó Margitka f. hó 4 én házasságot kötöttek. — Missió. A missióval kapcsolat­ban az intelligens férfiak részére tartandó konferencia beszédek 6, 1 és 8-án d. u. 4 órakor lesznek a kath. polg. leány isk. egyik tanter­mében. 7-én 5-kor nagy missiós körmenet lesz. — A Helyi Értesítő szombati szá­mából. A kir. adóhiv.-nál eddig még iiietékezés végett be nem mutatott haszonbóri szerződéseket be kell mu­tatni ez év végéig, mert az azután bemutatott szerződéseknél illeték mérséklést nem adnak. — Őt tifu- szos megbetegedés történt a város­ban, amelyek könnyű lefolyásuaknak bizonyultak. — Rádió-állomás felállí­tását tervezik Halason. — Magyar nóta-estély. A kalocsai járás jegyzőikara a Jegyzők Orsz. Árvaháza javára november 15-ón Kalocsán a Magyar Király szállóban Murgács Kálmán dalköltő és zene­szerző közreműködésével magyar nótás-estélyt rendez. — A vagyonváltság fejében fize­tendő búza uj ára. A pénzügyminisz­ter a mezőgazdasági ingatlanok vagyonválisága fejében fizetendő búza árát novemberre mmázsánkánt 400000 koronában állapította meg. — A vonat elütött egy tehenei Múlt hó 81 én este ő órakor az állomáson, az alsóuti átjárónál a tolató vonat elgázolt egy tehenet. A sorompó le volt eresztve, s a tehén éppen akkor bujt rajta át, amikor a vonat ott haladt keresztül. — Állandóan csökken Szabadka magyar lakossága. Szabadkáról je­lentik : Szabadka lakossága a meg­szállás óta tízezer lélekkel csökkent ; jelenlegi lélekszáma 97000. Még min­dig erős a magyarok kivándorlása a délvidékről 'Braziliába. — Öt-öt évi fegyházbüntetés em­berölésért. Alsómonostoron öt legény agyonvert verekedés közben egy ottani embert. A kecskeméti törvényszék most tárgyalta ügyüket és B. Szabó Lászlót, B. Szabó- Ist­vánt, Sallai Jánost, Sailai Lászlót és Kasuba Jánost egyenként egyformán 5—5 esztendei fegyházbüntetésre Ítélte Zsapka Mihály agyonver^séért. — Bestiális anya. A múlt héten egyik szomszédos községben egy ki­csiny csecsemő hullájára bukkantak az ólban. A hivatalos eljárás során megtalálták a csecsemő anyját, egy 17 éves leányt, ki állatias módon akart megszabadulni könnyelműsé­gének következményétől. Az orvosi boncolás megállapította, hogy az új­szülöttet előbb a falhoz ütötte, majd hogy biztossbban elpusztuljon, még külön is összesujkűita a fejét úgy, hogy a csontok teljesen szilánkokká váltak. — A Polgári Olvasókör táncmulat­sága. A váro3 széles rétegében me­leg érdeklődés kiséri a Polgári Ol­vasó kör november 8-iki zártkörű táncmulatságát. Ez a mulatság is fé­nyesen fog sikerülni, mint minden mulatság, amelyet a Polgári Olvasó­körben tartanak. Ezek a mulatságok kiemelkednek a többiek közül és emlékezetesek maradnak. A rendező-

Next

/
Oldalképek
Tartalom