Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1924 (24. évfolyam, 1-105. szám)

1924-10-15 / 83. szám

2 Pestmegye 2 Vi milliárd К vetőmaghitelt kapott bmere'es, hogy az idei gyakori elemi csapások által sújtott gazdák sok helyen még vetőmagjukat se tudták Önerejükből megszerezni, s ezért a kormány segítségükre sietett, Huszonöt milliárd korona hitelt enge­délyezett a kormány vetőmagbeszer­zésre. A hitelhez juttatás ügyét a földmivelósügyi minisztérium intézi. Amint értesülünk, a 25 milliárd koronás hitelt egyes vármegyék kö­zött & szenvedett bárok arányában osztották fel. Pestvármegye 27, mil­liárd borona vetőmaghitelt kapott. Hogy Halas kapott-e ebből valamit, nem tudjuk. Ujbúl lezárták a piacot A száj- és körömfájás több helyen fellépett Nemrégen oldotta fel a hatóság a zárlat alól az állatpiacot ős máris újból lezárta. Amint értesülünk, az állatok között a száj- és körömfájás ismét több helyen, igy Füzesen is fellépett; a betegséget valószínű a legutóbbi vásár alkalmával hurcol­ták be. A hatóság szombaton rendelte el a zárlatot. A mai, szerdai piacra a további intézkedésig már semmiféle jószágot felhajtani nem szabad. A hatóság kényszerű intézkedése ismét megbénítja a piacot, súlyosan érinti a város közönségét. Elismerve azt, hogy a hatóság jelen esetben másként nem járhatott el, kérdjük, nem lehetne-8 ezen vaiamikép segí­teni. Mert mégi3 furcsa, hogy hóna­pokig le keil zárni a piacot, ha egy két helyen felüti lejét az állati betegség. Illetékes helyen tudnának ezen segíteni, ha a -földmivelésügyi mi­nisztériumban keresztül vinnék, hogy a várost és a pusztákat körzetekre osztanák fel, ami által elkerülhető lenne a piac lezárása. Amelyik kör­zetben az állati betegség fellép, azt lezárnák, a többi körzetekről pe­dig a jószágfelhajtás lehetséges lenne. Már több városban, Mezőtúron is igy van, meg kellene csinálni Halason is. Nehezen vihető keresztül az bizonyos, de mag kell próbálni. Sok pénzt takarít meg, ha lakk, festék, meszelő és ecset szükségletét Bergl Mór és Társa cégnél szerzi be 1 kilogramm zöldfesték 4000 К FODOR DIVATHÁZA (Ref templom utáni sarok) Kötött-kabát Kötött-kabát Kötött-kabát Kötött-kabát 80—100 drb állandóan raktáron Nagy választékban: Téli alsó trikó áruk, féri mellények, sálak, sapkák, gyermek ruhák, lányka-garnitúrák Kiskun-Halas Helyi Ertesitője Egyhangúlag választották meg debreceni papnak Kolozsváry Vasárnap folyt le Debrecenben a ref. lelkészválaszlás, amelyről debre­ceni tudósítónk a következőket írja : A nagytemplomban ez alkalomból nagy közönség jelent meg. A válasz­tást megelőzően folyt korteskedés más jelöltek érdekében is, de a vá­lasztás sorsa eldőlt azon az értekez­leten, amelyet a város társadalma minden rétegének bevonásával tar­tottak a kollégiumban. A nagytemplomban összegyűlt hí­vek előtt az istentisztelet Molnár Ferenc lelkész imájával kezdődött. Majd Papp Gusztáv hajdusámsoni lelkész tartott szép beszédet a lelki- pásztor hivatásáról és kötelességei­ről. Megemlékezett az elhunyt Köny­ves Tóth Kálmánról, aki mintaképe volt az ideális papembernek. Ezután Széchy István mibepércsi pap a választói törvényt fejtegette a hi vek előtt. Kijelentette, hogy a tör­vény oly világos, hogy azt külön magyarázni nem kell. Bejelentette, hogy Bányay Lajos lelkész a jelölt Kiss Lászlót ségtől visszalépett s igy feltette a kérdést, hogy kívánják-e a hívek a szavazást vagy sem? Széchy István a törvény értelmé­ben háromszor tette fel a kérdést, azonban egyetlen hang sem volt a mellett, hogy szavazást kívánnak. Ily módon Kolozsváry Kiss Lászlót egyhangúlag megválasztott debreceni lelkésznek jelentette ki. A pap választásról az egyházi hi­vatalban jegyzőkönyvet vettek fel. A gyűlésen részt vettek az egyház­megye részéről Papp Gusztáv és Széchy István ref. lelkészek, világi részről Juhász Ignác és Szűcs Géza dr, valamint a presbytérium tagjai. Megállapította a bizottság, hogy a választás szabályszerűen folyt le s az eredménye Kolozsváry Kiss László lelkésszé való kikiáltása. Az új pap megválasztásáról Ha­lasra nyomban értesítést küldtek. A beiktató ünnepség határnapja felől később történik intézkedés. Az Országos Földbirtok- rendező Birúság eddigi működése Az Országos Föidbirtokrendező Bí­róság 1921 junius 20-án megkezdett működése következtében 1924 októ­ber 10 ig keletkezett 111.878 házhely; ?örpe-és kisbirtokra pádig feloszlott 542.978 katasztrális hold, 595 négy­szögöl ; ezen felül kishaszonbérleteb alakítására átvétetett 495 községben 93 285 katasztrális hold 842 n.-öl. Ennek az eredménynek a részlete­zése a következő. Kiadott elkülönített házhelyren­dezés során házhely 970 községben 35.798 egyén reszéra 9639 bataszt- rális hold 821 négyszögöl területtel. Földhözjnttatás végett megváltási eljárás megmdását kérték 3280 köz­ségben. A megváltási eljárás lefoly­tatására az Orsz. Fő dbirtokrendező Bíróság birótküldött ki 3275 községbe. A megváltást az Országos Földbir- iokrendező 8irÓ3ág kimondotta 1687 községben 457 972 katasztrális hold ' 181 négyszögöl területre. Ebből ala­kult 386 közös legelő. 203 719 törpe és kisbírtok, 76 085 házhely. Ezenfelül elővásárlási jogát gyako­rolta ás Országos Föidbirtokrendező Bíróság 181 esetben 14.312 kataszt­rális hold 653 négyszögöl területre. Továbbá, ingatlant eldaraboltak 269 esetben 61 048 kát. hold területtel. Ebből 31.862 katssztrális hold 1533 négyszögöl eldaraboiás folytán föld­höz jutott 7672 egyén. Az Országos Földbirtokrendező Bírósághoz a mai napig összesen 106.161 beadvány érkezett. A kecskeméti pénzügyigazgatóságot utasították a háborús vagyonok megadóztatására A pénzügyigazgatóság megkezdi az előkészítő munkálatokat Kecskeméti tudósítónk írja: A kecskeméti pénzügyigazgatósághoz most érkezett meg a kormánynak a h. ború alatt és a háború után szer­zett vagyonokra vonatkozó adózta­tási tervezete Az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról szóló törvény ugyanis felhatalmazta a pénzügyminisztert arra, hogy külön vagyonadópót'iékot vessen ki, amely az 1923. végén meg­levő vagyon és az 1916. végén ievő vagyon közti különbségből áll. Ezt a pót lékot, vagy helyesebben vagyondézs- mát az 1924 évre kivetendő vagyon­adóval együtt a most folyó kiveté­sek során fogják az adózók terhére előírni. A pénzügyminiszter azonban nőm kíván minden vagyonszaporulatot külön adópótlék alá vonni, Egy erre vonatkozó rendelet szerint ezt a pőilókot nem lehet kivetni, ha a j szaporulat az 1916, óv végén mutat- ! kozott, vagyon 30 százalékát nem j haladja meg, vagy a 30 százalékot I meghaladó szaporulat 20000 nrany- I koronánál nem nagyobb. Az adó- I pótlékot akkor sem lehet kivetni, he I a szaporulat öröklésből származott, ! feltéve, ha az örökölt vagyon az I örökhagyónál, vagy annak jogelőd- I j éjiéi sem esett volna adópótlék alá. I A vagyonszaporulat akkor is mentes a pótlék alól, ha a földreformról szóló törvény végrehajtása során szerzett földbirtokból keletkezett. A pénzügyi hatóságok elsősorban az ingatlanvétel alapján fogják a vagyonszaporodást megállapítani. A pénzügyminiszter utasiiotta az adó- kivatő hatóságokat, hogy jegyezzék fei a 20000 aranykoronát meghaladó ingatlanokat és állapítsák meg, hogy a vevő az ingatlan megvásárláshoz szükséges vételárat mikor és milyen módon szerezte ? A vagyonpótlék kivetése a gyakorlatban súlyos és igen nehezen megoldható kérdéseket fog felvetni. á kecskeméti pénzügyigazgatőság rendelkezése folytán Halason is rnegindu’oas az erre vonatkozó mun­kálatok és a halasi háborús vágyó nők megadóztatására rövidesen sor kerül. Tiszta gyapjú íéríi szövetek, női kosztüm és ruha­szövetek, téli kabát posztók, női kabát velourok, öltönynek és téli kabátnak legfino­mabb fekete posztó nadrág bársonyok, gyapjú strukszok, ágy- teritő garnitúrák, női és férfi posztók, iskola ruhaszövetek és minden egyéb más cikkek nagy vá­lasztékban, legolcsóbban beszerezhető: SZÉKELY MIKLÓS ÁRUHÁZÁBAN FŐ-UTCA 33 SZ. (református templommal szemben) október 15. 1000 ifjúval megalakult a Levente-Egyesület Megírtuk, hogy Halason is meg­alakul a Levante Egyesület, amelybe 1000 ifjút fognak felvenni. Vasárnap már a kora reggeli órákban nagy tömeg hullámzott a Központi iskola előtt, ahol az ifjak kiválogatása tör­tént meg. A polgármester felhívására körül­belül 1200 ifjú jelent meg, akiknek megvizsgálását Dr. Monsepárt László főorvos eszközölte. A Levente-Egye sületbo 1000 ifjút vettek fei. 20 szakaszra osztották be őket. A megjelentekhez Ary Lajos szá zados intézett hazafias szellemű, szép beszédet, többek között ezt mondotta: — Büszke lehet minden ifjú, arra, hogy tagja lesz a Levente-egyesületnek ahol az életben szükséges hasznos dolgokra tanítják meg. Májusban nagy Levente ünnepély lesz Halason és akkor mindenki látni fogja, hogy mit tanultatok. Mint velünk közük, a Leventék a gyakorlatokat már e héten megkez­dik és rendszeresen minden héten 3—4 órát fognak velük foglalkozni. Most 1000 ifjút foglalkoztatnak, ké- sébb kerül sor a többire. Aki vala­mely ok miatt nem jelentkezett a Levente Egyesületbe, az a legközebbi iskolánál jelentkezzen, mert az illető hozzátartozóját szigorúan megbüntetik * * * A MANSz és a Protestáns ‘Nő- szövetség ez ügyben vasárnap d. e. 11 órakor értekezletet tartott. Haza­fias készséggel vállalták, hogy az ifjaknak szükséges 1000 sapka és sportöv megszerzéséhez erejükhöz képest hozzájárulnak. Kis hírek Egy vsggon liszt fuvarköltsége Ame­rikából Triesztig esak kétszeranayiba kerül, mint Szegedtől Hegyeshalomig. — Budapesten 700 tisztviselő havon­ként átlag 100 milliárd £ forgalmi adót hajt be. — A budapesti bankok 60 mttliárdot fizettek ki as eibocsAjtott tisztviselők végkielégítésére. — Аж uj szezonban 50—60000 sertést akarnak feldolgozni a szalámigyárak. — Egyedi Artu) dúsgazdag földbirtokos egyedi birtokán meggyilkolták. A gyilkosság gal vejéfc gyanúsítják, — A fővárosba Amerikából 250 vagon fagyasztott bust és 46 vagon zsirt hoaaafe be. — Le égett római partement teteje. — Kis­kunfélegyházán középfokú gazdasági leányiskolái létesítettek, amelynek fel- avatási ünnepélye vasárnap volt. — A Komlósí állomáson sétálgatott Dre nyevszky András 25 éves makói ke­reskedő, Nem vette észre a feléje haladó teherkocsit, mely Drenyovszky jobb vállának szaladt. A lökés követ­keztében Drenyovezky közzé esett a síneknek és a koesi keresztül ment rajta. A szerencsétlen ember nyomban szörnyöt halt. — Nagyatádi Szabó István kihallgatáson jelent meg a kormányzónál Ott dől el, hogy Nagy atádi továbbra Is fentaitja-e lemondását. Minden vastagságú és hosszúságú faragott és fűrészelt épüíeífa, deszka, léc, vikli karó, szél­deszka, fenyőrud, kutostor, fazsin­dely, homok tégla, bálványozott fekete, vörös és cement cserép, száraz, vágott és hasáb bükkfa, jutányos árban, házhoz szállítva kapható IDLER PA KERES KEDÉSBEN m i ’ (a re I ka rerm ben, m való' mell SZÍ és l! sp< mad éli firnií pó tér br búi pai bői lakk Ы Ын zom mit keféi ПК a lege 8Í< Bér és Tá

Next

/
Oldalképek
Tartalom