Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1924 (24. évfolyam, 1-105. szám)
1924-08-13 / 65. szám
2 Kiskun-Halas Helyi Értesítője augusztus 13. Sebandi államtitkár a rossz termésről Schandl Károly földmivelésügyi államtitkár a terméseredményről a kővetkezőket mondotta: — Idei termésünk gyönge volt ugyan, de a riasztó híreknek nincs alapjuk. Tavaly 18 millió mázsa volt a terméseredmény, az idén 13—14 millió. Áz ország kenyérszükséglete biztosítva van, sőt valami fölöslegünk is marad. — Szatmármegyében katasztrofális eredménnyel járt a szárazság. Még a vetőmagot sem adta ki a föld: 60 kilótól egy mázsáig terjed a holdanként eredmény. Szatmárban mindenfelé annyira rossz a termés, hogy például a zabot nem is érdemes lekaszálni, az állatokat egyszerűen behajtják a táblákba. Somogy-, Nógrád- és Abaujmegyék is nagyon gyönge eredményüek közé tartoznak. — Vigasztalásul csak az körülmény szolgálhat, hogy a kukorica, krumpli és a répa termés jónak ígérkezik. Újabb hir Halasnak Bácsmegyábez valű csatolásáról Halast, a kalocsai és kiskőrösi járásokat Bácsmegyéhez csatolják? Már régebben felvetették azt az eszmét, hogy a közigazgatás gyor sabb menete végett a tulnagy Pestmegyét kettéosztják és Pest megye I alsó részéből külön megyét aíakita- I nak. Illetékes helyen is tárgyaltak erről a kérdésről és megindult a versenyzés a városok között az uj megyeszékhelyért. Halas, Kecskemét és Kalocsa számíthattak legkomolyabban a megyeszékhelyre. Halasnak is nagy kilátásai voltak, hogy a megyeszékhelyet megkapja. A belügyminiszter nyilatkozata azonban rövidesen megszüntette a városok versenyzését. A miniszter kijelentette, hogy szükségesnek tartja ugyan Pestmegye kettéosztását, de bizonyos aggodalmak miatt, egyelőre azt nem hajtják végre. Ettől eltekintve a bácsmegyeiek is mozgalmat indítottak aziránt, hogy csatolják Csonka-Bácsmegyéhez Halast, a kalocsai és kiskőrösi járásokat. A bácsmegyeiek azt vitatták, hogy Pestmegye túlterhelt közigazgatásán is segítene egy-egy átcsoportosítás, amellett jobban szolgálná a lakosság érdekeit és Baja jobban megközelíthető, mint a messzebb fekvő Budapest. Azóta hosszabb idő telt el és nem hallottunk semmit erről a mozgalomról. Most budapesti munkatársunk szerint, ezek a tervek, a jelek szerint a megvalósuláshoz közelednek. Ugyanis Halast, a kalocsai és kiskőrösi járásokat a törvényhatósági törvény meghozatala után Bácskához csatolják az egyszerűbb adminisztráció kedvéért. Bácsmegye ezáltal hatalmas magyar lakosságú vidékkel növekszik. Ugyancsak a Kalocsai Néplap legutóbbi számában közli e három járásnak Bácsmegyéhez való csatolását, amely lap értesülései mindig megbízható forrásból erednek. Kíváncsian várjuk a fejleményeket. A honvédséghez toboroznak városunkban A főjegyzői hivatal Heltai vagy — Miklősy A halasi színház A városok most döntik el, hogy melyik színtársulatnak adnak játszási engedélyt. Mindegyik város arra törekszik, hogy minél megfelelőbb társulatot biztosítson magának. Halas város Heltai Hugó szín- igazgatóval 8 éves szerződést kötött és neki biztosította a halasi színházat. A kerületek beosztásánál azonban Halast Miklősy Gábor színtársulatának jelölték ki. Rövidesen eldől azonban hogy ki kapja meg a halasi színházat. Heltai társulata most Cegléden van. Mint velünk közük, társulatát újjászervezte és szerződtette Sziklai Jenőt, a Városi Színház volt tagját, Sugár Gyula bonvivánt Szegedről, Simon Jenő hős- és jellemszínészt Győrből, Patkós Irma énekesnőt és Trillap Ilonka táncosszubretíet Szegedről, igazgatóhelyettesnek és karmesternek Donáth Lajost, valamint még Solti Rezsőt, Székely Bálintot, Kovácsics Margitot. A régiek közül megmaradt a társulatnál Nagy Erzsi, Zombori Ilonka, Zsolnai Manczi, Bihari Nándor, Nagy Anci és Puskás Ilonka primadonnák a társulattól megválnak. Mi legjobban szeretnénk, ha a város a Gsáki-féle kecskeméti társulattal tudna megállapodást létesíteni, mert ez a társulat mindenki megelégedését kivívná, ügy tudjuk, hogy a hatóság ilyen irányban is foglalkozott ezzel a kérdéssel, azonban azt mondják, a kecskeméti társulatot nem lehet Halasra hozni, mivel azok csak a nyári hónapokban jöhetnének hozzánk. E miatt Nagykőrös sem a kecskeméti társulatnak adta meg a játszási engedélyt. В----------------------------------------“I Же szaladjon össze-Tissza, ha kalap, варка, eipő, szandál, harisnya, keztyü, cérna, fonál, játék, szappan és cipőkrém szükségletét be akarja szerezni, mert legelőnyösebben csak az Olcsó Aruház-han szerezheti be kiskunhalason, Arpád-u. 27 (Katholikos templom mögött) Szelvényeket bármikor beváltjuk! A Halasi Gazdasági Gőzmalom Részvénytársaság értesíti a t. vámőrlő közönséget, hogy a Biereőrlést újból megkezdte A halasi utcákon is plakátok jelentek meg, amelyben a halasi fiukat a honvódí5éghez való belépésre szólítják fel. Városunkban a főjegyzői hivatalban lehet jelentkezni, ahol a szükséges felvilágosítást megadják. Remélni lehet, hogy Halason is jelentékeny számú jelentkező fog akadni, amennyiben a honvédséghez való belépéssel nemcsak a hazának tesz szolgálatot az illető, hanem maga és családja biztos megélhetését is biztosítja. Ezenkívül a szolgálatból való kilépés után a polgári életbe való elhelyezkedését is elősegítik. Minden ok meg van arra, hogy a halasiak is tömegesen lépjenek be a honvédségbe. A honvédséghez 12 évi szolgálatra lehet belépni. Jelentkezés esetén a főjegyzői hivatal ellátja az illetőt belépési nyilatkozattal, amellyel ingyen utazhat Budapestre, ahol az avató bizottság megállapítja, hogy Szánk község lakosait a maga nemében szokatlan gyilkosság tartja izgalomban, amely egy ízben akkor volt tapasztalható, amikor évekkel ezelőtt hasonló kegyetlenséggel egy halasi tanítót gyilkoltak meg a községben. A gyilkosságról tudósitőnk a következőket írhatja: Lovasa János szanki gazdálkodót 18 éves fia meggyilkolta. Lovass nem a legjobb viszonyban élt teleségével és János nevű fiával. Nap-nap után állandó volt közöttük a veszekedés és a fiú borzalmas tettre határozta el magát. Lovass János az elmúlt napokban befogott bocsijába és egyik közeli tanya-szomszédjához akart menni. Alig mentek a lovak pár lépést, amikor a közeiben lövés dördült el. ad felvilágosítást alkalmas-e erre a célra. Nagyobb számú jelentkezés esetén az avatóbizottság Halasra jön. A jelentkező csapattestet választhat, kérheti azonnali bevonultatását is, egyébként a felavatást követő hónap 1-ére hívják be. A havi zsold honvédnél 440000 K, őrvezetőnél 457000 K, tizedesnél 528000 K, szakaszvezetőnél 563000 K, őrmesternél 616000 K, azonkívül minden családtag után még havi 158400 K. jár. — A fentiek olyan feltételek, hogy érdemes katonai szolgálatot vállalni, Az önként belépett az első három évben 4—4 heti, azután 6—6 heti szabadságot kap teljes illetménnyel. A felavatott egy havi próbaszolgálat után 12 évi szolgálatra válik kötelezetté. A próbaszolgálat leteltével a felavatott kérheti elbocsátását, a meg nem felelőt a katonai parancsnokság bocsájtja ei. A szolgálati kötelezettség azonban a bevonulás napjától számit. Lovass ijedten látta, hogy fia kezében fegyver van és az reá céloz. A golyó szerencsére nem találta el, az egyik lovat érte, amely nyomban megdöglött. A fiú dühe ekkor tetőpontra hágott Édesapját lehúzta a kocsiról és a magával hozott vasfokossal ütni kezdte. Lovass egy-két ütést még ki tudott védeni, azonban fejére két olyan hatalmas ütést kapott, hogy rövidesen sérülésébe belehalt A gyilkos fiú szörnyű tette után megszökött. Napok múlva tudta a csendőrség elfogni. A csendőrségnéi ] azzal okolta meg édesapja meggyil- j kolását, hogy nem csak vele, hanem j édesanyjával is rosszul báat és ez ! késztette arra, hogy végezzen vale. I A csendőrség a nyomozást foly- i tatja. Hoff her—Sehr an tz—Clayton—Sehutle worth főképviselete Azonnal szállítunk hosszú gabona hitelre raktárról cséplő garnitúrákat, járgányokat, darálókat, szecskavágókat, répavágókat, vető gépeket, daráló malmokat, boronákat, szántó és kapáló ekéket, uj gabona hitelre, permetező gépeket, zsákokat, KOHN SEBESTYÉN vas- és gépáruháza. Kiskunhalason Gyilkosság Szánkon Agyonütötte édesapját A bűn utján Egy halasi fiú megszökött a fogházból és több lopást követett el Fiatal, 19 éves halasi egyén bűncselekményeiről számolhatunk be — a rendőrség közlése alapján — olvasóinknak Csényi Sándor 19 éves halasi lakos ez év július 21-én a halasi fogházban töltötte ki 2 hónapi büntetését, ahonnan megszökött. Szökése előtt egyik fogoly-társától 200 ezer koronát ellopott és a halasi határban rejtőzött el. Rövid idő múlva ifj. Csényi József szőlőbeli lakására behatolt és különböző dolgokat ellopott. A fiatal tolvaj a városba is bejött és augusztus 3-án, vasárnap délután elrejtőzött bátyja ifj. Csényi József Vörösmarthy utca 20 sz, házának kertjébe. Amikor látta, hogy a házból mindenki eltávozott, behatolt a lakásba és magához vett 2 millió 200 ezer koronát és egy forgópisztolyt, megfelelő mennyiségű tölténnyel. A vakmerő fiú ezután a várost ismét elhagyta. A forgópisztolyt a határban kipróbálta. De nem sokáig élvezhette szabadságát, mert a rendőrség rövidesen elfogta. Az egyik detektív a Vadkerti útban lévő Homály-féle korcsmában este 9 órakor talált rá nagy mulatozás között. A tolvaj fiút behozták a rendőrségre, ahol a lopásokat beismerte. Visszavitték a fogházba büntetésének kitöltése végett. Mostani tettéért a kalocsai törvényszék előtt fog számolni. Kis hírek Pestvármegye a rossz termés miatt sürgős segítséget kér a kormánytól. — Szabadkán három magyar fiút szerb altisztek durva bánásmódja halálba kergette. — Az án- tánt és a németek között kedvezően folynak a tárgyalások, amelynek legfontosabb részétjképezi a Ruhr-vidék kiürítése. — Pécsen az épitőmun- kások sztrájkja véget ért. — Augusztus 14 én este 8 óra 30 perctől, 10 óra 9 percig teljes holdfogyatkozás lesz. — Balatonfüreden és környékén a szöílö 75o/o-a elpusztult. — Adési állomás anyagszertára és a nyitrai püspöki palota leégett. — Debrecenben Török Tibor gyáros felesége megmérgezte magát, mert rövid időn belül két gyermeke meghalt. —- Százfőnyi orosz csapat betört Lengyelországba. Az oroszok raboltak és többeket meggyilkoltak, majd visszavonultak. Meghívd A halasi Függetlenségi és 48-as kör ösz- szes termeiben f. hó 17-én vasárnap este tánevigalmat rendez, melyre a tánekedvelő ifjúságot tisztelettel meghívja a rendezőség. Beléptidij személyenként 10 ezer korona Kezdete este 6 órakor, vege éjiéli 2 órakor. Zenét Farkas Testvérek zenekara szolgáltatja Székely Miklós rőfösáruháza, Fő-utca 33 sz. alatt (ref. templommal szemben) Az őszi saisonra már felkészült legfinomabb posztó és gyapjn szövetekkel, sötétkék és fekete eamgarn kelmékkel, télikabát és felöltő donblékkal, velourokkal, gyapjú struxal, berliner kendőkkel, menyasszony kelengye különlegességekkel, ajánlja — vételkéuyszer nélkül — dúsan felszerelt raktára megtekintését A Solt- vadkerten 12 évig fennállott jóhirü üzletemet ma is látogató, vadkerti, próuayfalvai, keeeli régi kedves vevőimnek, valamint a tompái, kele- biai, mélykúti viseletnek és Ízlésnek megfelelő, szokásos szükségleteiket itt Halason is állandóan raktáron tartom ngy, hogy minden igényt már most a legjntányosabbau kielégíthetek Gabonáért cserélek! Állandó helybeli vevőimnek kedvezmény és hitel Teljes tisztelettel : Székely Miklós Pi SZÍ haszr ha i F S órás К (Vé 70 nicke köpf 90 szárn jegyű 130 fatá fs 140 nicke 190 ezüs sze 385 ezüst 550 ara 650 aran) Bi A ] be Mindé ék Vés Tan A m Z! Vei m n fi S ]