Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1923 (23. évfolyam, 1-104. szám)
1923-05-05 / 36. szám
május 5. Kiskun-Halas Helyi Értesítője kát »telek í At- ’ársa- ége Z i. T Ig- 41. tza, üzakar, tlom- bnda- atlan : ha- izető: ály iltség ;atla- riutá- mel- • Vá- rn edkar tien eg эи )SÍ an a íet — Kéretem Felkérem a helybeli lakosság azon róm. kath. egyéneit, akik fogattal rendelkeznek, hogy f. hó 7-én este 7 órakor bérmálás céljából városunkba érkező váci püspök ur Öméltósága fogadtatására fogataikkal vagy lóháton szíveskedjenek esti 6 órakor a róm. kath. templom előtt gyülekezni. Egyszers- mint 9-én reggel 6 órakor Puszta- Mérges felé elkísérni a Babenyecz Vendei-féle tanyáig. Hálásé D. Sándor, egyházgondnok. — Félholtra vert lókereekedő- Félegyházán Markócs Antal lókereskedő hazafelé lartottt lakására. Útközben ismeretien tettesek megtámadták és fólholtra verték. Markócs Antal felépüléséhez kevés remény van. Az ismeretlen tettesek ellen megindult a nyomozás. • •9 A végső pillanatban A népek, azok szobásainak leírása, feltűntetése tágítja, szélesbiti az emberek látókörét. India rejtelmes világa, a csodás Ophir országa mindig titkokkal telt volt az idegen szeme előtt. Sokszor Írták la e szép, tropikus vidéket, sűrűn szóltak az indusok fanatikus vallás és fajszerete- tükről — ennek dacára azonban még mindig uj és érdekes vonások tárulnak az európaiák előtt. A maharadzsák csodás világa ismét láthatóvá lesz az olvasó elé, ha olvassa mai számunkban megkezdett regényünket. A régi indus szokás, az özvegyelégetés borzalmas cselekménye a fanatizmus szülöok&ként érdekesen tárul elénk és valóban a végső pillanatban jön a segítség, hogy két szerelmes szív egymásé lehessen. — Tárgyalások a jénoshaima —bajai gazdasági vasút ügyében. Bajáról Írják: A gazdasági kisvasút épitése érdekében a legközelebbi napokban eróteljesebb akció indult meg. Az érdekeltek úgy szerelnék hogy a vasút építését amely Baját a környékbeli községeket és Jánoshalmát kötné össze, még az őszre befejezhetnék és a forgalomnak átadhatnák. — Korlátozás az áruk kiadásánál Amíg akkora alaptőke nem áll rendelkezésünkre, hogy négyezer családunk áruszükségletét saját pénzünkön szerezhetjük be elegendő meny- nyiségben, egyes árukat (pld. cukor, petróleum, liszt) csak korlátozott mennyiségben adhatunk tagjainknak, így tudjuk kevés pénzzel rendelkező tagjainkat ellátni állandóan szerény viszonyainkhoz mérten áruval s igy tudunk védekezni nem kisszámú kapzsi tulélelmes tagtársaink áruhalmozása ellen. A Hangya vezetősége. S"*1 Mindenféle 1Ц nyomtatványokat ízléses kivitelben, gyorsan készít jPräger Ferenc FURCS A SÁGOK ÉRDEKESSÉGEK Gsodalátó Nagy István Az oláh megszállott területen levő Mezőbaja ^községben (Nagyszalonta közelében van) a tömeghisztéria nem mindennapi esete történt. Nagy István ottani jómódú gazdálkodó egy szép napon azzal a hihetetlen mesével állt elő, hogy Isten különös kegyelméből megjelent előtte a pénz szelleme majom képében. Egy bokor ágán ült és megsuta csodalátó emberünknek, hogy a bokor alatt öt hordó gyémánt, hat hordó arany, tiz hordó ezüst van a földben. A falában hitték a mését és kitódult a népség, hogy a túlvilág! majmot megláthassa. A majom azonban сзак akkor jelenhetik meg, ha a tömeg istenesen viselkedik s imádságon kívül mással nem foglalkozik. Ha pedig beszélgetnének, egyszers- minderkorra faképnél hagyja a mező- bajaikat. Debát, mint ilyenkor illik, volt valaki, aki elkiáltotta magát з a majom azóta eltűnt. Ami mint epilógus visszamaradt, az a földtulajdonos pőro, aki letiprett vetéséért, összetur- kált földjéért kártérítést követel a falun. Osodalátó Nagy Istvánnak azonban továbbra is hisz a falu és Mezőbaja apostolának ipegválasztották, lévén a lakosság a jábor baptista felekezetihez tartozó. „Talán felakasztom magam“ Fehér Ferenc 76 éves Kecskemét pusztai lakos az udvarán álló sziuépületbeu felakasztotta magát. A rendőrsóga körülményekről kihallgatta hozzátartozóit. Rokona a 10 esztendős Bihal Pál, akivel délelőtt együtt volt, előadta, hogy megkérdezte: mit dolgozik délután ? Az öreg nevetve, jókedvűen felelte: nyilván felakasztom magamat. A jókedvűen halálba menő ember tényleg szavának is állt. (A „Kecskemét és Vidéke“ napilapból.) Agglegények klubja Érdekes hir érkezik Amerikából. Atlantic Cityben most alakult meg az agglegények kjubja, amelynek tagjai alapszabályszerűen kötelezik magukat, hogy a női nem csábításainak ellen fog nakállani. Jelvényük anewyorki kikötőben álló szabadság szobor piciny másolata. Aki megszegi az alapszabályt és mégis megnősül, 500 dollár büntetéapénzt lesz kénytelen fizetni, A klub elnöke a város agglegény polgármestere. A legérdekesebb azonban az egész ügyben az, hogy az agglegények klubja már jövő hónapban nagyszabású táncmulatságot fog rendezni saját pénztára javára. Hat gyermeket szült másfél év alatt egy fedémesi érsekuradalmi erdőőr felesége. Aprilis 28-án virradó éjjel négy gyermeket (8 leányt, 1 fiút) hozott a világra, akik világra jövetelük után meghaltak. Egy évvel előbb szintén ikergyermeke született. HT Gyenge lelReK I Idegenből átdolgozta: Figyelő 12 A koporsó, amely bezártsn játszó- asztal gyanánt szolgált, voltaképpen halott égető volt. Most már azt is tudta a detektív, hogy mire szolgál a koporsóból kivezető két vastag csó. Azok folytatódnak a kályhába, amely a testet elporlassió meleget szolgáltatja. S most ez a sors vár reá és ha nem tudja magét megmenteni, kisza baditani. Már meg akarták ragadni a gazok már igazgatta az elnök a meleg szabályozót. A feléje hajuiókat a detektív ökle ve! állón vágta; az elnöknek pedig a hasába rúgott. Ugyanakkor kirántotta revolverét s kétszer egymásután elsütötte, az első golyó az egyik böríőatöiteiók mellébe hatolt. A második golyó társa térdét roncsolta széjjel. A meglepett, az ijedtségtől szinte megmerevedett elnököt megragadta s a koporsóba dobta. Aztán nyugodtan reázárta a fedelet. Ezek után a legközelebbi rendőrállomásra rohant és telefonon értesítette sikeréről a főnököt, rbajd a detektívek nagy számával tért vissza. Tudta, hogy az elnököt még a koporsóban találja, mert onnan ki nem menekülhetett Midőu Pinkeríou a koporsó fedelét felnyitotta: ott egy hullát talált. Az elnöké volt. Arca el volt torzulva, szemei kimer-dtek. a végzet utolérte. Ugyanazon ok ölte meg, mint amilyennel ő pusztította e! áldozatait. A halálfélelem ölte meg. A koporsóba zárva minden pillanatban attól tartott, hogy a forró levegő behatol s porrá égeti testét. * * * * A rendőrségen hamarósan meg j állapították, hogy as Életuntak i Egyesületének elnöke a legveszedelmesebb bűnösök egyike, akit már évek óta kutat, keres a rendőrség Társa, Cellini vendéglős szintén. As utóbbi életfogytiglani börtönt kapott. A rendőrfőnök az egyesület szét- robbantásán és a vezetők ártalmatlanná tételén kívül moralis eredményt is akart. A gyenge lelkek erősítését, I életben való megtartását akarta. Meg- i Íratta ezért az egész esetet a mega ' valóságában, hadd lássák az egyesület tagjai, milyen veszedelmes gazemberek körmei közé kerültek. E célt valóban el is érték; az öngyilkosságok száma erősen lefogyott Anisz lord és boldog mennyasz- szonya szorossn egymáshoz simulva ültek. Nem szóltak. Csillogó szemük azonban elárulta benső érzelmüket. A férfi a nő fejét simogatta, gyengéden, szerelmesen. — Kemény megpróbáltatáson men tem keresztül, — törte meg a csen det a férfi — de nem sajnálom a keserves napokat, megismerhettem azáltal петез lelkedet, láthattam forró, igaz szeretőiedet. — Miattam szenvedni drágám. De i Ígérem neked, hogy mint feleséged I soha se tapasztalod dacosságomat. I Szerelmem majd el feledteti veled ai elmúlt sötét napokat. Erzsi átfonta karjával vőlegénye nyakát s ajkát szájára tapasztotta. — Szeretsz ? — kérdezte. — Kimondhatatlanul. — Meddig ? — Örökké! — Vége. — A végső pillanatban A Helyi Értesítő számára idegenből átdolgozta: Figyelő. 1 Vannak egyének, akiket szenvedélyük, vérmérsékletük hajt az izgalmak, az események után. Leikük állandó lángként lobog s nem élhetnek nyugodtan. Ha szegények, úgy vándorbotot vesznek a kezükbe s ha a sors anyagiakkal bőven ellátta őket, akkor a legváltozatosabb különcködések töltik be életüket. Ez utóbbiak közé tartozott Kevtn L»jo3 is, aki a szüleitói öröklött milliókat nem hin gyönyörűségek elérésére forditotta. Világot akart látni, embereket megismerni. О t hagyta ezért a ragyogó palotái és szegény vándoriólegénynok öltözve rótta аз országokat, hogy elméjét a tapasztalatok sokaságával erősítse. Ilyen útja alkalmával a párisi külváros egyik utcáján haladt. Tekintetét hatalmas falragasz vonta invgára, meiy fiatal, eszményien szép nőt ábrázolt, akinek testét kigvők csavarták körül, A kigyóbüvöiő nőnek, akit a reklám, fcígyókirálynó jelzővel ruházott fel, egész Póribban elterjedt a hire. Mindenünnen jöttek, bogy csodálják szépségét és bátorságát. Keván érdeklődéssel szemlélte & falragaszt s vágy keit benne, hogy Almeraidáí, a kigyóhüvölőnőt a cirkuszban megnézze Mint vándorlegény nem mehetett jobb helyre. Nem akart feltűnést kelteni. Éppen ezért a ezirkus karzati helyére váltott jegyet. (Folyt, köv. a szombati számban.) Közgazdaság. Budapest 1923. május 4. Bűz» 25500 K, rozs 16000 К, Агра 15000 2,, Tengeri 16500 K, Zab 16500 K. Budapesti yágéwarbaváaár. (kilogrammonként élősúlyban levonás nélkül) Ökör, legjobb minisig 900 —1050, közép 650—850 silányabb 460—600 Bika jobbmin 750—900 silányabb 500—700 Tehén jobb minőségű 700 900, silányabb 489—680 Ferencvárosi sertétvásár. Felhajtás 1500 áarab sertés kiadatott Könnyű 1130-1300, közép 1220-1470 kor-ig, nehéz prima 1320-1485 lirilllllirilltlI'IHilllllllllllllillllllllllllllllHlU: A kiskunhalasi kir. Járásbiréságté! H. 897/928. sz. Hirdetmény. A kiskunhalasi kir Járásbíróság Erdélyi Antal részéről a 28000/919 I M sz rendelet alapján előterjesztett kérelem folytán az állítólag eltűnt Erdélyi István volt kiskun- ‘ halasi lakos holtnaknyiivánitása iránt az eljárást .megindította és az eltűnt részére ügygondnokul dr. Zeisz Károly ügyvéd kiskunhalasi lakost rendelte ki. Az eltűnt neve: Erdélyi István, születést helye: Kiskunhalas, születési ideje: 1894 évi deo. hó 27, szüleinek neve: néh Erdélyi Sándor és néh. Darányi Judith laknak: Kiskunhalason, nőtlen, az eltűnt foglalkozása földmives, utolsó lakhelye Kiskunhalas, ingé vagyona nines, ingatlan vagyona a Kiskunhalas községben kiskunhalasi 8333 sz. tkvi. betétben felvett Bekettyén ingatlana van, bevonulásának idépontja 1914 okt. 26, az a esapattest, amelyhez az ismert adatok szerint beosztották 30 honv. gy. ezred az a esapattest, amelynél utoljára teljesített szolgálatét u.-ott, I zászlóalj II. század, katonai rendfokozata közlegény, utolsó tábori postaszáma 353 ez. i az a hadiesemény, amely közben nyoma I veszett 1915, év február havában eltűnt A kir Járásbíróság felhív mindenkit, hogy i abban az esetben, ha az eltűnt életben létéről, tartózkodási helyéről, halálának, vagy eltűnésén«* körülményeiről, vagy a hoiinak- nyllvánitás szempontjából fontos egyóbb körülményről, igy különösen arról lenne tudomása, hogy az eltűnt a fent jelzett időn túl még életben volt, azt a hirdetménynek a bíróságnál történt kifüggesztésétől számi- ! tett 60 nap alatt a bíróságnak jelentse, ' mert ha a most megjelölt időpontig bejelen- I tés nem érkezik, bíróság az egyébbként 1 kiderített tények alapján fog a holtnak - nyilvánítás kérdésében határozni. ! Kiskunhalas, 1923 március 31 Dr Zllah sk kir jb elnök