Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1923 (23. évfolyam, 1-104. szám)
1923-01-24 / 7. szám
január 24. Kiskun-Halas Helyi Értesítője 3 A lath. NépszSTetséi gyllése A helybeli Kath. Népszövetség ; -vasárnap d. e. 11 órakor a közgyűlési : teremben gyűlést tartott, a melyen i nagyszámú közönség jelent meg. Bóna Gábor közölte, hogy a halasi kath. ,Népszövetségnek sikerült kieszközölni, hogy a központból két kiváló szónokot küldjenek hozzánk, akik a közönséget az aktuális kérdésekről tájékoztatják. Ezután dr Bendi műegyetemi titkár világított reá a Kath. Népszövetség céljaira és fejtegette azokat a célokat, a melyeket a Népszövetség maga elé kitűzött és amelyet az ország boldogulása, fejlődése és naggyátétele érdekében kell, hogy megvalósuljanak. A kath. Népszövetség egyik célja az is, hogy mindenkit hitében, munkájában, szórakozásában és polgári kötelességének teljesítésében az öntudatosság és a vallási érzés hasson át. Majd Seóják központi titkár külpolitikai kérdésekről szólt. — Úgymond, — most dől el Európa Sorsa. A franciák a németeket tönkre akarják tenni és ezért akarják erőszakkal a jóvátételt megfizettetni, noha tudják, hogy erre a németek képtelenek. A franciák félnek, hogy német csizma még fogja taposni Párist. Magyarország sem fizethet jóvátételt. Itt is az lesz, hogy gyere, próbáld elvenni. jjem hiszi, hogy akad halasi ember, aki azt mondaná, jól van ez igy, ahogy most van. El jön az idő rövidesen, amikor a magyar megmutathatja, hogy hazájáért ha kell meg tud halni. Az éljenzéssel fogadott beszéd után a Himnuszt énekelte el a közönség, amely után gyűlés véget ért. Ф D. u. 3 órakor a Kath. Népszövetség Petőfi Sándor születésének 100 éves évfordulója alkalmából az Önképző Egyletben kulturdélutánt rendezett. A kultur délután változatos műsor keretei között d. u. 3-tól esti 7 óráig tartott, melynek egész lefolyása a termet zsúfolásig megtöltő hallgatóságban felejthetetlen emlékeket keltettek. Hangody István segesvári menekült kántor Petőfi Sándorról tartott rendkívüli tartalmas emlékbe- szédet. A bájos Jakabcsics Margitka és Szabó Péter Pál drámai erővel előadott Petőfi költeményekkel arattak nagy tetszést. Az ünnepély gerincét ez alkalommal is a budapesti kiküldöttek nagyszabású beszédei képezték. Tetszéssel élvezte a közönség a templomi vegyeskar nagy precizitással előadott ének számait, valamint az iskola-nénék által betanitott Árva Peti karácsonya c. bájos színdarabot, amely könnyekig meghatotta a hallgatóságot. A jelenlévők a Hymnusz eléneklésével távoztak. Meghívó. A bodoglári Népkönyvtár Egyesület f. hó 28-án d. u. 2 órakor tartja ■évzáró gyűlését, melyre ezúton tisztelettel meghívja tagjait. A gyűlés a tagok meg nem jelenése esetén is határozatképes lesz. Kellő tag hiányában az elnökség kénytelen a könyvtárt feloszlását elrendelni. Ezúton kéri az elnökség tagjainak minél nagyobb számban való megjelenését és pártfogását. Tisztelettel az Elnökség. Egyenes, vastag nyűrfatörzset bármely mennyiségben sürgősen vesz WEISZ SÁNDOR Halas, Mélykuti-ut 3. hírek — Naptár: Jan. 24 szerda Tinót, jan. 25 csütörtök Pál, jan 86 péntek Vanda. — Rövldebb vonatok közlekednek. A vasúti utazási kedvezmények korlátozásával egyidőben a Máv. a vasúti forgalom korlátozását is tervbevette. Ezúttal nem egyes vonatoknak a forgalomból való kivonásáról van szó, hanem arról, hogy rövidebb és kevesebb kocsiból álló vonatokat járrassanak. A Máv. ugyanis a vasúti kedvezményes utazások megszorításától az utazóközönség számának észrevehető csökkenését várja. — A remén megszállás alkalmával az országból a románok által elvitt anyagok értékét a kirendelt bizottság 60 milliárdra becsülte. Mint értesülünk, a román kormány azt 2 milliárdra kéri mérsékelni. — A Helyi Értesítő szombati száma változatos tartalommal jeletíí meg. Közli, hogy az állatjóvátétel ügyében tárgyalások folynak, valamint azt, hogy a kereskedőknek és iparosoknak a pénzügyminiszter újabb rendelkezése folytán milyen könyvet kell vezetniük. — A villanygyár hétfőtől d. u. 4 órától éjféli 12 óráig ad áramot. — A pótlisztkiosztás f. hó 24 és 25-én lesz. — Lóvasut a Séstéhoz Érdekes tervet akar megvalósítani Jakabcsics Ernő. A Sóstófürdőt, hogy a közönség könnyebben megközelíthesse, ló- vasuttai akarja összekötni.. Jakabcsics a várossal már érintkezésbe lépett és hatóság támogatását kérte, mert a lóvasutat már nyáron járatni akarja. Ez a vállalkozás természetesen több millió korona befektetést igényel. Jakabcsics úgy gondolja ezt megvalósítani, hogy a síneket és a kocsikat kölcsönképpen megszerzi és ha ez nem sikerülne, részvénytársasági alapon oldja meg a lóvasut kérdését, mert a sínek és kocsik csináltatása több milliót emészt fel. — Tűzifát búzáért. Nógrád vármegye Horlhy-bizottsága 30 vagon tűzifa felett rendelkezik. A bizottság szeretné a tűzifát búzára átcserélni és pedig úgy hogy egy vagon búzáért adna 10 vagon tűzifát. A cserét a kalocsai járás főszolgabirája közvetíti, aki az érdeklődőknek a kívánt felvilágosítást megadja. — Lemondott a msjsai főjegyző. Dr. Cseresnyés Béla Kiskunmajsa főjegyzője állásáról lemondott. Hivatalát F. Szabó Dezső főszolgabíró január 13-án adta át Kisfaludy Tihamér adóügyi jegyzőnek, aki az uj főjegyző megválasztásig a főjegyzői teendőket ellátja. — Közgyűlés. A Tűzoltó-testület január 28-án, d. u. 3 órakor a laktanyában, határozatképtelenség esetén február 4-én tartja évi közgyűlését, melyre tagjait ezúton hívja meg a parancsnokság. — Szünetel az előadás az like- Iákban. Az állami iskolákban, valamint az ipariskolában a tanitás, jan. 28-ig szünetel. A tanitás jan. 29 én veszi kezdetét. — A virlllsek névjegyiéke közszemlén. Az 1923. évre összeállított legtöbb adót fizetők (virilisck) névjegyzékét a kiküldött bizottság ösz- szeálütotta. A névjegyzéket az adószedő hivatalba közszemlére tették, ahol megtekinthető és a felszólalások ugyanott tehetők meg. — Könyvviteli előadás. A Kereskedelmi Csarnokban minden szombat este könyvviteli előadást tartanak. — Előadás. Rácz László gazdasági felügyelő jan. 28-án publikáció után a közgyűlési teremben gazdasági előadást tart. — Az Iskoláztatási kitelazattség. A kultuszminisztérium előterjesztő sére a gyermekek iskoláztatására törvény fogadtatott el. E törvény szerint a jövőben az iskolakötelesek összeírása az soyaköoyvi törzslapok szerint történik e aki a törvényben előirt iskoláztatási kötelezettségének eleget nem tesz, azt a vagyonához mérten szigorúan meg fogják büntetni. — Niacs Petőfi-bélyeg, A magyar posta Petőfi születésének százéves évfordulója alkalmával külön Petőfi- bólyegeket bocsátott ki. A bélyegeket már az utolsó darabig elkapkodták. — Tömeget lopást követtek el a közelmúltban Rózsa János kalocsai lakos és Mojzes János bajai lakos több társukkal egyetemben. Összesen 38 különböző tolvajlást ismertek be. A főcinkosok, száms/.erint hatan, a kalocsai fogház lakói s várják megérdemelt bünietésüket. — Francia nyelvi franciái irodalmi előadását Korda Ilona január 20-án tartotta meg a ref. polgári leányiskola tanári szobájában. Az előadó röviden ismertette a francia nyelv és irodalom eredetét, a középkori „fablean“-kat és „fable‘*-kat. Majd La Fontaine-ről, mint a,,fable“ leghivatottabb művelőjéről szólt hosszasabban. A nagy tetszéssel fogadott felolvasás után La Fontaine „A holló és a róka“ „A tücsök és a hangya“ „A vizbefult asszony“ és „A tölgy és nád" cimü világszerte ismert költeményeket grammo- fonon mutatták be a párisi ,,Come- die Franchise“ színészeinek szavalatával. A jelenvolt közönség kivá- natára több ilyen előadást is rendeznek, a melyet annakidején közölni fogunk. — Pályázat kutyák kiirtására Sükösd községben az utóbbi időben annyira elszaporodtak a kóbor kutyák, hogy már 400-on felül vannak. A községben hivatásos gyepmester nincs a községi elöljáróság lapok utján hívja fel a lakosságot, hogy vállalkozzék azoknak kiirtására. A hatóság a kutyák bőrét felakarja dolgoztatni, s ebből bizonyos percentben részesülne a vállalkozó. — Gazdasági munkások élstbizts- sitása. Az országos gazdasági munkás pénztár felhívja mindazon egyéneket, kiknek valamelyes mezőgazda- sági gépjük üzemben van vagy lesz, hogy a gép körül foglalatoskodó munkásokat baleset ellenére biztosítsák még mielőtt a géppel való munkát megkezdenék. A biztosítás elmulasztását 1000 koronáig terjedő pénzbüntetéssel bünteti a törvény, azonfelül baleset esetén a biztosítási díjon felül a sérült fél gyógykezelési és életjáradéki költségeit is fizetni köteles a géptulajdonos. A részletes hirdetmény a városháza I emeleti folyosóján van kifüggesztve. Biztosítások a városbirói hivatalnál szerdai és szombati napokon hivatalos órák alatt tehetők meg. — Büntet a rsodörblré. A rendőrség Bangó Imrét, mert a járdán talicskát tolt 100 K, Farkas Mihályt, mert nála megszállt idegent nem jelentette be 200 K, — Lingurer Györgyöt, mert lovát és kocsiját felügyelet nélkül hagyta 200 K, ugyanezért Hajik Istvánt 100 K, — Török Ferencet 250 К és Opóchi Benőt 200 korona pénzbüntetésre ítélte. — Hegyi Istvánt, mert udvarán nagyobb mennyiségű takarmányt halmozott fel 300, — Busa Ferencet, mert háza előtt a havat nem takarította el 200 K, — véderő kihágásért pedig Bö- röci Józsefet, Horvát Imrét, Paprika Gábort, Komlós Lajost, Farkas Kálmánt, Kis Antalt, László K. Benőt 600—600 korona pénzbüntetésre Ítélték. — Ptősfl ünnepély a flglmnázfunban. Vasárnap délután 3 órakor nagy és díszes közönség töltötte meg a főgimnázium tornatermét. A főgimnázium a Polgári leányiskolával együtt Petőfi ünnepélyt tartott. Az ünnepélyen sok kedves szám várta a közönséget. Az ügyesen ösz- szeállitott műsort a közönség nagy tetszéssel fogadta. Az ünnepi beszédet Gulyás Sádnor főgimn. tanár mondta. Az ünnepély Pataky Dezső igazgató beszéde és a Himnusz el- éneklése után ért véget. — Meghívó. A Kiskunhalasi Iparos Ifjúság Önkópzó-Egyesülete f. hó 88. napján d u. 8 órakor, határozatképtelenség esetén február 5 én évi rendes közgyűlést tart, melyre a tagokat tisztelettel meghívja az Elnökség. — Petét! muzeum Kiskőrös««. Melczer Gyula főszolgabíró kezdeményezésére Kiskörösön Petőfi mu- zeum van alakulóban. Petőfi szülőházánál az értékes Petőfi-ereklyéket összegyűjtik, úgyszintén minden Petőfivel kapcsolatos és eddig kiadott könyveket. — Talált holttest. Szegeden az Erzsébet rakparti hajóállomásnál a mait napokban egy férfi holttestet találtak. A holttest feje átlóve, kezében pedig egy frommer pisztoly volt. A nyomozás megállapította bogy az illető öngyilkos lett, de személyazonosságát megállapítani nem sikerült. Valószínű vidékró! került oda, és a nélkülözés, a nyomor kergette a halálba. — Balesetek. Az utcákon veszélyes a járás, mivel a házak előtt a járdákat nem homokolják. Már több baleset történt, több ember esett el, ki a lábát, vagy kezét törte el. Á rendőrség a következőket közli : »Tapasztalja a hatóság, hogy egyes háztulajdonosok és bérlök lakásuk előtti járdákról a havat nem tisztítják s a síkos járdákat nem homokolják s ezáltal a járó-kelök testi épségét veszélyeztetik. Felhívja a rendőrkapitányaság'lakosságot, hogy a járdák tisztántartásáról és homokozásáról sürgősen annyival is inkább gondoskodjék, mert a mulasztókkal szemben szigorú büntetés fog alkalmaztatni s a hó eltakarítása költségükön fog eszközöltetni.“ — A színtársulat koncertmestere, aki kitűnő módszerrel tanít, hegedű- órákat ad. Bővebb színtársulatnál. — Előadás a forgalmi adóról ét az Általánsa kereseti adóról. Vasárnap d. e. a függetlenségi körben a forgalmi adóról és az általános kereseti adóról előadást tartott Dr. Pólya Antal p. ü. főtanácsos és Nagy Géza p. ü. titkár, akik szakszerűen és érthető módon magyarázták meg a két adó rendelkezéseit a nagyszámú közönségnek. Ingatlan eladások a városban. Varjas Lipót megvette Pintér János ingatlanát 240000 K, Szabó K. Lajos és neje megvették Szabó K. János ingatlanát 150000 K, Baka Antal megvette Faragó Anna ingatlanát 6000 K, Galandauer Miksa és neje megvették Blum Herman lakóházát 900000 K, Modok Balázs és neje megvették Ternyák Lajos és neje szőlőjét 50000 K, Agócs Ferenc és neje megvették Szabados András ingatlanát 8,350000 K, Zseni Lajos és nője megvették Hermann Dénesné ingatlanát 1,300000 K. Meghívó. A kisgazda, földmives és polgári pártkör t. hó 28-án vasárnap saját helyiségében a kör könyvtára javára népies táncmulatságot rendez, melyre a közönséget tisztelettel meghívja a rendezőség. Beléptidij személyenként 100 K. Kezdete este 5 órákor, vége éjféli 2 órakor. Zenét Farkas testvérek zenekara szolgáltatja.