Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1923 (23. évfolyam, 1-104. szám)

1923-10-10 / 81. szám

október 10. Kiskun-Halas Helyi Értesítője 3 l! I|ít .rolbat к ki- akár­kben. tkezet és nagy­ÖZÖU­t7 sz Ш ist 1 el- a igé­ié^! 6 t és inden íegfe- bátok is. özön rgását 1 ínos ster. ira: tökön én csa ta SC3C8 >n : •Iri Halas izdete rak or, árn&p >rakor vasár­akéit srtesi­öxön­izeef­lőt it dáglő 10 én - Az lésem hogy a le- 1 és lesz n. b. párt­el mre it en a rátái iái 1 Volt halasi újságíró az udvari életről és annak alakjairól — Budapesti munkatársunktól — Amennyire ismeretes volt a nagy közönség előtt Rudoif személye, annyira a homály burkolta be az utódot: Ferenc Ferdinándot Senki sem tudta, mit rejt magában a hall­gatag főherceg; mit tervez a hideg homlok. Az azonban nem volt titok, hogy mindenben kegyencei irányitjük. A magyarságot az érdekli leg­közelebbről, valóban ellenséges érzü­lettel viseltetett-e irányában, az uj trónörökös ? Akik közelében voltak, azok meg­győződhettek : Ferenc Ferdinand tartomány gyanánt tekintette Magyar- országot. Kedvencei a csehek voltak. Ferenc Ferdinánd alaptermészete rideg, kesernyés volt. Önteltsége, becsvágya a hízelgők raját terem­tette meg. Kegyenceitői, embereitől a legteljesebb szolgai alázatosságot követelte meg. Egyetlen érzése volt emberi: felesége iránti szerelme. * * *. Ferenc József a szertartások em­bere volt. Hideg modora mögött jóság lakozott. Pontosságot, rendet követeit mindenkitől s ha mulasztást észlelt, az illető kegyvesztett lett. Egyedüli törekvése: hatalmas biro­dalmának katonai erősítése. Erre fordította minden idejét. Az alföldi rablúeigányokat elfogták Az Alföldet már hosszabb idő óta cigányokból álló rablóbanda veszé­lyeztette. A. csendőrségnek most megfeszített munka árán sikerült az Alföld haramiáit összefogdosni és a veszedelmes haramiákat beszállította a szegedi Csiliagbörtönbe. • A húsz tagból álló rablóbandának mely szegedi, pálmonostori, kiskun­félegyházi, szarvasi, gádorosi, szente- tornyai és hódmezővásárhelyi cigá­nyokból volt ossz averbuválva, Sárközi Sándor volt a feje. A cigányok egy része folyó év juiius 2i-én Szondi Ferenc, Bencsik Pál és neje nagy­kőrösi, Demeter Lőrinc kocséri lako­sok, augusztus 18-án pedig Takács Lajos és fia mindszenti lakosok ellen rablógyilkosság kísérletét követték el, más része pedig folyó évi május hó 24 én Farinos községtől járlatot és bélyegzőt, Vitz János császártölíési lakostól 4 drb. lovat, egy kocsit. 4 lóra való szerszámot, aug. 12-én Balog Dávid kiskundorozsmai lakostól 1 drb. kocsit, Lajkó István ugyanot- tani lakostól 2 drb. lova*, 4 lóra való szerszámot és aug. 13-án Csapó László békési lakostól két lovat lopott el. A rabló cigányokkal együtt az or­gazdák is burokra kezűitek s most a Csillagban várják jól megérdemelt büntetésüket. * * • A szerencsétlen véget ért Erzsébet királynő meleg szivü, érzéssel telt igazi nő volt. Természetes ezért, hogy idegenként érezte magát в hi­deg Burgban. Ha tehette, elszökött kedvenc magyarjaihoz. Sok ellentét támadt emiatt az uralkodó pár kö­zött. A királynő azonban csak szi­vére hallgatott. Ha vizsgáljuk Erzsébet királynő életét, nem találjuk meg benne a boldogságot. A meleg szív vágyódott szeretet után, kívánta a boldogságot S még sem volt boldog. Áldott lelkű mártír volt 6, aki nem állott senki útjában. Vitte magával boldogtalan­ságát országokon keresztül, mígnem megölték, pedig senkinek sem vétett. • * * A királyi udvar főbb alakjait vo ­nultattam el az olvasó előtt. Nem lesz azonban érdektelen, ha néhány sorban vázolom az udvari életet. Sokat beszéltek az u. n. kamaril- láról. Tényleg meg volt ez. Ferenc Ferdinánd emberei alkották Rudolf halála után s az volt a céljuk, hogy a hatalom gyakorlása minden körül­mények között saját embereik irá­nyítása alatt álljon. Érthető ezért, hogy a magyar törekvések legtöbb­ször a kamarilla akadékoskodásai folytán feneklettek meg. Intrika, sziué3zeskedés: ez jelle­mezte az udvari életet. Mindenki másnak mutatkozott, mint a milyen volt. Csak a közös célt kergetők vethették le egymás előtt álarcaikat. Da még ezek is vigyáztak egymásra ; nem voltak biztosak abban, hogy a jó barátból mikor lesz ellenség, akinek az érdekei az övékével ellen­tétesek. Gyermek, férfi ke nűi cipők, téli harisnyák, gyermek, férfi és női trikók megérkeztek шнАгьа Arpád-u. 27. и. (Kath. templom mollott.) Vegyenmindenki még mostolcsó HÍREK — Napt&r. Október 10, szerda, Gedeon. Október 11, csütörtök, Bri­gitta. Október 12, péntek, Miksa. — Nem felebbezték meg a rész­leges tlsztujitást A városi képviselő- testület szeptember 19-én töltötte be a városházán megüresedett tiszt­viselői állásokat, ügy értesülünk, hogy sem a városhoz, sem a vár­megyéhez a választás ellen feleb- bezés nem érkezett. — Megyegyiilée. Pestvármegye rendes évnegyedig közgyűlését tegnap, kedden d. e. 10 órakor tartotta meg. — Nincs vége a világháborúnak. Nagykőrösről írják. A nagykőrösi városi tanáes foglalkozott a nagy háború hősei emlékének a megörökí­tésével es kimondotta, hogy, mig hazánk csonka, addig a hősök emlé­kének megörökítésére gondolni se lehet, mivel addig nincs vége a világ­háborúnak. — Eljegyzés. Kiss Arankát Új­pestről eljegyezte Herzfeid Ármin, a Halasi Gazdasági Gőzmalom főköny­velője. — Megjelent a közalkalmazottak létszámcsökkentéséről a törvény. A hivatalos lap közli az 1923. évi 35, törvénycikket a közszolgálatban álló tisztviselők és egyéb alkalmazottak létszámcsökkentése ügyében. Az el­bocsátandó tisztviselők állását az állam 1924. junius 30-ra mondta fel. A felmondást október 31-ig kézbe­síteni fogják az alkalmazottaknak. Az elbocsátandó tisztviselőket 1923. évi december 1-el szabadságolják. — Llszt082tás. A lisztosztás a hadirokkantak, hadiözvegyeknek és árváknak a részére október 15-en kezdődik. Az árak a lisztkimérő he­lyen tudhatók meg. — Gyilkosság. Bajiki István bu gacmonostori lakos Galamboson járvs, betért Szabó Lajos korcsmájába A korcsmában tartózkodott Nagy István 22 éves legény, akivel összevesztek. Nagy előrántotta zsebkését, aszal Ba jáki több helyen megszarta. Bajáki másnap meghalt. A gyilkost a csend- őrség letartóztatta. — A haszonbérletek, A haszon- bérleti kérdést szabályozó legújabb kormányrendelet értelmében október 17-én jár le a határidó, ameddig bármelyik fél a meg nem felelőnek tartott haszonbérnek megváltoztatása végett a bíróság elé kérelmet ter­jeszthet és pedig a szerződés egész hátralevő idejére kell kérnie a ha­szonbér uj bírói szabályozását. En­nek az uj rendeletnek az volt a célja, hogy a haszonbérbeadó es haszonbérlő gazdák között támadt viszályokat és pereskedéseket — amiből mindkét félnek és a köznek is csak kára volt — a lehetőség szerint mielőbb kiküszöbölje és hely­reállítsa a két egymásraütalt tényező között a zavartalan együttműködést, amihez a nyugodt termelésnek is nagy érdekei fűződnek. — A rendelet az országban, igy Halason is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a bérbeadó és bérlő legtöbb esetben békésen megegyezett. — A vidéki szinikerületek beosz tása az 1923—24. színi évadra, a belügym. névjegyzéke szerint meg­történt. Tarján Aladár színigazgató kerületéhez tartozik : Kiskőrös, Kis- kunmajsa, Kistelek, Soltvadkert, Jánoshalma, Bácsalmás, Szabadszál­lás, Kunszentmiklós, Ráczköve, Kun- szfntmárton, Tiszaföldvár és Mind- szent. — Lólopás. Soós Simon halasi lakos gőböljárási tanyájáról múlt hó 27 én egy lovat elloptak. Soós a lopást a esendőrségnél jelentette, amely a nyomozást megindította. Megállapítást nyert, hogy a lopást a megszállott területről egy idejövő szerb lakos követte el, aki Soóstól éjjeli szállást kért és reggel a lovat a ta­nyából elhajtotta. Á tolvaj a lóval visszaszökött megszállott területre. — A Helyi Értesítő szombati szá­mának hírei. A vásártéri házhelyekre szerdán tartották meg az árverést. A város 6 házhelyet akart eladni, azon ban az árverés nem járt eredménnyel, amennyiben a* árverezők a kikiáltási ár­nál magasabb összeget nem ígértek. — A halasi állomáson a vasúti ko­csik fülkéjének ülésérői ismeretlen egyén a szövethuzatet késsel lehasította. A rendőrség a tolvajt Berdi Lajos budapesti kisegítő vasúti fűtő szemé lyében letartóztatta — Október l-től a posta megdrágult. Levél helyben 150 K, vidékre 350, távirat szódija 120 K, telefonbeszélgetés Halasról Budapestre 8500 korona. — Molnár Illés 24 éves jánoshalmi lakos szeielmi bánatában agyonlőtte magát. — Nyolcezer vagon lesz ez Idei cukor termelés. Az idei cukorterme­lés rendkívül jónak Ígérkezik és való­színű, hogy mennyiségben meghaladja a tavalyit is. Szakemberek becslése szerint 8000 vagon lesz a cukorter­melésünk a tavalyi 6000 vagonnal szemben. — Halálozás. Földvári Gábor fő­gimnáziumunk IV. osztályának szor­galmas tanulója, Földvári István nv. postalitkár fia, pár napi betegség után meghalt Nagy részvét mellett október 7 én temették ei. — Göre Martsa lakodalma lesz szerdán ёз csütörtökön az Apolló Moziban, Markovics Piri személyes felléptével. — Vasárnap pedig a Pokol kapuja cimü német csodafilm lesz bemutatva, mely lebilincselő cselekményével, mesteri rendezésével és tökéletes technikájával az idei szezon legkiemelkedőbb filmujdon- ságai között foglal helyet. — Lopás. Halász György bodog- iárl lakosnál vendégségben volt Nem- csők Rozália pronayfalvai lakos. Nem­esok a vendégszeretetet azzal hálálta meg, hogy a házigazda karikagyűrű jét ellopta. A nyomozást végző csend­őrök a gyűrűt megtalálták Nemesek 1 Rozália egyik barátnőjénél, akivel egy karesatért elcserélte. — A kiskőrösi vásár. A kiskőrösi országvs vásár f. hó 14 és 15-én lesz. Az első пвроп állat, második napon pedig kirakodóvásárt tartanak. — A fényűzés! adó alá nem eső bor értékhatárát újra megállapították, a hivatalos lap legutolsó számában megjelent rendeletben a pénzügy­miniszter újra megállapította a fé- nyüzési forgalmi adó alá nem eső belföldi borok értékhatárát. A kimért belföldi borok értékhatára literenként 2500 korona, a palackozott borokra nézve pedig literenként 3000 korona. — Gyilkosság. Glück József uj- kécskei lakos összeszőlalkozás köz­ben rálőtt Medveczky Mihály gazdál­kodóra, aki pár óra múlva meghalt. A gyilkost letartóztatták. — Ingyenes jogsegély mezőgazda- sági munkásoknak. A föidmívelés- ügyi miniszter minden városban és járási székhelyen megbízottakat ne­vez ki a gazdasági munkás jogvédő iroda helyi teendőinek az ellátására. A megbízottaknak kötelessége, a hozzájuk forduló földmunkásokat és gazdasági cselédeket a szolgálati szerződésekből felmerülő vitás ügyek­ben ingyenes jogi tanácsadásban részesíteni Ezért a felektől a meg­bízottak semmifele dijat nem köve­telhetnek. — Petőfi ünnepély Dunavecsén. Lélekemelő és nagyszerűen sikerűit díszgy űlést tartott a Pelífnársasíg múlt hó 80 én Dunavecsén, hová nemzetünk büszkeségét, sz illőid világhírű, láog- leikű költőjét, Petőfi Sándort annyi kedves emlék fűzte az ünnepély istentisztelettel kezdődött, hol Raffay Sándor ev püspök mondott fenkölt gondolatokban gazdag imát. A diszgytt- lés a templom udvarán folyt le. — Köszönet. A Magyar Evangé­liumi Nöegyesületek Nemzeti Szövet­ségének Halason tartott konferenciája alkalmából a tagok megvendégelésére a következő adományok folytak be : Fekete Sándor 2 kg. töpörtő. Száll József 1Б liter bor, 21 tojás, Babó Lajosné 2 pár esirke, Figora Lajos 1 pulyka, 1 pár esirke, 10 liter bor, 1 liter tejföl, id Gaál lmréné 1 kosár gyfimöloa, 30 tojás, özv. dr. Babó Mihály né I pár csirke, 20 tojás, Babó Dezsóué 1 pár csirke, 6 kg liszt, l sajt, özv. Orbán ba­jomé 6 kg. liszt, Farkas Arenné 1 kosár krampli, 1 pár esirke. (Folytatása köv. a szombati számban ) — Akit büntetésből adóhivatali főnökké neveztek ki. Nagyváradon történt: Az elszakítás óta nagyhata­lom lett Nagyváradon egy Jónás Demeter nevű volt mészáros. Addig lármázott, mig városi gazdasági taná­csosnak nevezték ki, s ebben az ál­lásában a visszaélések egész soroza­tát követte el. A magyar sajtó hó­napokig ismertette panamáit, úgyhogy végre is fel kellett függeszteni. A vizsgálat minden vádat igazolt, és a megkönnyebbült nagyváradiak vigan kötötték a fogadásokat, hogy az eny- veskezü basa vájjon hány esztendei börtönt kap. Ma azután megérkezett Bukarestből 2 miniszteri rendelet. Egyik fegyelmileg elcsapja a jeles mészárost a tanácsi állásból, a má­sik kinevezi az adóhivatal főnökévé. — A városgazdái hivatal felhívja mindazokat, akik s városházi kemen­cék fűtését elakarják vállalni, aján­lataikat fenti hivatalhoz okt. 10, d. e. II óráig adják be. A református epyhái gondnoki hi- ; vatsls értesíti az adófizetőket, hogy az egy­házi adótartozást október 3l-ig késedelmi kamat nélkül be lehet fizetni. Ingatlan eladások a városkán. ; Gaál Kálmán és neje megvették Zelei Antal és neje ingatlanát 2,300.000 K, vitéz Halasi Albert és neje megvették Orbán D. Antal és neje lakóházát 2,500.000 K, Pál Ferenc és neje megvették Dányó István és társa lakóházát 32,000.000 koronáért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom