Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1923 (23. évfolyam, 1-104. szám)
1923-09-05 / 71. szám
szeptember 5. Kiskun-Halas Helyi Értesítője 3 Ma tart közgyűlést a képviselőtestület Halas város képviselőtestülete ma, szeptember 5-én d. e. 9 órakor tart i rendkívüli közgyűlést. A közgyűlés tárgysorozata ez : Belügyminiszter, illetve alispán leirata a városok fejlesztéséről szóló egyes rendelkezések módosítására vonatkozó 1923. évi IV. t. c. végrehajtása tárgyában. Belügyminiszter utalványa a városi alkalmazottak illetményeinek fedezésére. Haszonbérleti ügyek. Az alispán leirata a polgármesteri állás betöltése tárgyában. Kocsi Antal, Kerekes Lajos és Lak István V. tizedesek kérelme újabb 3 havi szabadság engedélyezése iránt. Az 1920. évi XXXI. t. c. rendelkezése értelmében földhöz juttathatók pótösszeirásáról. készített jegyzék. Babó László v. Írnok katonai szolgálatra való bevonulása a v. tanács javaslatával. Az 1920. évi XXXVI. t. c. alapján kiadott hatósági bizonyítványok bejelentése Az állami adók visszatartása tárgyában kelt pénzügyigazgatósági leirat a v. tanács javaslatával. Az ipariskolai tanítók javadalmuk megállapítása iránti kérelme. Jász. Suba János községi kötelékbe való felvétele. Kereskedelemügyi miniszter rendeleté a Mélykúti ut helyett a Jánoshalmái útnak a t. h. utak hálózatába való fölvételéről. Pest-Pílis-Solt-Kiskun vármegye közig, bizottságának határozata a város belterületén átvonuló állami közút átvonulási szakasza fönttartá- sához Kiskunhalas r. t. város által fizetendő hozzájárulási összegről. A ref. Egyház tanácsának átirata a vásártéren kiosztandó házhelyekből egy részletnek a ref. lelkészlak ellenében leendő elcserélése tárgyában. Aug. havi pénztárvizsgálatról polgármesteri jelentés. Pótiárgysorezat A kijelölő választmányba uj tag választása. 100 szegény iskolás gyermeknek tankönyvekkel leendő ellátására segély kiutalás. Fehértói téglaégetés ügyében a v. tanács javaslata. Gyújtogatásért halálra Ítélték' Szili Mihály 28 éves legény jul 15 ón Böicske határában két jómódú gazdálkodó bujtogatására felgyújtott egy szérűt. A szérű leégett s a kár meghaladta a 18—14 millió boronát. Azért gyújtogatott, mert ifj. Kozár József és Bors János gáptulaidonosoknRk Szutuer paksi géptulajdocoa konkurenciát csínéit. Hat mázsa búzát Ígértek Szilinek, ha felgyújtja & szérűt, ahol Szutner dolgozott. A napokban ült össze Böiesteén ez ügyben a bíróság. A rögtöaitélő bíróság bűnösnek mondta ki szándékos gyújtogatás bűntettében mindhármukat és ezért statáriáüs utón kötél általi háláira ítélte őket. FfiáMike! hétfőn, szeptember 10-én nyitjuk ki Наира Szövetkezet Bjra leinilt j^fpg Ólai Áruház átalakítva, Árpád-*- 27. a kathelikuB templom mögött. ránybőr; sapkák,ha- j r i s n у á к m e g é r- i к e z t e к. 1 A bor értékhatára 1300 К A bor. amely még egy hónappal ezelőtt az általános árupiac mostoha gyermeke volt, a legutóbbi két hét alatt 3—4, sőt hatszorosára is drágult. A szőlősgazdák nagy része tartózkodik az eladástól és a kereskedők csak egyre emelkedő árak mellett tudják szükségletüket beszerezni. A 9 fokos kommersz borért, ha az hibátlan 500 koronát is fizetnek, a 10 maligános tavalyi bor értékhatára 700—800 sőt 900 korona a termelőknél. Régebbi évjáratú borokból alig van készlet. Előre láthatóan a bor ára továbbra is emelkedni fog, amelyhez a lökést a pénzügyminiszternek vasárnap megjelent rendelete adta meg, mely a bor értékhatárát szeptember 1-től 1500 koronában állapította meg. HÍREK Az anyai szeretet A napokban egy hároméves zom- bori beteg fiúcskát szállítottak be a szabadkai kórházba. A beteg megvizsgálása alkalmával kiderült, hogy a gyermeknél születése óta rendellenes vakbólfejlődcs esete áll fenn. A kezelőorvos ínszalag beültetésével látta csak meggyógyithatónak a beteget, amit közölt a kisfiú édesanyjával is. Az anya habozás nélkül hajlandónak nyilatkozott arra, hogy fia meggyógyitása érdekében operációnak vesse alá magát és megengedje, hogy combjából egészséges inszalagot kivágjanak. Az operáció sikerült s az orvosok kijelentése szerint a gyermek és édesanyja nehány nap múlva teljesen gyógyultan hagyhatják el a kórházat. — Naptár: Szeptember 5. szerda Lőrinc, szeptember 6. csütörtök Zakár, szeptember 7. péntek Regina. — Szeptember elsején. Már gyermek korunkban úgy szoktuk meg, hogy szeptember elsején a komoly, munka időszaka kezdődik. A gyermekélet legfontosabb fordulója e nap, mert a megerősödő értelem életharcba indulása ekkor kezdődik. A hatéves gyermekkatonák ekkor kapják meg első fegyvereiket és ez időtől fogva vértezik magukat a hosz- szabb, rövidebb emberi életre, a győzelemre vagy az elbukásra. Áldott nap és áldott óra, mely az első szenvedéseket termi, hogy az öröm ideje annál értékesebb legyen; az első munka fáradságát hozza, hogy a munka eredmény értékét annál inkább becsben tarthassuk. Szeptember elsején megnyílik a titokzatos élet kapuja, melyen belül a szenvedésekkel kirakott utón csak a jól- végzett munka adhat megnyugvást. Da milyen legyen hát az a jól végzett munka ? Ki küldi a megvilágo- siló sugarat ? Veni Sancte Spiritus ..! — A hatósági liszt kiosztása A hadirokkantak, hadiözvegyek és árvák részére a hatósági lÍ3ztkiosztás szept. 10-én hétfőn kezdődik. — Női kereskedelmi szaktanfolyam a ref polgári leányiskolában A ref. polgári leányiskola igazgatósága értesíti a t. szülőket, hogy az iskolával kapcsolatosan szept. 1-én egyéves női kereskedelmi szaktanfolyamot nyitott. Felvételre jelentkezni lehet egész héten át a ref. polgári leányiskolában d. e. 8—12-ig. — Cukorosztás a rokkantaknak. A rokkantak részére a cukorosztás f, hó 7. é* 8-án lesz. — A Helyi Értesítő szombati száma közli: A budapesti rendőrség elfogta Novák István szabadkai fakereskedőt, aki megszállott terülőA hold mesél A mocsárban Egy kis utcában láttam egy asz- szonyt. Az utca olyan keskeny, hogy sugaraim egy pillanat alatt elsiklanak a házak falain. De ezalatt eleget látok ahhoz, hogy megismerjem az itt élők világát. Tehát láttam egy asszonyt. Tizenhat évvel ezelőtt még gyermek volt s a lelkészék kertjében játszadozott, künn a falun. A rózsabokrok már sok időt láttak s a rózsák réges rég elvirulták. Vadon nőttek az utakon. A kis leány ott ült a vadrózsa bokor alatt és babája összekarmolt viaszszáját csókolgatta. Tiz év múlva láttam viszont egy pompás bálteremben. Gazdag kereskedő bájos menyasszonya volt. Örültem boldogságának és felkerestem sok-sok csendes estén. Óh, hisz senki se gondol az ón éles szemeimre. Már akkor láttam, hogy a leány leikében vad hajtások fakadtak. Láttam már akkor, hogy élete tragikusan végződik. Ma valóban tanúja voltam az utolsó felvonásnak. A nő halálos betegen feküdt az ágyon és az egyetlen ember, aki még hozzátartozott, a durva házigazda lerántotta róla a takarót. — Kelj fel! — kiáltott reá. — Fesd ki hervadt arcodat és keríts pénzt elő. Máskülönben kidoblak az utcára. Siess ! Hallod ? — A Halál fojtogató karját érzem — felelte az asszony. — Kérlek engedj itt maradnom! Ekkor a férfi kirántotta az ágyból. A nő kifestette arcát, rózsákat tűzött hajába és az ablakba égő gyertyát helyezett. A férfi távozott. A nő az ablak mellé ült. Nem tudtam levenni róla szememet. Mozdulatlanul ült s két keze lehanyatlott ölébe. Az ablak becsapódott úgy, hogy az ablaktábla darabokra hasadt. Ö azonban egész csendesen ii!t s a függöny lobogó lángként röpködött körülötte. Halott volt. A halott az ablaknál úgy nézett ki, mint egy néma intelem. ten és Halason is több csalást követett eí. — Kedden este */* 8 óra tájban Kossuth utca 31 sz. alatt Török József állampénztári tanácsos 17 éves Vilma leánya öngyilkosságot követett el, felakasztotta magát. Meghalt. Tettének oka ismeretlen. — A halasi rendőrség az eljárást megindította Paprika Antal és Gártyán János halasi lakosok ellen, akik Modok Benőné járőszéki tanyájáról 1 lovat és egy kakast elloptak. — Jánoshalmán takonykór állati betegség lépett fel. — a kecskeméti csendörség a keczeli határban egy rablóbandát fogott el, akik igen sok betörést és lopást követtek el. Érdekes, a banda tagjai Halasra is lerándultak és nagy mulatozást csaptak. — Nagy Szeder István Halas város történetét könyvben Írja meg — Fizetni keil a közmunkát Közük velünk, hogy mindenki saját érdekét szolgálja, ha közmunka hátralékát sürgősen befizeti. A cséplőgép- tulajdonosok cséplőgépeik után esedékes közmunka váltság befizetése céljából minden külön felhívás nél- kü sürgősen jelenjenek meg a mérnöki hivatalban— Megkezdődik a tanítás az ipar iskolában. Az ipariskolában a tanítás f. hó 6 án csütörtökön kezdetét veszi az alábbi heti beosztás mellett: Hétfőn d. u. 1—5-ig az előkészítő és I. osztály; Kedden d. u. 1—5-ig a II. és III. osztájy; Csütörtökön d. u. 1—5 ig az I. es 11. rajzcsoport; Pénteken d. u. 1— 5 ig a III. rajzcsoport. A tanoucok ellenőrző könyvecskével lesznek ellátva. A pontos iskolába járást iparosok saját érdekükben is ellenőrizzék, mivel az uj indemnitási törvény az eddigi bírságpénzeket a harmincszorosára emelte fel. — Fát lopott. Kovács Antal jánoshalmi tanyai lakos elmúlt hó 15-én a kalocsai főkáptalan esalai erdejéből egy kocsi fát elvitt s azt Kovács Péter ugyanottani lakos udvarába szállította, aki azt elfogadta. Tettükért a kalocsai törvényszékhez feljelentették. — Dr Csehó Lajos ügyvéd értesíti a jogkereső közönséget, hogy ügyvédi irodáját a Skribanek féle ház ból a Bulcsu-féle házba (Kereskedelmi Bankkal szemben, Harmat u. 2 sz.) helyezte át. — A Sóstó fürdőn ezentúl esak szombaton és vasárnap less meleg fürdő. — Öngyilkosság Andriska János 64 éves kiskőrösi lakos házának gangoszlopára felakasztotta magát. Mire észrevették, halott volt. Tettének oka ismeretlen. — Európa búzatermése elérte a békenivót, ismeretes, hogy az 1928 as évben az egész világon jó termés volt. Főleg a gabonatermelő országok terméseredménye volt nagy. Az Észak- amerikai Egyesült Államok búzatermését 856 millió ЬизЬа! kiviteli fe leslegre lehet becsülni. Kanada búza termése is rekordnak Ígérkezik. Az amerikai terméshez hasonlóan egyes európai álíamokbau is elsőrangú volt a gabonatermés A római Mezőgazda- sági Intézet bícrlése szerint 65 7 millió qijartert tett ki Európa ezévi termés-redménya Tehát elértük a világ békebeli termelésének nívóját. — Milliók égtek el Bogylszlón, Augusztus 14 én Bogyiszlón a szérüs- kertbeu kigbu!!adt Bazsó István szalmája és nem csak ezt, hanem a szomszédos, kb, 12—14 gazda szalmáját is elpusztította a nagyra növekedett tűz A szalma biztosítva nem volt, a kár csekélyen felszámítva 42 millió korona. Bűntény nem lálszik fennforogni s így az a vélemény, hogy a cséplőmuokások vétkes gondatlansága okolta a tűsei. — Kardpárbaj. Múlt hó 28 án reggel Kiskörösön kardpárbajt vívott Strassburger István kiskőrösi földbirtokos, Könyves Kálmán főiskolai hallgatóval. A párbaj oka egy incidens voit. A párbajban Könyves Kálmán főiskolai hallgató a karján sniyosan megsérült. — Asszonyok egymás között Pampert Jáuosné és Gseimann Adámná soltvadkerti lakosok aug. 14 ón délután egymást kölcsönösen úgy elverték, hogy előbbin 14, utóbbin pedig 45 nap alatt gyógyuló testi sérülést konstatáltak az orvosok. — Adomány. Sc’qöd Samu kereskedő a kórház részere 26.000 koronát adományozott. —■ Elfogott tolvajok. Múlt hó 20-án éjjel Nemein Miklós majs.-ú lakosnak kunyhóját feltörték és onnan 110 csirkét, 3 tyúkot, több ruhát és sok ágyneműt elloptak. Ugyanazon éjjel Varga József majsai lakos kunyhóját is feltörték, onnan 26 csirkét meg egy tyúkot elloptak. A nyomozás során a majsai csendörség a tetteseket Dór István, Temesvári János és Temesvári József személyében éppen akkor fogta el, amidőn a csirkéket egymás között szét akarták osztani.